Gyógynövény
Gyógynövények alatt a gyógyító hatású vegyületeket (farmakonokat) tartalmazó, a gyógyászatban tudományosan vagy néphit szerint használt növényeket értjük.[1]
A gyógynövény kifejezést eltérő módon értelmezi a tudományos igénnyel elvégzett, hatástani vizsgálatokon és fitokémiai[* 1] ismereteken alapuló farmakognózia és a népgyógyászat. Ez utóbbi gyógyító célú beavatkozásokhoz használt növényeket ért alatta, melyek orvosi alkalmazása megfigyelésekre, szokásokra, hitre épül experimentális bizonyítékok helyett. Az eltérő értelmezés nem azt jelenti, hogy a népgyógyászati megközelítés minden esetben hibás. Mindössze arról van szó, hogy nem tudományos igénnyel dokumentált ismeretekre épül, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét.[2]
A gyógynövényekről szóló legkorábbi feljegyzések a sumer civilizációból származnak, ahol több száz gyógynövény, köztük az ópium leírása szerepel agyagtáblákon, körülbelül i. e. 3000-ből. Az ókori Egyiptomból fennmaradt, i. e. 1500-ban írt Ebers-papirusz több mint 850 gyógynövényt ír le. A római hadseregben dolgozó görög orvos, Dioszkoridész több mint 1000 receptet dokumentált 600-nál is több gyógynövény felhasználásával a De materia medica-ban i. sz. 60 körül; ez irat képezte a gyógyszerkönyvek alapját mintegy 1500 évig.
A gyógynövényekkel foglalkozó szaktudomány, a farmakognózia
A gyógynövények rendszerezésével, hatóanyagaik azonosításával foglalkozó multidiszciplináris tudomány a farmakognózia, vagy ismertebb nevén a gyógynövény- és drogismeret, amely a gyógyszerészeti tudományok egyik szakterülete.[3] A farmakognózia rendszerezi és dokumentálja a már gyógyászati célra használt növények morfológiai, növényanatómiai, fitokémiai sajátosságait, valamint a tartalmazott anyagok fizikai, kémiai jellemzőit, a gyógyászati felhasználásukra vonatkozó ismereteket. A farmakognózia foglalkozik a gyógynövények hatóanyagainak analitikai jellemzőivel, minőség-ellenőrzési és minősítési kérdésekkel. Ugyancsak a farmakognózia tárgykörébe tartozik a még azonosítatlan, de gyógyászati felhasználásra potenciálisan alkalmazható "gyógynövények" felkutatása.[4]
A növények gyógyítóhatásának forrása
Ismereteink szerint Földünk bioszférájában mintegy 200 000 egyszikű és 500 000 kétszikű növényfaj található amely összességében 2,4x1012 tonna tömeget képvisel. Ebből a hatalmas biomasszából kerülnek ki azok a növények amelyeket gyógynövényként ismerünk. A gyógynövényekre jellemző, hogy a bennük található hatóanyagokat emberek vagy állatok gyógyítására használják.[5][6] Ebből levonható az a következtetés, hogy a növények rendelkeznek „valamivel” amivel az állatvilág nem. A különbség oka a növények és állatok eltérő anyagcseréjével, fiziológiai működésük különbségével magyarázható. Növényekre és állatokra is igaz, hogy biokémiai működésük során olyan anyagcseretermékek keletkeznek amelyek a szervezeteik számára feleslegesek, olykor mérgezőek. Az állati szervezeteknek azonban megvan az a lehetőségük, hogy a vizelettel, széklettel, néha a verítékkel vagy más szekréciós mechanizmussal rövid úton megszabaduljanak a felesleges anyagcseretermékeiktől. A növények ennél statikusabbak, mert ilyen kiválasztórendszerekkel, amelyek „megtisztíthatnák” a szervezetüket, – ritka kivételtől eltekintve[* 2] – nem rendelkeznek. A növények számára nincs más lehetőség, mint a feleslegessé vált vegyületeket a szervezetükben többé kevésbé izoláltan – a sejtekben vagy a szöveteik között – tárolják. A bioszféra 700 ezer növényfaja bőven rendelkezik olyan növényi „salakanyagokkal” – tudományos nevén szekunder anyagcseretermékekkel – amelyek befolyásolni, megzavarni képesek az állati biokémiai folyamatokat.[7] Értelemszerűen ezek testidegen anyagok az állati szervezetekben amelyek akár méregnek is tekinthetők de kis mennyiségben beteg állati szervezetek befolyásolására gyógyszerként felhasználhatók.[8]
A gyógynövények hatóanyagai
A szakirodalomban a gyógynövények hatóanyagainak rendszerezésére több megközelítés is elfogadott. Ilyen lehet a gyógyászati felhasználás alapján vagy hatástani alapon történő csoportosítás, de a hatóanyagok kémiai szerkezetén alapuló rendszerezés is elfogadott. A farmakognóziai a hatóanyagok eredete szerint, a növényi bioszintézisben betöltött szerepük alapján, tehát fitokémiai szempontokat figyelembe véve osztályozza a medikálisan használható növényi vegyületeket.[9]
- Primer vagy elsődleges anyagcseretermékek: amelyek a növényi életfolyamatokat és szaporodást biztosító biokémiai folyamatok alkotóelemei. Ezek fontosabb kémiai csoportjai a szénhidrátok, az aminosavak, peptidek, fehérjék, lipidek, növényi savak és nukleotidok.
- Szekunder vagy másodlagos anyagcseretermékek: olyan metabolitok, amelyek közvetlenül nem játszanak szerepet a növény fejlődésében, növekedésében vagy a szaporodásában. A primer anyagcseretermékekkel ellentétben hiányuk nem vezet a növény gyors pusztulásához.
A gyógynövényeink hatóanyagainak túlnyomó többsége a másodlagos anyagcsere-termékek között található.
Primer anyagcseretermékek
Monoszacharidok. A szénhidrátok a fotoszintézis eredményeként jönnek létre és elsősorban a növényi energiatárolást szolgálják. Közöttük számos gyógyászati szempontból jelentős szénhidrát található. Ide tartozik a Magyar Gyógyszerkönyven hivatalos (Ph. Hg. VIII.) szőlőcukor (Glucosum anhydricum) amelyet infúziókhoz továbbá a gyógyszerészi munkában gyógyszertechnológiai segédanyagként használnak. Ide tartozik még az ugyancsak gyógyszerkönyvben hivatalos fruktóz, D-szorbit és mannit (Fructosum, Sorbitolum, Mannitolum Ph. Hg. VIII.) Ez utóbbi a virágos kőris (Fraxinus ornus) törzsében is nagy mennyiségben termelődik, és szolgáltatja a „mannadrogot”, amelyet enyhe hashajtóként is alkalmaznak – elsősorban gyerekeknél. A szorbit a gyógyszerészetben technológia segédanyag amelyet kenőcsök készítésénél a glicerin helyettesítésére használnak.
Poliszacharidok. A növényi biomassza legnagyobb tömegét alkotó poliszacharid tíznél több monomer cukorból felépülő biopolimerek. Funkciójukat tekintve a növényeket tartó vázanyagok vagy a növény számára könnyen mobilizálható energiatároló tápanyagok.[10] Tulajdonságaik jelentősen eltérnek a felépítésükben részt vevő monoszacharidok, tulajdonságaitól. Vízben nem, vagy rendkívül rosszul oldódnak. Jellemzően nem édes ízűek. Vízzel érintkezve gyakran megduzzadnak és géleket vagy viszkózus folyadékokat képeznek.[11]
- • Cellulóz. A cellulóz 7 nm hosszúságú lineáris elrendeződésű láncmolekula a növények sejtfalát felépítő vázanyag-szénhidrát. 200-300 molekula összekapcsolódásával jönnek létre a cellulóz mikrofibrillumok, amelyek végül 400 nm átmérőjű makrofibrillumokká állnak össze.[12] Vízben nem oldódik de abban megduzzadva nagy mennyiségű vizet (saját tömegének 25-szörösét) képes megkötni.[13] Klasszikus értelemben nem "hatóanyag" de fontos gyógyszeripari alapanyag, szilárd gyógyszerformák gyártásához használt segédanyag (pl. cellulózpor, mikrokristályos cellulóz valamint kémiailag módosított cellulóz-származékai). A legismertebb cellulóz tartalmú drog a vatta (Lana gossypii) a gyapot növény (Gossypium hirsutum L.) toktermésének tisztított, kifésült, gyapotszálai.[14][15]
- • Keményítő. A keményítő különböző növényi szervekben (szár, gyökér, gumó, termés), szemcsék formájában raktározódó növényi tartaléktápanyag. A szemcsék formája, mérete az egyes növényfajokra jellemző. A keményítő nem „hatóanyag” de gyógyszergyártás során általánosan használt segédanyaga a tablettáknak valamint gyakori alkotórésze a hintőporoknak. A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos képviselőik a búzakeményítő (Tritici amylum), a rizskeményítő (Oryzae amylum), a burgonyakeményítő (Solani amylum) és a kukoricakeményítő (Maydis amylum).[16]
- • Pektinek. A pektinek olyan poliszacharidok amelyek észterezett poligalakturonsav szekvenciákat tartalmaznak. Jellemzően vízben erősen megduzzadnak és állás közben gélesednek. Szinte minden növényben, azok fejlődésben, vagy növekedésben lévő sejtfalának alkotói.[17] Gyümölcsök héjának gyakori poliszacharidjai.[18] Gyógyszertechnológiai segédanyagként használják gyógyszerformák stabilizálására, a krémek, szuszpenziók gyártásánál. A medicina a tápcsatorna gyulladásos betegségeire, a gyermekek enyhébb hasmenéses állapotának megszüntetésére használja a pektin tartalmú készítményeket.[19]
- • Fruktánok. A fruktánok főleg fruktóz monoszacharidokból felépülő poliszacharidok, melyek tartaléktápanyagként szolgálnak a növényben. A keményítő alternatívájának tekinthetők de annál rövidebb szénhidrát láncok. A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos a tarackbúza gyökértörzs (Graminis rhizoma) az Agropyron repens anyanövény drogja. Enyhe vizelethajtó szer.[20]
- • Nyákok. A nyákok kémiai szerkezetüket tekintve heteropoliszacharidok, amelyek a növényből hideg vagy meleg vízzel kinyerhetők.[21] Kémiailag nem egységes, különböző poliszacharid láncok keverékei. Óriási vízmegkötő képességük miatt a növényekben azok vízháztartásában van szerepük. A vizet megkötve viszkózus oldatot képeznek, melynek köszönhetően alkalmasak a gyulladt nyálkahártya (torok, mandula, szájüreg) kezelésére. A nyákok bevonják az irritált, fájdalmas, gyulladt területeket csökkentve ezzel annak fájdalmát vagy magát a köhögési ingert. Belsőleg alkalmazva a tápcsatorna hurutos betegségeinek kezelésére használhatók.[22][23]
- • Mézgák. A mézgák kémiai szerkezetüket tekintve uronsavtartalmú, elágazó szerkezetű – néha részlegesen metilezett – poliszacharidok. A poliszacharid láncok legtöbbször acilezettek, ezért a növényekben sót képezve fordulnak elő. Általában valamilyen mechanikai sérülés, következtében a sejtekben képződnek és a fás növények szárára, törzsére kiszivárogva ahol vizet veszítenek, megdermednek majd üvegesre szilárdulnak. Úgynevezett növényi exszudátumok amelyeket hibásan gyantának is szoktak nevezni.[* 3] Gyógyszertechnológiai segédanyagként használják gyógyszerformák stabilizálására valamint tabletták összetartó kötőanyagának. Használhatók még enyhe hashajtónak vagy gyulladt nyálkahártyák bevonására is.[23] A Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.) hivatalos képviselőik a tragakanta (Tragacantha) amely az Astragalus gummifer növény drogja valamint az akáciamézga (Acaciae gummi) az Acacia senegal növény terméke.
- • Galaktomannánok.
- • Algapoliszacharidok.
- • Gombapoliszacharidok.
Lipidek
- Zsírsavak
- Triacilgliceridek
- Foszfolipidek
- Glikolipidek
- Viaszok
Gyógyászatilag jelentős, aminosavakból felépülő vegyületek és származékaik
Szekunder anyagcseretermékek
Alkaloidok. Az alkaloidok nitrogéntartalmú, kémiailag rendkívül eltérő szerkezetű, növényi vagy gomba – ritkábban mikrobiális – eredetű, általában bázikus tulajdonságot mutató vegyületek. A jelenleg ismert, kémiailag azonosított alkaloidok száma meghaladja a 20 ezret, ezért a terpének után a második legnépesebb hatóanyagcsoport a gyógynövényekben. Az alkaloidok az állati anyagcserefolyamatokat befolyásolni képes jelentős farmakológiai hatást mutató vegyületek, amelyek nagyobb mennyiségben toxikusak vagy egyenesen halálosak is lehetnek.[24] Az alkaloidok többsége L-aminosavakból (aszparaginsav, cisztein, fenilalanin, glicin, glutaminsav, hisztidin, lizin, metionin, ornitin, triptofán, antranilsav) képződnek, de más bioszintézis úton, más prekurzorból (terpénoid, nikotinsav vagy poliketid) is keletkezhetnek.[25] Az alkaloidokat tartalmazó növények fontos gyógyszeripari alapanyagok vagy élvezeti szerek.[26] Közöttük számos olyan vegyület is található, amelyet a jog kábótószerként definiál.[27]
Glikozinolátok
Kéntartalmú vegyületek
Alkalmazásuk története
A prehisztorikus korban
A növényeket, köztük sok ma kulináris gyógynövényként és fűszerként használt növényt, már a történelem előtti időkben is használták gyógyszerként, nem mindig hatékonyan. A fűszereket részben az élelmiszerromlást okozó baktériumok ellen használták, erre különösen forró éghajlaton,[29][30] és/vagy a – könnyebben romló – hústartalmú ételekben volt szükség.[31] A legtöbb gyógynövényalapú gyógyszer virágos növényekből állt. Az emberi településeket gyakran veszik körül gyógynövényként használt gyomok, ilyen a csalán, a pitypang és a tyúkhúr.[32][33] Az emberek nincsenek egyedül a gyógynövények gyógyszerként való felhasználásával: egyes állatok, például egyes főemlősök, a királylepkék és a juhok, amikor betegek, gyógynövényeket fogyasztanak.[34] A történelem előtti temetkezési helyekről származó növényminták annak bizonyítékául szolgálnak, hogy a paleolit népek ismerték a gyógynövényeket. Például egy 60 000 éves neandervölgyi temetkezési helyen, az észak-iraki Shanidar-barlangban, nagy mennyiségű virágport találtak nyolc növényfajból, amelyek közül hetet ma gyógynövényként használnak.[35] Emellett egy gyógyászati célú gombát találtak Ötzi személyes tárgyai között. A gombát valószínűleg ostorféreg-fertőzés ellen használták.[36]
Az ókorban
Az ókori sumerek több száz gyógynövényt soroltak fel i. e. 3000 körül keletkezett agyagtáblákon.[37]
Az ókortól napjainkig az Atharva Védában, a Rig Védában és a Szusruta Szamhitában dokumentált ajurvedikus gyógyászat több száz farmakológiailag aktív gyógynövényt és fűszert használt, mint például a kurkumát, amely kurkumint tartalmaz.[38][39]
A kora középkorban a bencések őrizték az orvosi ismereteket Európában, klasszikus szövegeket fordítottak és másoltak, valamint gyógynövénykerteket tartottak fenn.[40][41] Bingeni Hildegárd írta a Causae et Curae-t („Okok és gyógymódok”).[42] Az iszlám aranykorában a tudósok számos klasszikus görög szöveget, köztük Dioszkoridész művét fordítottak le arabra, saját kommentárjaikat is hozzáfűzve.[43] A herbalizmus virágzott az iszlám világban, különösen Bagdadban és Al-Andalusban. Számos gyógynövényekkel foglalkozó mű közül a córdobai Abulcasis (936–1013) írta az Egyszerűek könyvét, Ibn al-Baitar (1197–1248) pedig több száz gyógynövényt jegyzett fel, például Aconitumot, farkasmaszlagot és tamarindot jegyzett fel az Egyszerűek korpuszában.[44] Avicenna sok növényt felvett az 1025-ös The Canon of Medicine című művébe.[45] Abu-Rayhan Biruni,[46] Ibn Zuhr[47] és Szent Amand János további gyógyszerkönyveket írt.[48]
A kora újkorban
A kora újkorban Európa-szerte virágzott az illusztrált füveskönyvek írása, az egyik első az 1526-os Grete Herball volt. John Gerard 1597-ben írta meg híres The Herball or General History of Plants című művét, Nicholas Culpeper pedig kiadta The English Physician Enlarged című művét.[49] Számos új növényi gyógyszer érkezett Európába a kora újkori kutatás és az ennek eredményeként létrejött Columbian Exchange termékeként, amelynek során a 15. és 16. században az állatállományt, a terményeket és a technológiákat az Óvilág és Amerika között szállították át. Az Amerikába érkezett gyógynövények közé tartozott a fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma; a kávé, a dohány és a koka a másik irányba utazott.[50][51] Mexikóban a tizenhatodik századi Badianus-kézirat a Közép-Amerikában kapható gyógynövényeket írta le.[52]
A 19. és a 20. században
A 19. században a kémiai elemzés alkalmazása gyökeresen megváltoztatta a növények helyét az orvostudományban. Egy sor gyógynövényből izolálták alkaloidjaikat, az első a morfium volt, amit 1806-ban a mákból izoláltak, majd hamarosan követte a farkasmaszlagból 1817-ben elkülönített sztrichnin. A kémia fejlődésével a farmakológiailag aktív anyagok további osztályait fedezték fel a gyógynövényekben. A Mercknél 1826-ban kezdték meg a tisztított alkaloidok, köztük a morfium gyógynövényekből történő kereskedelmi kitermelését. Az anyagok organikus szintézise szalicilsavval kezdődött 1853-ban. A 19. század vége táján a gyógyszerészet hangulata a gyógynövények ellen fordult, hiszen az egész növények szárításakor az enzimek gyakran módosították a hatóanyagokat, és a növényi anyagból kivont alkaloidokat, glikozidokat kezdték előnyben részesíteni.[53][54]A gyógynövényeket széles körben használják a nem iparosodott társadalmakban, főként mert könnyen beszerezhetők, továbbá olcsóbbak a modern gyógyszereknél. A több ezer gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező növényfaj éves globális exportértékét évi 60 milliárd USD-ra becsülték, és ez átlagosan évi 6%-kal növekszik. Sok országban gyenge a hagyományos orvoslás szabályozása, de az Egészségügyi Világszervezet koordinál egy hálózatot a biztonságos és észszerű használat ösztönzése érdekében. A gyógynövénypiacot bírálták amiatt, hogy szabályozása nem megfelelő, és tartalmaz kizárólag placebohatáson alapuló áltudományos termékeket, melyekkel kapcsolatban nem végeztek tudományos kutatást állításaik alátámasztására.[55]
Magyarországon az 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg, majd a Gyógynövénykutató Intézet és a Herbária Központ szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését. [56]
Környezetvédelem
A gyógynövények egyrészt generális fenyegetésekkel néznek szembe, mint például az éghajlatváltozás és élőhelyeik pusztulása, másrészt a piaci kereslet kielégítése érdekében végzett túlzott gyűjtés specifikus problémájával.[55]
A gyógynövény és a „drog” szakkifejezés kapcsolata
A gyógynövények tartós tárolásra alkalmas (többnyire szárított) hatóanyagban gazdag részét, amely medikális alkalmazásra kerül, drognak nevezzük. A drog szakkifejezés a gyógyszerészetben – és ebből következően az orvosi gyakorlatban – a természetes eredetű, gyógyászati vagy élvezeti célokra alkalmas, hatóanyagokat tartalmazó, szárított és felaprított növényi részeket jelent (aprított levelek, gyökerek, kérgek, virágrészek). A drogokat gyakran – megfelelő előkészítés után – további hatóanyagextrakciónak vetik alá, és kivonatukat, főzetüket vagy forrázatukat használják terápiás célokra. A gyógyszerészet drog szakkifejezése nem keverendő össze a közbeszédben szabadon és pontos értelmezés nélkül a kábítószerekre használt „drog” szóval.[57][58]
A gyógynövények jelentősége
A gyógynövényeket részben az egészség megőrzése céljából alkalmazzák, vagy medikálisan egy fennálló betegség kezelésére, esetleg mindkettőre, mind a modern, mind a népi gyógyászatban.[55][59] Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet 2002-es becslései szerint több mint 50 000 gyógynövényt használnak szerte a világon.[60] A kew-i Királyi Botanikus Kert óvatosabb becslése szerint 2016-ban 17 810 növényfajt használnak gyógyászati célokra, a mintegy 30 000 növény közül, amelyek esetében bármilyen felhasználást dokumentáltak.[61]
A modern orvostudomány által használt, hatástanilag szigorúan ellenőrzött gyógyszereknek körülbelül egynegyede gyógynövényi eredetű, tehát vagy közvetlenül abból származik (extraktum) vagy az eredeti növényben található molekula szintetikus változata. [59][62] A fejlődő világ szegényebb országaiban a gyógynövények nagyobb szerepet töltenek be a betegségek kezelésében, melyeknek többsége nélkülöz minden – tudományos igénnyel elvégzett – hatástani és toxikológiai vizsgálatot.[63] Az Egészségügyi Világszervezet megbízható adatok nélküli becslése szerint a világ lakosságának mintegy 80 százaléka főként a hagyományos orvoslástól függ (ideértve, de nem kizárólagosan a növényeket); talán mintegy kétmilliárd ember sorsa múlik nagymértékben gyógynövényeken.[59][62] A fejlett országokban egyre növekszik a növényi alapú anyagok, köztük a gyógynövény- vagy természetes egészségügyi termékek használata, amelyeknek feltételezett (de nem minden esetben bizonyított) egészségügyi előnyei vannak.[64] Ez a toxicitás és az emberi egészségre gyakorolt egyéb hatások kockázatával jár, annak ellenére, hogy a gyógynövénykészítmények látszólag biztonságosak.[64] A modern orvoslás kialakulása előtt szinte csak gyógynövényi eredetű gyógyszereket használt a medicina, melyek valós hatása kizárólag megfigyeléseken alapult de sok esetben a téves megállapítások miatt bizonytalan vagy nem létező hatás is társult a megfigyelésekhez. A növényi hatóanyagok – talajminőségtől és időjárástól függő – koncentrációváltozásai miatt a mérgezés veszélye is fennállt. Az Egészségügyi Világszervezet 1991-ben fogalmazta meg a hagyományos orvoslás politikáját, és azóta iránymutatásokat adott ki ezekre vonatkozóan, egy sor monográfiával a széles körben használt gyógynövény-gyógyszerekről.[65][66]
Termékminőség, reklámozás, címkézés
A gyógynövényalapú és az étrend-kiegészítő termékeket bírálták, mivel nem rendelkeznek elégséges tudományos bizonyítékokkal tartalmuk, biztonságosságuk és feltételezett hatékonyságuk megerősítésére. [67] [68] [69] [70] Egy 2013-as tanulmány megállapította, hogy a vizsgált gyógynövényalapú termékek egyharmada nem tartalmazta a címkén felsorolt gyógynövényeket, más termékeket pedig nem felsorolt töltőanyagokkal, köztük potenciális allergénekkel hamisítottak. [71] [72] A vállalatok gyakran hamis, egézségügyi előnnyel kecsegtető állításokat tesznek gyógynövénytermékeikről. [73] [74]
Megjegyzések
Hivatkozások
További információk
- Az egyik legjobb angol nyelvű gyógynövény katalógus
- Gyógynövény határozó és gyógyító receptek
- Babulka Péter: A Kárpát-medence gyógynövénykincsei; Terc-Press, Bp., 2015