Marxizmus–leninizmus
A marxizmus–leninizmus Marx, Engels és Lenin filozófiai, közgazdasági és társadalmi-politikai nézeteinek összefüggő eszmerendszere.[1] A kifejezés használatát Sztálin vezette be Lenin halála után, mint a marxi tanításoknak Lenin által az imperializmus időszakában, az osztályharc és a proletárforradalom új viszonyai között továbbfejlesztett elméletét, azaz a marxizmus és a leninizmus egységes rendszerét.[2] Legfontosabb tétele, hogy a munkásosztály világtörténelmi szerepe az osztály nélküli kommunista társadalom megteremtése.[3] Lenin egyik legjelentősebb újítása Marx elméletéhez képest az a tétel volt, miszerint a szocialista forradalomnak nem kell világméretűnek lenni, az győzhet egy országban is, mégpedig nem feltétlen a legfejlettebb kapitalista országban. A fogalom az 1920-as évek közepétől vált a Szovjetunió hivatalos politikai ideológiájává, majd a második világháború után a többi államszocialista ország is átvette.
.jpg)
Meghatározása
A marxizmus–leninizmus a saját magára vonatkozó meghatározása szerint a munkásosztálynak a tőkés osztály elleni forradalmi harcára és a szocialista társadalom építésére vonatkozó elmélete és gyakorlata; a kommunista és munkáspártok elvi programja, a kommunista világnézet elmélete.[4]
A marxizmus–leninizmus fogalma egyben megkülönböztetésként is szolgált a munkásmozgalmon belül egyrészt a trockizmustól, másrészt az úgynevezett jobboldali elhajló irányzatoktól, amelyek nem forradalmi úton törekedtek a munkásosztály helyzetének javítására, mint a reformizmus, revizionizmus és a szociáldemokrácia.
Részei
Lenin A marxizmus három forrása és három alkotórésze[5] című munkája nyomán a marxizmus–leninizmus eszmerendszere is három részre tagolódik, a filozófiai részre, ami a dialektikus és történelmi materializmus, a közgazdasági ágra, ami a marxista közgazdaságtant foglalja magába, valamint a politikatudományi ágazatra, a tudományos szocializmusra (ezt a diszciplínát egyes országokban tudományos kommunizmusnak nevezték).
A marxizmus–leninizmus mint a szocialista állam ideológiája
Az egypárti rendszerű marxista–leninista államot a kommunista párt irányítja. Ezek az állampártok az egyes országokban különböző neveket visel(het)tek, de önmagukat a közbeszédben kommunista pártoknak, tagjaikat kommunistáknak hívták; bel- és külföldi ideológiai ellenfeleik is egyaránt így tekintettek rájuk. Az uralkodó pártok magukat a munkásosztály és a proletariátus élcsapatainak tartották, feladatukként a szocializmus, a szocialista társadalom (történelmi perspektívában a kommunizmus) építését jelölték meg. E fejlődés első szakaszában azt a célt tűzték maguk elé, hogy a tőkés társadalmi rendszerből létrehozzák a szocialista államot,[6] majd a következő történelmi fázisban ebből a kommunista társadalmat, ahol megszűnnek az osztályok és érvényre jut az az elv, hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesedik a közösen létrehozott javakból.[7] A szocialista állam formája kezdetben a proletárdiktatúra, a vezető párt munkamódszere a demokratikus centralizmus.[8]
Gazdaságirányítás
A marxista–leninista állam a társadalom gazdasági szükségletei kielégítése érdekében tervgazdálkodást folytat, hogy koordinálja a termelőeszközök működését, az áruk és szolgáltatások elosztását az egész népgazdaságban.[9] A munkások bérét képzettségük, valamint az általuk végzett munka mennyisége és minősége alapján határozzák meg.[10] Az áruk árát is elsősorban használati értékük alapján rögzítették, figyelmen kívül hagyva a termelési költségeket, a munkaérték-elméletet és a határhaszon-elméletet egyaránt,[11] ami mindenütt krónikus hiánygazdálkodáshoz vezetett.
Társadalom
A szocialista forradalom jegyében megszüntették a termelőeszközök magántulajdonát és azokat államosították, illetve a kistulajdonosok esetében szövetkezetekbe tömörítették őket. A burzsoázia megfosztása a magántulajdonától megtörte annak politikai hatalmát is.[12]
A marxista–leninista állam bevezette az általános egészségbiztosítást, a minden szinten ingyenes közoktatást, és számos más szociális juttatást biztosított a dolgozóknak (családi pótlék, 8 órás munkaidő, fizetett szabadság), de az elmaradott gazdaság miatt természetesen a kornak megfelelő alacsony szinten.[13] A közoktatás kötelező részévé tették a proletariátus osztályöntudatra nevelését, a marxizmus–leninizmus elméletének tanulmányozását.[14]
A családjog terén nagy lépéseket tettek a nők egyenjogúsítása felé, bevezették a polgári házasság intézményét, lehetővé tették a válást. Eltörölték a házasságon kívül született, úgynevezett törvénytelen gyermekek hátrányos jogi helyzetét.[15]
Az állam és az egyház elválasztása
A marxista–leninista állam, ateista ideológiájának megfelelően, szigorúan elválasztotta egymástól az államot és az egyházakat.[16][17]
Az uralkodó ideológia a materializmus lett, ennek jegyében az egyházakat – koronként és országonként változó keménységgel – elnyomták, háttérbe szorították, tevékenységüket korlátozták.[18][19][20] Amint azt az egyébként szintén ateista Vitalij Lazarevics Ginzburg írta önéletírásában, a bolsevikok nem egyszerűen elvetették az istenhitet, hanem Lenin szavaival élve „harcos ateisták” voltak, akik aktívan küzdöttek az egyházak befolyása ellen.[21]
Kritikája
A marxizmus–leninizmus elméletét számos különböző kiindulópontból, baloldalról is, jelentős filozófusok bírálták. Az államszocialista országok egy része csak névleg tartotta magát ehhez az ideológiához, a valóságban különböző „saját utakat” alkottak, ennek megfelelően a marxizmus–leninizmus konkrét tartalma koronként és országonként jelentősen változott. Ezektől a különbségektől eltekintve a legtöbb kritikus a következő jellemző negatívumokat határozza meg a marxizmus–leninizmus kritikája során:
- kifejezetten erős személyi kultusz jött létre;
- Leninnek az a tétele, miszerint a szocializmus egy országban is győzhet, végső fokon számos államszocialista országban erős nacionalizmushoz vezetett (például Románia Nicolae Ceaușescu, Albánia Enver Hoxha alatt);
- tanácshatalom helyett pártdiktatúra alakult ki;
- helytelen volt forradalminak nyilvánítani a parasztság egy részét;
- a burzsoázia egy részével való együttműködés a forradalmiság feladását jelentette;
- elmaradt a munkásönigazgatás megvalósítása;
- a központi bürokrácia uralma érvényesült.
A rendszerváltás után
Az államszocialista országok túlnyomó többségében lezajlott rendszerváltozás után a fogalom használata teljesen a háttérbe szorult, kizárólag történelmi kontextusban említik.
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxismus-Leninismus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxism-Leninism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- ↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.
- ↑ Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.
- ↑ Lenin-ÁF: Vlagyimir Iljics Lenin: Állam és forradalom: A marxizmus tanítása az államról és a proletariátus feladatai a forradalomban. Budapest: Magyar Helikon. 1967.
- ↑ Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4