Wikipédia-vita:Formula–1-es műhely/A csapat

Pár új dolog

Sziasztok!

Mint láthatjátok, most már feltüntetjük a verseny állását a Műhely vitalapján és fő lapján is. A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy nem is olyan egyszerű észrevenni, ha valaki kibővített egy szócikket. Ezért – ellentétben az eredetileg kihirdetettekkel – ha valaki elkészült egy cikkel, akkor itt jelentse be, így biztos észreveszi valaki a másik csapatból és ellenjegyezheti.

(Az ellenjegyzés, azaz annak az elismerése, hogy a cikk megfelel a kiírásban meghatározott kritériumoknak, úgy történik, hogy az ellenérdekelt csapat egyik résztvevője módsítja a cikk vitalapján a minősítést legalább "jól használható"-ra, vagy annál magasabbra, azután elhelyezi az elkészült szócikkek listáján a cikk mellé az {{ellenjegyezve}} sablont és a verseny állásában átírja a csapat és a szerkesztő neve mellett a kibővített cikkek számát. Nyugalom, csak leírva bonyolult, a gyakorlatban néhány mozdulat az egész.)

Ha egy cikken többen is dolgoztak, ami nagyonis valószínű, ha egyes részmunkákat más-más végez, akkor nézzük meg a laptörténetben, ki tette hozzá a legtöbbet és az kapja a pontot. Ha nem állapítható egyértelműen, akkor legyen azé, aki az ellenjegyzés előtt utoljára módosította. Erre azért van szükség, hogy valamennyire reális legyen az egyéni verseny is.MathiasII hagyj békén a hülyeségeiddel 2008. október 12., 01:17 (CEST)

Gratulálok, az első két kibővített szócikket a Ti csapatotok érte el. Csak így tovább, jó szerkesztést! MathiasII hagyj békén a hülyeségeiddel 2008. október 12., 01:17 (CEST)

Javaslat

Sziasztok!

Tettem egy javaslatot a műhely vitalapján azzal kapcsolatban, hogy miként legyen a pontozás, ha többen nagyjából ugyananyit dolgoznak egy cikken. Kérlek írjátok le a véleményeteket. Krisztián üzenet 2008. október 12., 18:53 (CEST)

Javaslat a munkamegosztásra

Benne lennétek abban, ha mindenkinek csak egy saját szakterülee lenne a versenyeken belül?Ha dönthetnék, én Bencének adnám a vb a verseny utáni részt, Papagájnak az infoboxokat, Karesznak a táblázatok magyarítását és az időmérő edzés táblázatok beszúrását. Jómagam pedig folyószöveggel látnám el a futamokat. Ti hogy gondoljátok? Tukan okoskodik 2008. október 13., 17:36 (CEST)

Ellenjegyzés

Tisztelt A Csapat!

Az utolsó három ellenjegyzett cikkünk, 1950-es Indianapolisi 500, 1955-ös Formula–1 Argentin Nagydíj, 1955-ös Formula–1 Monacói Nagydíj vitalapjain nem történt meg a minősítés átírása "jól használható"-ra. Valaki legyen szíves pótolja. Köszönjük. MathiasII hagyj békén a hülyeségeiddel 2008. október 14., 20:37 (CEST)

Új sablon: F1 Vb-állás

Sziasztok!

Láttam, nagyon sok a munka a "vb állása a verseny után" táblázat beillesztésével, ezért létrehoztam egy sablont, ami leegyszerűsíti és megkönnyíti a feladatot. A 2008-as Japán Nagydíjnál átírtam ezzel a sablonnal, és az eredmény ugyanaz, csak kb. 500 karakterrel rövidebb az oldal kódja.
A sablonban 4 féle paraméter van: {{{Xvers}}}, {{{Xvpont}}}, {{{Xcsap}}}, és {{{Xcspont}}}. (Az X helyére az adott versneyző vagy csapat helyezése kerül.) 1-től 3-ig kell kötelezően paraméterezni a sablont, utána egészen 4-től 22-ig opcionális. (Tehát az első 3 helyezett versenyzőt és csapatot mindenképpen ki kell írni és legfeljebb 22 versenyző kerülhet be a táblázatba. Többen általában nem is szereztek pontot egy idényben.)
Hogy a táblázatkészítés igazán gördülékenyen menjen, majd a csapatok is kapnak egy F + 4 karakteres rövidítő sablont, úgy, mint a versenyzők, ehhez egy kis türelmet kérek.

Hogy érthető legyen, így néz ki kódként:

{{F1 Vb-állás|1vers = {{FHami}}|1vpont= 84|1csap = {{Zászló|Olasz}} [[Scuderia Ferrari|Ferrari]] |1cspont= 142 |2vers = {{FMass}} |2vpont= 79 |2csap = {{Zászló|UK}} [[McLaren]]-[[Mercedes-Benz|Mercedes]] |2cspont= 135 |3vers = {{FKubi}} |3vpont= 72 |3csap = {{Zászló|Német}} [[BMW Sauber]] |3cspont= 128 |4vers = {{FRaik}} |4vpont= 63 |4csap = {{Zászló|Franciaország}} [[Renault F1|Renault]] |4cspont= 66 |5vers = {{FHeid}} |5vpont= 56 |5csap = {{Zászló|Japán}} [[Toyota F1|Toyota]] |5cspont= 50 |6vers = {{FKova}} |6vpont= 51 |6csap = {{Zászló|Olasz}} [[Toro Rosso]]-[[Ferrari]] |6cspont= 34 |7vers = {{FAlon}} |7vpont= 48 |7csap = {{Zászló|Osztrák}} [[Red Bull Racing|Red Bull]]-[[Renault]] |7cspont= 29 |8vers = {{FVett}} |8vpont= 30 |8csap = {{Zászló|UK}} [[WilliamsF1|Williams]]-[[Toyota F1|Toyota]]  |8cspont= 26 |9vers = {{FTrul}} |9vpont= 30 |9csap = {{Zászló|Japán}} [[Honda Racing F1|Honda]] |9cspont= 14 |10vers = {{FWebb}} |10vpont= 21 |10csap = {{Zászló|India}} [[Force India]]-[[Ferrari]] |10cspont= 0 |11vers = {{FGloc}} |11vpont= 20 |11csap = {{zászló|Japán}} [[Super Aguri]]-[[Honda]]* |11cspont= 0 |}}

És így néz ki a cikkben:

HVersenyzőkPontHKonstruktőrökPont
1. Lewis Hamilton841. Ferrari142
2. Felipe Massa792. McLaren-Mercedes135
3. Robert Kubica723. BMW Sauber128
4. Kimi Räikkönen634. Renault66
5. Nick Heidfeld565. Toyota50
6. Heikki Kovalainen516. Toro Rosso-Ferrari34
7. Fernando Alonso487. Red Bull-Renault29
8. Sebastian Vettel308. Williams-Toyota26
9. Jarno Trulli309. Honda14
10. Mark Webber2110. Force India-Ferrari0
11. Timo Glock2011. Super Aguri-Honda*0

Végül álljon itt két üres, másolható minta 5 paraméterrel (erre van szükség a leggyakrabban).

{{F1 Vb-állás|1vers  = |1vpont = |1csap  = |1cspont= |2vers  = |2vpont = |2csap  = |2cspont= |3vers  = |3vpont = |3csap  = |3cspont= |4vers  = |4vpont = |4csap  = |4cspont= |5vers  = |5vpont = |5csap  = |5cspont= |}}

Természetesen lehet helyezésenként egy sorba is, ha úgy könnyebben áttekinthető:

{{F1 Vb-állás|1vers  = | 1vpont = | 1csap  = | 1cspont= |2vers  = | 2vpont = | 2csap  = | 2cspont= |3vers  = | 3vpont = | 3csap  = | 3cspont= |4vers  = | 4vpont = | 4csap  = | 4cspont= |5vers  = | 5vpont = | 5csap  = | 5cspont= |}}

Remélem, a sablon meggyorsítja a munkát. MathiasII hagyj békén a hülyeségeiddel 2008. október 18., 17:05 (CEST)

Szerkesztési összefoglaló

Tisztelt Csapattagok!

Megkérnélek Benneteket, hogy ha a Munkaverseny keretében bővítetek egy cikket, akkor mindenképpen írjatok szerkesztési összefoglalót a mentés előtt. Szeretném minél igazságosabban elosztani a töredékpontokat a szerkesztők között az ellenjegyzés során, de nagyon sok időt elvesz, hogy egyenként össze kell hasonlítani a lap egyes változatait, hogy rájöjjek ki mit csinált. Nem jár automatikusan pont minden módosítást végző szerkesztőnek, aki egy-két hivatkozást átírt a verseny kezdete óta, jó lenne egy ránézéssel látni, ki végzett jelentős bővítést.
Ezért az lenne a kérésem, hogy szerkesztési összefoglaló gyanánt legalább annyit írjatok, hogy "Infobox be" vagy "Folyószöveg", esetleg "Vb-állás frissítése", stb. Nagyban megkönnyítené a dolgomat, előre is köszönöm. MathiasII hagyj békén a hülyeségeiddel 2008. október 20., 13:23 (CEST)

Visszatérés a(z) „Formula–1-es műhely/A csapat” projektlaphoz.