Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Archív 61

Két szerkesztéssel megerősített szerkesztő?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Jól látom-e én, hogy az Anna (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikkben vandálkodó (majd önmagát kétségtelenül kijavító) Katona Áron (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), akinek összesen ez a két szerkesztése van, ő valóban egy „megerősített szerkesztő”? (Az „automatikusan ellenőrzött szerkesztés” nem erre utal?) Armadillo vita 2010. november 22., 20:25 (CET)

Ez valami szoftverbukta lehet. Tényleg ellenőrzöttnek van tekintve, de attól, hogy én visszaállítottam (mindegyik) szerkesztését. Rejtélyes. – Pagonyfoxhole 2010. november 22., 20:30 (CET)

Nem lehet-e, hogy csak az üzenet tárolt szövege nem szabatos (azaz ugyanazt a szöveg-modult, az „automatikusan ellenőrzött szerkesztést” adja ki mindkét, egymástól különböző művelet nyugtázására? Armadillo vita 2010. november 22., 20:46 (CET)

Fogalmam sincs, erről a techgurukat kéne megkérdezni. – Pagonyfoxhole 2010. november 22., 20:51 (CET)

Nincs ezzel semmi gond. Ha beír valamit, majd kitörli te pedig visszaállítod, akkor automatikus megtekintésnek hozza. Pilgab üzenet 2010. november 22., 21:52 (CET)

Hát ez nem valami igazságos, elvileg azt jelzi, hogy jóváhagytam a vandál egy lépését. Gyakorlatban nem, de elméletben igen. :) – Pagonyfoxhole 2010. november 22., 21:54 (CET)

Gondolom, felismerte a szoftver, hogy a második szerkesztésével (amiben eltávolította a vandalizmust) egy korábban már ellenőrzött változatot állít vissza, ezért a szerkesztése automatikusan ellenőrzött lett. Az első szerkesztése (amiben elkövette a vandalizmust) nem ellenőrzött. – Tgrvita 2010. november 23., 21:36 (CET)

Ignácz Lilla

Sziasztok, vki majd eltakarítja Ignácz Lilla ámokfutásának eredményét?? Joliet Jake vita 2010. november 23., 10:04 (CET)

Valaki nyilván, amennyiben VALAKI más szól nekünk. ;) Eltakarítottam. Hasonló esetben egyrészt az {{azonnali}}(?) sablont használhatod, másrészt szólhatsz ugyanitt. Az adminisztrátorok se bújják éjjel-nappal a friss szerkesztéseket. BennóFolybeszt a WP-be! 2010. november 23., 10:43 (CET)

Ezt azért udvariasabb formában is fel lehetett volna vetni. – Tgrvita 2010. november 23., 21:31 (CET)

Mármint mit? Az én hozzászólásom alá írtad a tiédet, de amennyiben ez arra vonatkozik, amit én írtam, nem világos, hogy melyik részét kellett volna udvariasabban felvetni... BennóFolybeszt a WP-be! 2010. november 23., 22:02 (CET)

Az "ámokfutás" kifejezésre vonatkozott. – Tgrvita 2010. november 23., 22:38 (CET)

Sablonvédelem

Meg lehet azt oldani, hogy egy adott sablont egy adott szerkesztő ne szerkeszthessen? Kicsit unom a {{Hímzés}} sablon körüli csatározásokat. Lásd Margit1951Bpest (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) és az én vitalapom, valamint a sablon laptörijét (különös tekintettel Margit megjegyzéseit), ill. a Turai hímzés cikk laptörijében tett megjegyzését.– Perfectmisside írj! 2010. november 25., 09:32 (CET)

Nincs rá mód. A lapvédelem csak szerkesztőcsoportokat tud kizárni: az anonokat és kezdőket, vagy a nem-adminisztrátorokat.
A javaslatom a következő: visszaállítom a sablont eredeti állapotába, levédem két hétre úgy, hogy csak adminisztrátor szerkesztheti. Ezalatt ha a bármelyikőtök változtatni akar, akkor előbb magyarázza el a sablon vitalapján, hogy mi a szándéka, és győzzön meg egy harmadik szerkesztőt, bárkit, a változtatás szükségességéről és helyességéről példák és a sablonhomokozó segítségével.
Ha sikerült meggyőzni egy harmadik szerkesztőt, akkor ő szóljon itt, az adminüzenőben, és az első errejáró admin végrehajtja a változtatást.
Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 10:29 (CET)

Ez nekem megfelel, pláne, hogy én nem akarok semmit se változtatni rajta. – Perfectmisside írj! 2010. november 25., 10:31 (CET)

A visszaállítások is változtatások, a kategorizálások is. Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 10:42 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

Tekintve, hogy a vitát, akaratom ellenére én indítottam el azzal, hogy felhívtam a figyelmet a sablon rossz működésére, maximálisan támogatom Karmela javaslatát. Tambo vita 2010. november 25., 10:46 (CET)

A vita folytatódik: Kalocsai hímzés és Richelieu hímzés laptöri. – Perfectmisside írj! 2010. november 25., 10:51 (CET)

Mivel hiányoltaerfectmiss a válaszaimat, ezért az összeset felteszem ide neki, hadd olvassa mindenki

Lásd: Szerkesztővita:Margit1951Bpest# Átmásolva az adminüzenőből (nem kizárólag az adminokra tartozó téma)

Üdv:Margit  (üzenet) 2010. november 25., 11:07 (CET)

A vitát átmásoltam Margit lapjára, ott folytassátok, ugyanis, nem kizárólag az adminokra tartozó téma. A kalocsai és a Richelieu-hímzés lapokra {{építés alatt}}(?) sablont tettem, mert Margit azt írja, hogy még dolgozik rajta. Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 11:41 (CET)

Kedves Karmela, elfelejtetted megnézni a laptöriben, hogy Margit azzal a megjegyzéssel vette le a hímzés-sablont, hogy "még dolgozom rajta, nem kell ez addig rá". Ugyan miért ne kellene? Margitnak valami érthetetlen oknál fogva egyszerűen nem tetszik ez a sablon, ezért nem akarja, hogy kint legyen a cikkeken. Mindegyikről levette, nem csak erről a kettőről. – Perfectmisside írj! 2010. november 25., 11:58 (CET)

Ezt a két lapot Margit hozta létre, és azt írja, hogy még dolgozik rajta. Az ilyen megjegyzést már csak a szerkesztési ütközések elkerülésére is, de az éppen fejlesztő szerkesztő lelkinyugalma érdekében is érdemes figyelembe venni, és amíg a munka valóban folyik, addig kizárólag olyasmi miatt belenyúlni a lapba, ami halaszthatatlan, vagy amit a vitalapon már tisztáztatok.
Kérlek írd ide, hogy milyen már korábban stabilizálódott, hosszabb ideje meg nem változtatott cikk van, amiről lekerült a sablon? Te biztosan tudod, ne kelljen már összekeresgélnem.
Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 13:20 (CET)

Mégsem jó az átnevezés

A flageolett lapot átneveztem flageolet-ra, de a magyarban mégiscsak az első a jó. Vissza lehet csinálni? Köszi, bocs – Villanueva vita 2010. november 25., 13:05 (CET)

Visszaneveztem. Bár szerintem ehhez nem kellett admin jogosultság. Csigabiitt a házam 2010. november 25., 13:13 (CET)

Kell, mert a visszanevezés útjában álló átirányító lapot csak admin tudja törölni. Kopizással elveszne a laptörténet.
Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 13:22 (CET)
Az alábbi űrlappal nevezhetsz át egy lapot úgy, hogy az a teljes laptörténetét is magával viszi az új névre, a régi cím pedig ugyanakkor az új címre való átirányítássá alakul.

Népszerű oldalak esetén az átnevezés drasztikus, nem várt változtatás lehet – győződj meg a folytatás előtt arról, hogy tisztában vagy-e a következményekkel. Ha kétségeid vannak, előbb kérdezz rá a vitalapon.Neked, az átnevezőnek kell a régi címre mutató átirányításokat a „Mi hivatkozik erre” eszköz segítségével felderíteni és javítani.

Figyelem!
  • Feltétlenül javítsd ki a dupla vagy hibás átirányításokat!
  • Ha már létezik a céllap és a laptörténete legalább két bejegyzésű, akkor a lap csak adminisztrátori segítséggel nevezhető át, de magad is frissiben vissza tudsz nevezni egy tévedésből átnevezett lapot.
  • Esetleg szükséges karakterek: á é í ó ö ő ú ü ű Á É Í Ó Ö Ő Ú Ü Ű ~ „” »« ’’ ’ – … <> ··· ° ‰ × → ∅ µ ² ³ ½ ⅓ ⅔ ¼ ¾ € § † ‡ © ® ···
  • Cikkjelöltté minősítéshez válaszd ki a cikkjelöltnévteret, és a címet hagyd változatlanul! Ne feledkezz el a folyamat többi lépéséről sem!
  • Egyértelműsítő lappá alakításhoz húzd a cím után az (egyértelműsítő lap) szöveget az előtte levő szóközzel együtt!

Ott van minden átnevezés lapján. --Bean49 vita 2010. november 25., 13:59 (CET)

Vandál

194.143.238.51 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Visszatérő vandál Tambo vita 2010. november 25., 15:13 (CET)

Blokkoltam, majd mindjárt kap értesítést is. Karmelaüzenőlap 2010. november 25., 15:52 (CET)

Zokni

Ombudsguy (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Tambo vita 2010. november 25., 21:23 (CET)

Először is: mi ebben az állítmány? Mit akarsz mondani? Mit vársz tőlünk? Kinek a zoknija? Mire alapozod? Mit követett el, ami sérti az irányelveket, és melyiket? Miért tettél azonnalit a userlapjára azzal az indoklással, hogy zokni? Ez ugyanis nem indok, hogy egy userlappal ilyesmit tegyél. Légy szíves, kommunikálj érthetőbben. Remélem, hogy ismered is a zoknikkal kapcsolatos szabályokat (például azt, hogy zokninak lenni önmagában nem tilos). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. november 25., 22:15 (CET)

LSD:WP:ZOKNI Peligro (vita) 2010. november 25., 22:21 (CET)
Odamentem és semmiféle LSD nem volt ott... :-(VigyorVigyor – Laci.d vita 2010. november 25., 23:12 (CET)
Ej, rosszabb vagy, mint egy tanár, azokat is folyton az anyag érdekli csak. :) Alensha 2010. november 25., 23:51 (CET)

Avok

Avok (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Azt hiszem amit csinál, az már reklámozásnak minősül. Mellesleg olyan cikkbe is beszúrta a linket, aminek semmi köze Nyíregyházához.– Deni vita 2010. november 26., 14:27 (CET)

Laposöltés lap

Ma vettem észre, hogy a 2007-ben létrehozott Laposöltés lap eltűnt. Úgy tűnt fel, hogy több hímzéslapban, amely erre az öltéscsoportra hivatkozik, pirosra váltott a hivatkozás. Kérem visszaállítani. Remélem, csak virtuálisan nem látom. Vajon ki tud fizikai törlést csinálni? Mert én nem. Üdv: Margit  (üzenet) 2010. november 29., 12:56 (CET)

Keresd lapos öltés néven. Csigabiitt a házam 2010. november 29., 12:59 (CET)

Szerintem KeFe javításai nem jók, felvetettem a helyesírási kocsmafalon. Samat üzenetrögzítő 2010. november 29., 14:39 (CET)

(crosswiki) spammer

194.79.151.74 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) játékoldalakat linkelget be, más wikikben is. Szaszicska vita 2010. november 29., 16:54 (CET)

Azóta nem volt. Pilgab üzenet 2010. november 29., 18:47 (CET)

A cikkre kérnék valamilyen védelmet, a regisztrált userek ellen is, az elmúlt 1 hónapban 6-7-szer kellett visszaállítani a lapot vandálkodás miatt. – Tomcsy üzenet 2010. november 29., 18:40 (CET)

CR99 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) meg kaphatna egy blokkot, és Realroni (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) is egy hosszabbat. – Tomcsy üzenet 2010. november 29., 18:42 (CET)

Levédtem egy napra, a mai El Classico idejére. Más, erősebb védelmet nem hiszem hogy kellene, ez kb. annyi "támadás", mint egy nagyobb focicsapat kapni szokott. (Barcelona is megkapta az egy napot). A srácok közül Realroni mostanában nem is szerkesztett, CR99 pedig csak a Real cikket abajgatta, ami most ugye le lett védve. De legközelebb mindkettő megkapja, megértek már. Pilgab üzenet 2010. november 29., 18:44 (CET)

Kettő pac

Van egy Kategória:Tupac Shakur-albumok és egy Kategória:2Pac-albumok. Szerintem az egyik nem köll. Grósznyó 2010. november 30., 17:43 (CET)

A megfelelő műhelyben vagy a kategóriajavaslatoknál kéne eldönteni, melyik. Mert ha én törlök egyet találomra, abból sírás-rívás lesz. A törlés adminfeladat, a tartalmi döntés nem. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. november 30., 23:39 (CET)

Anon vandál

78.92.166.216 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Eddig mindegyik szerkesztése vandálkodás. Csak ma ötöt is elkövetett. - Vargamate vita 2010. november 30., 18:23 (CET)

Szép piros a vitalapja. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. november 30., 23:36 (CET)

Már nem az. - Vargamate vita 2010. december 1., 14:53 (CET)

Cigánybűnözés

Cigánybűnözés (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Üdv! Jó lenne a fenti cikket egy időre levédetni, mert Peyerk szerkesztő már második alkalommal veszi ki az általa sérelmezett részt önkényesen, egy megbeszélés közepén. Ez úgy gondolom, nem éppen közelíti egymáshoz a feleket és a megegyezést. – Laci.d vita 2010. december 1., 20:08 (CET)

Tényleg ennyire megoldhatatlan kérést vetettem fel? Ugyanis Peyerk harmadik alkalommal is kiszedte a dolgot, egy megbeszélés kellős közepén. Így sosem fogunk konszenzusra jutni... – Laci.d vita 2010. december 2., 09:14 (CET)

NMHH

nmhh (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

  • Az imént vandálkodott, de feltöltött egy képet a commonsba, azt valaki tudja törölni? Az azonosítója meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rövidítése, akár egy véglegeset is kaphatna megtévesztő azonosító miatt, nem? – Tomcsy üzenet 2010. december 2., 14:50 (CET)

A képet nem szabad mivolta miatt töröltettem.

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Beroesz 2010. december 2., 15:15 (CET)

Gesgkft

Fenti szerkesztő reklámfelületnek használja szerkesztői lapját. Szerintem törölni kéne. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 3., 15:17 (CET)

Egyelőre Pagony megkérte, hogy távolítsa el saját maga, várjuk meg a reakciót. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 5., 12:26 (CET)

Neumann János-cikk

Félvédelmet javaslok a lapra, de nem vagyok biztos a dolgomban. Nyáron Alensha eltávolította a félvédelmet. Nem is volt gond szeptember 1-ig. Azóta ha jól számolom volt 14 vandalizmus, amit a járőrök nyomban vissza is vontak, illetve egy haszontalan szerkesztés. Mindegyik anon vagy friss szerkesztőtől. – Beroesz 2010. december 3., 13:01 (CET)

Levédtem. Úgy látszik, suliidőben muszáj :( Azt a lakatos sablont tegye rá ki valaki, ha használjuk még, én nem bírom eltalálni, hogy a tökömbe van. Alensha 2010. december 8., 15:39 (CET)

CAIRO együttes

CAIRO együttes (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) H.Gréti (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) kétszer törölte a jogsértő lehet sablont. Tambo vita 2010. december 8., 15:20 (CET)

most egy ideje nem csinál semmit, lehet, hogy feladta. Ha újrakezdi, kap egy figyelmeztető blokkot. Alensha 2010. december 8., 15:40 (CET)

Köszike! Tambo vita 2010. december 8., 15:42 (CET)

Csak éppen átszerkesztette az oldalt, vagyis így már nem jogsértő. Miért kellett visszatenni a jogsértő sablont? (Az más kérdés, hogy így a szócikk nem sokat ér.) Csigabiitt a házam 2010. december 8., 15:46 (CET)

upsz, jó, hogy megnézted, én elhittem bemondásra… Alensha 2010. december 8., 16:28 (CET)

Nagyon nehéz lehet egy kezdőnek itt eligazodni. Én 434 napja szerkesztek, de halvány segédfogalmam sincs, mit, mikor, hogyan ítélnek meg arra hivatott nagytudásúak. A sablonon világosan fel van tüntetve, NE TÖRÖLD! Újra szerkesztheted /ÚJ néven. Ezt megírtam H.Gréti szerkesztőnek. Ennek ellenére törölte. A két törlés között csak forrást rakott bele. Most akkor mi az eljárás? Közben átszerkesztettem két törlésre jelölt (de nem az) cikket. Mivel láttam, hogy eltűnt a sablon, visszaállítottam. A helyes megfejtők között kisorsolok egy OTRS engedély kérő lapot. Tambo vita 2010. december 8., 20:52 (CET)

Eltévedt szerkesztő

Govinda Vegetáriánus Étterem (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth). – OsvátA Palackposta 2010. december 9., 15:09 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Tambo vita 2010. december 10., 06:54 (CET)

Kedves Admin! Kérem a Menstruáció (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) és a Ovarialis és menstruációs ciklus (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) cikkek, fenti címen való összedolgozását, oly módon, hogy mindkét lap laptörténete megmaradjon. Utána a Menstruáció és a Ovarialis és menstruációs ciklus átirányítás lesz. Az egészet Karmelával és Lji1942-vel közösen kérem. Előre is köszönöm. Tambo vita 2010. december 9., 21:05 (CET)

Kész; további jó munkát. Alensha 2010. december 9., 22:09 (CET)

Juki nevű szerkesztő

Sziasztok, frissen regisztrált Juki (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőtársunk ontja a rövid, rossz, wikiforma nélküli szócikkeket, egy határozottabb fellépést igényelne, hogy pihenjen egy kicsit és először ismerkedjen a wikipédiával. Üdv 193.68.41.17 (vita) 2010. december 10., 09:27 (CET)

Üdvözletet és tájékoztatást kapott. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 10., 12:12 (CET)

Szerkesztő:194.88.152.3

Fent nevezett visszatérő sorozatvandál újra közöttünk van. Kéretik blokkolni. Infel vita 2010. december 10., 11:49 (CET)

Olasz települések

Az {{Olasz település infobox}}(?)-ban 7-én olyan szerkesztés történt, hogy ahova a sablon be van szúrva, bejön egy }}. Én nem tudom kijavítani, mert védett. Kérek egy admint, javítsa ki! Előre is köszi! – Einstein2 ide írj 2010. december 10., 13:47 (CET)

Hát én ebbe nem mernék belenyúlni, a Péternek kellene szólni, mert ő csinálta ezt a szerkesztést. Alensha 2010. december 10., 15:45 (CET)

Javítottam. – BáthoryPéter vita 2010. december 10., 16:55 (CET)

Köszi :) – Einstein2 ide írj 2010. december 10., 19:07 (CET)

Átnevezés

Kérlek névváltozás miatt a Societas - Új Mozgalom bejegyzést változtassátok meg Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalomra. Köszönet! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 145.236.189.155 (vitalap | szerkesztései) 2010. december 10., 21:02

Kész. Alensha 2010. december 10., 23:02 (CET)

195.199.79.246

195.199.79.246 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)Figyelmeztetés ellenére is folyamatosan vandálkodik. Infel vita 2010. december 10., 12:38 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Pihenőt kapott a számtech óra végéig. Csigabiitt a házam 2010. december 10., 12:51 (CET)

Ismét dolgozik! – Tamba mondd mi a gond? 2010. december 11., 11:31 (CET)

Admini túlkapás (Lji1942 blokkolása)

Írtam Pagonynak kérlek olvasd el és ha Ő nem teszi meg - vedd le a blokkot. Persze nézd meg az előzményeit is, de véleményem szerint Pagony indokolatlanul blokkolt. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. december 11., 06:16 (CET)

Ha Pagony indokolatlanul blokkolt, akkor rajta kívül még négyen blokkoltak indokolatlanul. Egyébként az, hogy :„soha egy rossz szót nem kaptam tőle.” nem jogosítja fel, hogy másokkal olyan hangnemet engedjen meg, amilyent megengedett. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 11., 17:06 (CET)
Amiért 3 nap blokkot kapott az egy vélemény volt és nem is durva. Én is megnéztem Csigabi lapjait (bár én nem véleményeztem), de valóban van némi káosz a lapján és egy archiválásra szoruló vitalap. Természetesen jogába áll km-es vitalapot tartani (ezért is nem véleményezem), de ha azt valaki megteszi - az csak egy magánvélemény. Ha négyen is blokkolták, akkor valószínűleg 4-en tévedtek, több toleranciát kellene tanúsítaniuk.
A blokkolást elszenvedőjétől pedig nem kell elvárni, hogy ne dühösödjön fel egy véleménynyilvánítása utáni blokkon, Tehát itt is Karmela (ezen én is csodálkoztam) követte el a hibát, és a blokkot egy hétre hosszabbította. Pedig akkor már felhívtam az adminok figyelmét a túlkapásra.
Ismételten kérem az adminokat, hogy gondolják át és oldják fel a blokkot, akár visszajön, akár nem.   - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. december 11., 20:00 (CET)
Nincs igazad. Ezt a stílust nem lehet indokolni. Ha valaki dühös, azt is ki lehet fejezni kulturáltan, és akkor nem lett volna hosszabbítás. Nem otthon vagyunk, nem is egy kocsmában, hanem egy közösség lapjain. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 11., 20:10 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

Ha úgy érzi valaki, hogy a vitalapomon káosz van, arról nem én tehetek, mert nem én írok rá. :-). Hosszúnak valóban hosszú, archiválni fogom. Gyanítom azonban, hogy a blokk nem annyira az oda írt arrogáns véleményre volt válasz, hanem talán erre. Csigabiitt a házam 2010. december 11., 20:14 (CET)

Mellesleg tényleg kérés: "a jól teljesítő szerkesztőket", egyetemi tanárokat arra kényszerítjük, hogy elhúzzanak? Nem lenne elég megértetni velük, hogy nem úgy kell? – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. december 11., 20:18 (CET)

Ez elvileg nagyon igaz, a gyakorlatban azonban nem egészen erről van szó. Akárki megnézheti: Lji közreműködésével rendkívül sok gond volt (az anyagai nagyon szerkesztetlenek, a megfogalmazással is gondok voltak, szakkifejezések használatával stb.), természetes, hogy sokan igyekeztek megértetni vele, mi a probléma. Erre ő nagyon rosszul reagált. Nyilván lehetett volna még higgadtabban, de amit legutóbb művelt, az valóban nem fér bele a tájékozatlan szerkesztőnek elnézhető keretbe. Van ilyen: nem minden szakértő tud együttműködni a Wikipédiával, és bár mindig meg kell vizsgálni, mit tehetünk vagy tehettünk volna még, olyan is van, amikor nem a mi hibánkból. Ez nagyobbrészt ilyen esetnek tűnik. BennóFolybeszt a WP-be! 2010. december 11., 20:23 (CET)

Kedves Bennó! Van abba igazság, amit leírtál, de ez csak féligazság. Én is javítottam élírásokat, elütéseket, mondatszerkezeti hibákat stb., majdnem minden alkalommal megköszönte. Soha egy rossz szót nem kaptam tőle, pedig belenyúltam a lapjába és létrehoztam egy archívumot, kéretlenül archiváltam az üzeneteket több alkalommal - megköszönte. Akkor mégsem volt olyan kezelhetetlen - talán. A cikkeibe ejtet tévedések sem voltak olyan nagyszámúak, ráadásul ilyen rövid idő alatt ennyi cikket senki sem írna meg hibátlanul - egyszerűen ki kell javítani és kiváló cikkek lesznek. Tehát megértés, egy kis munka, segítség, sok-sok magyarázat és tolerancia - ez utóbbi hiányzott főleg. Ezért nem tudott együttműködni velünk. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. december 11., 20:50 (CET)
Tolerancia nem csak az egyik fél részéről várható el, hanem a másik féltől is. Az, hogy veled nem beszélt csúnyán továbbra sem hatalmazza fel arra, hogy másokkal megtegye. Ez a mostani sem az első esete volt és korábban sem indokolatlanul kapott blokkot. Szerintem kisebb annak az esélye, hogy négy ember tévedett és egynek volt igaza, mint fordítva. Mielőtt blokkot megkapta volna is minősíthetetlen hangnemben válaszolgatott mindenkinek aztán ez egyre jobban eldurvult. Nem csak a dolgok végkifejletét kell észrevenni hanem azt, hogy miből alakult ki. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 11., 20:59 (CET)
A korábban kapott blokkjai nem érdekelnek, megérdemelte = elszenvedte. Amiért most blokkolták azt nem érdemelte meg - egy véleményt nyílvánított - ezért nem is adható blokk. Ha te igazságtalanul kapnál 3 nap blokkot, akkor te is felháborodnál és jogosan. Ilyenkor elcsattannak dühös szavak, amit valójában senki nem gondol komolyan - csak dühös és ki kell adnia a dühét (megjegyzem a szóban forgó esetben jogosan), ekkor kellett volna toleránsnak lenni - Pagony az előzőekért volt rá dühös ezért blokkolta (vagyis kereste az alkalmat a blokkra). Nektek kellett volna Pagony-t mérsékletre és a blokk visszavonására, Lji-t pedig lecsillapítani és közölni vele, hogy Pagony helytelenül intézkedett. Itt lett volna mód elmagyarázni, hogy miért jár és miért nem adható blokk. Most én is elmondtam a véleményemet neked és már sokaknak, így Pagony-nak is. Akkor most várhatom a blokkot? Mert Lji-sem tett többet. Nektek több megértést kívánok az ilyen (elismerem) kissé nehezen kezelhető, de a WP-számára értékes cikkeket író új szerkesztőkkel. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. december 11., 21:18 (CET)
Hálás lennék, ha nem próbálnád meg kitalálni az indokaimat, főleg mivel láthatólag fogalmad sincs az egészről. FYI egy mondat erejéig: tőlem Lji bocsánatot kért, én megbocsátottam, és hetekig feléje se jártam, de amikor újra körülnézett, kibe kössön bele, figyelmeztetnem kellett. Erre aztán dőlt megint a kloáka, szokás szerint. Igen, tudom, rád nem köpködött, így hát minden oké. Ez aztán az NPOV attitűd! – Pagonyfoxhole 2010. december 11., 21:57 (CET)
Feltételezem, hogy nem Csigabi vitalapjára tett véleménye miatt kapta a blokkot, hanem inkább ezért, valamint saját vitalapján tett, Bennohoz intézett hozzászólásaiért a Viszontmegjegyzés és a Bennónak nevű szakaszokban. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 11., 21:33 (CET)
Azt kell mondjam, hogy az adott linken olvashatókért sem járna blokk, ráadásul (ha jól emlékszem), ez már a blokk értesítés után íródott, vagy legalábbis a blokkal való fenyegetésre. Hiszen a mondandójából is ez derül ki. Tehát a blokk jogtalan volt. Én elmondtam a véleményemet, kérlek gondoljátok végig és akkor is oldjátok fel a blokkot, ha soha nem látjuk viszont. És jó volna, ha a kedves adminok is elgondolkoznának, ilyen esetekben önmérsékletet tanúsítanának az elkövetkezendő időkre - több szerkesztőt tarthatnánk meg, és ez kell legyen a cél. Köszönöm hogy "meghallgattatok", de szeretném itt lezárni a témát, már úgyis csak ismételgetnénk magunkat. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2010. december 11., 21:48 (CET)

Azt kell, hogy mondjam, itt valami nagyon félresikerült. Kivűlállóként csak azt látom, hogy az adminok, járőrök marakodnak. Járőrök kérik a megvonást. Blokkolás jár egyeseknek nem tetsző, különben arra okot nem adó véleményekért. Aki osztogatja a blokkokat, vagy csak egyszerűen elmarasztal, nem néz utána az előzményeknek. A sok lúd libát győz elmélet érvényesül. Ha valaki észrevételt tesz, az megkapja a blokkot. El kellene dönteni, egy arra jogosultnak, jogos volt-e a blokk. Lehet, hogy igen. Nem feladatom felülbírálni. Egy biztos: ha az adimnisztárok sem tudnak zöld ágra vergődni, hogyan lehet elvárni egy szerkesztőtől? Nincs egyszerűbb, mint vagy valós, vagy vélt sérelmekért elüldözni a nem tetsző szerkesztőket. Lehet, bejön, Maradnak az adminisztrátorok, és marakodhatnak egymással. Addigra szerkesztő nem nagyon lesz. Tudomásom szerint ezt a projektet magánemberek a saját idejükből, a többség hasznára próbálják szerkeszteni. Nem ellenszolgáltatásért, hanem a közjó érdekében. Lehet, van olyan link, ami rossz helyre mutat. Amíg ezt leírja valaki, ki is javíthatná (ami persze nem kötelessége!). Ha annyi idő fordítódna ezek kijavítására, mint a másik szerkesztő kiutálására, lehet előbbre tartana a Wiki. Mindezt megérteném, ha egy vandál tevékenységéről lenne szó. Itt azonban egy nagy tudású, a Wikipédia szerkesztőt próbálnak ellehetítleni. Ez a szerkesztő nem keveset tett le a Wikipédia asztalára. Blokkolása, elüldözése súlyos bűn.Meg tudom érteni, hogy mélyen megsértették, és nem akar többet szerkeszteni. Nem ismerem a testület felépítését. Azért remélem, van egy olyan illetékes, aki helyre tudja (ha akarja) tenni a dolgokat. Legalább egy bocsánat kijárna! 89.133.37.66 (vita) 2010. december 11., 23:48 (CET)

Látom, itt véleményezés folyik. Elolvasva a vonatkozó laptörténeteket az én véleményem az, hogy a blokk(ok) jogos(ak) és talán arra is alkalmasak, hogy a szerkesztőtárs hatékonyabb munkatárs legyen amikor visszatér. A szerkesztőtárs nem "véleményezett", hanem otrombán kötekedett, ez tök egyértelmű.
A névtelen fejtegetést nem értem, nem látom hogy adminisztrátorok vitakoznának. Bár tény, jó ideje nem figyelem a tisztségviselők választását, tehát lehet hogy mindenki adminiszrátor, csak én nem tudok róla. De végülis ez tökmindegy, az események értékelésében nem befolyásol.
Uff.
Peyerk vita 2010. december 12., 00:47 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

Kedves hatvanhat, a kérdésedre válaszolva:
A hosszabbítást megindokoltam: a fenyegetőzés a Wikipédián súlyos vétség. A vitalapjára pedig azért nem írhat a blokkja alatt, mert ha így folytatná, abból teljes kizárás lenne. Remélhetőleg egy hét alatt lecsillapodik.
A te figyelmedet pedig felhívom arra, hogy visszaélésnek számít, ha valaki különböző azonosítókról ugyanahhoz a témához szól hozzá, hogy a véleményének egy nagyobb támogatottságot szimuláljon a valóságosnál. Kérlek ne hozd magad kínos helyzetbe.
Karmelaüzenőlap 2010. december 12., 00:56 (CET)
Nem tudom mire gondolsz. Nem írtam ebben a témában, más azonosítóval. Nem én hozom magam kínos helyzetbe. Ha visszaélés van, azt nem én követtem el. Ráadásul nem szimulálok semmit, és senkit. 89.133.37.66 (vita) 2010. december 12., 19:05 (CET)

188.157.223.140

188.157.223.140 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)Sorozatos vandalizmus. Infel vita 2010. december 12., 11:49 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Köszi, ügyfeled egy napos jutalomszabit kapott. – Beroesz 2010. december 12., 11:54 (CET)

Gyim és Gyimhu

Az a gyanúm, hogy a Gyim nevű nem létező szerkesztő az én bénázásom eredménye.Ennek könnyen utána lehet járni: ugyanaz-e az IP-címe, mint az enyém.Csak innen használtam írásra a Wikit, ahonnan most is írok.

Ha így lenne, lehetne egyesíteni a két nevet Gyim néven? Ilyen névenregisztráltam az angol Wikibe.

Két kezdő kérdés.

Nem láttam a szerkesztők lapján fényképet. Tiltja ezt illem- vagy ennélis szigorúbb szabály? (Tudom, meg kell várnom a próbaidő végét.)

Az első két lapomat Alensha ellenőrizte. Az érdeklődési köre alapjánfeltételezem, hogy nem szakmailag. Ellenőrzésen jogi/ízlésbeli/helyesírási ellenőrzést kell érteni, nem szakmait? Vagy egyszerűen alulbecsülömboszorkányi képességeit? :)

Köszönettel: Gyimhu vita 2010. december 12., 12:16 (CET)

:D Alensha 2010. december 12., 16:38 (CET)

Szia, a képfelrakást magadról nem tiltja semmi, a legtöbben csak simán szégyenlősek/lusták így tenni :) Az ellenőrzés itt kb azt jelenti, hogy nem trágárságokat írogatsz a cikkekbe, vagy "kreatív vandálkodsz", vagyis átírsz dolgokat valami egészen másra, valótlanra (pl a föld népességét 60 trilliárdra) A járőrök elvileg ezeket szűrik. Ettől persze simán előfordulhat, hogy félreértésből, nemtörődömségből vagy egyéb okból a jó javításaidat is visszavonják majd, no olyankor érvelni is kell, miért is a te verziód a helyes. Addig is szerkessz bátran. – Vince blabla :-) 2010. december 12., 12:40 (CET)

Ja és az összevonásról itt érdeklődj: Wikipédia:Bürokraták üzenőfala - ők tudnak (?) ilyet csinálni ugyanis, de legalábbis ők foglalkoznak ezzel a témakörrel, mivel ez merőben technikai; az adminisztrátorok inkább vitarendezéssel, tartalmi dolgokkal vannak eloglalva. Meg az állandó és meddő vitatkozással :) – Vince blabla :-) 2010. december 12., 13:10 (CET)

Szia! Az összevonással kapcsolatban: légy szíves jelentkezz be Gyim-ként, és írj egy rövid üzenetet erre a lapra, hogy tényleg te vagy az (IP-ellenőrzést csak nagyon indokolt esetben csinálunk, pl. ha valaki blokkot akar ezzel kijátszani). Ezután átnevezem a Gyimhu nevű felhasználódat Gyim-re. Üdv! – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 12., 16:33 (CET)

Pont ez a gondom: nem tudok bejelentkezni. Akkor nem csináltam volna Gyimhu-t. Azt hittem, ha az angolra bejelentkeztem, itt a magyaron is tudok szerkeszteni. Elkezdtem bénázni, és fogalmam sincs, mit csináltam. Akár egy új usert is :) Vártam egy hetet az értesítő email-re, aztán mikor sehol semmi, megcsináltam Gyimhu-t. Csodák csodája, azonnal jött az email. Arra gondolok, talán elírtam az email-címet Gyim-nél.– Gyimhu vita 2010. december 12., 19:33 (CET)

Próbálj meg itt új jelszót küldeni magadnak. – Tgrvita 2010. december 12., 19:53 (CET)

Írtam neked egy e-mailt Gyim címére, kérlek válaszolj rá, amennyiben megérkezett. – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 12., 21:15 (CET)

Sorry, Gyim != Gyimhu. A névütközés azonban nem véletlen, a többit majd szóban megbeszéljük :D --Gyim vita 2010. december 13., 23:32 (CET)

Köszönöm, hogy írtál! – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 14., 00:15 (CET)

79.121.82.225

meg kellen oldani, hogy csak bejelentkezett tagok alakíthassák a Wikit, vagy át kelljen nézni a szerkesztőknek– 94Karrol vita 2010. december 14., 21:17 (CET)

79.121.82.225 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Anon a Bolyai János szócikkben vandálkodik folyamatosan. Én most kétszer figyelmeztettem, de már korábban is kapott két figyelmeztetést. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 8., 19:28 (CET)

1 nap pihi.

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Beroesz 2010. december 8., 19:46 (CET)

Kérés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Nem tudom jó helyre írok-e? Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy a jövőben a vitalapokon történő levelezésem, közösségi- és névtérbeli szerkesztéseimet bárki ellenőrizze, akinek az userneve nem Csigabi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth). Kissé meguntam, hogy nevezett rendszeresen velem foglalkozik, kioktat, üldözési mániáját rajtam akarja levezetni, adminutálattal vádol, felszólít, hogy kérjek magamnak mentort stb. Tambo vita 2010. december 10., 08:08 (CET)

Hogy ki oktat ki kit, azt tényleg nem ártana eldönteni. Nincs üldözési mániám, viszont, hogy ki utálja a nagytudásúakat, azt is eldöntheti a közösség (lásd a legfrissebbet: [2]).Csigabiitt a házam 2010. december 10., 08:24 (CET)

Mivel viszonylag kevés az aktív járőrök száma, nem nagyon lehet ilyet kérni szerintem, így is rengeteg az ellenőrizetlen szerkesztés... Viszont ha valaki hibára hívja fel a figyelmed, az nem üldözési mánia. Próbáljátok meg nem személyes ügyként kezelni ezeket. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 10., 08:48 (CET)

Ha kevés a járőr, az a Wiki belső ügye. Miért is nincs több járőr? 89.133.37.66 (vita) 2010. december 11., 22:45 (CET)

{{Békejobb elfogadva}} Csigabiitt a házam 2010. december 15., 12:34 (CET)

Szerkesztő:Holla és a jogsértő képei

Holla (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Google keresővel talált képeket tölt fel sokadjára, saját licencmegjelöléssel, és fütyül a figyelmeztetésekre. Már volt egy egynapos blokkja emiatt novemberben, de csak nem hallgat a szép szóra. Legalább egy hétre tessék hűvösre tenni, hogy legyen ideje a Felküldési útmutatót tanulmányozni. Köszönöm. – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 14., 16:01 (CET)

15 éves. Ennyi idősen azért annyit illene megérteni, hogy ha azt mondják, ne csináld, akkor ne csináld :-) ehhez nem kell 200-as IQ, se diploma. – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 14., 16:22 (CET)
Akkor meg rosszcsont. OsvátA Palackposta 2010. december 14., 16:25 (CET)
Az lehet, ha az én gyerekem lenne, már kukoricán térdepelne a sarokban :-) [gonoszkacaj]. – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 14., 16:30 (CET)
A kukurocián térdepeltetést a törvény (nem a Wikipédiás) bünteti. :-) Az egy hét sok, talán inkább 2-3 napos blokk legyen és ha az sem elég akkor legyen egy hetes. Hungarikusz Firkász Vitalapus 2010. december 14., 17:05 (CET)

A figyelmeztetés óta nem töltött fel, várjunk egy kicsit. – Winston vita 2010. december 15., 12:27 (CET)

Interwiki bot

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Megerősítetlen szerkesztéseivel interwiki linkeket pakol be, teleszemeteli a FV listát, és egyebeket. Le kéne állítani, és megtekinteni egyszerre az összes szerkesztését, ameddig nem rendeződik a helyzet. Köszönöm – Ithildraug hmm? 2010. december 15., 00:06 (CET)

A legtöbb ilyen bot megerősített, furcsa. Viszont hasznos munkát végez. Egyelőre jelöljünk utána, aztán hátha idejön valaki, aki többet tud róla. – Pagonyfoxhole 2010. december 15., 00:13 (CET)

Ő még nem, viszont csak 50 szerkesztés után szoktuk megadni a jogot. Ha lesz neki annyi, meg kell kérni, hogy kérjen. – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 15., 09:49 (CET)

81.183.33.6

81.183.33.6 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Jogsértő szövegeket másol fel, bár nem mindegyik azonosítható google-ban, a felépítésük nagyon haosnló, így szerintem a többi is másolmány. Valamiféle termékismertetőket másolgat befelé különféle szőlő/málna/jóistentudja miféle nemesített növényekről (mert hogy melyik micsoda, az nem derül ki az írásból). Abban sem vagyok biztos, hogy ezeknek helye van itt. Elférnének említés szintjén a szőlő/málna szócikkben, ezek eladásra szánt, módosított típusok csupán. – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 16., 10:25 (CET)

Az egyiket azonnalira jelöltem, aztán észrevettem, hogy van több is. Kérném mindegyik törlését, én nem jelölgetem őket külön-külön. – Perfectmisside írj! 2010. december 16., 11:37 (CET)

Avana

A cikk 14-e óta törlésre van jelölve, de a cikk szerzője levette a sablont. Kérem, hogy az én 14-ei változatomra állítsátok vissza a lapot (azóta már többen is szerkesztették, ezért nem tudom én megcsinálni), vagy varázsoljátok rá vissza másképpen a törlés sablont. Köszi. – Perfectmisside írj! 2010. december 16., 11:46 (CET)

188.27.44.236

188.27.44.236 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)A Kinetika szócikket vandalizálja. Farkasgergely vita 2010. december 16., 15:20 (CET)

Kinematika, de ahogy elnézem, leállt, ha megint feltűnik, kirakjuk. (bocs, most értem ide) Alensha 2010. december 16., 15:43 (CET)

VIL-copys visszahozandó – már ha lehetséges

Sziasztok. Bocs, hogy későn kapok észbe, de törölték ezt a pár izlandos VIL-copys lapot. :( Ti esetleg vissza tudnátok hozni őket (mondjuk szerkesztői allapra), mert újraírnám szegényeket! Köszönöm – Ithildraug hmm? 2010. december 18., 16:34 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Nem ismerünk lehetetlent. Csigabiitt a házam 2010. december 18., 16:39 (CET)

Viszont hogy ne legyenek névtérközi átirányítások, most megint törölni kellene a fenti zöld listát... Pasztilla 2010. december 18., 17:08 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Szolgálunk és védünk. Csigabiitt a házam 2010. december 18., 17:15 (CET)

Szálasi-kormány

Szeretném kérni a lapvédelem feloldását, ugyanis úgy látom az (ál)probléma immáron megoldódott, a kérdéses rész átfogalmazásra került és szeretném ismét berakni a cikkbe. – Laci.d vita 2010. december 18., 22:03 (CET)

Feloldottam. BennóFolybeszt a WP-be! 2010. december 18., 22:05 (CET)

Köszönöm, azért még megvárom Peyerk válaszát, nem akarok újabb háborút egy vagy két nem tetsző szó ügyében. – Laci.d vita 2010. december 18., 22:09 (CET)

Ez igen dicséretes. :) [A szerkesztési viták megoldásának valóban nem a szerkháború az eszköze, a lapvédelem viszont még annál is kevésbé.] BennóFolybeszt a WP-be! 2010. december 18., 22:11 (CET)

Laptörténet összeolvasztása

Sziasztok, kérnék egy laptöri összefésülést:

Sablon:Szoftver infobox/Újsablon:Szoftver infobox-ba kellene belefésülni, mert nem akarom, hogy Raziel munkájának bizonytéka elvesszen, és úgy nézzen ki, mintha én alakítottam volna át az infoboxot. Köszi! – Jiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) papírtekercs 2010. december 20., 10:27 (CET)

Még egy interwikis bot

Nem tudom, van-e értelme, hogy ideírom, de találtam még egy megerősítetlen interwikilink bepakoló botot. (mint itt) – Ithildraug hmm? 2010. december 22., 15:10 (CET)

Ez a bürokratáknak való. Szalakóta vita 2010. december 22., 19:25 (CET)

Még csak 10 szerkesztése van, általában ki szoktunk várni kb. 50-et, mielőtt botjogot adunk valakinek. – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 22., 21:51 (CET)

Védett lap átnevezése

Egységesítés miatt (lásd: Kategória:Nyelvi sablonok) jó lenne átnevezni az Sablon:Angolult valami másra, hogy felszabaduljon a név a jelenlegi Sablon:Ny-en számára. Ennek tökmindegy, hogy milyen bonyolult néven van, mert mezei szerkesztők nem használják. → Raziel szóbuborék 2010. december 18., 07:30 (CET)

Igen, csak jelenleg iszonyatosan sok hivatkozás van rá. (20000-ig volt türelmem ellapozni). Ezek nagy része sablonból van, de mindet javítani kellene egy ilyen átnevezés előtt. – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 18., 11:38 (CET)
Nyilván. Az Angolul átnevezése után javítom a hivatkozásokat. Az Ny-en átnevezése csak utána következne. → Raziel szóbuborék 2010. december 18., 17:39 (CET)
Ezért ennyire tényleg ne törjétek magatokat… :-P → Raziel szóbuborék 2010. december 24., 11:33 (CET)
Akkor mondd meg, hogy mire nevezzük át, lehet, hogy úgy gyorsabb lesz :-). – Hunyadym HunyadymVita 2010. december 24., 13:45 (CET)
:-S Tökmindegy. Lehet Info angolul, vagy Információ angolul, vagy Információ angolul beszélőknek, vagy Megjegyzés angolul, vagy akármi. → Raziel szóbuborék 2010. december 24., 17:40 (CET)

Fejérpataky László

Ezt a cikket: Fejérpataky László (történész), visszaneveznétek erre: Fejérpataky László? Előre is köszi! – Einstein2 ide írj 2010. december 25., 11:47 (CET)

Kezdtem azt hinni, hogy van másik jeles Fejérpataky Lászlónk is. :-) Visszanevezem. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. december 25., 11:49 (CET)

Laptörténet összefésülése

Helló, szeretném ha az alábbi két szócikk laptörténetét összefésülnétek, mert ctrl-c ctrl-v-vel tettem ki, amiről mint megtudtam, nem jó:-):

User:Tylop/Periklész--›Periklész

Köszi!– Tylop vita 2010. december 25., 16:29 (CET)

ha allapon csináltad a cikket és onnan teszed ki ctrl-c ctrl-v-vel, az nem gáz, a lényeg a laptöriben annyi, hogy minden szerkesztéshez kapcsolható legyen egy szerkesztő neve. az, hogy amit te raktál be, azt egyszerre írtad be, vagy egy allapon ötven szerkesztésből hoztad össze, teljesen mindegy, amíg minden általad leírt mondathoz köthető a neved. Alensha 2010. december 25., 19:17 (CET)

Lap visszaállítása

Szeretném kérni a Szerkesztővita:Kontos/Taxobox2 lap visszaállítását, ha lehetséges. Elég régen, még 2008-ban lett törölve. Fontos lenne, hogy meglegyen a laptörténet. Előre is köszi. - Kontos vita 2010. december 25., 18:38 (CET)

Költözöm...

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

(Áthelyezve a Kocsmafalról. Mimosa vita 2010. december 19., 09:20 (CET).)

Szervusztok!
Meglepődve olvasom a "Beállításaim"-ban, hogy a "Globális felhasználói fiók állapota: Költöztetés alatt". Nem tudom, mit jelent ez, kérlek, magyarázzátok meg, legyetek szívesek! Köszönettel: Mimosa vita 2010. december 18., 12:49 (CET)

Mondjuk ezt nem tudom, miért ide pakolta át valaki a KF-ről, mert egyáltalán nem adminisztrátori probléma... Ha valaki tud erre válaszolni, az vsz. a műszaki KF-en lesz megtalálható. BennóFolybeszt a WP-be! 2010. december 18., 22:06 (CET)

Szerkesztő:Mimosa Lehetővé tették, hogy ugyanazzal az azonosítóval, azonos jelszóval egyéb nyelvi wikipédiába is beléphessél. Így elkerülhetővé válik, hogy ugyanazt a nevet használja egy ukrán, egy magyar és egy argentin, három különböző személy. MZ/X vita 2010. december 18., 23:13 (CET)

Szervusz, Bennó! Én, a kezdő tettem át, mert a KF-on "nem volt forgalom". Legközelebb a megfelelő helyre írom a kérelmeimet. Köszönöm a választ, Jzana! Mimosa vita 2010. december 19., 09:20 (CET)

A Mimosa név pár más wikipédián már foglalt (http://toolserver.org/~vvv/sulutil.php?user=Mimosa), ezért nem tudod egyesíteni őket, hogy minden wikibe automatikusan be legyél lépve, ha átmész az oldalukra. Ha ez nem zavar, akkor ne törődj vele, de ha szeretnéd egyesíteni az accountokat, a táblázatban felsorolt wikik közül a pirossal jelölteken egyenként szólnod kell, hogy egységesítés miatt nevezzék át azokat, akik foglalják a neved. (Ahogy elnézem, lenne rá esélyed, mert a többi Mimosa nem használja, csak a franciáknál van egy, akinek kettőnél több szerkesztése volt, de jó régen.) Alensha 2010. december 25., 19:23 (CET)

Való Világ 4

Való Világ 4 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Üdv! A cikkben gyakori az anonvandalizmus, így érdemes lenne levédetni azt, hogy csak megerősített szerkesztők szerkeszthessék. – Laci.d vita 2010. december 28., 15:07 (CET)

Igen, ez a való világ :-). Kis túlzással: ha az anonok nem szerkesztenék, akkor vajon kik? Csigabiitt a házam 2010. december 28., 15:19 (CET)

Úgy láttam, hogy Robyka 54 szokott a cikkel érdemben is foglalkozni, az anonszerkesztések 90%-a meg hoax/hülyeség. – Laci.d vita 2010. december 28., 15:28 (CET)

vandalizmus

Polskikex (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Szerkesztő:Dun lapját vandalizálta több alkalommal. misibacsi*üzenet 2010. december 30., 20:00 (CET)

Apró kérés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Meg kéne fordítani egy átirányítást, de ez egy korábbi szerkesztés miatt csak törlés után lehetséges. Budapesti Evangélikus Gimnáziumról kéne átirányítás az azóta hivatalos névvé lett Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumra. Köszönettel: Infel vita 2011. január 1., 16:24 (CET)

Megtörtént. Bennófogadó 2011. január 1., 20:34 (CET)

segítség

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Több éve írtam Gige községről, Sasa néven, elfelejtettem a jelszómat, mail címem megváltozott így nem tudok új jelszót kérni. Viszont nem szeretnék új nevet, mit tegyek? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 84.2.110.2 (vitalap | szerkesztései)

Nem Sasas volt ez a név?  … szalax vita 2011. január 1., 19:28 (CET)

Szerkesztő:Sasas néven szerkesztettél, próbálj meg úgy belépni. Szasza üzenet 2011. január 1., 19:34 (CET)

Marhára elfelejtettem az oldal használatát, megnézetem a személyes részt én vagyok, de belépni nem tudok a jelszó miatt, a honlapomon ott a mail címem a személyes oldal alján. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 84.2.110.2 (vitalap | szerkesztései)

Kösz, összejött! BUÉK! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 84.2.110.2 (vitalap | szerkesztései)

Laptörténet-fésülgetés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

A {{Taxobox}}(?) sablon 2008-as felújítása során az új verzió úgy került a mostani helyére, hogy a régi sablon törlése után a másik címen fejlesztett új sablon át lett nevezve. Ennek eredményeképpen a régi sablon laptörténete teljesen elveszett. Ha jól sejtem a dokumentációval is ez a helyzet. Ha lehet, akkor azt kellene megoldani, hogy a régi verzió laptörténete belefésülődjön az új laptörténetébe (a dok. esetében is). - Kontos vita 2010. december 26., 21:05 (CET)

Elvileg megtörtént, ellenőrizd, kérlek, hogy jó-e így. Bennófogadó 2011. január 1., 20:41 (CET)

Jó lesz, köszi! - Kontos vita 2011. január 2., 17:10 (CET)

Vandál

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

84.2.90.71 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)Harmadszor vandalizálja a Desperado (együttes) lapot. Farkasgergely vita 2011. január 3., 14:03 (CET)

Mivel negyedszer is odaszemetelt, kapott 1 nap blokkot. – Pagonyfoxhole 2011. január 3., 14:11 (CET)

Vandál #02

A 195.199.211.6 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) eddigi utolsó ténykedése a Nyolcas számrendszerben volt, ezt és az előzőeket lásd itt. – Ronastudor a sznob 2011. január 4., 11:44 (CET)

Kiigazítás (Biró Anikó)

Üdvözlöm Önöket!

Biró Anikó vagyok.Az Önök által feltett adataim bántóan tévesek.Korábban már kértem a kiigazításukat,hiába.Tisztelettel kérem Önöket,hogy a helyzet megnyugtató rendezésérelegyenek szívesek mielőbb felvenni velem a kapcsolatot.

Köszönettel: Biró Anikó

Felhívtam a színésznőt, mivel a novemberben általa végzett javításokat én vontam vissza. A szócikk jelen állapota tartalmazza a megfelelő információkat. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 30., 19:06 (CET)

Érdekes dolog ez. A cikkben található linkek konkrétan semmire nem használhatók forrásként. Ahogy szabályaink szerint egy telefonbeszélgetés sem. Infel vita 2010. december 30., 20:16 (CET)

Ennek a pudingnak az a próbája, Hogy Bíró Anikó él-e újabb kifogással. Ha nem: minden rendben. A forrásolás pedig melegen ajánlott, de nem kötelező. Ezt jó sokszor meg szoktuk vitatni. OsvátA Palackposta 2010. december 30., 20:21 (CET)

Nekem úgy tűnik, hogy az egyik irányelv ennek az ellenkezőjét állítja. Infel vita 2010. december 30., 20:25 (CET)

Mielőtt ebből túl nagy vita kerekedne, nekiállok forrásokat keresni. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. december 30., 20:32 (CET)

Jelen esetben a Wikipédia:Élő személyek életrajza a vonatkozó irányelv. RepliCarter ennek megfelelően helyesen, példás gyorsasággal járt el, köszönet érte. – CsGábormegbeszélés 2011. január 5., 18:53 (CET)

Vandál #03

Odi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)Az előbb láttam és rögtön vissza is állítottam a szerkesztését Odi-nak. Lehet gyönyörködni, és kéretik kicsit megregulázni. itt a mű Morden112 posta 2011. január 5., 14:48 (CET)

Szerintem ő nem direkt vandál, hanem csak egy kezdő, legalábbis ezt mutatja a többször beszúrt aláírás és egyszerikép.jpg. Ráadásul még üdvözölve sem volt, én így egyelőre nem tartom indokoltnak bármiféle büntetését. (Bár természetesen admin sem vagyok, ez szigorúan csak magánvéleményem) – Laci.d vita 2011. január 5., 15:02 (CET)

mondjuk én még kezdőként sem töröltem ki az egész segítség részt, de lehet hogy tényleg nem tudja mit csinál. meglátjuk ha már tapasztaltabb lesz. Morden112 posta 2011. január 5., 15:08 (CET)

kanaszta lap

tisztelt adminisztrátorok!

valaki már többször is weblapot reklámozott a Kanaszta lapon, eddig kétszer vontam vissza és ez azt jelenti, hogy erőszakosan akarja tulajdonképpen rongálni a szócikket, főleg, hogy más-más felhasználónevet használ

javaslom az azonosság ellenőrzését, Viktorius és Viktor7676 felhasználók közöttgondoltam jobb, hogyha egy admin szól neki róla, mit is csinálaz online-kartyajatekok.info weblapot reklámozta, és nem csak ebben a kártyajátékról szóló cikkben! (azokban is visszavontam)

üdv Smf vita 2011. január 5., 16:32 (CET)

Forma-1 adatátíró vandál

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

82.150.35.55 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Ráadásul úgy látszik, fix IP-cím, mert 2008 óta ugyanazon az IP-n csak vandálkodások történtek. Kapott 2 napot, figyeld tovább, légy szíves! – Pagonyfoxhole 2011. január 5., 18:55 (CET)

Sablon:Infobox javítása

Sablon:Infobox/Kétoszlopos táblázat mező adott szélességgel (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Ezt a módosítás a védett sablonon vissza kellene vonni. Több sportoló infoboxot rontott el. Ld. Kocsmafal (műszaki). Köszönöm! - Csurla vita 2011. január 7., 18:25 (CET)

Vandálgyanús: Phallastin

Néhány példa:[3][4][5]Szerintem érdemes lenne körülnézni a szerkesztései között is ([6]); szerkesztett lapjait lektorálni!Wimre 2011. január 8., 10:33 (CET)

Laptörténet-összefésülés (Kelecsény)

A Kelecsény (Kárpátalja) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikk laptörténetét belefésülné valaki a Kelecsény (Ukrajna) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikkébe, kivéve az én utolsó szerkesztésemet, amivel redirektet csináltam belőle? A Kelecsény (Kárpátalja) aztán törölhető is, nem mutat rá semmi. Pasztilla 2011. január 8., 12:12 (CET)

Hahó. Ez ilyen bonyolult (nem hinném, a VIL copy alatt több ilyet csináltatok), érthetetlenül fogalmaztam vagy folyik a háttér-konzílium? Pasztilla 2011. január 9., 13:10 (CET)

Folyamatban. – CsGábormegbeszélés 2011. január 9., 13:15 (CET)

Készen van az összefésülés. – CsGábormegbeszélés 2011. január 9., 14:21 (CET)

Köszönöm! Pasztilla 2011. január 9., 15:37 (CET)

Adattörlés

Üdv.,

Szeretném kérni, hogy alant hivatkozott lapokon az elérhetőségket és/vagy IRL-adatokat valaki törölni szíveskedjen a levelekből (vagy akár a levelek teljes tartalmát) hogy annak nyoma a laptörténetben se maradjon, mindkét érintett fél érdekében.

Köszönettel,Gyurika vita 2011. január 9., 13:07 (CET)

A levelek tartalma azért hasznos, nem lehet valahogy megmenteni a nevek nélkül? Pasztilla 2011. január 9., 13:11 (CET)

De. Szerintem azt lehetne, hogy kimásolod (pl. a cikk vitalapjára) a személyes adatok nélkül, az eredetit pedig töröljük. – CsGábormegbeszélés 2011. január 9., 13:17 (CET)

Átmásoltam ide, cenzúrázva: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Kerecs%C3%A9nyi_Dezs%C5%91 Gyurika vita 2011. január 9., 13:29 (CET)

Ez a szerkösszefoglaló is el fog tűnni? Pasztilla 2011. január 9., 13:37 (CET)

Igen. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. január 9., 13:49 (CET)

Ausztrália elsődleges jelentése

Szerkesztő:Kontos áttette a Vita:Ausztrália (ország) lapra, nagyon helyesen. – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 10., 17:45 (CET)

necc.hu más is volt kamasz

csomó ismert magyar embernél be van linkelve a necc.hu / más is volt kamasz, ami télleg érdekes cikk, meg forrásnak is jó, de gondoltam, szólok, hogy olyan egy, de talán másfél éve teljesen elérhetetlen az egész site. bár a magyar wikipedia színvonalán nem ez fog segíteni, de esetleg egy bottal kiszedhetnétek ezeket, vagy archive.org. üdv – 213.134.2.146 (vita) 2011. január 11., 00:16 (CET)

Pasztilla - ha elfogynak az érvek

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Rég nem vagyok már itt, ezért kérdezem: ez belefér?Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 11., 21:38 (CET)Én is kérdezem, ha tételesen bizonyítható, hogy valaki hazudik, és én hazugnak nevezem, az mennyivel esik súlyosabban latba, mint bizonyítás nélkül a képességeim szintjéről becsmérlően megemlékezni vagy politikai terroristának nevezni? Értenem kellene a jövendő miatt?

Nem az érvek fogytak el, ugyanis nem volt mivel szemben érveket hozni, hanem a hit, hogy bármi behatolhat Burum hálózatos állományába. Pasztilla 2011. január 11., 21:50 (CET)

Mert szerintem is, bár én adminként karakánabb lennék. De innentől az én megnyilvánulásimat is ilyen hatalmas lelkendező egyetértés kell majd, hogy kövesse. Ez is OK? – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 11., 21:52 (CET)

Nem hagyhatnátok ezt abba? Ami Burum kérdését illeti (az itt nem létet nem értem, hiszen admin vagy te magad is, változatlanul): biztos, hogy el akartok számolni? Te lecsődörözted Pasztillát, aztán okoskázod, aztán közölted, hogy szánalmas, amit ír, és ő sem maradt adós. Ha centizgetünk, valószínűleg az övé a durvább formailag (eltávolítottam a vitalapodról, jelezve a helyét), de biztos, hogy elszámolást akartok? Bennófogadó 2011. január 11., 21:56 (CET)

Well, én soha nem akartam, és most sem akarok "elszámolást". Mindig is elismertem a teljesítményt, bármennyire is negligálja ezt a kolléga. NAGYON elismertem! Ő fosozik, anyázik, mindent csinál, ami nem való civilizált, normális magyar emberhez, ezen a szinten a majmok léteznek. Én nem bántom, ő bánt. Újra kérdezem: ez nála belefér? – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 11., 22:01 (CET)

Itten súlyos félreértés van. Legalább tanuljunk már a közelmúltból! Én három emberre egyszerre azt mondtam, hogy hazug és fos társaság, ez haladéktalanul és minden további mérlegelés nélkül blokkot ér. Viszont. Szeretném most már tisztán érteni, hogy amikor én ugye gyakran eljutok oda, hogy valakit leanyázok, annak azért van előzménye, a nyuszi anyázás, amikor nem trágár módon, de rohadtul sértik az embert. És nem az okoska meg a csődör, ezek smafuk, hanem a másik buta lenézése és sorok közötti becsmérlése, mindazt amin átmentünk, amin dolgoztunk, lepolitikaiterrorozni és a többi. Ez ügyben mi az állásfoglalás? Ezt a jövőre nézve szeretném végre már megérteni. Pasztilla 2011. január 11., 22:04 (CET)

Ezt Bennónak írtam, nem Burumbátor nevezetű izének, akivel semmi beszélnivalóm és közösségem nem lehet ebben az életben. Pasztilla 2011. január 11., 22:05 (CET)

Majd igyekszem felnőni a válaszhoz, megfontolom a dolgot (jogos és régi kérdés, a látványos civilizálatlanság könnyen megragadható és szankcionálható, a lappangó ártalmasabb, viszont nehezebben tetten érhető). Ami a blokkot illeti: én a legenyhébben szólva is nem vagyok pártatlan az ügyben, és bőven elég admin van. Bennófogadó 2011. január 11., 22:11 (CET)

Látod, Pasztilla, neked kifejezetten használ, ha két anyázás között kis szünetet tartasz. "a nyuszi anyázás, amikor nem trágár módon, de rohadtul sértik az embert." Lefordítom Pasztilláról magyarra: "Rohadtul nem csípem, ha más a véleménye, és még azt a sanszot se adja meg nekem, hogy valamilyen trágár kifejezését visszautasíthassam! Mennyivel könnyebb lenne, mint olyan érvekkel vitatkozni, amikkel nem értek egyet." Remek megfogalmazás, hazugságomra mondom!--Linkoman vita 2011. január 11., 22:17 (CET)

Köszönöm a probléma demonstrálását, pontosan erre gondolok. Tételesen bizonyítható, Burumbátor és Linkoman hol hazudik és csúsztat, a sorok között nem olvasók kedvéért: ezt hazugságnak nevezik. Aki alapállásban hazug, az fos ember. Jön Linkoman, önjelöltek versengő szörnyűlködéséről értekezik, katonai juntákhoz hasonlatos botránykavaróknak titulálja a rendrakóknak, „ezeket”, akik „összefoglalgatnak” (nincs ebben egyetlen csúnya szó sem), majd jön, és megfejti a lelkemet, hogy én tulajdonképpen nem a sértegetést, hanem az ellenvéleményt nem bírom (ebben sincs egyetlen csúnya szó sem!). Vagy nézze meg bárki Burum beszámolóhoz fűzött megjegyzését, ami süt a rosszindulattól és a kárörvendő mártiromságtól a mondandóját bezáró, meglehetősen dehonesztáló „erénykovácsolás”-ig. Abban sincs egy fia csúnya szó sem. Majd mior Pagony szól hozzá, a viszontválaszában ellenállhatatlan kényszert érez a sorok között eme információ közlésére: itt van ez az önjelölt vezértacskó, aki micsoda egy elvtelen szardarab (ezt én mondom, a sorok között olvasva, nem Burumbátor, a civilizált!), hogy levelezőlista tagja, amikor maga úgy ki volt kelve az adminlevlista miatt. ebben sem volt egy trágár momentum sem. Ha ezek az izék itten (nem csúnya szó, ugye?! sértő?! igen!) képesek lennének helyzetet értékelni és a saját agyuk munkájával tételesen bármiről konkrétumokat írni, volna érdemes vitázni velük, úgy, ahogy mással érdemes. Pasztilla 2011. január 11., 22:28 (CET)

Akkor itt most tartsunk szünetet, legalább egy éjszakára, jó? Bennófogadó 2011. január 11., 22:32 (CET)

Pasztillát blokkoltam egy napra. – Tgrvita 2011. január 11., 23:06 (CET)

Én nem blokkolok most senkit, ahhoz hiányzik a távolságom az ügytől, ezért csak megjegyzem: meglep, hogy kizárólag Pasztilla kapott blokkot és hogy éppen ezen a ponton. Karmelaüzenőlap 2011. január 12., 00:01 (CET)

Ez most engem is meglepett. Ronda volt, amit írt, de nála ez soha nem előzmény nélküli. Megint sikerült azért blokkolni valakit, mert lobbanékonyabb személyiségtípus. Alensha 2011. január 12., 20:45 (CET)

De emberek... Tudom, nincs közöm hozzá, de muszáj feltennem egy költői kérdést: Hogy a jó büdös picsába kerekedhet ekkora balhé egy kibaszott internetes enciklopédia szerkesztése közben??? Meg egyáltalán... (Csúnya szavak? Igen. Jöhet a blokk.) - Kontos vita 2011. január 12., 20:24 (CET)

Lófaszt fogunk blokkolni… :) Alensha 2011. január 12., 20:45 (CET)
Hölgyeim, csak ne könnyezzünk, mint siratóasszonyok, csak nehogy megdicsőüljön a kemény szavú vitéz, akinél "ez soha nem előzmény nélküli". (= Nem ő ütött, csak visszaütött.)
Én időnként magamnak sem tudom megmagyarázni, mit keresek egy olyan közösségi lapon, ahol szakmailag és emberileg vérig sértenek.' És ezek a súlyosan bántó kifejezések - láthatóan - semmiféle elítélést nem kapnak - ezek után útszéli, szellemtelen tréfálkozás folyik.
Ha ugyanis Pasztilla büntetlenül leírhatta, hogy hazudom (nem azért kapta a blokkot, láthatóan) és még ő kap részvétet, akkor több szavam nincs. Akkor holnap ott folytatja, ahol abbahagyta.
Vitézünk pedig holnap megjön és ott folytatja, ahol abbahagyta. (És akkor nem lesz ez a kis bohózat utózmány nélküli.)--2011. január 12., 21:10 (CET)~ – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Linkoman (vitalap | szerkesztései)

Javaslom, hogy hagyd abba, itt legalábbis. Pasztilla megkapta a blokkját, elégedj meg vele. (És máskor írd alá magad.) – Pagonyfoxhole 2011. január 12., 21:23 (CET)

Saját allap törlésének kérése

Sziasztok!

Kérem törölni a Szerkesztő:Misibacsi/tesztoldal/Norman Wisdom allapomat, mert már nincs rá szükségem. A "tesztoldal"-ig maradjon meg! misibacsi*üzenet 2011. január 12., 21:46 (CET)

A legegyszerűbb ilyenkor egy azonnali-sablont tenni a törölni kívánt lapra. – Malatinszky vita 2011. január 12., 22:10 (CET)

Részleges törlésre (a tesztoldalig) azonban sajnos nincs lehetőség. Újra létre kell hozni. :-( Csigabiitt a házam 2011. január 12., 22:12 (CET)

Ugyan már! Ott az a tesztoldal, ahol mindig is volt, 2006 óta! – Malatinszky vita 2011. január 12., 22:20 (CET)

Kösz! Csak mindig összekeverem, hogy melyik a gyorsabb, az "azonnali", vagy ezen a lapon való kérés. misibacsi*üzenet 2011. január 13., 08:49 (CET)

Ez a gyorsabb, de csak akkor érdemes ideírni, ha néhány órás késlekedés valami problémát okoz, mert az azonnali a normál munkamenet, és általában arra sem kell egy napot várni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. január 13., 21:04 (CET)

Visszatérő törlő

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Graffiti (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) 89.133.254.46 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) sorozatban, visszatérően töröl. Tambo vita 2011. január 13., 14:11 (CET)

Megnéztem mind a két akcióját (nem egyenként, hanem egyben, a visszavonásnál, ami követte), és nem törlést látok, hanem átírást. Van benne törlés, beleírás, módosítás is. Kétségtelenül nem sok fogalma van az anonnak egy enciklopédia mibenlétéről, de a szándéka nem vandál, a vitalapja pedig nem kék. (Elég állandó ez az IP-cím, nyugodtan lehet írni neki.) Blokkolásra egyelőre semmi ok, lapvédelemre is majd akkor lesz, ha lesz kommunikáció, és az eredménytelen. Abban nem vagyok biztos, hogy nincs egy-két dologban azért igaza. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. január 13., 21:02 (CET)

Szia! Akkor elnézést. Tambo vita 2011. január 13., 21:09 (CET)

Források ellenére rendszeres törlés

Peyerk és VargaA véleménye szerint Dmitro Szidor szócikkében nem lehet elhelyezni a következő adalékot, mert Szidor egy Moszkvából pénzelt "propagandista." Ennek ellenére az illetőről elmondottakhoz forrás is tartozott, a wikipédia pedig információkat gyűjt össze, ez pedig hozzátartozik, attól függetlenül, hogy mi van a háttérben, ez még éppúgy hozzátartozhat. Doncseczvita 2011. január 16., 18:42 (CET)

Mint érintett, néhány gondolatot hozzátennék ehhez. Dmitro Szidor szócikkében sokmindent el lehet helyezni, többek között a fent belinkelt infót is. (Bár az egy olyan jelentéktelen történet, hogy éppenséggel, ha nincs benne az sem tragédia.) Dmitro Szidorral sem az a probléma, hogy Moszkvából pénzelik, még csak az sem, hogy egy ruszin politikai szervezetet vezet, sőt, még az sem gond, hogy szeparatista nézeteket hangoztat. Szócikke is van neki, jómagam kezdtem. A gond sokkal inkább a Doncsecz által beírtak esetében a megfogalmazás módjával van.
Sajnos a jelek szerint Doncsesz továbbra is képtelen a semleges nézőpont kritériumainak megfelelni. Indulatból, elfogultan szerkeszt. A wikipédiát az elnyomott kisebbségek melletti kiállás, egyfajta missziós tevékenység terepének tekinti. Jelen esetben esetben minden sorából kiérződik, hogy szimpátiával viseltetik a ruszin autonómiatörekvések iránt, míg ellenszenvvel a gonosz ukrán hatalommal szemben. Szvsz egy enciklopédiában ennek a szemléletnek semmi keresnivalója, itt csak a színtiszta száraz tényeknek van helye. Hogy milyen indulatok munkálhatnak benne, arra szép példa a vitalapomon hagyott üzenete, ahol Dmitro Szidortól pár percen belül sikerült eljutnia az ukrajnai zsidóüldözésekig. Majd a következő üzenetében kijelenti, hogy az ukrán sajtó nem tárgyilagos, az abban megjelent információk nála nem számítanak. (Valóban, az ukrajnai sajtó is sokszínű, akárcsak a magyar, de azért előfordulnak ott is tárgyilagos hangok, meg vannak nem tárgyilagos lapok...)
Az egész ügy engem valahogyan kísértetiesen emlékeztet Doncsecz vend-ügyben véghezvitt ámokfutására. Csak most éppen valami okból a ruszin témát kapta fel. – VargaA vita 2011. január 16., 19:16 (CET)

Azt te egyszer sem vetetted fel, hogy elfogult lenne a beírás, amúgy pedig ha ukrán sajtóvéleményekről van szó, azokat nem nagyon venném fel. A rosszindulatságról meg annyit, hogy itt több szerkesztő van aki sokkal elfogultabban ír a saját témájában, azt viszont meg kell jegyeznem, hogy rasszista hozzáállása van itt másoknak is, mert bizonyos forrásokkal szemben olyasfajta elfogultságot tanúsítottak, amit palástolni próbáltak azzal, hogy nem ellenőrizhető, mert a hozzáférésük a nagyobb városokban nem lehetséges, csak vidéken. Ezeket a forrásokat nem átalkodnak lerasszistázni, lemagyarellenesezni, elfogultozni, holott a tények mellettük szólnak és a szerkesztők véleménye ellen. Valamint némely(ek) nagyon kifejti(k) bizonyos oldal felé való szimpátiájukat, amit másik is elég visszataszítónak találnak. itt hihetetlen rasszista kirohanásokról hallottam és láttam is, ami más szerkesztőt is távozásra kényszerített, az illető ellen következetesen nem léptek fel, csak hagyták, hogy minél jobban kibonatkozzon, mikor már elején világos volt mint a nap, hogy semmilyen értelmes szerkesztés okán regisztrált az oldalon. Doncseczvita 2011. január 16., 19:24 (CET)

Amiről pedig beszéltem: VargaA összemossa az ún. vend propagandával ezt az egészet, de a szerkesztők még mindig nem jöttek rá, vagy éppenséggel tudják, hogy nincs igazuk, csak továbbra is abba az izébe hitegetik magukat, hogy minden úgy volt, ahogy eddig leírták, csak éppen azt megint a propaganda rendezte úgy. Megvallom elkezdtem lejáratni a magyar wikipédiát mindenhol, ahol csak lehet ezzel. Doncseczvita 2011. január 16., 19:26 (CET)

Legyetek szívesek a cikk vitalapján megbeszélni a problémát. A cikket 24 órára levédtem; semmi értelme szerkesztési háború miatt blokkot kapni, uraim. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. január 16., 20:27 (CET)

Ez a mondat: „Megvallom elkezdtem lejáratni a magyar wikipédiát mindenhol, ahol csak lehet ezzel.”, aminek ugyan semmi köze nincs a vitához, viszont nyílt beismerés, és önmagában elegendő Doncsecz szerkesztő úr szerkesztői jogai megszüntetéséhez. OsvátA Palackposta 2011. január 16., 20:52 (CET)

Doncsecz szerkesztő úr egy hónapig nem szerkeszt. Mindjárt elhelyezem a vonatkozó linkeket a WT-vitalapon. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. január 16., 20:56 (CET)

Kedves Admin. Ez egy csonk volt, amit átirányítássá alakítottam a Facialis cikkre. Kérném a laptöri összefésülését, és utána az Arcideg törlését hely felszabadítására. Ezt követően lehet csak a Facialist átnevezni Arcidegre. Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2011. január 18., 09:28 (CET)

Megvan. Remélem, így akartad. – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 18., 09:34 (CET)

Szia! Sajnos pont fordítva. A Facialisnak kellett volna megmaradni Arcideg néve, közös laptörivel. Tambo vita 2011. január 18., 09:41 (CET)

Lengyel szerkesztő

Ananas96 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) nulla magyar nyelvtudással csinálgat cikkeket. Ez nem jó. OsvátA Palackposta 2011. január 17., 15:46 (CET)

„Drop Everything volt a címe a Lady Pank .” Gott im Himmel. – Laci.d vita 2011. január 17., 17:26 (CET)

Bináris írt neki.FoBe ügyeletes tiszt 2011. január 18., 15:37 (CET)

Tényleg nem jó, és kapott felkéréseket, hogy ne folytassa. Ha megint ilyen cikket ír, jelezzétek, és akkor határozottabb felkérést is fog kapni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. január 19., 21:40 (CET)

Figyelni fogok rá. – FoBe ügyeletes tiszt 2011. január 19., 22:07 (CET)

Lapvédelem?

A napokban kezdett egy ügy kibontakozni Heller Ágnesékkel kapcsolatban, jelenleg a csapból is az folyik, és ez bizony a Wikin is pluszfeszültséget jelent. Amíg az adott emberek cikkeiben nem volt benne az információ, addig többen hozzá akarták írni (általában vissza kellett vonni elfogultság vagy egyéb probléma miatt), most meg hogy bekerült, rögtön megjelentek, akik ki akarják szedni (csak a mai napon két ilyen volt). Szerintem érdemes lenne az adott lapokat levédetni addig, amíg elül a jelenlegi vihar a mostani üggyel kapcsolatban. Szerintetek? – Laci.d vita 2011. január 18., 19:51 (CET)

Ha már levédjük, akkor javaslom, hogy a lapvédelem előtt az aktuálpolitikai események kezdete előtti állapotra állítsuk vissza, majd ha a Laci.d által vizionált „jelenlegi vihar” elül, és az eseményeket indulatok és pártpolitikai érzelmek nélkül képesek vagyunk összefoglalni, akkor levehetjük a védelmet. Csigabiitt a házam 2011. január 18., 19:59 (CET)

Nekem megfelel a dolog, de érdemes lenne a cikket figyelő többi szerkesztőt is megkérdezni (Infel, Gothika), hogy hogyan látja (konkrétan, hogy kell-e bele, le kell-e védeni, stb.) a dolgot. A vihart meg szerintem nem csak én vizionálom, aránytalanul sokat foglalkoznak ezzel most az egész médiában. – Laci.d vita 2011. január 18., 20:06 (CET)

Segítene, ha tudnánk, hogy melyik szócikkekről van szó (esetleg kik azok a Heller Ágnesék, és mi az ügy). Ezeket a {{cikk|cikk címe}} sablonnal tudod ide beírni, ahogy a szerkesztőablak felett látható is. Hálás köszönettel: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. január 19., 21:37 (CET)

anonvandál

91.146.171.74 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Burumbátortól kapott egy utolsó figyelmeztetést ma, azóta nem szerkeszt. Megjegyzem, a whois rekordjában bizonyos Peter Gervai neve szerepel a szolgáltatónál, talán őt lehetne megkérni, hogy figyelmeztesse a kedves usert, ha tud hozzá valaki kontaktot. Vigyor Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. január 19., 21:46 (CET)

Most már tényleg kéne egy blokk neki [7]Tomcsy üzenet 2011. január 21., 18:26 (CET)

Juhasztamas

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Juhasztamas (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) ismét megjött, vandálkodott, voltaképpen miért kap nem kap végtelen blokkot? Infel vita 2011. január 20., 23:20 (CET)

Épp az imént kapott 6 hónapot a Görögországért, gondolom, a következőért kitiltás jár majd. – Pagonyfoxhole 2011. január 20., 23:23 (CET)

A kérdésem az volt, miért nem kap kitiltást? Mégis mire engedjük őt vissza tizedszer? Infel vita 2011. január 20., 23:27 (CET)

Fokozatosan szoktatjuk le rólunk. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2011. január 20., 23:29 (CET)

Az elv hatékonysága katasztrofális. Infel vita 2011. január 20., 23:30 (CET)

Mivel a Wikipédia alapelve a szabad szerkeszthetőség, ezért az örökös eltiltás kirívóan súlyos szankciónak számít, amit csak kivételes esetekben, megfelelő eljárást követően alkalmazunk. Egyébként az visszatérő vandálok egyre hosszabbodó eltiltása végül elvezet a (gyakorlatilag) örökös kizáráshoz. – Winston vita 2011. január 21., 14:36 (CET)

Ha semmi értelmesre nem használják a felhasználónevet, csak vandalizmusra, nyugodtan lehet örökblokkolni. De nem annyira bonyolult új néven regisztrálni, hogy bármi előnye legyen a normál blokkhoz képest. – Tgrvita 2011. január 21., 21:24 (CET)

Adminjelszavakkal szórakozó troll

Cassandro vagyok, sajnos elfelejtettem a wikis jelszavamat! A szokásos eljárással tisztában vagyok, kértem egy új jelszót emailben, de nem kaptam meg... Mit tehetnék még? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 81.0.94.65 (vitalap | szerkesztései)

Nagyon vicces. Nem zavar, hogy Cassandro éppen szerkeszt? – Pagonyfoxhole 2011. január 21., 13:18 (CET)

Öööö... Nem is tudtam, hogy már van utánzóm! Vigyor Amúgy a levél valóban megérkezett, hozzám. Meg is lepődtem rendesen. Cassandro Ħelyi vita 2011. január 21., 13:23 (CET)

Megnövelt élvezet: én is kaptam új jelszót, valami 87.97. ... kérésére :) Cass, népszerű kezd lenni az usernevünk... :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 21., 13:44 (CET)

Gyanítom, nem vagyunk ezzel egyedül. ;-) Cassandro Ħelyi vita 2011. január 21., 13:53 (CET)

ABC-rendben halad az adminokon, azóta már kapott más is. Bennófogadó 2011. január 21., 13:54 (CET)

A jelenség felvet egy kérdést: vajon nem fognak-e tudni visszaélni usernevünkkel? Megfordítom: lehetséges-e az újjelszóküldő okosságot megtanítani arra, hogy bizonyos esetekben (admin, büro, stew, IP-ellenőr) éljen a gyanúperrel, hogy nem küld új jelszót? Mielőtt más úton nem győződött meg arról, hogy Cassandro pl. elfelejtette tényleg a jelszavát, ezért újat kér... – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. január 21., 13:56 (CET)

Ha a saját e-mail címed van beállítva, akkor elvileg csak te kaphatod meg a levelet, ezért nincs esélye, hogy hozzájusson. – Hunyadym HunyadymVita 2011. január 21., 14:46 (CET)

Én is kaptam e-mailt 91.83.185.131 kérésére. Csigabiitt a házam 2011. január 21., 14:51 (CET)

Dettó, ugyanezen IP-ről. Egyébként elég gyenge próbálkozás, ha még aktív a szerkesztő e-mail címe, akkor nem csak elvileg, hanem gyakorlatilag is csak ő kapja meg az emlékeztetőt; egyetlen módszer, ha hozzáférést szereznek valahogyan az adott mailcímhez. Dani vita 2011. január 21., 18:12 (CET)

Köszi 87.97.42.98, de a mellékelt kaviton és bilobil útközben valahol elveszhetett :-(Burrows vita 2011. január 21., 18:21 (CET)

A témához kapcsolódva, három frissen regisztrált user: Cassamdro (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), Bimáris (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), Burunbátor (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)Hkoala 2011. január 21., 20:01 (CET)

Tudjuk, de az egész Invitel hálózat sajnos nem blokkolható. Csigabiitt a házam 2011. január 21., 20:10 (CET)
Most már van Dorgam (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) is. – FoBe üzenet 2011. január 21., 21:07 (CET)

Helytelen bejegyzés korrigálása, új bejegyzés

Örömmel látom a rólam szóló nagyon jól megformált - és egyetlen adat kivételével - pontos információkat tartalmazó szócikket. Az a bizonyos egyetlen: a megjelent művek közé tartozó és Szép Ernőre vonatkozó utalás. Az a publikáció nem az enyém, hanem a velem azonos nevű Előd László (alias: Leslie Előd) műve. szeretném, ha a korrektség jegyében ezt a sort törölnék onnan, a helyére pedig beírnák azt, ami kimaradt, nevezetesen, hogy társszerzője voltam az ars (sic! így mind kisbetűvel) című verses antológiának, amelyet 1982-ben jelentetett meg a Ságvári Endre Könyvszerkesztőség. A kiadvány ISBN száma: 963 422 390 7. Az ars alcíme: A Magyar Ifjúság alkotókörének versantológiája. Előd László

Javítottam. – Winston vita 2011. január 21., 15:08 (CET)