Dingó

Feltehetően a házikutyából visszavadult fajta, mely a genetikai elemzések szerint mintegy 8300 évvel ezelőtt érkezett e földrészre. Évezredek óta vadon él Ausztrália területén, de előfordul Új-Guineában is. Tasmaniába nem jutott el. A legrégibb csontleletet 3450 évvel ezelőttre datálják, azóta az állat alakja nem változott, tenyésztés hatásai nem mutathatók ki.^[1]

Teste 40–65 centiméter magasságú, 81–111 centiméter hosszú, a nőstények súlya 11–17, a hímeké 12–22 kilogramm körül van, de akadnak ennél nagyobb példányok is. Bundája rozsdásvörös vagy szürke színű. Új-Guineában egy kisebb, szürkés színű változatát találjuk. Hallása és szaglása jó.

Főleg erszényes emlősökre vadászik, de elfogyaszt madarakat, hüllőket, rovarokat és dögöt is. Lesből támad.

Nehezen szelídül, az ember társaságát nem kedveli. A dingók családi kötelékben élnek egy „központi telepen”, melyet megvédenek a behatolóktól. Vadászterületük azonban nagyobb ennél. A fiatal dingókanok egyedül vadásznak egy nagyobb területen. Ha gazdag a táplálékkínálat, olykor csatlakozhatnak egy falkához; ha viszont szűkös, elzavarják az idegent. A juhnyájak „hóhéra” és ezért a farmerek kíméletlenül pusztítják, ahol érik. Életmódja a farkaséhoz hasonló. A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért kutyakénti tartása semmiképpen nem ajánlott. Az idős és gyenge állatokat távol tartják a táplálékforrástól és a víztől, ezek rövid időn belül kiéheznek és elpusztulnak.

Falkában a dingók problémamegoldási stratégiája a farkashoz hasonló, azonban ha egy ember valamire rámutat a dingó a kutyához hasonlóan megérti a mozdulatot.^[2]

Ausztrál kutatók megfigyelése szerint a fogságban tartott dingók képesek eszközhasználatra. Egy megfigyelés szerint magasan levő tárgyat úgy értek el, hogy a kennelben található állványt odahúzták és arra felmásztak.^[3]

A házi kutyával – ha kölyökkoruk óta együtt nevelődnek – könnyen kereszteződik.

2 éves kortól ivarérett. Júniustól augusztusig tart a párzási időszaka. Vemhességi ideje 63 nap. Maximum 8 kölyök az utódok száma. A dingószuka ősszel vagy a tél elején tüzel. Ilyenkor egy körülbelül tizenkét kanból álló falka követi, ezek a közelében maradnak. A szuka végül kiválaszt egyet; gyakran előző almai apját.

A kölykök kilenc hét múlva születnek. A szuka minden évben ugyanazon a rejtett búvóhelyen fial, ha azt az emberek időközben nem bolygatják fel. Néhány nappal később a szuka elvonul a társával néhány száz méterrel arrébb; szélirányban, hogy észlelhessék, ha valami zavar támad, anélkül, hogy felhívná a figyelmet a kölykei rejtekhelyére. Ha veszély fenyeget, egyenként elcipeli őket egy új, biztos fedezékbe. Egyébként csak szoptatni és a visszaöklendezett táplálék kis falatkáival etetni tér vissza a kicsikhez. A kölykök gyorsan növekednek, és hamarosan mindkét szülőnek gondoskodnia kell ellátásukról és táplálásukról. A szülők később egyre gyakrabban eltávolodnak a fészektől, de érintetlenül leteszik az elejtett zsákmányt a közelben, hogy később a kölykök maguk vadásszanak rá.

Mivel legtöbb táplálékállatuk éjjel aktív, a dingó is túlnyomórészt éjjel vadászik. A magányos dingónak könnyű zsákmányt jelent az üregi nyúl és a különböző gyík fajok, ha azonban párosával, vagy nagyobb csoportokban vadásznak, képesek megölni akár a szürke óriáskengurut is. Ha a falka több zsákmányt ejt, mint amennyi a pillanatnyi jóllakáshoz szükséges, a maradékot elkaparják és később visszatérnek, hogy elfogyasszák. Ha szűkös a táplálékellátás, a dingó megeszi a madártojásokat, a lárvákat és a vízimadarakat is. Ha nagyobb állatra (kengurura) vadásznak, előbb csak követik, majd támadnak és megragadják, de a rúgás elől rögtön hátra is ugranak, mivel az halálos lehet számunkra. Mióta Ausztráliában birkát tenyésztenek, a dingó könnyen megszerezhető zsákmányává vált.

Legközelebbi rokona az Új-Guinea szigetén élő új-guineai éneklő kutya, vagy Hallstrom-kutya (Caniu lupus hallstomi). Ez némileg kisebb, mint a dingó, esőerdei életmódhoz alkalmazkodott alfaj. Nem minden szakértő ismeri el önálló alfajnak, egyesek szerint azonos alfajba tartozik a dingóval.

Mindkét alfaj a kutya (Canius lupus familiaris) egy-egy változatának tűnik, feltehetőeleg abból vadultak vissza az idők folyamán. Egyes szakértők szerint viszont a szürke farkas (Canis lupus) önálló alfajai.

• Az alfaj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. október 6.)
• Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 
• C. R. Dickman, Daniel Lunney (Ed.): A Symposium on the Dingo [held at the Australian Museum on 8 May 1999]. Sydney: Royal Zoological Society of New South Wales, 1999. ISBN 0-9586085-2-0
• Hans Hoenig: Vergleichend-anatomische Untersuchungen über den Hirnfurchungstypus der Caniden mit besonderer Berücksichtigung des Canis Dingo (zugl. Bern. Phil. Diss. 1911/12). Berlin: Verlag von R. Trenkel, Druck von C. Schulze & Co., Gräfenhainichen, 1912
• Patay László: Kutyák, Búvár Zsebkönyvek, Móra kiadó, 1975.
• Képek és videók a dingóról