Korai buddhista iskolák

Az első tanácskozás

Bővebben: Első buddhista zsinat

Az írások szerint (Csullavagga XI.1 ff), Gautama Buddha parinirvánája után három hónappal tartották az első buddhista tanácskozást (magyarul zsinatként is szokás fordítani^{[m 1]}) Rádzsgírban. A tanácskozáson Buddha tanítványai vettek részt, akik mind elérték az arhat tudatszintet. A théraváda nézőpont szerint ekkor egységesek voltak az álláspontok. Buddha minden tanítását egy idősebb szerzetes emlékezetére és tanítványaira bízták.

Az iskolák különbözőképpen számolnak be az első tanácskozásról és egyes tudósok kétségbe vonják az első buddhista tanácskozás létezését is.^[2][3]

A második tanácskozás

Bővebben: Második buddhista zsinat

A második buddhista tanácskozás Gautama Buddha halála után mintegy száz évvel történt. Szinte minden tudós egyetért abban, hogy ez a tanácskozás történelmi tény.^[4] Az egyes hagyományok tanácskozással kapcsolatos beszámolói ellentmondásosak, de egyetértenek abban, hogy ekkor történt a szangha nagy szétválása szthaviraváda és a mahászanghika iskolákra. Az okokat illetően nincs egyetértés^[5]

Harmadik tanácskozás Asóka idején

Bővebben: Harmadik buddhista zsinat

A hagyomány szerint a buddhizmus 18 iskolára szakadt, de a különböző források más listákat adnak meg, ezért a tudósok úgy vélik, hogy ez a szám csak konvencionális.

A théraváda források szerint az i. e. 3. században, Asóka idején ült össze a harmadik buddhista tanácskozás. Más források azonban nem említik ezt a tanácskozást.^[6] Néhány tudós valószerűtlennek tartja a théraváda forrásokat, mások úgy tartják, hogy ezen a tanácskozáson csak théraváda-Vibhadzsjaváda iskolák találkoztak. Asóka idején a szthavira iskola három iskolára bomlott szét a tant illetően, de gyakorlatilag csak később váltak külön a szerzetesrendjeik.

A théraváda írások szerint a tanácskozást azért tartották, hogy egységesítsék a hivatalos (egyház) közösséget. A tanácskozáson megvitatták a vinaja (magaviseleti szabályzat) és a tanok egyes részeit is. A tanács elnöke, Moggaliputta Tissza könyvet írt az eseményről Kathá-vatthu címmel. A tanácskozást követően Asóka király is hivatalosan felvette a buddhizmust. Páli nyelven ezt a gondolati iskolát nevezték Vibhadzsjavádának, amelynek szó szerinti fordítása „azok elmélete, akik megkülönböztetnek”.

A jelenségek létezésének megkülönböztetéséről volt szó - a múlt, a jövő és a jelen dammáiról. A harmadik tanácskozás idején született írásokat - köztük a Vinaja-pitaka, a Szutta-pitaka és az Abhidhamma-pitaka - gyűjtőnéven „Tipitaka”) Asóka fia, Mahinda elvitte Srí Lankára, amelyet ott lefordítottak páli nyelvre. A mai napig a páli kánon a legteljesebben fennmaradt nikája-gyűjtemény, jóllehet a szarvásztiváda kánon többsége is fennmaradt kínai és tibeti fordításban, valamint szanszkrit nyelven is léteznek kéziratok.

A harmadik tanácskozás után

Asóka után újabb buddhista irányzatok alakultak ki és további iskolák születtek. A nikája buddhizmus összes korai iskoláját a későbbi forrásokban úgy nevezték, hogy a "tizennyolc iskola". A théraváda kivételével sajnos egyik korai iskola sem élte túl a középkort, bár némely iskolából fennmaradtak kanonikus irodalmak - elsősorban kínai fordításban.

Az i. e. 1. század és az i. sz. 1. század között először használták a „mahájána” és a „hínajána” fogalmakat - például a Lótusz szútrában.

Mahájána tagok

Annak ellenére, hogy ma a korai buddhista iskolákat szimplán „hínajánának” nevezik, ez nem fedi tökéletesen a valóságot. Jan Nattier szerint a mahájána sosem vonatkozott a buddhizmus egy külön iskolájára (szanszkrit: nikāya), hanem a bodhiszattváknak szánt tanok és ideák gyűjtőfogalmát jelentette.^[7] Paul Williams úgy véli, hogy a mahájána hagyományban sohasem kívántak megteremteni egy külön vinaját vagy szerzetesrendet, emiatt minden egyes mahájána rendbe belépő bhikkhu és bhikkhuni egy korai iskolához tartozik.

Ilyen értelemben a kelet-ázsiai dharmaguptaka iskolák és a tibeti múlaszarvásztiváda iskolák is a korai iskolákhoz tartoznak és a mahájána sohasem számított külön, rivális szektának a korai iskolákon belül.^[8] Paul Harrison magyarázata szerint minden mahájána tag a korai iskola tagja, de nem minden korai iskola tagja volt mahájána.^[9]

Ji-csing kínai buddhista utazó Indiai utazásával kapcsolatban azt írja, hogy négy fő (korai) buddhista iskolát talált: mahászánghika, szthavira, múlaszarvásztiváda és szammitíja.^[10] Arról nem ír, hogy melyik volt mahájána vagy hínajána.^[11]

Az általános nézet szerint ebben a korban 18 buddhista iskola létezett. Jóllehet ekkor még nem léteztek külön intézmények, az esetlegesen külön irányzatot képviselő szerzetesek egymás mellett éltek és ugyanazokat az előadásokat hallgatták. Csak más könyvekből tanultak.^[12] A listán szereplő iskolák a forrásoktól függően eltérhetnek.

A Dipavamsza szerinti lista

Ez a lista srí lankai krónikákból való (Dípavamsza és Mahávamsza).

Ezen felül a Dípavamsza a következő hat iskolát is felsorolja:

• Hemavatika (szanszkrit: Haimavata)
• Radzsagiríja
• Sziddhatthaka
• Pubbaszelíja
• Aparaszelíja (szanszkrit: Aparasaila)
• Apararadzsagirika

A Vaszumitra szerinti lista

Ez a lista a Szamajabhedo Paracsana Csakrából való, szerzője Vaszumitra szerzetes.

A Vinitadeva szerinti lista

Vinitadeva (645-715 körül) múlaszarvásztiváda szerzetes volt.

A Sáriputrapariprccsá szerinti lista

A mahájána kínai nyelvű lista szerint

Elméleti egyesített lista

Srí Lanka, Burma és Thaiföld théraváda iskolái a szthaviraváda, illetve még pontosabban a vibhadzsjaváda iskola utódai. Kétszer ment át névváltozáson. Valamikor a 4. század környékén vették fel a „théraváda” nevet.

A korai iskolák hagyományai megőrzésre kerültek több mahájána iskolában is. A tibeti buddhizmus összes iskolája a múlaszarvásztiváda-féle vinaját használja és a szarvásztiváda abhidharmát gyakorolja, amelyeket kiegészítettek mahájána és vadzsrajána szövegekkel. A kínai iskolák a dharmaguptaka iskola vinajáját használják főleg.

• Atthakavagga és Parajanavagga
• Buddhista zsinatok
• A buddhizmus története
• Nikája buddhizmus
• Rinocérosz-szútra
• A buddhizmus iskolái
• A buddhizmus időrend szerint

• Coogan, Michael D. (ed.). The Illustrated Guide to World Religions. Oxford University Press (2003). ISBN 1-84483-125-6 
• Dhammananda, K. Sri. What the Buddhist Believe. Buddhist Mission Society of Malaysia (1964). ISBN 983-40071-1-6 
• Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. Oxford University Press (1998). ISBN 0-19-289223-1 
• Gunaratana, Bhante Henepola. Mindfulness in Plain English. Wisdom Publications (2002). ISBN 0-86171-321-4 
• Lowenstein, Tom. The vision of the Buddha. Duncan Baird Publishers (1996). ISBN 1-903296-91-9 
• Thich Nhat Hanh. The Heart of the Buddha's Teaching. Broadway Books (1974)  ISBN 0-7679-0369-2.
• Robert A. F. Thurman (fordító). Holy Teaching of Vimalakirti: Mahayana Scripture. Pennsylvania State University Press (1976). ISBN 0-271-00601-3 
• Walpola Rahula. What the Buddha Taught. Grove Press (1974)  ISBN 0-8021-3031-3.
• Yamamoto, Kosho (fordítás), átvizsgálta és szerkesztette: Dr. Tony Page. The Mahayana Mahaparinirvana Sutra. (Nirvana Publications 1999-2000) 
• Yin Shun, Yeung H. Wing (fordító). The Way to Buddhahood: Instructions from a Modern Chinese Master. Wisdom Publications (1998)  ISBN 0-86171-133-5.

• Buddhista szekták. Thomas William Rhys Davids - The Journal of the Royal Asiatic Society, 1891. pp. 409–422
• Sects & Sectarianism - A buddhista iskolák eredete Archiválva 2008. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)