Arleigh Burke osztály

Az Arleigh Burke osztály az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb és legjobban felfegyverzett rombolóosztálya. Csak a Spruance osztály és a Kidd osztály rombolói voltak nagyobbak, de az Arleigh Burke osztály ezeknél lényegesen jobban fel van fegyverezve. Az osztályt eredetileg a szovjet repülőgépek, cirkálórakéták és tengeralattjárók elleni harcra tervezték, de képesek bármilyen hadszíntéren légvédelmi, tengeralattjárók és felszíni hajók elleni, illetve szárazföldi csapásmérésre is. A hajók elsődleges feladata az amerikai repülőgép-hordozók és haditengerészeti harccsoportok védelme, illetve a haditengerészet és a tengerészgyalogság partra szállító hajóinak kísérete, támogatása. A rádiólokátor és a tűzvezető rendszer integráltságának köszönhetően az osztály hajói egyidejűleg több légi, felszíni és víz alatti célpont leküzdésére is képesek.^[11]

Az Arleigh Burke osztály tervezésénél figyelembe vették a Ticonderoga osztályú irányított rakétacirkálók építése során szerzett tapasztalatokat. A Ticonderoga osztály hajói túlságosan drágának bizonyultak és túl nehéz volt korszerűsítésük. Ezen felül az Arleigh Burke osztály tervezésénél előnyben részesítették a lopakodó technológiának megfelelően kialakított külső felszíneket, ami jelentősen csökkenti a hajók radarkeresztmetszetét^[12][13] és lehetővé teszi, hogy elkerülje vagy legyőzze a hajó elleni cirkálórakétákat.

Az Arleigh Burke osztály építése során a haditengerészet visszatért a teljesen acélból készült hajókhoz. Korábban acélból készült hajótörzsre alumíniumból építették a felépítményt, de az alumínium hajlamos volt az anyagkifáradásból eredő repedésekre.^[14] Emellett az alumínium kevésbé áll ellen a tűznek,^[15] illetve kevésbé ellenálló az ütközet során elszenvedett találatok hatásainak (amint azt a Brit Királyi Haditengerészet hadihajói is tapasztalták a Falkland-szigeteki háború során).

Az Arleigh Burke osztály hajóit felszerelték egy levegőszűrő-szellőztető berendezéssel, amely a hajót teljes mértékben védetté teszi nukleáris, kémiai vagy biológiai fegyverek hatásaival szemben.^[16] Az osztály tervezésekor elsődleges fontosságú volt az AN/SPY–1 rádiólokátor és Aegis ballisztikus rakétavédelmi rendszer integrálása, az osztály összes hajója rendelkezik ezzel a képességgel és jelentős szerepet játszik az Egyesült Államok ballisztikus rakétavédelmi rendszerében.^[17][18]

Az Amerikai Haditengerészet vezetése egészen a közelmúltig a Zumwalt osztályú (DDG 1000) rombolókkal tervezte felváltani az Arleigh Burke osztályt, de az új rombolóosztályból feltehetően csak kettő épül (kísérleti célokra) és a közeljövőben az Arleigh Burke osztály marad a haditengerészet egyetlen rombolóosztálya.^[19]

Fegyverzet

A Flight I sorozat hajóin két MK 41 függőleges rakétaindító rendszer (Vertical Launching System, VLS) található, összesen 90 db rakétacellával, a Flight IIA sorozattól kezdve összesen 96 db cellával. A cellákban BGM–109 Tomahawk, RIM-66M Standard, RIM–161 SM–3, RIM-162 ESSM és RUM-139 rakétákat hordozhat. Az irányított rakéták lényegében minden felszíni (tengeri és szárazföldi), légi és víz alatti célpontot meg tudnak semmisíteni.

A felszíni célpontok ellen használható a hajókon található 5 hüvelykes (127 mm-es) Mk-45 Mod 1/2 ágyú. A Flight IIA sorozattól az ágyú csövének hosszát megnövelték L54-ről L62-re. A felszíni hajók ellen két db Mk-32 Mod14 típusú hármas torpedóvető rendszer alkalmazható.

A hajók fegyverzetéhez tartozik még 2db MK 15 MOD 12 Phalanx 20 mm-es lokátorirányítású légvédelmi gépágyú, amely a hajó utolsó védelmi vonala repülőgépek és cirkálórakéták ellen (Close-In Weapons System, CIWS). A Flight IIA sorozattól kezdve a Phalanxot fel akarták váltani a továbbfejlesztett Sea Sparrow rakétákkal, de a haditengerészet később mégis úgy döntött, hogy minden hajóra utólag is felszerelik a Phalanxot.

Repülőeszközök

A Flight I sorozatban még nem alakítottak ki helikopter-hangárt a fedélzeten, bár volt leszállófedélzet és a hajókat felszerelték a tengeralattjárók elleni harcra specializált SH–60 LAMPS MK III Seahawk helikopterek irányításához szükséges elektronikai rendszerekkel. A Flight IIA sorozattól kezdve két Seahawk helikopter számára alakítottak ki a fedélzeten hangárt.

AEGIS felderítő és fegyverrendszer

Napjaink egyik legkorszerűbb felderítő és fegyverrendszere az AEGIS, amely a célpontok észlelését, követését és megsemmisítését egyszerre tudja irányítani a levegőben, a felszínen és a víz alatt. Az AEGIS-t eredetileg a repülőgép-hordozó hajó-harccsoportok védelmére fejlesztették ki, de időközben a rendszer képességeit továbbfejlesztették és képes lett csapásmérésre is. Az AEGIS képes a célpontok automatikus felderítésére és azonnali ellen-tevékenységre, illetve adatokat tud szolgáltatni a hajófedélzeti tűzvezető lokátorok számára, pályakorrekciós adatokat tud szolgáltatni a már kilőtt rakétáknak és hasonló adatokkal tud ellátni más hajókat, illetve együttműködő (pl. repülőgép-fedélzeti) rendszereket is.

Az AEGIS rendszer legfontosabb felderítő eszköze az AN/SPY–1D 3 dimenziós, többfunkciós, fázisrácsvezérelt antennájú lokátor. Az AN/SPY–1 4 MW teljesítményű, egyidejűleg képes 360°-ban a célpontok felderítésére, útvonaluk követésére, a kilőtt rakéták számára pályamódosító adatok biztosítására. A lokátorrendszerben 2 pár, összesen 4 antennát kapcsolnak össze, egy antenna 90°-os szög szerint térrészt fed le, a 4 antenna összesen kiküszöböli a korábbi, forgó antennák alkalmazásának szükségességét. Az AN/SPY–1 mindegyik antennája 4100 elemi sugárból áll, a nyalábformálás és nyalábmozgatás elektronikus úton történik, a megoldás teljesen kiküszöbölte a mozgó alkatrészeket az antennákból. A célkövetés csak a vezérlő számítógépek kapacitásától függ, a rendszer jelenleg 200 célpont egyidejű követésére képes és 18 rakétát tud egyszerre irányítani. A rendszer maximális hatótávolsága 280 km.

Az AEGIS rendszer része még a hajótörzsbe fixen beépített, illetve változtatható merülési mélységű szonárok, amelyek a tengeralattjárók felderítésére használnak. A hajófedélzeten helyet kapott helikopterek a hajó szonárjait egészítik ki, illetve növelik meg az érzékelési hatósugarat.

Az Amerikai Haditengerészet 1980-ban megbízást adott számos akkori beszállítójának, hogy tegyenek javaslatot egy új rombolóosztály terveire. 1983-ra már csak három beszállító maradt versenyben: Bath Iron Works, Todd Shipyards és az Ingalls Shipbuilding.^[16] 1985. április 3-án a Bath Iron Works kapott megbízást a haditengerészettől, hogy 321,9 millió dollár fejében építse meg az osztály első hajóját, az USS Arleigh Burke-öt.^[20] A Gibbs & Cox cég kapta a megbízást a hajó terveinek elkészítésére.^[21] Az első egység teljes költsége végül 1,1 milliárd dollár lett, emellett 778 millió dollárt költöttek a fegyverrendszerek beszerzésére és integrálására.^[20] Az első egységet a Bath Iron Works hajóépítő műhelyében (Bath, Maine) 1988. december 6-án kezdték építeni és 1989. szeptember 16-án bocsátották vízre Mrs. Arleigh Burke jelenlétében. Arleigh Burke admirális személyesen is jelen volt, amikor 1991. július 4-én az USS Arleigh Burke szolgálatba állt.

Az osztály egységeit sorozatokban (flights angolul) építik, ami lehetőséget biztosít arra, hogy folyamatosan korszerűsítsék a hajók fegyverzetét és elektronikai rendszereit. A IIA sorozat (Flight IIA) hajói (az USS Oscar Austin (DDG 79) után) számos újdonsággal rendelkeznek, többek között hangár két helikopternek, illetve hosszabb, Mark 45 Mod 4 5 hüvelykes haditengerészeti ágyúkkal (először az USS Winston S. Churchill (DDG 81) kapta meg). Az USS Mustin-tól kezdve a hajtóműgázokat kivezető kéményt a felépítménybe rejtve építik, ami tovább csökkenti az osztály hajóinak radarkeresztmetszetét. A DDG 68 – DDG 84 sorszámú hajók az AN/SLQ–32 rádiólokátor V3 verzióját kapták, amely aktív elektronikai ellentevékenységre (elektronikai zavarás, megtévesztés) is képesek. A IIA sorozat egyes hajóit a Phalanx légvédelmi, radarirányítású géppuska nélkül építették, mivel a továbbfejlesztett Sea Sparrow légvédelmi rakéta vette volna át a helyét, azonban később a haditengerészet vezetése úgy döntött, hogy a Phalanx-ot minden hajó megkapja.^[22]

Az osztály egységei közül az USS Pinckney, USS Momsen, USS Chung-Hoon, USS Nitze, USS James E. Williams és a USS Bainbridge^[23] némileg módosított felépítménnyel épültek, mivel egy távirányítású aknakereső rendszert (Remote Mine-hunting System, RMS) integráltak ezekre a hajókra.

Korszerűsítés

Az amerikai haditengerészet az Iowa osztályú csatahajók kivonása után felmerült kongresszusi aggályokra adott válaszul az Arleigh Burke osztály modernizálása mellett döntött. A program egyik lényeges része volt a fedélzeten található haditengerészeti ágyúk korszerűsítése, ennek keretén belül az I. sorozatban készült hajók 5 hüvelykes (127 mm-es) ágyúinak hatótávolságát megnövelt hatótávolságú irányított lövedékek (extended range guided munitions, ERGM) segítségével növelik, ezután a hajók akár 74 km távolságban lévő célpontok leküzdésére is alkalmasak lettek volna (az Iowa osztály Mark 7-es ágyúinak hatótávolsága 38 km volt).^[24][25] Azonban az ERGM programot költségvetési okokból megszüntették.^[26] A II sorozattól kezdve a hajókat a Mark 45 5/67 típusú, megnövelt hatótávolságú ágyúval állították szolgálatba.

A modernizációs program többi része az osztály egységeinek korszerűsítését szolgálja, ezeket a DDG 111 és DDG 112 sorszámtól kezdve beépítették a hajókba, míg a többiek a rendszeres felülvizsgálatok és szervizelések alkalmával kapják meg.^[27] Az első szakaszban a hajó törzsét erősítik meg és korszerűsítik a mechanikai és elektronikus berendezéseket, a második lépésben pedig nyílt architektúrájú számítástechnikai környezetet kapnak. A korszerűsítések eredményeként a hajók nemcsak a ballisztikus rakétavédelmi szerepkörben, hanem partközeli támogató műveletekben is részt vehetnek majd.

A 2011-ben szolgálatba állított USS Spruance (DDG 111) már IP-alapú adathálózatot kapott, amely jelentősen nagyobb mennyiségű adatot tud kezelni és akár élő videót is tud közvetíteni (pl. más hajókról vagy repülőkről). Az USS Spruance volt az osztály első egysége, amely megkapta a Boeing által kifejlesztett Gigabit Ethernet Data Multiplex System (GEDMS) hálózatot.^[28]

További gyártás és fejlesztés

A haditengerészet terveinek megfelelően az Arleigh Burke osztályt 2020 után fokozatosan felváltották volna a korszerűbb Zumwalt osztályú rombolókkal.^[29] Azonban a Zumwalt osztály fejlesztési problémái és késedelmei, illetve a rövid- és hosszú hatótávolságú hajó elleni rakéták által jelentett egyre növekvő fenyegetés miatt tovább folytatódik az Arleigh Burke osztály építése – jelenleg 74 hajót terveznek legyártani és szolgálatba állítani. Az új hajókat a tervek szerint felszerelik a part menti műveletekre specializált fegyverrendszerekkel.^[30][31]

2009 áprilisában a haditengerészet bejelentette, hogy a Zumwalt osztályból csak három egységet fognak megépíteni, ezzel egyidőben pedig még három Arleigh Burke osztályú romboló megépítésére adtak megbízást a Bath Iron Works-nek és az Ingalls Shipbuilding-nek.^[32] 2009 decemberében pedig a Northrop Grumman haditechnikai vállalat egy 170,7 millió dolláros megrendelést kapott a legújabb hajó, a DDG 113 első rendszereinek legyártására.^[33] 2011-ben a haditengerészet szerződést kötött a DDG 113 – DDG 115 sorszámú hajók legyártására (679,6 – 783,6 millió dollár értékben.^[1][34]

A DDG 113 – DDG 115 sorozatszámú hajók a korábbi IIA sorozaton alapulnak, de már korszerűbb technológiát kapnak. A tervek szerint a DDG 116 – DDG 121 sorozatszámú hajók ún. "technológia beillesztő" (Technology Insertion) hajók lesznek, amelyeket már felszerelnek a III sorozat rendszereivel, hogy azokat éles környezetben tudják kipróbálni. Maga a III sorozat a DDG 122 sorozatszámú hajóval kezdődik majd.^[35]

A III sorozat gyártását 2016-ban kezdik, a hajók pedig megnövelt átmérőjű lokátorokat és számos kisebb újdonságot kapnak majd.^[36] A III sorozat lég- és rakétavédelmi lokátorai (Air and Missile Defense Radars, AMDR) aktív fázisvezérelt antennarács technológiát használnak majd.^[37]

Az amerikai haditengerészet, a III sorozat egyre emelkedő fejlesztési költségei miatt^[38] az újabb Arleigh Burke osztály egyre inkább kitolja és a jelenlegi tervek szerint csak 2041-ben fog befejeződni az osztály egységeinek gyártása a IV sorozattal.^[39]

USS Cole

Az osztály jelenleg szolgálatban álló 62 db hajója közül csak az USS Cole (DDG 67) szenvedett veszteségeket aktív szolgálatban. Az USS Cole 2000. október 12-én a jemeni Áden kikötőjében horgonyzott, amikor öngyilkos támadók egy robbanóanyaggal megrakott csónakot vezettek a hajó oldalának. A rákövetkező robbanásban 17 matróz életét vesztette, további 39 megsebesült, a hajó oldalán pedig egy 12 méteres lék keletkezett. Az USS Cole sérüléseit 2001-re kijavították és a hajó visszatérhetett aktív szolgálatba.

2001-ben az Egyesült Államok bejelentette, hogy globális rakétavédelmi rendszerének keretén belül négy Arleigh Burke osztályú hajót fognak Európába vezényelni. Ezek a hajók a spanyolországi Rota haditengerészeti támaszponton fognak állomásozni. 2012. február 16-án jelentették be, hogy ez a négy hajó az USS Ross, USS Donald Cook, USS Porter és az USS Carney lesz.^[5]

Egyéb problémák

Az 1996. október 12-én szolgálatba állt USS Gonzalez (DDG 66) éppen első útján zátonyra futott a Karib-tengeri St Maartin kikötőben. A hajó saját erejéből visszajutott Puerto Ricóba, majd onnan visszavontatták Bath-ba. A hajót ért sérülések miatt először felmerült a szolgálatból való kivonás gondolata, de végül 10 millió dolláros költséggel helyreállították a törzset, a szonárt és a hajtóművet. A Gonzalez 1997 szeptemberében tért vissza aktív szolgálatba.

2005. augusztus 29-én a Katrina hurrikán megrongálta és részben elárasztotta az előző év decemberében vízre bocsátott, de még mindig építés alatt álló USS Kidd-et (DDG 100). A hajót végül kijavították, de csak vízre bocsátása után 2,5 évvel állhatott szolgálatba. Az Ingall hajógyár következő Arleigh Burke osztályú hajójának, az USS Truxtun (DDG 103) építését a 2006. május 20-án kitört tűzvész lassította. A hajót csak két évvel az építkezés megkezdése után tudták vízre bocsátani.

A USS Fitzgerald 2017. június 17-én éjszaka a japán partok közelében a fülöp-szigeteki zászló alatt hajózó 26 ezer tonnás ACX Crystal konténerszállító hajóval ütközött. A baleset következtében a romboló jelentős sérülést szenvedett, a hajótér egy részét elöntötte a víz és a hajtóműve is megsérült.^[40] A hajó személyzetének hét tagja a vízzel elárasztott részen életét vesztette.

A Wikimédia Commons tartalmaz Arleigh Burke osztály témájú médiaállományokat.

• Arleigh Burke-class a www.naval-technology.com-on (angolul)
• www.globalsecurity.org (angolul)
• Arleigh Burke-class destroyers a Destroyer History Foundation oldalán (angolul)
• Sallai József—Balogh Károly: Az AEGIS felderítő és fegyverrendszer. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. (Hozzáférés: 2012. április 17.)^{[halott link]}

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Arleigh Burke class destroyer című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.