Lorándit
A lorándit a leggyakoribb talliumásvány. Ritka ásvány, a szulfidok és kénsók ásványosztályba tartozik. Kristályai monoklinok,[2] kémiai képlete TlAsS2 (talliumból, arzénből és kénből áll). A Nemzetközi Ásványtani Szövetség (IMA) szerint bináris szulfát, a kation/kalkogén arány 1:1.[3]Az IUPAC szerint tallium(I)-tioarzenit vagy tallium(I)-tioarzenát(III). Általában szemcsés aggregátumok, ritka esetekben lehet prizmás és tűs szerkezetű. A friss minták skarlát színűek és fémes csillogásúak. Idővel azonban gyakran ólomszürke lesz. Ugyanakkor a körvonal színe látható kárminpiros marad. Spirális AsS3 tetraéderekből és a hozzájuk kapcsolódó talliumatomokból áll.
Lorándit | |
![]() | |
Lorándit auripigment (sárga), származási hely: Allchar (Macedónia) | |
Általános adatok | |
Kémiai név | tallium(I)-tioarzenid |
Képlet | TlAsS2 |
Azonosítás | |
Megjelenés | táblás, prizmás, tűszerű, rövid oszlopos |
Szín | kárminvörös vagy ólomszürke |
Fény | fémes |
Keménység | 2-2,5 |
Törés | nα = 2,720[1] |
Sűrűség | 5,53 g/cm³ |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Lorándit témájú médiaállományokat. |
Története
Allcharban (Macedónia) fedezte fel Krenner József, 1894-ben nevezte el Eötvös Loránd magyar fizikusról.[4]
Kialakulása és előfordulása
Hidrotermális alacsony hőmérsékleten keletkezik az antimonittal, realgárral, orpimenttel, cinóberrel, vrabittal, greigerittal, markazittal, pirittel, szfalerittel és barittal együtt. Előfordulási helyei: Allchar (Macedónia), továbbá Xiangquan, Lanmuchang, Zimudang (Kína), Nevada, Utah, Wyoming (USA), Takab (Irán), Beshtau (Kaukázus, Oroszország) és Grube Lengenbach (Valais, Svájc).[5] Előfordul arany- és higanyércekben.[6]
Laboratóriuimi előállítása
Elő lehet állítani tallium-nitrát (TlNO3), elemi kén és arzén keverékének tömény ammóniaoldatba tevésével. Az elegyet egy autoklávba helyezik, és magas hőmérsékleten tartják (~ 250 °C) néhány napig. Így mélyvörös prizmás kristályok keletkeznek.[7]
Kristályszerkezete
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/32/Loranditestructure.png/150px-Loranditestructure.png)
Monoklin, tércsoport P21/a, rácsállandók: a = 12,27 Å, b = 11,33 Å, c = 6,11 Å és β = 104,2°, elemi cellája 8 atomot tartalmaz.[9] Az egyes arzénatomok kovalens kötéssel kapcsolódnak három kénatomhoz. As−S kötéstávolság 2,08–2,32 Å. Tl−S kötéstávolság d'(Tl−S) = 3,36–3,87 Å, d(Tl−S) = 2,95–3,30 Å.
Felhasználása
Ipari fontossága alacsony. Tudományos érdeklődés övezi, mert a 205Tl neutrínósugárzás hatására 205Pb-má alakul. Így a régi talliumásványok 205Pb tartalmából következtetni lehet a Nap neutrínósugárzásának mértékére.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/ef/Lorandite-20207.jpg/220px-Lorandite-20207.jpg)
Jegyzetek
Irodalom
- Lorandite in: Anthony et al.: Handbook of Mineralogy, 1, 1990, 101 (pdf).
- József Krenner (1894): A lorándit, új ásványfaj, in: Matematikai és Természettudományi Értesitö, Band 12, S. 473-473 (PDF 28,2 kB)
- M. E. Fleet: The crystal structure and bonding of lorandite, Tl2As2S4. In: Zeitschrift für Kristallographie. 138, 1973, S. 147–160 (pdf).
- Melvin S. Freedman et al: Solar Neutrinos: Proposal for a New Test. In: Science. 193, Nr. 4258, 1976, S. 1117–1119, doi:10.1126/science.193.4258.1117.
- M. K. Pavićević: Lorandite from Allchar - A low energy solar neutrino dosimeter. In: Nuclear Instruments and Methods in Physics Research Section A. 271, Nr. 2, 1988, S. 287–296, doi:10.1016/0168-9002(88)90171-4.
- A. Lazaru, R. Ilic, J. Skvarc, E. S. Kristof, T. Stafilov: Neutron induced autoradiography of some minerals from the Allchar mine. In: Radiation measurements. 31, Nr. 1–6, 1999, S. 677–682, DOI:10.1016/S1350-4487(99)00170-5.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lorándit című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.Ez a szócikk részben vagy egészben a Lorándite című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.