Fáklya (fényforrás)
A fáklya többnyire szabad ég alatt használt, mesterséges úton előállított világító eszköz. Fafáklyának nevezik, ha szurkos fenyőgallyakból, nyírfából készült. A viaszfáklya 4 db hosszú és forrasztóval összeforrasztott viaszgyertyából áll, melyekbe kevés fenyőgyantát és terpentint kevertek. A szurokfáklya lehet kanócos avagy fabélű, aszerint, hogy belső bélét font kanóc avagy kanóccal körülfont fenyőbot képezi. Ezen belet addig mártogatják szurokba, míg a kellő vastagságot el nem érte, azután vaskarikák segélyével kerekded alakba nyomják és enyves vízben oldott krétával, kevés viaszkkal bevonják.
Kémiai fáklya - jelzőfáklya, jelzőrakéta
AZ 1870-es évektől vegyészeti fáklyákat is alkalmaznak, melyek egy fém- vagy papírtokban égő anyagkeveréket tartalmaznak, úgy mint stronciumot, báriumot, mint amely anyagok a fénynek különböző színt kölcsönöznek. Az úgynevezett. horganyfáklya hasonló anyaggal telt horganycsőből áll, mely az égés folyamán elolvadván, a fényt erős fehérré teszi, a lecsepegő horgany miatt azonban veszélyesnek mondható. A hajózás során az egyszerűen kezelhető, rendkívül nagy fényű eszközök sok változata alakult ki, a kézifáklyák mellett jelzőpisztolyból kilőhető, tüzijátékhoz hasonló töltetek, melyek esetleg kis ejtőernyővel ereszkedve egy percnyi térvilágítást is létrehozhatnak.Egy magyar fejlesztés során Moser őrnagy és Horváth András kispesti lakosok és pirotechnikusok 1883-ban bemutattak egy olyan vegyészeti fáklyát, mely a víz alatt és esőben is égett és egyszerű ütődés folytán meggyulladt. Az ilyen fáklyák alsó végükön többnyire fafogantyúval voltak ellátva.
Petróleumfáklya, bambuszfáklya
A petróleumfáklya egy farúdon elhelyezett petróleumtartóból áll, melyben egy kör alakú kanócot helyeznek el. Legjobb alakjuk az, melynél a kerekded bél egy, a petróleum tartót áthatoló légcsatornára van fűzve és fölébe egy lángoszlató fémtárcsa van illesztve. A vörösréz- vagy vaspléhből készült petróleumtartó nyeléhez akképp van megerősítve, hogy bármily állásban függőleges helyzetet vesz fel. A 19. század végén a tűzoltók fáklyája üreges sárgaréz rúd volt, melyben a petróleumot tartalmazott, a fáklya égője zárt kosár volt, melyet felül azbeszt lemezzel zártak le, belül pedig kanóc darabokkal töltötték ki, a kanóc az olajat az azbeszt lemezig vezette, ahol elégett anélkül, hogy az égő is elégett, amiért füstképződés alig mutatkozott és a fáklya színe tiszta fehér volt.
Története, egyéb változatai
A fáklya a legősibb világító eszköz. Fáklyát nagyobb mennyiségben már az ókorban használták hajókon, csatákban és ünnepélyeken. Házakban a kisebb változata a gyertya terjedt el, majd a gyertyatartó továbbfejlődésével kialakult a szobahőmérsékleten folyékony anyaggal égő mécses. A petróleumlámpa már a könnyen szabályozható, fényes égést és korommentességet is biztosította.
A kanóc gyújtóbombák, rakéták, tüzijátékok lényeges része.
Források
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X