Bayreuthi Ünnepi Játékok

A fesztivál alapításának gondolata Wagnertől származik, aki művei bemutatása tekintetében művészi és pénzügyi függetlenségre vágyott. Miután korábbi pártfogójával, II. Lajos bajor királlyal elhidegült a kapcsolata, mert kitiltották Münchenből, egy ideig nem gondolt az eredeti elképzelésre, Bayreuthra. Ekkor nürnbergi helyszínben gondolkodott, ami tematikailag is kötődött például A nürnbergi mesterdalnokok című operájához. Richter János egyik levelében azonban javasolta a zeneszerzőnek, hogy mégis maradjon az eredeti bayreuthi helyszínnél. Ezt három indokkal is alátámasztotta. Először is: Bayreuth rendelkezik egy remek játszóhellyel, az 1748-ban felépült Markgräfliches Opernhausszal, amit III. Frigyes, Brandenburg-Bayreuthi őrgróf és felesége, Friederike Sophie Wilhelmine (Nagy Frigyes nővére) építtetett. Befogadó képessége és jó akusztikája mind megfelelhet Wagner elképzeléseinek. Másodszor, Bayreuth városa kívül esett azon a körzeten, ahol Wagner nem volt jogosult előadni saját műveit, amelyek jogát még 1864-ben adta el, pénzügyi nehézségei miatt. Végül a városnak nem volt komoly kulturális élete, ami konkurenciát jelentett volna Wagner művészi elképzelései számára. Ily módon a fesztivál a város kulturális életének meghatározó eleme lehet.

1870 áprilisában Wagner és felesége, Cosima, Liszt Ferenc lánya ellátogatott Bayreuthba, de a 18. században épült operaházat nem találták megfelelőnek. Az épület a barokk operaelőadások számára készült, így nem lehetett benne elhelyezni a Wagner által kívánt nagy zenekart, és megvalósíthatatlanok voltak az elképzelt színpadi jelenetek. Theodor Muncker polgármester azonban nyitott volt a Wagner elképzelései szerinti új színház felépítésére, és úgy vélték, hogy a fesztivált 1873-ban akár meg is lehetne nyitni. Az 1871 tavaszán, Bismarck kancellárral folytatott eredménytelen megbeszélés után Wagner adománygyűjtő körútra indult Németországban, megfordult például Lipcsében és Frankfurtban is. 1872. február 1-jén Muncker polgármester, Friedrich Feustel bankár és Käfferlein ügyvéd részvételével megalakult a fesztivál szervezését ellenőrző „végrehajtó bizottság”.

Az első közadakozási akció kiábrándító eredménnyel zárult. Erőfeszítéseiket azonban tovább fokozták, és Wagner barátja és csodálója, Emil Heckel segítségével létrehozták a Wagner Társaságot, elősegítendő az új jegyzéseket. További társaságok jöttek létre, többek között Lipcsében, Berlinben és Bécsben. A közvetlen felhívások ellenére, amelyek arra alapoztak, hogy Wagner az új Németország zeneszerzője, a társaságok és alapítványok a szükséges befektetési összegeknek csak a töredékét tudták biztosítani. Az eredmény ismeretében Wagner ismét Bismarckhoz fordult, de ismét elutasították. Elkeseredésében – kételyei ellenére – korábbi patrónusánál, II. Lajosnál próbált szerencsét pénzügyi segély ügyében. 1874 januárjában az uralkodó mégis adományozott 100 000 tallért, így a színház tervezését Gottfried Semper építész hamarosan elkezdhette, a 380 méter magas Grüner Hügel-dombra. A tervezett 1875-ös nyitást az építkezés elhúzódása és egyéb problémák miatt egy évvel elhalasztották.

A színház és ezzel a Bayreuthi Ünnepi Játékok 1876. augusztus 13-án, A Rajna kincse, a Ring első darabjának előadásával nyitotta meg a kapuit, az operát a Wagnerrel jó barátságot ápoló magyar karmester, Richter János vezényelte. Az előadást megtekintette I. Vilmos német és II. Péter brazil császár, II. Lajos inkognitóban (feltehetően nem akart találkozni Vilmossal) és számos előkelőség, a filozófus Friedrich Nietzsche, a vezető zeneszerzők közül például Liszt Ferenc, Anton Bruckner, Edvard Grieg és Pjotr Iljics Csajkovszkij.

Művészileg a fesztivál rendkívül sikeres volt. Csajkovszkij, a fesztivál orosz tudósítójaként ezt írta: „Valami olyan történt Bayreuthban, amelyre unokáink és az ő gyerekeik is emlékezni fognak.” Pénzügyileg azonban maga volt a katasztrófa, 150 000 márkás deficittel zártak. Wagner fel is adta a következő évi fesztivál megrendezésére vonatkozó tervét, és rövid pihenés után Londonba utazott, hogy – a pénzügyi deficit csökkentése érdekében – vezényeljen néhány hangversenyen. Jóllehet a fesztivál anyagilag változatlanul problémákkal küzdött a következő években is, befolyásos wagneriánusok, mint például II. Lajos támogatásának köszönhetően mégis életben maradt.

A fesztiválon a kezdetektől vezető karmesterek és énekesek működtek közre, többen közülük fizetés nélkül. Ezek közé tartozott a magyar karmester, Richter János is, aki az 1876-os premieren vezényelte a Ringet. Egy másik jelentős karmester Bayreuthban Hermann Levi (egy zsidó rabbi fia) volt, akit személyesen Wagner választott ki a Parsifal 1882-es bemutatójának vezénylésére (asszisztense a fiatal Engelbert Humperdinck volt). A Parsifal (Wagner műfaji meghatározása szerint „színpadi szent ünnepi játék”) egyébként Wagner utolsó operája volt, amelyet szerzője kifejezetten Bayreuth számára írt, a Wagner-színház akusztikai és színpadi lehetőségei figyelembe vételével.

Wagner 1883-ban bekövetkezett halála után az özvegye, Cosima folytatta a fesztivál ügyeinek intézését, és ebben az évben tizenkétszer adták elő a Parsifalt. A következő időszakban egy- vagy kétévenként rendezték meg a fesztivált. Cosima az előadásokra folyamatosan bevezette Wagner többi operáját is. A következő két évtizedben Levi maradt a vezető karmester. A Trisztán és Izoldát azonban Felix Mottl – aki 1876-tól 1901-ig vezényelt a fesztiválon – mutatta be 1876-ban. Az 1920-as évekig az előadások szigorúan tradicionális rendben folytak, köszönhetően II. Lajos támogatásának is. Nem alkalmaztak vágásokat a hosszú művekben, nem tettek engedményeket a türelmetlenebb nézők számára sem. Cosima állandósította a Parsifal és A Nibelung gyűrűje előadásait a fesztiválokon, és minden változtatás ellen volt, amit a fia, Siegfried Wagner akart volna. „A papa nem így csinálta 1876-ban?” – kérdezte ilyenkor.

Cosima Wagner 1906-ban visszavonult, és ekkor a fia, Siegfried Wagner vette át a fesztivál irányítását, és új rendezéseket, új előadói stílust vezetett be. Az ő korai, 1930-ban bekövetkezett halála után angliai születésű felesége, Winifred Wagner folytatta a munkát, Heinz Tietjen rendezői segítségével.

Winifred Wagner szimpátiával tekintett a Németországban előretörő fasiszta pártra, és Adolf Hitler a közeli barátjának számított. E kapcsolatnak köszönhetően a fesztivál bizonyos fokú szabadságot élvezett a Harmadik Birodalomban. Ironikus, hogy Hitler rendszeresen látogatta a bayreuthi előadásokat, amelyeken zsidó énekesek is felléptek, akik egyébként már ki voltak tiltva minden német színházból. A kor legnagyobb hőstenorja, Max Lorenz is rendszeresen fellépett a fesztiválon annak ellenére, hogy zsidó nő volt a felesége. Winifred befolyása olyan nagy volt Hitlerre, hogy az levelet írt a közismerten antifasiszta olasz karmesternek, Arturo Toscanininek, hogy vegyen rész a fesztiválon. Toscanini visszautasította ezt. 1933-tól 1942-ig a fesztivál vezető karmestere Karl Elmendorff volt.

A fesztiválon ebben az időben szakítottak először azokkal a hagyományokkal, amiket a 19. században még Richard Wagner alapozott meg. A bevezetett újítások és változtatások ellen sokan tiltakoztak, például Toscanini és Richard Strauss, de még a Wagner család néhány tagja is. Véleményük szerint a profanizálás Wagner-ellenes volt. Mindazonáltal Hitler jóváhagyta a változtatásokat, megnyitva az utat a további újításokhoz az elkövetkező évtizedekben.

A második világháború alatt a fesztivál gyakorlatilag a náci állam irányítása alatt állt, amely továbbra is támogatta az előadásokat a frontról visszakerült sebesült katonák számára. A katonák zöme kényszerből vett részt az operaelőadásokon, és unalmasnak találta azt. Mivel azonban „a Führer vendégei” voltak, nem panaszkodhattak.

A világháború utolsó napjaiban Bayreuth kétharmada elpusztult a szövetségesek bombatámadásai következtében, de a Fesztiválpalota sértetlen maradt. A háború után Winifred Wagnert elítélték a fasiszta hatalom támogatása miatt, de enyhítő körülményként értékelték, hogy nem engedte a színház katonai célokra való felhasználását, így a büntetését felfüggesztették, de a fesztivál vezetésétől eltiltották. Az ünnepi játékok ügye fiaira, Wolfgang és Wieland Wagnerre hárult.

A terület amerikai megszállása alatt a színházat az amerikai katonák szórakoztatására és vallási rendezvényeik céljára használták. Csak népszerű hangversenyeket és egyéb vegyes szórakoztató eseményeket tartottak benne: vígjáték, tánc, akrobatika, és csak A denevért, ifj. Johann Strauss operettjét állították színpadra. 1946-ban az épületet Bayreuth város kezelésébe adták, és a Bayreuthi Szimfonikus Zenekar tartott benne hangversenyeket, de bemutattak néhány operát is (Fidelio, A hegyek alján, Pillangókisasszony, Traviata). A fesztivál újraindításáról folyamatosan tárgyaltak, végül 1951. július 21-én Beethoven 9. szimfóniájával, majd az ezt követő Parsifal előadással elkezdődött a Bayreuthi Ünnepi Játékok újabb kori sorozata.

Wieland Wagner irányításával az „Új Bayreuth” forradalmi korszakába lépett. A gondosan, naturalisztikus részletekkel megvalósított előadások helyébe modern, minimalista stílusú produkciókat állítottak. A háború előtti változtatások ezekhez képes igencsak visszafogottnak tűntek, és először a fesztivál történetében, az előadások végén a közönség gyakran kifütyülte a produkciót. Különösen nevetség tárgya lett Wieland 1965-ös Nürnbergi mesterdalnokok-bemutatója. Az előadás, megfosztva minden látványosságtól, a konzervatívok szemében a „szent német hagyomány” bemocskolásának számított.

Wieland hevesen védelmezte változtatásait, amellyel megkísérelte a „láthatatlan színpad” létrehozását, ami lehetővé tette a közönség számára a dráma pszichoszociális vonatkozásait megtapasztalni, minden figyelmet elvonó elképzelés és aprólékos díszlet nélkül. Mások úgy vélték, hogy a Wagner műveinek német és történelmi elemeitől való lecsupaszításával Wieland Bayreuth nacionalista múltjától való szakítását akarta elérni, és ezzel a produkciói mindenkihez szóltak. Az idők múltával sok kritikus azonban értékelni kezdte Wieland újraértelmezéseit. Wieland Wagner innovatív produkcióit összehasonlítva fivére, Wolfgang Wagnerével, utóbbiak fantáziátlannak tűnnek. Amennyiben Wieland előadásai radikálisnak számítanak, a Wolfgangéi regresszívek, aki feltámasztott sok naturalista és romantikus elemet a háború előtti produkciókból.

Körülbelül ebben az időben (1955) a közönség bővítése érdekében, a fesztivál társulata komplett előadásokat vitt Párizsba és Barcelonába (Parsifal, A walkür, Trisztán és Izolda).

Amikor Wieland 1966-ban meghalt tüdőrákban, mindenki kíváncsi volt Bayreuth jövőjére Wolfgang irányítása alatt. Többen megkérdőjelezték Bayreuth vezető szerepét a német operaházak között, egyesek szerint pedig máshol érdekesebb produkciók voltak.

Míg Wolfgang Wagner az 1970-es évek elején folytatta a fesztivál ügyeinek intézését, az előadásokon számos új rendező működött közre. Wolfgang ezt „Bayreuth műhely”-nek nevezte. Az ötlet egyrészt lehetőséget biztosított arra, hogy a rendezők új módszerekkel kísérletezhessenek az operák színpadra állítása során, másrészt viszont a változtatásra mindenképpen szükség volt, mert Wolfgangnak nem lett volna ideje az adminisztratív ügyek mellett a rendezésre is. Így lehetősége volt a fesztiválnak arra, hogy megújítsa előadásait, ahelyett, hogy mindig, évről évre azonos rendezésű produkciókkal állt volna ki.

A Bayreuth műhely legszenzációsabb produkciója a Ring tetralógia 1976-os, centenáriumi előadása volt a francia Patrice Chéreau rendezésében, Pierre Boulez dirigálásával. Chéreau rendezése a 19. századi megoldást korszerűsítette, ugyanakkor figyelembe vette George Bernard Shaw interpretációját is, amely a 19. századi kapitalisták és a munkásosztály közötti viszonyt látta a Ring történetében. A közönség ítélete ebben a kérdésben megoszlott, de az előadásokat és az előadókat vitán felül a világ a legjobbjainak tartotta.

A Bayreuth műhely munkájában Chéreau-n kívül számos más híres rendező is részt vett: Jean-Pierre Ponnelle, Sir Peter Hall (Royal Shakespeare Company), Götz Friedrich (Deutsche Oper Berlin), Harry Kupfer (Berlini Állami Opera) és Heiner Müller (Berliner Ensemble). Meghívták Ingmar Bergman svéd filmrendezőt is, aki sikeres operafilmet készített A varázsfuvolából, de ő nem fogadta el az invitálást.

Wolfgang Wagner elszántsága megújította a fesztivált, és megnövelte hírnevét a világ vezető operaházai között.

A 2000-es évek elején nem kis bizonytalanságot jelentett a fesztivál vezetését illetően Wolfgang Wagner 2008 augusztusára tervezett visszavonulása. 2001-ben a fesztivál 21 tagú igazgatótanácsa Eva Wagner-Pasquier-t, Wolfgang lányát szavazta meg utódnak. Wolfgang Wagner azonban azt javasolta, hogy a vezetést második felesége, Gudrun és lányuk, Katharina kapja meg. Gudrun azonban meghalt 2007-ben, s ezután Eva Wagner-Pasquier és Katharina Wagner közösen kapta meg a megbízatást a fesztivál vezetésére. Ők két rokonukat, Nike Wagnert és Gérard Mortier-t is bevonták az igazgatótanács munkájába. A fesztivál zeneigazgatója és az igazgatótanács vezető tanácsadója Christian Thielemann karmester lett. A 2015-ös fesztivál végétől, Eva Wagner-Pasquier távozása után, Katharina Wagner viszi tovább a munkát (Thielemann-nal közösen).

A Bayreuthi Ünnepi Játékok számtalan érdeklődőt vonz a világ minden tájáról. Jegyet vásárolni azonban rendkívül nehéz, mert a kereslet (a becslések szerint 500 000) jelentősen meghaladja az elérhető 58 000 darabos jegyszámot. A várakozási idő általában öt-tíz év. A benyújtott kérelmeket ráadásul minden évben meg kell újítani, ellenkező esetben az igényt hátrébb sorolják. Bizonyos számú jegyet kisorsolnak a Bayreuth Baráti Társaság tagjai, a pénzügyi támogatók, neves mecénások és a nemzetközi Wagner társaságok között.

2009-ben a fesztivál a gyermekek felé is nyitott: 6–10 éves gyerekek számára előadták A bolygó hollandi mintegy egyórás változatát. A rendező Alvaro Schoeck, a karmester Christoph Ulrich Meier volt. Tervezik további hasonló gyermekelőadások megrendezését is.

A századik bayreuthi fesztivált 2011-ben rendezték meg, s a játékok keretében addig 2485 bemutatót tartottak. A századik játékokat 2011. július 25-én a Tannhäuserrel nyitották meg, Sebastian Baumgarten vadonatúj rendezésében, Thomas Hengelbrock dirigálásával.

Az első élő rádióközvetítés 1931. augusztus 18-án volt, a Deutsche Stunde közvetítette a Fesztiválpalotából a Wilhelm Furtwängler által vezényelt Trisztán és Izoldát. A közvetítést több mint 200 európai, amerikai és afrikai állomás vette át, ez volt az első világméretű műsorszolgáltatás.

Számos bayreuthi produkciót filmre, DVD-re vettek, A Niebelung gyűrűjét például többször is. Az első nyilvánosság számára tartott élő közvetítés 2008-ban volt, amikor a Siemens Fesztiváli Esték keretében A nürnbergi mesterdalnokokat láthatta a közönség egy hatalmas kivetítőn. 2010-től az előadásokat az interneten is lehet élőben követni.

• 
  Richter János, a fesztivál első bemutatóinak karmestere
• 
  Siegfried Wagner, a fesztivál igazgatója 1908 és 1930 között
• 
  A Tannhäuser zárójelenete az 1930-as játékokon
• 
  Wolfgang Wagner a fesztivál igazgatója 2008-ig (fényképe 2004-ből)

Lásd még: Komolyzenei fesztiválok (kategórialap)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Bayreuth Festival című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Bayreuther Festspiele című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Bayreuth. Time, 1924. augusztus 11.
• Frederic Spotts: Bayreuth – A History of the Wagner Festival. Yale University Press, New Haven, London, 1994
• Wagner in Bayreuth. Dokumentumfilm. Polygram Video, 1992
• BBC News Online – Wagner wins Bayreuth battle, 2001. december 14.
• Friedrich Nietzsche: Twilight of the Idols. Penguin Books, 2003
• Markus Kiesel…: Das-Richard-Wagner-Festspielhaus Bayreuth. Nettpress, Köln, 2007, ISBN 9783000208096
• Enrico Nawrath, Katharina Wagner: Bayreuth backstage: Innenansichten vom Grünen Hügel. Schott, Mainz, 2009, ISBN 978-3-7957-0196-3
• Frederic Spotts: Bayreuth: Eine Geschichte der Wagner-Festspiele. Fink, München, 1994, ISBN 3770529677
• Sári László szerk.: A mikrofonnál Kroó György. Magyar Rádió, Budapest, 1998, ISBN 9637058303
• Erdősi-Imre Mária: Wotan és népe. Budapest, 1983. A szerző kiadása, ISBN 9635001762
• Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth. Ford. Győri László. Budapest, 2005, Európa Könyvkiadó, ISBN 9630775611
• Vámosi Nagy István: Merlin, a bárd és Wagner, a zeneköltő. (?Budapest) 1985. A szerző kiadása, ISBN nélkül
• Cosima Wagner: Napló. Válogatás. Szerk.: Kroó György. Ford.: Hamburger Klára. Budapest, 1983, Gondolat Kiadó, ISBN 9632813332

A Wikimédia Commons tartalmaz Bayreuthi Ünnepi Játékok témájú médiaállományokat.

• Bayreuther Festspiele – Hivatalos honlap
• Ionarts – The Chéreau Ring Cycle on DVD – Az istenek alkonya
• Ionarts – The Chéreau Ring Cycle on DVD – Siegfried
• Ionarts – The Chéreau Ring Cycle on DVD – A Walküre
• Ionarts – The Chéreau Ring Cycle on DVD – A Rajna kincse
• Ionarts – The Chéreau Ring Cycle on DVD – „Így készült…”
• faqs.org – How can I get tickets to the Bayreuth Festival?
• Falk Zsigmond: Bayreuth és a Wagner-színház. Budapest, Deutsch, 1894
• Becker Nándor: A bayreuthi Szent Grál és megteremtője: Wagner Rikárd; Pesti Ny., Budapest., 1905
• Baumgartner Alajos: Bayreuth; Németh, Budapest., 191? (Zenetudományi könyvtár)
• Somssich Andor: Harminc esztendő Bayreuthban. Budapest, Rózsavölgyi, 1939
• Abody Béla: Az opera fellegvárai. Milánó, Bécs, Párizs, New York, Pétervár-Leningrád, Velence, Bayreuth; 2., bőv. kiadás; Zeneműkiadó, Budapest, 1967
• Erdősi-Imre Mária: Géniuszok, világsztárok városa. Bayreuthi kaleidoszkóp; szerzői, s.l., 1988
• Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth; ford. Győri László; Európa, Budapest., 2005
• Barry Millington: Richard Wagner. Bayreuth varázslója; ford. Garai Attila; Rózsavölgyi, Budapest., 2013

• Wagner-családfa