Tarso Marques

Gokartosként kezdte pályafutását 1988-ban egészen 1991-ig, majd nemzeti formaautós bajnokságokban olyan honfitársai ellen állt helyt, mint Hélio Castroneves és Tony Kanaan. 1992-ben a brazil Formula Chevrolet-szériában, 1993-ban pedig a dél-amerikai Formula–3-as bajnokságban versenyzett. 1994-ben már Európában folytatta, ahol azonnal az Formula–1 első számú utánpótlás-sorozatában, a Formula–3000-ben talált magának helyet.^[1] Ám mégis sikerült letennie a névjegyét, hiszen második évében a DAMS színeiben Estorilban futamot nyert, ezzel ő lett a legfiatalabb, aki a sorozat története során felállhatott a dobogó tetejére.

A következő szezonra az Formula–1-es Minardival is felvette a kapcsolatot, ahol többekkel együtt versenyben volt az egyik 1996-os versenyzői ülésért. Végül Giancarlo Fisichella kapta a több lehetőséget, de Marques hazai pályáján, Interlagosban megejthette a debütálását, majd pedig rajthoz állt még Argentínában is. Több mint egy évig tesztpilótaként ténykedett a csapatnál, de 1997 közepén ismét lehetőséget kapott a versenyzésre, miután Jarno Trulli átnyergelt a Prosthoz. kilenc világbajnoki futamon vett részt. Pontot egy alkalommal sem szerzett. A szezon végén azonban már nem hosszabbítottak a brazillal, aki így egy év tétlenség után 1999-ben a Champ Carban próbált szerencsét, és az élmenő Penske egyik autójával is versenyezhetett Al Unser Jr. sérülésének ideje alatt.

A vezetőségváltáson átesett Minardinál 2001-ben ismét lehetőség nyílt számára, így visszatért az Formula–1-be, noha Paul Stoddart közölte vele, hogy kellő anyagi támogatás híján bármikor elveszítheti ülését.^[2] Csapattársa a nagy ígéretnek tartott újonc Fernando Alonso lett, aki az időmérőkön és a futamokon is rendre jobb tempót diktált kettőjük közül, ám az év végi tabellán mégis Marques végzett előrébb, hiszen az ő nevéhez fűződtek az előkelőbb helyezések. 9. lett Interlagosban és Montrealban is, amely futamokon a spanyol nem ért célba. Így Alonso csapattársa mögött végzett a tabellán. Tarso a tizenhét futamos bajnokság első tizennégy versenyén indult, az olasz nagydíjtól a maláj Alex Yoong vette át a helyét.^[3]

Ezután még egy ideig még a faenzaiak szolgálatában állt, majd megejtett még néhány beugrást a Champ Carba, versenyzői pályafutásának lezárásaként pedig a Stock Car Brasil sorozatban vitézkedett. Az azóta eltelt években sem tűnt el, sőt, a Tarso Marques név hazájában talán ismertebb, mint valaha. Saját vállalkozást indított ugyanis, amelyben egyedi tervezésű motorokat, autókat és yachtokat épít.

Teljes eredménylistája a nemzetközi Formula–3000-es sorozaton

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Teljes Formula–1-es eredménylistája

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Teljes eredménylistája a CART és a Champ Car sorozatokban

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Tarso Marques című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz Tarso Marques témájú médiaállományokat.

• Hivatalos honlapja (portugálul)
• Profilja a grandprix.com honlapon (angolul)
• Profilja a statsf1.com honlapon (angolul)
• Profilja a driverdatabase.com honlapon (angolul)
• Profilja az f1rejets.com honlapon Archiválva 2011. június 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)