Szanok
A szanok vagy busmanok népcsoportja a dél-afrikai régió különböző államainak (Botswana, Namíbia, Angola, Zambia, Zimbabwe, Lesotho és a Dél-afrikai Köztársaság)[1] sivatagos körzeteiben él. Hagyományos társadalmuk ősközösségi jellegű, gazdálkodásuk a vadászat és gyűjtögetés. Afrika és a régió legrégebbi fennmaradt kultúráját képviselik. Nyelvük a csettintő hangokat is alkalmazó koiszan nyelvek csoportjába tartozik.
| Szanok | |
 | |
| Szan csoport Namíbiában | |
| Teljes lélekszám | |
| kb. 105–110 ezer | |
| Régiók | |
| Botswana (63,000), Namíbia (27,000), Dél-afrikai Köztársaság (10,000), Angola (<5,000) | |
| Vallások | |
| Rokon népcsoportok | |
| sosza (xhosza), koikoi | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szanok témájú médiaállományokat. |
,_North_Kalahari_Desert.jpg)
A 21. század fordulóján a szanok száma körülbelül 100 ezer fő volt, többségük Botswana területén élt.[2]2017-ben, Botswanában közel 63 500 szan élt, ezzel ebben az országban alkották a lakosság legmagasabb arányát 2,8%-kal.[3]
Társadalmi együttélési formájuk a horda, azaz nem alkotnak törzseket, csupán néhány család él együtt szoros közösségben.
Elnevezésük
A „szan”, eredetileg lekicsinylő „gyűjtögető” értelmű nevet is (állattenyésztő) hottentotta környezetük adta nekik. Saját, az egész népcsoportra vonatkozó önelnevezésük nem volt, csak a különböző csoportjaiknak adtak nevet. A busman elnevezést a holland telepesektől kapták (bosjeman) – angolul „bushman”, azaz „bozóti ember” –, mivel a „vadvilágban” éltek. A pejoratívnak tartott „busman” elnevezést az 1990-es évek végére általában felváltotta a „szan”; azonban később számos szaktudós is visszatért a busman névhez, mivel a szan sem a saját nevük, és az is tekinthető pejoratívnak. Botswanában a bantu nyelvek közé tartozó helyi cvana nyelven a nevük Basarwa (egyes számban Mosarwa) aminek jelentése: „akik nem tenyésztenek marhát”.[4][5][6] [7]
Történetük
A szanok társadalma a Föld legrégebbi fennmaradt kultúrái közé tartozik.[8] A tudomány mai állása szerint az emberré válás óta mindig is e széles területen éltek.
A dél-afrikai KwaZulu-Natal Border Cave nevű barlangjában 2012-ben régészek olyan 44 000 éves szerszámokat találtak, amelyek csaknem azonosak a modern szanok által hagyományosan használt eszközökkel.[9]
A becsuánaföldi Tsodilo régészeti lelőhelyen sokezer, 24 000 évre visszamenő sziklarajzot és más leleteket találtak, amiket a szanoknak és a bantuknak tulajdonítanak.
A szanok hagyományosan félnomád életmódot folytattak, mozgásukat a víznyerési, vadászati és az ehető növények gyűjtési lehetőségei határozták meg.[10] A szanokhoz etnikailag hasonló vagy velük azonos népek voltak a hordozói az őskőkori kultúrát követő szangoan kultúrának (130 000-től 10 000 évvel ezelőttig, nagyjából az európai moustéri kultúra idején) Kelet-Afrika bozótos területein a Vörös-tengertől a kontinens déli csücskéig.[11]
A 18. század végétől, a holland telepesek megérkeztével szanok ezreit gyilkolták le illetve kényszerítették rabszolgamunkára. A brit gyarmatosítók megpróbálták mezőgazdasági munkára szoktatva „civilizálni” a szanokat, de nem jártak sikerrel. Az 1870-es évekre az utolsó fokföldi szanokat is kiirtották. A dél-afrikai kormányzat egészen az 1930-as évekig vadászati engedélyeket adott ki a szanokra, az utolsó ilyet 1936-ban a mai Namíbia területén bocsátották ki.[12]
A bantuk, a holland telepesek és gyarmatosok beáramlásával a szanok egyre szűkebb és sivatagosabb területre szorultak vissza.[13]
Társadalom
A szanok hagyományos társadalma egyenlősítő volt.[14] Bár előfordultak örökletes vezetőik, az ő hatalmuk korlátozott maradt. Fontos döntéseiket konszenzussal hozták, a nőket viszonylagosan egyenrangúként kezelték.[15] A szan gazdaság a rendszeres kölcsönös ajándékozáson alapult, a kereskedelmet nem ismerték.[16] Modern kutatások azonban kimutatták, hogy az ékszerként ma is készített úgynevezett „busman gyöngysorokat” már legalább 7000 évvel ezelőtt is ismerték és a népcsoportokközötti cseregazdaságban egyfajta pénzként alkalmazták.[17] Ezek úgy készültek, hogy a strucctojás 2-3 milliméter vastag héját apróra törték, a kis darabokat lekerekítették, megfúrták és felfűzték.
A szanok rokonsági rendszere a hagyományosan kis mozgó táplálékkereső hordáknak megfelelő. Hasonló például az eszkimók rokonsági rendszeréhez.
Személyneveik állománya viszonylag kicsi, (körülbelül 35 nevet használnak nemenként), minden gyermeket nagyszülőről vagy más rokonról neveznek el, de a szüleiről soha.
Genetikai tulajdonságaik
Különböző Y-kromoszóma tanulmányok azt mutatják, hogy a szanok a legeltérőbb (legrégebbi) emberi Y-kromoszóma haplocsoportokat hordozzák.[18][19][20]
A mitokondriális DNS vizsgálatok is bizonyítják, hogy a szanok a legkorábbi emberi haplocsoport ágainak magas frekvenciáját hordozzák. A legeltérőbb (legrégebbi) mitokondriális haplocsoportot legnagyobb gyakorisággal a dél-afrikai szan csoportokban azonosították.[18][21][22]
Egy 2011 márciusában közzétett tanulmányban Brenna Henn és munkatársai megállapították, hogy a ǂKhomani San, valamint a szandave és a tanzániai hadza csoportok genetikailag a legváltozatosabbak minden vizsgált élő ember közül. Ez a nagyfokú genetikai sokféleség az anatómiailag modern ember itteni eredetére utal.[23]
Egy 2016 szeptemberében publikált, a szanok teljes genomját vizsgáló tanulmány szerint a szanok ősei körülbelül 200 000 évvel ezelőtt kezdtek elválni a többi afrikai populációtól és 100 000 ezelőttre már teljesen izolálódtak.[24]
Hitvilág
Természetközeli életük a hiedelmeikben is tükröződtek. Kudarcos vadászatok után a varázslóik segítségével igyekeztek befolyásolni a sorsot.[25]
A kultúrájuk és vallásuk központi eleme a tánc, különösen figyelemreméltó az egész éjszakán át tartó transztánc.[26]
A Kalahári északnyugati részén élő kung-busmanok Gauát, a Nagy Szellemet tisztelték a 20. század derekán,[27] ugyanakkor a kisebb istenek és szellemek jelenlétében is hittek. A szanokról általánosságban elmondható, hogy egy isten tisztelete túlsúlyban van az alacsonyabb rangú istenek és szellemek jelenléte mellett.[26]
Alkatuk
A szanok sok alcsoportra oszlanak. Egyes csoportjaiknál a férfiak átlagos termete mindössze 140–145 cm; a nők hasonló termetűek, vagy akár magasabbak is. Az északabbra fekvő területeken általában magasabb termetű szanok élnek. Angolában a többségük eléri a 152–160 cm-t, a kung-szanoknál pedig az átlagos férfitermet 171 cm, viszont ezeknek a férfiaknak az átlagos testtömege csak 40,5 kg. Sok szan csoport a környező népekkel keveredett.
Már a legkorábbi megfigyelőknek is feltűnt a szanok egészen kicsi keze és lába. Végtagjaik a törzshöz viszonyítva rövidek. Bőrszínük sárgásbarna, egyeseké kifejezett fakósárga. Hajuk fekete, csigás, vékony szálú. A fejen csomókban áll, az egyes csomók között a fejbőr kilátszik. A férfiak arcszőrzete és a nemi szerv körüli szőrzete gyengén fejlett.
Fiziológíai szempontból is alkalmazkodtak a körülményeikhez. Ha jóllaktak, hasuk kitágult, szűkős időkben pedig összehúzódott, bőrük redőkben hullott alá. A vízhiányhoz szervezetük a folyadék óvásával is alkalmazkodott, nyálképzésük például igen gyenge.[28]
Kis testmagasságuk miatt régebben a pigmeusok rokonainak tartották őket, de a modern kutatások kimutatták, hogy nem állnak velük rokonságban.
Életmódjuk
A szanok békés emberek, akik az összeütközést, a harcot kerülik. Nomád–félnomád életmódot élnek, gyűjtögetéssel, vadászattal. A félsivatagban élő állatokra, antilopfélékre vadásznak, valamint gyökerekkel, bogyókkal, apróbb állatokkal táplálkoznak.
Művészetek
Sziklarajzok
Szerte Dél-Afrikában számos sziklarajzot találtak, amiknek elkészítését a szakemberek a mai busmanok elődeinek tulajdonítják csakúgy, mint a 2011-ben egy szikladarabon felfedezett, a világon a legrégebbi, 73 000 évvel ezelőttre datált sziklarajzot.[29]
Szan sziklafestmény a Drakensberg hegységben
Ének, zene, tánc
A hagyományos busman közösségek napi rendszerességgel énekeltek, táncoltak, és gyakran rendeztek nagyobb táncos mulatságokat. Zenei kultúrájuk is hosszú múltra tekinthet vissza: a legdélibb afrikai tengerparton, a fokföldi Knysna városa közelében feltárt 11600 illetve 5600 éves úgynevezett proto-busman rétegekben is találtak ősi hangszereket, csontfurulyákat.[30]
Jegyzetek
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a San people című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- ↑ Bjerre: Jens Bjerre: Kalahári: Kőkori emberek az atomkorban. Budapest: Gondolat. 1964. = Világjárók, 35.
- ↑ Shostak: Shostak, Marjorie. Nisa: The Life and Words of a ǃKung Woman. New York: Vintage Books (1983). ISBN 0-7139-1486-6
- Kiszely István: A Föld népei, 1986
- Sebes Tibor: Afrika, 1973
További információk
- Barnard, Alan. Hunters and Herders of Southern Africa: A Comparative Ethnography of the Khoisan Peoples. Cambridge University Press, 1992.
- Gordon, Robert J. The Bushman Myth: The Making of a Namibian Underclass. Westview Press, 1992.
- Katz, Richard. Boiling Energy: Community Healing among the Kalahari Kung. Harvard University Press, 1982.
- Skotnes, Pippa. Miscast: Negotiating the Presence of the Bushmen. University of Cape Town Press, 1996.
- Smith, Andy, and others. The Bushmen of Southern Africa: A Foraging Society in Transition. Ohio University Press, 2000.
- Hodgson, Bryan. “Namibia: Nearly a Nation?” National Geographic (June 1982) 755-797.
- The Kalahari Desert People. National Geographic Videos, 1975.
- Bushmen of the Kalahari. National Geographic Videos, 1973.
- Friendly, Alfred. “Africa’s Bushman Art Treasures,” National Geographic (June 1963) 848-865.
- Thomas, Elizabeth Marshall. “Bushmen of the Kalahari,” National Geographic (June 1963) 866-888.