Charlton Athletic FC

A Charlton Athleticet 1905. június 9-én alapította egy 15 és 17 év közötti fiúkból álló csapat London Charlton nevű kerületében. Eleinte a kisebb, helyi bajnokságokban indultak, fejlődésüket a Woolwich Arsenal népszerűsége akadályozta. 1913-ban a rivális London északi részébe költözött, így az Athletic is fejlődésnek indult és csatlakozott a Lewisham League-hez. Az első világháború után a csapat egy szezon erejéig belépett a Kent League-be, profivá vált, majd kinevezte Walter Raynert első menedzserévé. Az 1920/21-es szezont a Southern League-ben töltötték, majd kérték felvételüket az Angol Labdarúgó Ligába, ahová szavazatok alapján be is kerültek. A Ligában 1921 augusztusában játszották le első meccsüket az Exeter City ellen. A találkozó a Charlton 1-0-s győzelmével zárult. 1923-ban egyesültek a Catford Southenddel, hogy nagyobb klubot hozzanak létre nagyobb szurkolótáborral. Az 1923/24-es szezonban a Latics Catfordban, a The Mount Stadiumban játszotta meccseit és a Southend mezét viselte, melyen sötét- és világoskék csíkok voltak. 1924-ben azonban visszatértek Charltonba és ismét a hagyományos vörös-fehér szerelést használták. Két évvel később a Liga utolsó előtti helyén végeztek, így újra kérelmezniük kellett belépésüket, melyet ezúttal is elfogadtak. 1929-ben a csapat feljutott a másodosztályba, ahol négy évig tudott bent maradni. Kiesésük után Jimmy Seedet nevezték ki menedzsernek, aki 1936-ra az élvonalig juttatta a klubot.

A második világháború kitörése előtti három szezonban sorozatban második, negyedik és harmadik helyezést értek el, ezzel ők lettek az első osztály legegyenletesebben működő csapata. A háború alatti években megnyerték az úgynevezett Háború Kupát és többször bejutottak a döntőbe. 1946-ban bejutottak az FA-kupa fináléjába, de ott 4-1-es vereséget szenvedtek a Derby County ellen. Egy évvel később a csapat elérte máig legnagyobb sikerét, a Burnley ellen 1-0-s sikert aratott az FA-kupa döntőjében. A győztes gólt Chris Duffy szerezte. Ebben az időszakban a Charlton egyike volt azon 11 csapatnak, melynek 40 000 fő fölött volt az átlag nézőszáma. A The Valley volt a Liga legnagyobb stadionja, körülbelül 70 000 néző befogadására volt alkalmas. Az 1950-es évek azonban gazdasági visszaesést hoztak a csapat számára, ami miatt a jó ütemű fejlődés megrekedt. 1956-ban a vezetőség eltávolította Jimmy Seedet a menedzseri posztról, a gárda pedig kiesett az élvonalból.

Az 1950-es évek végétől az 1970-es évek elejéig az Athletic a másodosztályban szerepelt, majd 1972-ben onnan is kiesett. Ezzel jelentősen csökkent a klub szurkolóinak a száma. Az sem segített sokat, hogy 1975-ben visszajutottak a Second Divisionbe. Az 1979/80-as szezonban ismét kiestek, egy szezonnal később pedig visszajutottak, ezután pedig látszólag fordulópont következett a csapat történetében. Új tulajdonos érkezett a klubhoz, a teljes menedzsmentet leváltották és az aranylabdás Allan Simonsent is sikerült leigazolniuk. 1984-ben azonban ismét anyagi problémák léptek fel és a Charlton felszámolás alá került, a vezetők ekkor hozták létre a Charlton Athletic (1984) Ltd.-t. A csapat anyagi helyzete azonban még mindig messze volt a biztostól, a Laticsnek az 1985/86-os szezon elején a The Valley-t is el kellett hagynia. Innentől kezdve a Crystal Palace pályáját, a Selhurst Parkot bérelték. Úgy tűnt, ez hosszú ideig így lesz, mivel a klub anyagi helyzete nem javult.

A nehézségek ellenére a CAFC az 1985/86-os évadban a másodosztály második helyén végzett, így feljutott az élvonalba. Négy évig sikerült bennmaradniuk, legjobb helyezésük egy 14. pozíció volt, legtöbbször az utolsó pillanatban menekültek meg a kieséstől. 1987-ben a csapat 40 év után először ismét pályára léphetett a Wembley-ben, ezúttal a rövid életű Full Members Cup döntőjében, melyet 1-0-ra elvesztettek a Blackburn Rovers ellen. 1990-ben tehát visszaestek a másodosztályba, egy évvel később pedig menedzserüket, Lennie Lawrence-t is elvesztették, aki a Middlesbrough-hoz igazolt. Az irányítást két kezdő mester, Steve Gritt és a 34 éves Alan Curbishley vette át. A páros már az első szezonjában nem várt sikereket ért el és a csapat alig maradt le a rájátszást érő helyekről. Az 1992/93-as idényt is nagyszerűen kezdték, jó esélyeik voltak a feljutásra, de több meghatározó játékosukat, például Rob Lee-t is el kellett adniuk, hogy legyen pénzük visszatérni a The Valley-be. Tervük 1992 decemberében sikerült. Három évvel később az új elnök, Richard Murray Curbishley-t nevezte ki a Charlton egyedüli menedzserévé.

Irányítása alatt a klub 1996-ban bejutott a rájátszásba, de onnan már az elődöntőben kiesett a Crystal Palace ellen. Ezt követte egy kiábrándító 15. hely, az 1997/98-as szezonban viszont hosszú évek óta a legjobb eredményét produkálta az Athletic és eljutott a rájátszás döntőjébe, ahol a Sunderland volt az ellenfelük. A remek játékot hozó meccs 4-4-es eredménnyel zárult, a büntetőpárbajt a Latics nyerte 7-6 arányban és története során először feljutott a Premier League-be. A Curbishley által irányított csapat jól kezdte a szezont, de hamar elfogyott a lendületük és a kiesés ellen kezdtek küzdeni. Az évad utolsó napján végleg eldőlt, hogy kiesnek, a vezetőség azonban nem gondolkodott edzőváltáson. Curbishley visszafizette Murray bizalmát és 2000-ben megnyerte a másodosztályt a csapattal és visszajutott a Premiershipbe. 2003-ra a gárda megszilárdította helyét az élvonalban, a 2003/04-es szezon legnagyobb részében pedig a Bajnokok Ligájában való indulásért küzdöttek. Az évad végén azonban visszaesett a csapat teljesítménye, ráadásul egyik legnagyobb sztárjuk, Scott Parker a Chelsea-hez igazolt. A Charlton 7. helyen zárt, ami az 1950-es évek óta a legjobb eredményük volt. Erre a sikerre azonban nem tudtak építeni, Curbishley pedig 2006-ban, 15 év után elhagyta a klubot.

2006 májusában Iain Dowie vette át az irányítást a The Valley-ben, de hamar kirúgták, mivel 12 bajnokin mindössze két győzelmet aratott a csapat. Ezután Les Reed ült a kispadra, de ő sem tudott javítani a helyzeten, ezért át kellett adnia helyét Alan Pardewnak. Pardew vezetése alatt javultak az eredmények, de ez sem volt elég a bent maradáshoz. A 2006-2007-es szezon végén a csapat búcsúzott a Premier League-től, miután a 19. helyen végeztek a 20 csapatos bajnokságban. Nem sokkal ezután olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Charltont egy külföldi befektetői csoport szeretné felvásárolni, de ezt a vezetőség cáfolta. 2008 októberében ismét szó esett egy esetleges felvásárlásról, de ezúttal az érintett arab csoport hátrált ki az üzletből. 2008. november 22-én a CAFC 5-2-es vereséget szenvedett a Sheffield United ellen, ami sorozatban a csapat nyolcadik elvesztett meccse volt, ami azt jelentette, hogy a kieső zónába kerültek. 300 Charlton-szurkoló vonult az utcára tüntetni Pardew ellen, aki nem sokkal később közös megegyezés alapján elhagyta a klubot. A 2008-2009-es szezonban tovább folytatódott a csapat mélyrepülése, az angol másodosztály (Championship) utolsó helyén (24.) végezve estek ki a harmadosztályba. A 2011-2012-es évadban meggyőző teljesítménnyel, 101 pontot szerezve nyerték meg a harmadosztályú bajnokságot, így a 2012-2013-as szezont újra a másodosztályban kezdhették meg, azonban a 2015-2016-os kiírásban ismét kiestek a harmadosztályba.

A Charlton első pályája a Siemens Meadow volt, melyet 1905 és 1907 között használt. Ez egy apró füves terület volt a Temze partján és a Siemens egyik, mára már lebontott gyárának közelében működött. Ezután következett a Woolwich Common (1907–1908), a Pound Park (1908–1913) és az Angerstein Lane (1913–1915). Az első világháború után a csapat egy korábbi krétakőbánya területére költözött. 1919 nyarán megkezdték a munkálatokat, hogy a helyet mérkőzések lebonyolítására alkalmassá tegyék. Az elkészült stadion The Valley-nek nevezték el, egészen 1923-ig maradtak itt, majd Catfordba, a The Mount Stadiumba költöztek. Innen azonban 1924-ben visszatértek a The Valley-be.

Az 1930-as és 1940-es években nagyobb fejlesztéseket végeztek a stadionon és hamarosan az ország legnagyobb befogadóképességű pályája lett. 1938-ban több, mint 75 000 néző zsúfolódott össze itt egy Aston Villa elleni FA-kupa-meccsen. Az 1940-es és 1950-es években az átlag nézőszám 40 000 fölött volt és ekkoriban a Charlton szurkolótábora volt az egyik legnagyobb Angliában. Ez azonban a kiesés után megváltozott és a The Valley is egyre rosszabb állapotba került

Az 1980-as évek anyagi miatt a csapat kénytelen volt néhány évre kiköltözni stadionjából, ez alatt az idő alatt a Crystal Palace pályáját, a Selhurst Parkot használták. Ennek nem örültek a szurkolók, ezért a Laticsnek nehéz döntéseket kellett hoznia annak érdekében, hogy visszaköltözhessen a The Valley-be. 1992 decemberében térhettek vissza saját stadionjukba, de előtte a West Ham Unitednél, az Upton Parkban is vendégeskedtek. A The Valley-be való visszatérést és Portsmouth elleni 1-0-s sikerrel ünnepelte meg a gárda.

Visszatérésük óta a The Valley három lelátóját teljesen átépítették, ezzel egy modern, minden szabványnak megfelelő, 27 111 néző befogadására alkalmas stadion lett. A legújabb tervek szerint az Athletic előbb 31 000-re, majd később 40 000-re növelné a befogadóképességet.

A csapat szurkolóinak zöme London Greenwich, Bexley és Bromley nevű kerülteiből, valamint Kentből származik. Különös hagyomány a klubnál, hogy a VIP-páholyban fent tartanak egy helyen egy szurkoló számára is. Szavazás útján döntik el, hogy ki lesz a szerencsés, bárki nevezheti magát, aki elmúlt 18 éves és van szezonbérlete.

A Charltonnak többféle címere volt története során, a mostanit 1968 óta használják. A csapat első ismert logója az 1930-as évekből származik, ezen a CAF betűk voltak láthatóak a kártyalapokról ismert treff alakjában. Az 1940-es években ezt lecserélték egy pajzsra, melyben egy futball-labdán ülő vörösbegy volt látható. Néha a pajzs négy sarkában a CAFC betűk voltak olvashatók. Ilyen volt látható például az 1946-os FA Kupa-döntőre készült mezen is. Az 1940-es évek végétől az 1950-es évek végéig a csapat szimbóluma Greenwich címere volt, ez azonban soha nem került fel a mezekre.

1963-ban a klub versenyt hirdetett, hogy így találjon új logót. A győztes egy kardot tartó kéz lett, melyre rá volt írva a csapat akkori beceneve, Valiants, azaz Bátrak. A következő öt évben ezt többször átalakították, 1968-ban nyerte el végső formáját, ekkor a kard és a kéz köré egy kör került, melybe beleírták a csapat nevét. Azóta ez van használatban, bár az 1970-es években volt egy olyan időszak, mely alatt csak a CAFC betűk voltak a játékosok mezeire hímezve.

Egy szezontól eltekintve az Athletic játékosai mindig piros-fehér szerelésben játszottak. A színeket azok a fiúk választották, akik 1905-ben megalapították a klubot. Az az egy bizonyos kivételes szezon az 1923/24-es volt, mely alatt a Latics a Catford Southend világos- és sötétkék csíkos mezét viselte. Ez azonban nem volt népszerű a szurkolók körében, így visszatértek a hagyományos színekhez.

2009. január 30. szerint^[1]

Jelenlegi keret

# Poszt Név 1 K Dillon Phillips 2 V Adam Matthews 3 V Ben Purrington 4 V Deji Oshilaja 5 V Tom Lockyer 6 V Jason Pearce 7 KP Jonny Williams 8 KP Jake Forster-Caskey 9 CS Lyle Taylor 10 CS Chuks Aneke 12 V Lewis Page 13 K Ben Amos 14 KP Aiden McGeady (kölcsönben a Sunderland csapatából) 15 KP Darren Pratley

# Poszt Név 17 CS Macauley Bonne 18 KP Andre Green (kölcsönben az Aston Villa csapatából) 19 KP Albie Morgan 20 V Chris Solly 21 KP Matthew Smith (kölcsönben a Manchester City csapatából) 23 KP Dylan Levitt (kölcsönben a Manchester United csapatából) 24 KP Josh Cullen (kölcsönben a West Ham United csapatából) 26 CS Tomer Hemed 27 KP David Davis (kölcsönben a Birmingham City csapatából) 28 KP Sam Field (kölcsönben a West Brom csapatából) 29 KP Erhun Oztumer 32 KP George Lapslie 45 KP Alfie Doughty

Az év játékosa

Év Győztes 1971 Paul Went 1972 Keith Peacock 1973 Arthur Horsfield 1974 John Dunn 1975 Richie Bowman 1976 Derek Hales 1977 Mike Flanagan 1978 Keith Peacock 1979 Keith Peacock 1980 Les Berry 1981 Nicky Johns 1982 Terry Naylor 1983 Nicky Johns

Év Győztes 1984 Nicky Johns 1985 Mark Aizlewood 1986 Mark Aizlewood 1987 Bob Bolder 1988 John Humphrey 1989 John Humphrey 1990 John Humphrey 1991 Robert Lee 1992 Simon Webster 1993 Stuart Balmer 1994 Carl Leaburn 1995 Richard Rufus 1996 John Robinson

Év Győztes 1997 Andy Petterson 1998 Mark Kinsella 1999 Mark Kinsella 2000 Richard Rufus 2001 Richard Rufus 2002 Dean Kiely 2003 Scott Parker 2004 Dean Kiely 2005 Luke Young 2006 Darren Bent 2007 Scott Carson 2008 Matt Holland 2009 Nicky Bailey

Év Győztes 2011 José Semedo 2012 Chris Solly 2013 Chris Solly 2014 Diego Poyet 2015 Jordan Cousins 2016 Jordan Cousins 2017 Ricky Holmes 2018 Jay DaSilva 2019 Lyle Taylor 2020

Jelentős játékosok

• Bradley Allen
• John Barnes
• Sam Bartram
• Chris Bart-Williams
• Lee Bowyer
• Scott Carson
• Carlton Cole
• Alan Curbishley
• Mike Flanagan

A kapus Sam Bartram játszott a csapatban a legtöbb mérkőzésen, összesen 623-szor 1934 és 1956 között.^[2] Keith Peacock a klub második legtöbb mérkőzésen pályára lépő játékosa, ő 591 mérkőzést játszott 1961 és 1979 között.^[3] A Charlton legtöbb gólját Derek Hales szerezte, aki 168 alkalommal volt eredményes 368 mérkőzésen.^[3] Bajnoki gólok tekintetében Stuart Leary a rekorder 153 góllal, 1951 és 1962 között érte el ezt a számot.^[4] Egy szezonban a legtöbb gólt, 33-at Ralph Allen szerezte az 1934–35-ös szezonban.^[5]

A Charlton legnagyobb hazai nézőszáma 75 031 volt egy Aston Villa elleni FA-kupa találkozón 1938. február 12-én.^[6]

• cafc.co.uk Hivatalos weboldal
• Charlton az UEFA hivatalos weboldalán
• Soccerbase
• Vintage CAFC – Fotók és interjúk

Szurkolói oldalak

• Addickted.net
• CAFCBabes
• Charlton Life
• netaddicks.com^{[halott link]}

Hírek

• Sky Sports^{[halott link]}
• Forever Charlton