Tao-tö-csing
A Tao-tö-king,[1] (hagyományos kínai: 道德經; egyszerűsített kínai: 道德经; pinyin hangsúlyjelekkel: Dàodéjīng; Wade-Giles: Tao Te Ching;[2] 
Dàodéjīng?*), illetve ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King – Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus megalapozójának tartott bölcs, Lao-ce () könnyen megjegyezhető formában összegezte a tao () szerinti élet tanításait. A könyv legfontosabb üzenete a követendő úttal, a taó ()val való harmónia keresésének keretbe foglalása. A könyvnek nincsen vallásos tartalma, amennyiben a tao () követését nem tekintjük vallásnak. Valójában azonban magát a taó ()val való foglalatosságot természetvallásnak tartják, amely túlmutat isteneken és angyalokon, és a teremtő őserő törvényei szerinti életmódot tartja követendőnek.
| Az Út és Erény könyve (Tao-tö-king ()) | |
 | |
| A Tao-tö-king () hagyományos kiadásának borítólapja. | |
| Szerző | Lao-ce () |
| Eredeti cím | 道德經 |
| Ország | ókori Kína |
| Nyelv | ókínai |
| Téma | filozófia |
| Műfaj | szentírás |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Az Út és Erény könyve témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Átírási segédlet | |
| Tao-tö-king | |
| IPA-átírása: | [tɑ̂ʊ tɤ̌ tɕíŋ] |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 道德經 |
| Egyszerűsített kínai | 道德经 |
| Mandarin pinjin | Dàodéjīng |
| Wade–Giles | Tao4 Te2 Ching1 |
| Kantoni jűtphing | Dou6 dak1 ging1 |
Szerzője
A Tao-tö-csing () Konfuciusz idősebb kortársának, Lao-ce ()nek tulajdonítja a kínai hagyomány, akinek legkorábbi életrajza A történetíró feljegyzései című munka 63. fejezetében található. Ezek szerint a Csu () 楚 államban született Lao Tan () családneve Li 李, személyneve Er 耳, adott neve pedig Tan () 聃 volt, és a Csou () udvar archívumában dolgozott. Konfuciusznak állítólag tanácsokkal szolgált a szertartásokkal kapcsolatban, majd látván a Csou ()-ház hanyatlását, eltávozott, a határnál a határőrként dolgozó Jin Hszi () 尹喜 kérésére leírta művét két tekercsben. Későbbi források egyértelműen a nyugati irányról, illetve ökör vontatta szekéren, vagy bivalyon utazó Lao-ce ()ről beszélnek. Számos kutató azt feltételezi, hogy a történetírói hagyományban ebben a szerepben minden előzmény nélkül felbukkanó személyt, éppen a további rá vonatkozó információk hiánya folytán, a Tao-tö-csing () valódi szerzője vagy szerzői csak felhasználták. A Han-dinasztia és a Hat Dinasztia korában Lao-ce () alakja radikális változásokon megy át, a történeti bölcs isteni rangot kap, teremtői és megmentői szerepben lép fel.[3]
Taoizmus
A taoizmus szerint a világegyetem mozgató ereje maga a tao, mint teremtő őserő. A könyv szavai szerint a tao névtelen, mert minden név valamilyen meghatározott létezőt jelöl meg. Szavakkal meghatározhatatlan, intellektussal fel nem fogható, tulajdonságokkal körül nem írható. Jelen van minden helyen, minden időben és minden rezdülésben – élőben és élettelenben egyaránt, köztük magában az emberben is. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve. A tao azonban a mindenek felett uralkodó elv.
A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást.
A taoizmus egyik legismertebb mestere, Lao-ce, a hagyomány szerint megvalósította ezt az állapotot, s miután a Tao-tö-king tanításait lediktálta egy őt kérlelő határőrnek, elhagyta a civilizált világot, és halhatatlan remeteként élt tovább egy ismeretlen helyen.
A szöveg
Címe
A gyakran „Ötezer szavas klasszikus”nak (Vu-csien-ce () 五千字) vagy Lao-ce ()nek nevezik.[4] A Han-kori Csing () 景 császár (uralk. i. e. 156–141) adományozta a szövegnek a klasszikus mű (csing () 經) státuszt, és csak a Han-kor végén kapta a Tao-tö-csing () címet, korábban Lao-ce () néven hivatkoztak rá. Az „Ötezer szavas klasszikus” elnevezést egyes követők olyan komolyan vették, hogy az eredetileg hosszabb szöveget a megfelelő méretre csökkentették, így a Tunhuang ()ban talált kéziratok között több példány is éppen 4999 írásjegyet tartalmaz. Érdemes megjegyezni, hogy csak a Han-dinasztia alatt került a Csuang-ce ()vel együtt a bibliográfiai leírásokban a taoista (tao-csia () 道家) címszó alá.[5]
Szerkezete
Tao-tö-king () jelenlegi verzióban 81 részből áll. A hivatalos Han-kori felosztás szerint elöl áll a 37 fejezetes Út (Tao () 道) könyve (amely a tao () szóval kezdődik és inkább általánosabb kérdésekkel foglalkozik), majd utána a 38-tól a 81. versig tartó erény (tö ()e 德) könyve (amely a „legfensőbb erény” (sang tö () 上德) kifejezéssel kezdődik, és alapvetően a tao ()nak a világban való működéséről ír). Az 1973-ban megtalált két Mavangtuj ()ból 馬王堆 előkerült kéziraton (i. e. 195, illetve i. e. 169) ugyanakkor ennek a sorrendnek éppen az ellenkezője jelenik meg. A mavangtuj ()-i kézirat felfedezése előtt a Tao-tö-king () Ho-sang kung () 河上公 (i. e. 2. sz.) és Vang Pi () 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu () 老子注) kommentárjaiból volt ismeretes. 1993-ban találták meg a jelenleg ismert legrégebbi, hozzávetőlegesen i. e. 300-ból származó kéziratot Kuotie () 郭店 (Hupej () tartományban). A bambuszcsíkokra írt leletet a kutatók három, egyenként 39, 18, illetve 14 bambuszlapot tartalmazó csoportra (A, B, C) osztják, melyek elrendezésükben és az írásjegyek szintjén is sok mindenben különbözik a jelenleg ismert verziótól, és amelyek az 1–66. közötti versekből 31 vers valamilyen verzióját képviselik. A két új lelet esetében ugyanakkor nem egyértelmű, hogy mennyiben jelenik meg bennük az eredeti Tao-tö-king (), illetve mennyiben egy sajátos értelmezési hagyomány.[6]
Datálása
A Tao-tö-king () datálása meglehetősen problematikus, rendelték már az 5., a 4. és a 3. századhoz is. Kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e egy szerzőnek (legyen az Lao-tan () vagy más) tulajdonítani a művet. A 3. századnál későbbre semmiképpen sem tehető a keletkezése, mivel a 3. századi Han Fej-ce (), a Csuang-ce () későbbi része és a Lü-si csun-csiu () már gyakran idéz belőle. Nem kizárt, hogy a Tao-tö-king () eredetileg inkább szájhagyományként, aforizmák gyűjteményeként terjedt, és jelenleg ismert, írott formájában csak egy lényegesen későbbi időszakban állították össze, bár szintén kérdéses, hogy a végső redaktor milyen mértékig avatkozott be a rendelkezésére álló anyagba.[7]
A könyv
A tao () voltaképp a harmonikus életvitel megalapozója, és mint ilyent, természetvallásnak vagy tapasztalat-vallásnak tartják. Nem a hit az, ami alapot ad a tao () követésének, hanem a gyakorlat, a tapasztalat. A könyv minden egyes versszaka egy viselkedési formára, egy helyes életvitelre utal, és egyben ennek az életmódnak a követésére biztatja az olvasót, valamint hangsúlyt fektet az ég, az ember és föld hármasságára, amelyben az ember feladata harmóniát teremteni az ég és a föld kettőssége, a jin () és a jang () ellentéte között.
A könyv fontos tanítása szerint a tao () a nép küzdelmek és harcok nélküli életének, a harmonikus együttélésnek a megteremtője a nem-cselekvés, az ellent-nem-állás által. A taoista harcművészetek szerint ez az ellent-nem-állás, a harc nélküli harc az a hatalom, amely valódi békés együttélést teremthet az emberek között.
„Aki tao ()val szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot”.
Tao ()
A taoizmus tanításai szerint az Ég, a Föld és az Ember mind alkotórészei az egységes világmindenségnek. Egymással szüntelen kölcsönhatásban vannak, és viselkedésüket egy mindenre kiterjedő, egyetemes törvény szabályozza. Ez a törvény nem más, mint a tao (). Mindemellett a tao () egy olyan utat vagy konkrét „ösvényt” is jelent, amiről voltaképpen nem is lehet letérni, mert ez maga a világ működésének a folyamata, a megnyilvánult világ eredendő oka.[8]
Te ()
A Tao-tö-king () második szavát Weöres Sándor nyomán gyakran erénynek fordítják, de sokkal inkább jelent „hatóerőt”, olyan erőt, amely által maga a tao () működik. A tö () olyankor nyilvánul meg, amikor a dolgok folyása el akar térni a tao () által kijelölt úttól. Ez a hatóerő a „vu-vej ()” – azaz a „nem-cselekvés” vagy „cselekvés nélküli cselekvés” – elve szerint működik, amely nem azonos a teljes passzivitással, hanem egyfajta természetes, erőfeszítés nélküli viselkedést jelent.
Kommentárjai
Az idők során a Tao-tö-king ()hez körülbelül 700 kommentár íródott, amelyből mintegy 350 maradt fenn. A korai kommentárok közül érdemes kiemelni Vang Pi () 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu () 老子注), Ho-sang kung () 河上公 (i. e. 2. sz.), Jen Cun () 嚴遵 és a Hsziang-er () 想爾 kommentárt. Vang Pi () kommentárja a hszüan-hszüe () 玄學 irányzat többi művéhez hasonlóan bővelkedik az elvont bölcseleti koncepciókban, ugyanakkor hiányoznak belőle a vallásos felhangok. A művet 81 fejezetre osztó Ho-sang kung () kommentárjából (Lao-ce csang-csü () 老子章句) egymástól nagyon kis mértékben eltérő 30 verzió maradt fenn (egyebek között Tunhuang () 敦煌), maga a mű a Huang–Lao iskola jegyeit hordozza magán, és a Szung ()-korig rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Szintén fontos Jen Cun () (i. e. 83–i. sz. 10) Lao-ce cse-kuj () 老子指歸 (Útmutató a Lao-ce ()hez) című kommentárja, amelyből csak a 38–81. részekhez írottak maradtak fenn. Az ebben a kommentárban megőrzött eredeti szöveg sok szempontból a Mavangtuj ()-féle verzióhoz hasonlít. Emellett jelentős még a Han Fej-ce () két fejezetének (21–22.) elemzése és a Tunhuang ()ban talált (S. 6825), a Mennyei Mesterek vallásos taoista szekta szempontjait érvényesítő, a megistenült Lao-ce ()re és a halhatatlanokra hivatkozó Hsziang-er () kommentár is. Japánból mintegy 250 kommentár ismert.[9]
Hatása
A Hat Dinasztia korában a Tao-tö-king ()et szívesen tanulmányozták együtt a Csuang-ce ()vel és a Ji-king ()gel. A Tang-kori Hszüan-cung () 玄宗 (uralk. 712–755) alatt, elfogadva a Ho-sang kung ()-féle 81-es felosztást, véglegesítették a fejezetek beosztását (korábban léteztek 64, 68 vagy 72 fejezetes verziók is); 731-től a hivatalnoki vizsga részét képezte. A vallásos taoista hagyományban a Tao-tö-king () recitálása mágikus erővel bír, képes démonokat elűzni és gyógyítani, a recitáló képes az egyéni és a társadalmi harmóniát elősegítő érdemeket felhalmozni.[10] A Tang-korban a Li 李 császári család Lao-ce () személyéig vezeti vissza eredetét, ennek köszönhetően a Tao-tö-csing () különösen nagy megbecsülésnek örvendett, i. sz. 666-ban Kao-cung () császár a Titokzatos Kezdet Legmagasabb Fensége (Tai-sang hszüan-jüan huang-ti () 太上玄元皇帝) címet adományozza neki.[11]
Fordításai
A Tao-tö-king ()et az i. sz. 7. században fordították le először, mégpedig szanszkritra, a 18. században a Kínában misszionáló Matthew Raper révén került már latin nyelven Európába. Azóta a nyugati nyelvű fordítások száma már meghaladja a 250-et.[12]
Magyar fordításai
A Tao-tö-king () kétségkívül a klasszikus kínai irodalom és filozófia legtöbb fordításban és a legtöbb kiadásban megjelent műve magyar nyelven. A mai napig nem kevesebb mint tizenkét magyar nyelvű fordítása keletkezett, és csak a rendszerváltás óta eltelt húsz évben 13-15 alkalommal jelent meg önálló formában. Egy másik, a fordítók között roppant népszerű műnek számít Puskin Anyeginje, melyet az elmúlt majd másfél évszázad alatt így is csak nyolcan ültettek át magyar nyelvre. A világ filozófiai, bölcseleti irodalmában azonban nincs másik olyan mű, amely a fordítói érdeklődés tekintetében felvehetné a versenyt a Tao-tö-king ()gel.[13]
A Tao-tö-king ()nek az első teljes, magyar nyelvű fordítása Stojits Iván (1866-1932) nevéhez fűződik, és 1907-ben jelent meg. Stojits a korban dívó teozófiai mozgalom egyik meghatározó alakja volt, ebben a témában számos cikke jelent meg a Jövendőben és egyéb fővárosi lapokban. A teozófia már indulása hajnalán, a 19. század utolsó évtizedeiben rábukkant Lao-ce () művére, melynek tanítását alapvetően összeegyeztethetőnek tartotta saját célkitűzéseivel, nevezetesen a végtelen bölcsesség és egyfajta titkos tudás feltárásával. Stojits ennek szellemében, „idegen nyelvű kútfők” és minták nyomán (de az eredeti kínai szöveg ismerete nélkül) készítette el a magyar nyelvű fordítását.[14]
A második magyar nyelvű fordítás valamikor a húszas-harmincas években készülhetett el és Tápay-Szabó László (1877-1941) nevéhez fűződik. Tápay-Szabó a jogi tanulmányait követően több fővárosi, majd vidéki lap újságírója és szerkesztője volt. 1923-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, majd visszatérve 1930-tól a Szegedi Egyetem tanáraként tevékenykedett. Az ő kéziratban maradt fordításával kapcsolatban érdemi ismereteink nincsenek.[m 1] Az azonban biztos, hogy Stojitshoz hasonlóan Tápay-Szabó sem rendelkezett azzal a kínai tudással, amely autentikussá tehette volna fordításukat.[15]
Ágner Lajos fordítása 1943-ban jelent meg. Ágner a budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát, majd az egyetem elvégzése után állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen japán és kínai nyelvet tanult egy éven át (1902-1903). Ágner Lajos fordításán épp úgy érezhető a már korábban említett korszellem hatása, mint a legtöbb Tao-tö-king () magyar nyelvű adaptációján. Annak ellenére, hogy Ágnernek a legtöbb fordítóval ellentétben behatóbb ismeretei voltak a kínai nyelvről és kultúráról, nem igen tudta vagy akarta, úgymond belülről feltárni a szöveg rejtelmeit. Számos helyen tetten érhető azon törekvése, hogy a kínai klasszikus mű gondolatiságát valamiképpen megfeleltesse egyes európai klasszikus vagy újabb kori filozófiai irányzatoknak, vagy nyugati gondolkodók tételeivel találjon párhuzamot.[16]
A mű első, filológiailag máig legpontosabb, legmegbízhatóbb fordítása a sinológus, filozófus Tőkei Ferenc nevéhez fűződik, amely 1962-ben jelent meg a Kínai filozófia, Ókor című háromkötetes gyűjteményének első kötetében. A Tao-tö-king () nagyközönség által legszebbnek tartott, legismertebb és magas szépirodalmi értéket képviselő műfordítását Tőkei Ferenc prózafordítása alapján, a sinológus szakértővel együtt dolgozva, konzultálva Weöres Sándor készítette el 1958-ban. A Weöres-féle fordítás jelent meg a legtöbbször.
A Tao-tö-king ()nek még egy magyar nyelvű fordításáról érdemes megemlékezni, amely Karátson Gábor nevéhez fűződik. Karátson autodidakta módon sajátította el a klasszikus kínai nyelvet, és több évnyi kutató és alkotó munka eredményeképpen 1990-ben jelentette meg műfordítását, amely sajátos értelmezéseivel, művészi igényű megformálásával szintén népszerű a nagyközönség között és több kiadásban is ismert.
A magyar fordítók és a fordítások
- Ágner Lajos 1943. A Legfőbb lényről és az Erényről, Lao-ce Tao te Kingje. In: Vallások Könyve. Budapest: Officina Kiadó, 3–112.; Az út és erény könyve. 2010. (Kelet klasszikusai) Budapest: Fapadoskonyv.hu
- Dao Ngoc Thang (ford.) 1997. Tao te king (részlet) [Felcsút]: Helioos Bt.
- Hatvany Bertalan (ford.) 1957. Lao-ce: Tao te king. München: Látóhatár (1977. München: Újváry „Griff” Verlag)
- Karátson Gábor (ford.) 1990. Lao-ce: tao te king. Budapest: Cserépfalvi (Budapest: Q.E.D. Kiadó, 2002, 2003)
- Kulcsár F. Imre (ford.) 2001. Lao-ce: Tao te king. Az Út és az Erény könyve. Függelékben: A kuotieni lelet. Budapest: Kairosz Kiadó. (2005)
- Máté János (ford.) 2001. A titkos völgy: Tao te king. (James Legge kínaiból értelmezett angol szövegének magyar ford.). Budapest: Gondverő Kiadó
- Stojits Iván 1907. Lao Ce: Tao te King, Lao-ce életbölcselete. Budapest: Athenaeum Kiadó. (Budapest: Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1993, 1996)
- Szentmihályi Szabó Péter (ford.) 1980. Lao Cse intelmei
- Tőkei Ferenc 2005. „Laozi: Daodejing.” In: Kínai filozófia. Ókor. II. Budapest: Magiszter Társadalomtudományi Alapítvány, 17–50. (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1980; Budapest: Kossuth Kiadó, 1986: 17–54.)
- Weöres Sándor – Tőkei Ferenc 1958. Lao-ce: Az Út és Erény könyve. Európa Könyvkiadó. (Budapest: Tericum Kiadó, 1994, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001; Budapest: Balassi Kiadó, 1996)
Összegzés
A Tao-tö-king a világ egyik nagy vallásának, a taoizmusnak egy alapvető kézikönyve. Útmutató az erényes és sikeres élethez, egyben a kínai hagyomány és folklór nagy jelentőségű és máig töretlenül népszerű nemzeti kincse, irodalmi és filozófiai mű, mely a Csuang-ce () és a Lie-ce () mellett máig erősen hat a kínai emberek gondolkodására, életfelfogására és hagyományaira.
Hivatkozások
Megjegyzések
Jegyzetek
Irodalom
- ↑ Ecsedy 1995: Ecsedy Ildikó. Lao-ce, in. 33 híres bölcseleti mű, Bp., Móra Könyvkiadó, 1995
- ↑ Fung 2003: Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
- ↑ Kósa 2013: Kósa Gábor. „Laozi és a Daodejing”. In Kósa Gábor – Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 161–185. ISBN 978-963-284-374-2
- ↑ Tokaji 2010: Laozi: Az Út és Erény Könyve. Ágner Lajos fordításában, Tokaji Zsolt szerkesztésében és előszavával. Fapadoskonyv.hu. Budapest, 2010. ISBN 978-963-329-001-9
- ↑ Tőkei Ferenc 1986: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3
További információk
- Lao-ce: Tao Te King (Weöres Sándor fordításában)
- Lao-ce: Tao-tö-king (magyar fordítások)
- [1] 老子 Lǎozĭ 道德經 Dàodéjīng Chinese-English-German, Hilmar KLAUS, The Tao of Wisdom. verbatim + analogous + poetic, 2009, 600 p.
