Ariane–5

Az Ariane–5 H158 kriogén első fokozatának (H173 az Ariane–5 ECA-nál) neve EPC (Étage Principal Cryotechnique, azaz Kriogén Első Fokozat). Egy 1,13 MN tolóerejű Vulcain hajtóműből és egy 30,5 méter magas tartályból áll, amely két részre van osztva. Az egyik rész 130 tonna folyékony oxigénnek, a másik 25 tonna folyékony hidrogénnek.

Az első fokozat oldalán van a két szilárd hajtóanyagú P238 (P241 az Ariane–5 ECA-nál) gyorsítófokozat, melynek teljes tömege hajtóanyaggal 277 tonna, tolóereje 6,2 MN. Ezek ejtőernyővel vissza is ereszkedhetnek a földre indítás után, a Space Shuttle gyorsítófokozatához hasonlóan, de nem használhatók fel újra.

Az Ariane–5G az EPS (Étage à Propergols Stockables, azaz Tárolható Hajtóanyagú Fokozat) második fokozatot használja, melynek hajtóanyaga monometil-hidrazin (MMH) és nitrogén-tetroxid. Az Ariane–5 ECA második fokozata az ESC (Étage Supérieur Cryotechnique, azaz Kriogén Felső Fokozat) folyékony hidrogénnel és oxigénnel. A hasznos terhet és a felső fokozatokat borítások védik, amelyek az adott magasság elérésekor leválnak.

Az eredeti változat az Ariane–5G (Generic) 737 t kezdeti tömeggel, a tervezett 5970 kg teher geostacionárius átmeneti pályára 6200 kg-ra nőtt. A második fokozatot korábban, az Ariane–4-en harmadik fokozatként használták.

Az Ariane–5G+ javított, immár újraindítható második fokozattal 6950 kg-ot állíthatott átmeneti pályára. Háromszor indították 2004-ben. Ezt váltotta fel 2005-ben az Ariane–5GS, ugyanazzal a gyorsítófokozattal, mint az Ariane–5 ECA és egy módosított első fokozattal, Vulcain-1B hajtóművel. Egyetlen, 6100 kg-s terhet indíthat.

Az Ariane–5 ECA teherbírása GTO-ra 10 t két teherrel és 10,5 t egyetlen teherrel. Ez a változat az új Vulcain-2 hajtóművel felszerelt első fokozatot használja és egy ESC-A második fokozatot HM-7B hajtóművel. Az ESC-A fokozat hajtóanyaga folyékony hidrogén és oxigén, össztömege 16,5t üres tömege 2,1 t.

Az Ariane–5 ES Az Automated Transfer Vehicle indítására használt változat az ECA változat gyorsítórakétáival és első fokozatával, valamint a GS változat második fokozatával.

Az Ariane–5 ECB Fejlesztés alatt álló változat. Tervezett teherbírása GTO-ra 12 t. Ez a változat a Vulcain-2 hajtóművel felszerelt első fokozatot használja és egy ESC-B második fokozatot a jelenleg fejlesztés alatt álló Vinci hajtóművel. Az ESC-B fokozat hajtóanyaga folyékony hidrogén és oxigén, össztömege 27t, üres tömege 3,4t.

Az Ariane–5 első tesztrepülése (Ariane–5 Flight 501) 1996. június 4-én sikertelen volt. A rakéta önmegsemmisítést hajtott végre indítás után 37 mp-el az irányító szoftver hibája miatt. Ez volt a történelem egyik legdrágább számítógépes meghibásodása. A hiba egy 64 bites adat 16 bitre történő konvertálásakor fellépő kivétel volt. A 64 bites adat túl nagy volt, hogy 16 biten elférjen.

A második tesztrepülés (502) 1997. október 30-án csak részleges siker volt. A központi fokozat túl korán leállt, a felső fokozat ezért nem érte el a megfelelő pályát.

A következő tesztrepülés 1998. október 21-én sikeres volt, az első kereskedelmi indításra már 1999. december 10-én sor került az XMM-Newton csillagászati műholddal a fedélzeten.

2001. július 12-én az Ariane–5 két műholdat nem a megfelelő pályára állított, csak feleakkora magasságban, mint a tervezett geoszinkron átmeneti pálya. Később az egyik műhold, az Artemis saját erőből, kísérleti ionhajtóművével 2003. január 31-éig elérte a tervezett pályát.

A következő indításon 2002. március 1-jén az Ariane–5 800 km magas pályára vitte az Envisat távérzékelő műholdat, ami 8,1 tonnájával az addigi legnagyobb indított teher volt.

Az ECA változat első indítása 2002. december 11-én kudarccal végződött, mikor a gyorsítórakéták hibája miatt a rakéta letért a pályájáról és a repülés 3. percében megsemmisítette magát. A fedélzeten lévő két távközlési műhold, a Stentor és a Hot Bird-7, melyek értékét 650 millió euróra becsülték, az óceánban végezte. A hibát valószínűleg egy megrepedt hűtővezeték és a fúvócső túlmelegedése okozta. A kudarc miatt az Arianespace a Rosetta űrszonda indítását 2003 januárjáról egy évvel elhalasztotta.

2003. szeptember 27-én egy Ariane–5G-vel indult többek közt az első európai holdszonda, a SMART–1. 2004. július 18-án az Ariane–5 elindította az addigi legnehezebb távközlési műholdat, az Anik-F2-t (tömege 6 t).

Az Ariane–5 ECA első sikeres indítása 2005. február 12-én volt az XTAR-EUR katonai távközlési műholddal, a SLOSHSAT tudományos holddal és a MaqSat-B2 próbateherrel.

2005. augusztus 11-én az Ariane–5 újra az addigi legnehezebb távközlési holdat, a 6,5 tonnás Thaïcom-4/iPStar-1-t indította.^[1]

2008. március 9-én került sor az ES (ES-ATV) változat első sikeres startjára. Ekkor az Ariane–5 a később a Nemzetközi Űrállomással sikeresen összekapcsolt Jules Verne automatikus teherűrhajót (ATV, Automated Transfer Vehicle) állította Föld körüli pályára.

A Wikimédia Commons tartalmaz Ariane–5 témájú médiaállományokat.

Magyar oldalak

• Hárommilliárd euró Ariane-rakétákra
• AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (32. rész): Ariane–5, Hermes, Columbus
• AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (33. rész): 1987 – a nadrágszíj és a kémkedés éve

Külföldi oldalak

• Az Ariane–5 az ESA honlapján
• Az Ariane rakétákat működtető Arianespace honlapja
• A Vulcain hajtómű