Közép-Amerika piramisainak listája

Wikimédia-listaszócikk
(Szerkesztő:Milei.vencel/pyramids szócikkből átirányítva)

Közép-Amerika piramisainak listája.

A maja piramisok gúlája általában négyszög vagy négyzet alaprajzú, a tetején lévő teraszok által körbefutott templomot ennek egy vagy két oldalán középen felfutó lépcsősoron lehetett megközelíteni. A lépcsők eredetileg bemélyedtek a piramis testébe, később azonban kiemelkedő lépcsőépítményeket készítettek, és gazdagon díszítették őket. Az óriási lépcsősorokat főleg a papok használták, a hívők lent gyülekeztek az oltár körül, ahol a legtöbb áldozat bemutatásra került. Néhány esetben a templom elé, a piramis tetejére is építettek oltárt. A maja vallás politeista volt, és ahogy az aztékoknál is, az áldozat nem csak azt a célt szolgálta, hogy elnyerje az istenek kedvét, hanem azt is, hogy az isteneket életben tartsa. Néhány közép-amerikai piramistemplomot – főleg maja területen – föld alatti sírkamra fölé emeltek. Az egyiptomi piramisokhoz hasonlóan ezek némelyikét szintén egy elhunyt uralkodó dicsőségére emelték. [1]

OrszágHelyNévKultúraAlaphossz
(m)
Magasság
(m)
Építés ideje
(hozzávetőleges)
MegjegyzésKép
 MexikóBonampakEl Templo de los MuralesMaja580 - 800
 MexikóCalakmulLa Gran PiramidMaja55
 MexikóChichén ItzáEl CastilloMaja55.330900 - 1200A Tollas-kígyó istenének építették. A lenyugvó nap minden napéjegyenlőségkor cikk-cakkos árnyékot vet az északi lépcsősorra, és ez úgy néz ki, mintha egy kígyó siklana felfelé, mígnem elér a kő kígyófejhez.[1]
 MexikóCholulaLa Gran Pirámide de CholulaXelhua450 m²66
 MexikóCobáLa Pirámide de Nohoch MulMaja42500 - 900Cobá a maga idejében világváros és "szent utak" csomópontja lehetett.[2]
 MexikóCobáLa IglesiaMaja500 - 900
 MexikóCobáTemplo del CruceroMaja500 - 900
 MexikóEl TajínPiramid de los NichosCultura clásica de Veracruz18
 MexikóLa VentaLa Gran PirámideOlmék33La Venta a Krisztus előtt virágzó olmék kultúra legépebben maradt régészeti zónája.[2]
 MexikóPalenqueTemplo de la CruzMaja
 MexikóPalenqueTemplo de las InscripcionesMaja
 MexikóSanta Cecilia AcatitlánAzték1962-ben Eduardo Pareyon Moreno építész és régész újjáépítette a piramist.
 MexikóTenayucaAzték62 x 50
 MexikóTenochtitlanTemplo MayorAzték100 x 801390 - 1500Tenochtitlán fő kultuszhelye volt, köveiből Cortés parancsára egy keresztény templomot építettek, amelyből 1573-ban a mexikóvárosi Katedrális (Catedral Metropolitana) épült.[2]
 MexikóTenochtitlanAzték1325 - 1521Tenochtitlánt a hódító spanyolok elpusztították. A város legalább fél tucat piramist foglalt magába.
 MexikóTeotihuacanPirámide del Sol
(Nap-piramis)
Teotihuacan223 × 225 m63,5 m32.494Az egykori város legnagyobb piramisa volt, 100 körül fejezték be.
 MexikóTeotihuacanPirámide de la luna
(Hold-piramis)
TeotihuacanValamivel kisebb mint a Nap-piramis, de arányaiban szebb.
 MexikóEl TepoztecoAzték1502
 MexikóTulaTolték
 MexikóUxmalPirámide del Mago
(A varázsló piramisa)
Maja700 - 100A piramis nyugati lépcsősora pontosan arra néz, ahol az év leghosszabb nappalát követően lenyugszik a nap.[1]
 MexikóUxmalLa Gran PyramideMaja
 MexikóXochicalcoTemplo de la Serpiente Emplumada200 - 900
 MexikóXochicalco200 - 900A piramisokon kívül a romok legérdekesebb része a földalatti obszervatórium. Itt figyelték a barlangba vetődő napsugarak mozgását.[2]
 MexikóXochitécatlPirámide de las Flores100 x 140preklasszikus kor
 MexikóXochitécatlEl edificio en Espiral700
 MexikóYaxchilánMaja600 - 900
OrszágHelyNévKultúraAlaphossz
(m)
Magasság
(m)
Építés ideje
(hozzávetőleges)
MegjegyzésKép
 BelizeAltún HaMaja16200 - 900A település a virágkorát a klasszikus maja korban (6-9. század) élte. Összesen mintegy 300 épület romja pihen itt, de csak néhány piramistemplomot tettek hozzáférhetővé a látogatók számára.
 BelizeCaracolMaja
 BelizeLamanaiTemplo MayorMajapreklasszikus kor
 BelizeLamanaiEl Templo del JaguarMajapreklasszikus kor
 BelizeLubaantúnMaja730 - 890Lubaantun épületei többnyire nagy kőblokkokból épültek, habarcs nélkül lettek felállítva.
 BelizeLubaantúnMaja730 - 890Lubaantun sok kis lépcsős piramist foglal magába.
 BelizeNim Li PunitMajaTöbb mint 12.2400 - 800
 BelizeXunantunichEl CastilloMaja40600 - 900
OrszágHelyNévKultúraAlaphossz
(m)
Magasság
(m)
Építés ideje
(hozzávetőleges)
MegjegyzésKép
 GuatemalaAguatecaMaja6760 - 830Ez a piramis befejezetlen maradt, amikor a várost elhagyták.
 GuatemalaDos PilasLD-49Maja20629 után
 GuatemalaDos PilasEl DuendeMaja629 után
 GuatemalaKaminaljuyúMaja250
 GuatemalaEl MiradorLa DantaMaja72Kr. e. 300 - Kr. u. 100El Mirador a maja civilizáció preklasszikus korának legnagyobb városa volt.
 GuatemalaEl MiradorEl TigreMaja55Kr. e. 300 - Kr. u. 100
 GuatemalaMixco ViejoMaja1100 - 1500
 GuatemalaTikalTemplo del Gran Jaguar
(Nagy Jaguár temploma)
Maja45682-750Tikal látványos építményei szétszórtan, nagy területen helyezkednek el.
OrszágHelyNévKultúraAlaphossz
(m)
Magasság
(m)
Építés ideje
(hozzávetőleges)
MegjegyzésKép
 SalvadorCasa Blanca1-es számú piramisMajaÖsszesen 6 maja építmény látható itt, ebből 3 piramis, közülük az 1-es és 5-ös számú van feltárt állapotban.
 SalvadorSan AndrésLa Campana de San AndrésMaja600 - 900
 SalvadorTazumalMaja250 - 900
OrszágHelyNévKultúraAlaphossz
(m)
Magasság
(m)
Építés ideje
(hozzávetőleges)
MegjegyzésKép
 HondurasCopánMajaCopán főleg művészetének gazdagságával tűnt ki, e téren felülmúlta Tikalt is.[3]

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Anexo:Pirámides de Mesoamérica című spanyol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.