2023-as Izrael–Hamász-háború
A 2023-as Izrael–Hamász-háború 2023. október 7-én, a szimchat Tórá zsidó ünnep reggelén kezdődött. Ezen a napon a Gázai övezetben működő palesztin fegyveres ellenállási szervezetek a Hamász vezetésével váratlan, nagyszabású rajtaütést indítottak izraeli célpontok ellen. Ennek keretében a palesztinok körülbelül 3000 kezdetleges, házi készítésű rakétát lőttek ki Izraelre, palesztin harcosok áttörték az Izrael által a Gázai övezet köré épített műszaki zárat (hét méter magas kerítés, kamerák, érzékelők, önműködő gépfegyverek és őrtornyok kiterjedt rendszerét), laktanyákat, támaszpontokat támadtak meg, zsidó telepekre és településekre hatoltak be és számos foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe vittek. A palesztinok támadásukat al-Aksza áradás műveletnek[33] (arabul: عملية طوفان الأقصى) nevezték.
| 2023-as Izrael–Hamász-háború | |||
| Arab–izraeli konfliktus | |||
 | |||
| Dátum | 2023. október 7. – (203 napja) | ||
| Helyszín | Izrael, Palesztina, Libanon[1] és Szíria[2][3] | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Egységek | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz 2023-as Izrael–Hamász-háború témájú médiaállományokat. | |||
A palesztin támadás során az izraeli oldalon 1139 fő vesztette életét. Az áldozatok közül 695 volt izraeli polgári személy (közülük 36 gyermek), 373 a rendvédelmi szervek tagja, 71 fő pedig külföldi, jellemzően az izraeli gazdaságokban és háztartásokban alkalmazott ázsiai vendégmunkás.[34] Az áldozatok egy része nem a palesztin harcosoknak esett áldozatul, hanem az izraeli fegyveres erők támadásai során, "baráti tűz" nyomán vesztette életét, azonban az izraeli hatóságok a különleges körülményekre hivatkozva nem tartották erkölcsileg elfogadhatónak az ilyen esetek kivizsgálását.[35]
A felek közti amúgy is rossz viszonyt tovább rontó palesztin támadás az izraeli állam és a palesztinok közötti sok évtizedes ellentétet és éveken át tartó, egyre súlyosbodó összecsapásokat követett. A kiváltó okok közé tartoztak az 1967 óta Izrael által törvénytelenül megszállt palesztin területek illegális zsidó telepeinek telepesei átal elkövetett mind gyakoribb támadások, valamint a Dzsenínben és az al-Aksza-mecsetben történt összecsapások, melyekben közel 250 palesztin és 32 izraeli vesztette életét. A Hamász ezeket az eseményeket jelölte meg a támadás fő okaként,[36] és felszólította a Gázán kívüli palesztinokat, hogy csatlakozzanak a megszállók elleni harchoz.[37][38]
Egyes szakértők a palesztin kitörést a harmadik intifáda kezdetének nevezték.[39] 1973 óta először, szinte pontosan 50 évvel a jom kippuri háború kezdete után Izrael hadi állapotot hírdetett.[40]
A nyugati világ több országa elítélte a Hamász erőszakos fellépését, és terrorizmusnak minősítette a szervezet támadását,[41][42][43][44] míg az arab világban sokan a palesztin területek izraeli megszállását és a palesztinok önrendelkezési jogának megtagadását okolták a helyzet eszkalációjáért.[45][46] Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó, Indonézia, Pakisztán, Nigéria és Törökország is deeszkalációra szólította fel a két felet,[47][48][49] Katar és Malajzia pedig a cionista telepeseknek az al-Aksza-mecsetbe történő erőszakos behatolásával magyarázta a háború kirobbanását. Afganisztán támogatását fejezte ki a palesztinoknak, míg a Hamász kijelentette, hogy Irán segítette az offenzíva kivitelezésében, amit az ország ugyan tagadott, de méltatta „a palesztinok spontán megmozdulását a megszálló hatalommal szemben”.[50] Az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy feltétel nélkül támogatja Izraelt, és mindent meg fog tenni az ország megsegítésére.[51]
A támadás nyomán az izraeli kormány országos szükségállapotot hirdetett.[52][53] Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy az ország háborúban áll.[54][55] Az izraeli ellentámadás a Vaskardok nevet kapta.[56] Izrael a palesztin rajtaütésre légitámadásokkal és rakétacsapásokkal válaszolt, melyek nemcsak katonai, hanem civil célpontokat – kórházakat, lakóépületeket, oktatási intézményeket, templomokat és mecseteket – is érintettek. A konfliktus első három napján a Palesztin Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint Izrael megölt legalább 500 palesztint, köztük civileket, gyermekeket és nőket is, míg az IDF kijelentette, hogy legalább 400 terroristával végzett.[57][58][59][60][61]
2023. október 27-én, több hétnyi bombázás és tüzérségi előkészítés után az izraeli szárazföldi haderők behatoltak a Gázai övezetbe.[62][63] Az izraeli támadás bejelentett célja a Hamász elpusztítása és a Gázai övezet elfoglalása volt.[64] Az izraeli behatolás nyomán hosszan elhúzódó, máig (2024 márciusa) is tartó harcok kezdődtek, melyek során az izraeli haderő a gázai polgári infrastruktúra (lakóházak, közművek, oktatási és egészségügyi intézmények, hitéleti és kegyeleti intézmények) nagy részét elpusztította, az izraeli haderő műveletei pedig aránytalanul magas járulékos veszteségekkel, azaz szélsőségesen nagy számú palesztin civil áldozattal jártak, járnak.
A civil infrastruktúra izraeli haderők általi szándékos szétrombolása és a rendkívül nagy számú palesztin áldozat (többségükben gyermekek és nők) miatt 2023. december 29-én a Dél-afrikai Köztársaság a Nemzetközi Bírósághoz fordult, mivel meglátása szerint Izrael Gázában megsértette a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948. évi december 9. napján kelt nemzetközi egyezményt.[65] 2024. január 26-i határozatával a Nemzetközi Bíróság befogadta a Dél-afrikai Köztársaság indítványát, egyúttal átmeneti rendelkezésként Izrael államot a népirtás megakadályozására kötelezte.[66]
Mivel az izraeli hadsereg Gázai övezetben való működésében a Nemzetközi Bíróság határozata nyomán sem állt be érdemi változás, így az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa 2024. február 8-án sajtóközleményben hívta fel Izrael és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a IV. Genfi Egyezmény 53. cikkelye tiltja a polgári tulajdon elpusztítását, kivéve, ha ez a pusztítás a harci tevékenységek miatt elkerülhetetlenül szükséges. Jelezte, hogy hivatala 2023 októberének vége óta számos esetet rögzített, melynek során az izraeli hadsereg polgári és egyéb infrastruktúraelemeket (ide értve a lakóépületeket, iskolákat, egyetemi campusokat) pusztított el olyan körzetekben, ahol nem, vagy már nem zajlottak harci cselekmények. Kiemelte, hogy Izrael nem szolgált meggyőző érvvel a polgári infrastruktúra ilyen kiterjedt elpusztítására. Felhívta a figyelmet, hogy az otthonok és egyéb alapvető polgári infrastruktúra ilyetén elpusztítása ellehetetleníti a harcok előtt a területen élt népesség visszatérését, és úgy tűnik, hogy célja az, illetve azzal az eredménnyel jár, hogy a polgári lakosság visszatérése ezekre a területekre lehetetlenné válik. Emlékeztette az izraeli hatóságokat, hogy a polgári lakosság erőszakos áttelepítése háborús bűncselekmény lehet.[67]
2024. március 22-re a háború gázai palesztin áldozatainak száma átlépte a 32000 főt. Az övezet lakossága a harcok előtt közelítőleg 2,2 milliós volt, azaz közelítőleg 69 palesztin lakosra jut egy halott, ami rendkívül magas szám.[68]
2024. március 25-én az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa 2728 számú határozatával azonnali, a Ramadán végéig tartó tűzszünetre szólította fel a feleket, amely egy tartós fenntartható tűzsünethez vezet. Követelte továbbá valamennyi túszként tartott feltétel nélküli szabadon bocsátását, valamint, hogy a felek tartsák be a nemzetközi jog által rájuk rótt kötelezettségeiket minden általuk fogvatartott személlyel kapcsolatban. Felszólított továbbá a Gázai övezet polgári lakossága védelmének megerősítésére és az övezetbe irányuló emberiességi segély tömeges bejutását gátló minden akadály megszüntetésére.[69]
A palesztinoknak a genfi egyezmények I. jegyzőkönyve értelmében a nemzetközi jog és az ENSZ által elismert joguk van ellenállni az izraeli megszállásnak. Ezt a jogot az idegen és gyarmati uralom alatt álló összes nép önrendelkezési jogával összefüggésben erősítették meg.[70] Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése (UNGA) kifejezetten megerősítette a palesztinok jogát ahhoz, hogy ellenálljanak az izraeli katonai megszállásnak, beleértve a fegyveres harcot is.[71] Az A/RES/38/17 (1983.11.22.) közgyűlési határozat 2. pontja kimondta, hogy „megerősíti a népek függetlenségükért, területi integritásukért, nemzeti egységükért, valamint a gyarmati uralom, az apartheid és az idegen megszállás alóli felszabadulásukért folytatott küzdelmének legitimitását, minden rendelkezésre álló eszközzel, beleértve a fegyveres harcot is."[72]
Elnevezés
A palesztin militáns csoportok rajtaütésüket al-Aksza áradás hadműveletnek (arabul: عملية طوفان الأقصى, tudományos átírással: ʿamaliyyat ṭūfān al-ʾAqṣā, ’özönvíz, áradat’) nevezték. Izrael az ellentámadást Vaskardok hadműveletnek (héberül: מבצע חרבות ברזל, mivca h'ár(á)vot bárzel) nevezte el.[73][74][75] A sajtó a háborút jellemzően az Izrael-Hamász háború, vagy egyszerűen a gázai háború néven említi.
Háttér
Ez a háború egy az Izrael megalapítása óta az izraeli fegyveres erők és különféle palesztin ellenállási csoportok, illetve szomszédos arab államokbeli támogatóik közt vívott fegyveres összetűzések sorában. Az 1947–48-as palesztinai háború során zsidó fegyveres csoportok (Irgun, Lehi, Hagana stb.) és az izraeli hadsereg több százezer palesztint űzött el otthonából és szülőföldjéről. Ezek egy jelentős része az Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben lelt menedékre. Az övezetnek a menekültek érkezése előtt körülbelül 80000 lakója volt, ami hetek alatt 280000 főre duzzadt. Az érkezők nagy része az UNRWA által létrehozott menekülttáborokban lelt otthonra. A 365 négyzetkilométeres terület népessége gyorsan nőtt, népessége mára közelítőleg 2,2 millió fő.
Az 1948-as arab-izraeli háború tűzszünettel zárult. Sem Izrael, sem Egyiptom nem volt érdekelt újabb háború kitörésében, így az egyiptomi hatóságok igyekeztek korlátozni a palesztin ellenállók Izrael elleni támadásait, és az izraeli hadsereg is csak ritkán támadta a Gázai övezetet. Az 1952-es egyiptomi forradalom nyomán azonban megszűnt az erős brit befolyás alatt álló királyság, az új köztársaság pedig a nyugati nagyhatalmaktól való függetlenedésre törekedett. Az Egyiptomban zajló változásokat az izraeli kormányzat nem nézte jó szemmel, így 1954-ben az izraeli titkosszolgálat merényletsorozatot szervezett egyiptomi zsidók bevonásával, hogy megingassa a rendszert. Az ügynökök robbantásos merényleteket hajtottak végre Egyiptomban; 1954. július 2-án robbanás történt egy alexandriai postahivatalban, július 14-én robbanás történt az USIA alexandriai és kairói kirendeltségének könyvtáraiban és egy moziban. Az egyiptomi hatóságok végül letartóztatták a csoport tizenegy tagját, és egy 1954. december 11. és 1955. január 27. közt zajlott perben vonták őket felelősségre. A vádlottak közül kettőt halálra ítéltek és felakasztottak, a többieket börtönbüntetésre ítélték. Izrael a pert kirakatpernek nevezte és antiszemitizmussal vádolta Egyiptomot. Az ügy nyomán az izraeli-egyiptomi viszony fagyossá vált.
1955. február 28-án az izraeli hadsereg különleges egységei a Fekete Nyíl Hadművelet keretében behatoltak a Gázai övezetbe, megtámadták az egyiptomi hadsereg Gáza város melletti laktanyáját és megöltek harmincnyolc egyiptomi katonát.[76] Erre válaszul az egyiptomi hatóságok elkezdték gerilla-hadviselésre oktatni a palesztin ellenállókat, és már nem akadályozták tevékenységüket. Gamal Abden-Nasszer elnök egy esetleges újabb izraeli-arab vagy izraeli-egyiptomi háború kitörésére számítva az 1955-ös csehszlovák-egyiptomi fegyverüzlettel nagy mennyiségű korszerű fegyvert szerzett be, így nyílttá téve az eddig a színfalak mögött zajló izraeli-egyiptomi fegyverkezési versenyt.
Izrael ettől kezdve már csak a hadi okot kereste, hogy megtámadhassa szomszédját. A támadásra végül a britekkel és franciákkal karöltve kerítettek sort, miután a három ország képviselői 1956. október 24-én Sèvres-ben aláírták az erről szóló Sèvres-i protokollt. A protokoll értelmében, ha a terv sikerrel jár, Izrael megszállja és annektálja a Gázai övezetet és a Sínai-félszigetet. A Szuezi válság néven elhíresült akcióban az izraeli csapatok 1956. október 29-én lépték át az egyiptomi határt.
1956. november 3-án és 12-én az izraeli hadsereg katonái 200~300 palesztint mészároltak le Hán Júnisz és Rafah menekülttáboraiban.[77] Végül az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nyomására Izrael kénytelen volt kivonulni az általa megszállt területekről.
1967-ben Izrael megtámadta arab szomszédait és a hatnapos háború során elfoglalta Gázát és Ciszjordániát. E területeket jelenleg is katonai megszállása alatt tartja.[78] A megszállt területeken az 1970-es évek elejétől kezdve Izrael zsidó telepeket létesít, melyeket az ENSZ illegálisnak ítél. A Gázai övezetben 21 zsidó telep létesült, közelítőleg nyolcezer lakossal. Ezek a telepek foglalták el az övezet területének 18 százalékát, míg a milliós palesztin lakosság a fennmaradó területre szorult. A Gázai övezet életét az izraeli hadsereg ellenőrizte és irányította.
A Gázai övezetben kezdődött az első intifáda, miután 1987. december 7-én egy izraeli katonai tehergépkocsi összeütközött egy palesztin személygépkocsival, megölve négy palesztint. A tüntetések és megmozdulások hamarosan átterjedtek Jeruzsálemre és Ciszjordániára is. A hat évig tartó harcokban 1087 palesztint, köztük 240 gyermeket, 100 izraeli civilt és 60 izraeli katonát öltek meg a megszállt palesztin területeken.[79] Az intifáda kitörése nyomán alakította Ahmed Jászín 1987 végén a Hamász-t.
Az intifáda jelentős társadalmi és gazdasági terheket rótt Izraelre, így az izraeli kormány végül tárgyalóasztalhoz kényszerült, hogy az izraeli-palesztin viszonyt rendezze. A tárgyalások eredményeként 1993-ban született osloi megállapodások elhozták az intifáda végét. A megindult békefolyamat azonban az ezredfordulóra kudarcba fulladt, mivel nem szélesedett a palesztin önrendelkezés, nem jött létre a az önálló és életképes palesztin állam, sőt, tovább folyt a törvénytelen zsidó telepek építése a megszállt palesztin területeken.
2000 szeptemberében kezdődött a második intifáda. A 2005-ig tartó összecsapásokban, illetve a palesztin gerillák által elkövetett öngyilkos merényletekben közelítőleg 3000 palesztin, 1000 izraeli és néhány külföldi állampolgár is életét vesztette. A Gázai övezetben élt a Hamász vezetője Ahmed Jászín. Az intifáda alatt az izraeli hadsereg és titkosszolgálatok többször is megpróbálták megölni, végül 2004. március 22-én az IDF helikoptere AGM–114 Hellfire rakétákat lőtt ki rá, mikor reggeli imáról távozott egy mecsetből.[80] A támadás megölte Jászint és testőreit, de végzett kilenc járókelővel is.
Abd el-Azíz ar-Rantíszi lett a Hamász új vezetője. Egy Jászinról való megemlékezésen kijelentette, hogy: "Az izraeliek nem lesznek biztonságban... Harcolni fogunk ellenük Palesztina, egész Palesztina felszabadításáig."[81] Rantíszit végül április 17-én ölte meg egy célzott izraeli rakétacsapás.[82]
Jászín és ar-Rantíszi meggyilkolásának hatására története során először a Hamász lett a legnépszerűbb palesztin ellenállási mozgalom Ciszjordánia és a Gázai övezet lakói közt egyaránt.[83]
Az intifáda Izraelnek súlyos társadalmi és gazdasági gondokat okozott, így az izraeli kormány, élén Aríél Sárón miniszterelnökkel a Gázai övezet feladása mellett döntött, mert a 21 zsidó telep és azok néhán yezer lakója biztonságának fenntartása aránytalanul magas költséggel járt, a Gázai övezet hivatalos annektálása pedig a több, mint kétmillió palesztin izraeli állampolgárrá válását, ezzel az izraeli nemzetiségi arányok felborulását jelentette volna.[84] A Knesszet 2005. február 16-án hagyta jóvá a tervet. Bár a zsidó telepeket felszámolták, az izraeli hadsereg pedig elhagyta a Gázai övezet területét, annak határait, felségvizeit és légterét máig is teljes ellenőrzése alatt tartja, és Izrael fenntartotta magának a jogot, hogy hadereje bármikor behatolhasson az övezet területére.[85] A határzár gázai övezeti oldalán az izraeliek széles biztonsági sávot jelöltek ki, ahová a palesztinok nem léphetnek be, ezzel megfosztva az övezet lakóit földjeik használatának jogától.
Miután a Hamász nagy meglepetésre megnyerte a nemzetközi ellenőrök által is tisztának tartott 2006-os palesztin törvényhatósági választásokat[86] a Fatah nem volt hajlandó együttműködni vele, ami palesztin belharcokhoz vezetett. Izrael a 2006-os választások óta tartja katonai zárlat alatt a Gázai övezet szárazföldi és tengeri határát, valamint légterét.[87] A zárlat fenntartását Egyiptom is segíti, a Gázai övezet-Egyiptom határ lezárásával, amire az Izraellel kötött megállapodásai kötelezik. A Hamász 2007 óta irányítja egyedül a Gázai övezetet.
Az izraeli zárlat miatt a Gázai övezet gazdasága lepusztult, a lakosság ellátása akadozott, mert az övezetbe 2007 júniusától csak korlátozottan érkezett nyersanyag, üzemanyag és élelmiszer, amire válaszul 2008. január 23-án a Hamász harcosai Rafah közelében felrobbantották a határon 2003-ban épített megerősített határkerítést. Az így megnyílt határon palesztinok százezrei jutottak át Egyiptomba, ahol élelmiszert, üzemanyagot és iparcikkeket vásároltak.[88] A határt néhány nap után ismét lezárták.
2008. december 27-én Izrael háborút indított a Gázai övezet ellen. Az Öntött ólom hadművelet névre keresztelt támadás során hosszas tüzérségi előkészítés és bombázások után 2009. január 3-án szárazföldi csapatok hatoltak be a Gázai övezetbe. Két hét után az izraeli kormány egyoldalú tűzszünetet jelentett be, ezzel a háború 2009. január 18-án véget ért. Az izraeli hadsereg január 21-re kivonult a Gázai övezetből.[89]
A harcokban 1391 gázai palesztint és 6 izraeli katonát öltek meg.[90] A harcok során 46000 otthon pusztult el, több mint 100000 palesztin vált hajléktalanná. A történtek kivizsgálására az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa A/HRC/RES/S-9/1 számú határozatával tényfeltáró bizottságot hozott létre. Izrael Izrael ellenes elfogultsággal vádolta az Emberi Jogi Tanácsot, és nem volt hajlandó együttműködni a bizottsággal. A bizottság munkája nyomán született az annak vezetőjéről általában Goldstone jelentésnek nevezett beszámoló. A jelentéstevők úgy találták, hogy mind az izraeli hadsereg, mind a Hamász követett el jogsértéseket a harcok során, amik kivizsgálásra érdemesek. A bizottság úgy találta, hogy az izraeli támadás szándékosan aránytalan volt, arra tervezve, hogy megbüntessen, megszégyenítsen és megfélemlítsen egy polgári népességet, helyi gazdasági kapacitását radikálisan csökkentse mind a munkavégzés, mind a létfenntartás terén, valamint, hogy rá a függőség és kiszolgáltatottság érzetét kényszerítse.[91]
A háború után Izrael továbbra is fenntartotta a Gázai övezet zárlatát, így a lakosság helyzete nem javult. Az újjáépítést nemzetközi szervezetek és néhány ország támogatta jelentősebb anyagi forrásokkal.
Folyamatosak maradtak azonban a Gázai övezet és Izrael közti határvillongások, kisebb összetűzések, és a feszültség egyre nőtt, mert Izrael fenntartotta a határzárat, és az osloi egyezményben megszabott 20 tengeri mérföldes halászati határt önkényesen 3 tengeri mérföldre korlátozta, ezzel szinte ellehetetlenítve a gázai gazdaságban fontos tengeri halászati ágazatot. Az izraeli hadsereg rendszeresen zaklatta és akadályozta a halászok munkáját, több esetben hajóikat is elpusztította.[92][93]
Az egyre szaporodó palesztin rakétatámadásokra hivatkozva Izrael 2012. november 14-én indította el a Felhőoszlop hadművelet névre keresztelt támadást a Gázai övezet ellen. A november 21-ig tartó harcokban Izrael egy rakétatámadással megölte Ahmed Dzsabarit, a Hamász egyik magas rangú katonai vezetőjét. Az izraeli légitámadások és tüzérségi tűz számos épületet és építmény pusztítottak el. A harcokban közelítőleg 170 palesztint és 6 izraelit öltek meg. A harcokat tűzszünet zárta le, amely szerint Izrael felhagy a Gázai övezet elleni támadásokkal, ide értve a szárazföldi, légi és tengeri támadásokat, behatolásokat és egyes személyek elleni célzott támadásokat is. A határzárat megszünteti, lehetővé teszi a személyek szabad mozgását és a javak szabad áramlását. Cserébe a Gázai övezetben működő valamennyi palesztin szervezet felhagy az Izrael ellen a Gázai övezet területéről indított támadásokkal.
2012. november 21-én Hillary Clinton, az USA akkori külügyminisztere és Mohamed Kamel Amr egyiptomi külügyminiszter közös kairói sajtótájékoztatón jelentette be az egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszünetet, a fentebb említett tartalommal. Azonban aláírt egyezmény nem született. A tűzszünet bejelentése után néhány héttel az izraeli hatóságok bejelentették, hogy a halászati határt az eddig előírt 3 tengeri mérföld helyett 6 tengeri mérföldre emelik, 2013. február 25-én pedig bejelentették, hogy a határzár gázai övezeti oldalán Izrael kijelölte biztonsági sáv szélességét 300 méterről 100 méterre mérséklik. Azonban a gyakorlatban az izraeli hadsereg nem tartotta magát ezekhez az általa bejelentett változtatásokhoz.[94] Izrael és Egyiptom fenntartotta a zárlatot is, így nem valósult meg a személyek szabad mozgása és a javak szabad áramlása sem.
2013 folyamán a Hamász betartotta a tűzszünetben vállaltakat és viszonylag sikeresen betartatta azt a többi palesztin ellenállási szervezettel is; az izraeli területekre kilőtt rakéták száma néhány tucatra csökkent. Izrael viszont nem tartotta be az alku rá eső részét; fenntartotta a Gázai övezet zárlatát, katonái éles lőszerrel tüzeltek a Gázai övezet körül kiépített határzár közelébe merészkedőkre, ezzel legkevesebb hat palesztin életét kioltva, és a haditengerészet akadályozta a palesztin halászok munkáját, a 3 tengeri mérföldes sávba kényszerítve őket.[95][96][97]
2013-2014 során az Amerikai Egyesült Államok megkísérelt új életet lehelni a 2000 óta halott izraeli-palesztin béketárgyalásokba. John Kerry külügyminiszter ugyan sikerrel ültette tárgyalóasztalhoz az izraeli és palesztin felet, de a tárgyalássorozat végül kudarcba fulladt. Az izraeli-palesztin béketárgyalásokkal párhuzamosan a palesztin Fatah és Hamász is megkísérelte rendezni évtizedes feszült viszonyát, és lépéseket tett a palesztin egység megteremtésére. 2014. április 23-án a Fatah és a Hamász megegyezett egy palesztin egységkormány létrehozásáról és új törvényhozási választások tartásáról. Az egyezség tényét Izrael kormánya a béketárgyalások megszüntetésének ürügyéül használta fel.[98][99][100][101]
A történtek kritikusai abbéli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy Izrael valójában nem akar békét kötni, célja a végtelenségig húzott, mindig kudarcba fulladó tárgyalásokkal az időhúzás, hogy közben minden rendelkezésére álló eszközzel (zsidó telepek építése a megszállt területeken, palesztin magántulajdon kisajátítása, a palesztin lakosság elüldözése a megszállt területekről stb.) ellehetetlenítse egy jövőbeni életképes és önálló Palesztin állam megszületését, és végül bekebelezhesse a megszállt palesztin területeket.[102][103][104]
A helyzet ettől kezdve gyorsan romlott. Megszaporodtak a Gázai övezetből érkező rakéták és az izraeli légitámadások. Június 4-én az izraeli kormány 1500 új telepes lakóegység építéséről döntött a megszállt ciszjordániai területeken. Uri Ari’el építésért felelős miniszter szerint ez volt a „méltó cionista válasz a palesztin terrorkormányra."[105] Az események 2014. július 8-án fordultak át nyílt háborúba, mikor az izraeli hadsereg megindította a Gázai övezet ellen „Erős szikla” hadműveletnek keresztelt támadását. A közelítőleg héthetes háború soránhosszas bombázások és tüzérségi tűz után július 17-én izraeli szárazföldi alakulatok hatoltak be a Gázai övezetbe. Véres harcok után, amelyek során az izraeli hadsereg több palesztin menekülteknek helyet adó ENSZ-intézményt is tűz alá vett, megölve többtucatnyi embert, köztük gyermekeket és az ENSZ alkalmazottait is, ezzel jelentős nemzetközi felháborodást okozva,[106][107] az izraeli csapatok többsége augusztus 3-án elhagyta az övezet területét. A harcoknak végül egyiptomi közvetítéssel megkötött tűzszünet vetett véget augusztus 26-án.
A harcokban közelítőleg 2200 gázai palesztin, 67 izraeli katona, 5 izraeli polgári személy és egy thai vendégmunkás vesztette életét. A Gázai övezetben 18000 otthon pusztult el egészben vagy részben, megsérült az övezet egyetlen villamos erőműve és az átviteli hálózat, valamint a vízközművek.[108]
Az ENSZ szervezetei és különböző emberi jogi szervezetek egyaránt felhívták a figyelmet a harcoló felek nemzetközijog-sértéseire, és elítélték Izraelt az aránytalan és túlzó katonai erő alkalmazása, valamint a lakóházak és otthonok bombázása miatt.[109][110][111][112][113] Az izraeli hatóságok akadályozták az emberijog-sértések és nemzetközijog-sértések kivizsgálását, megtagadva az emberi jogi szervezetektől a Gázai övezetbe történő belépést.[114][115]
A háborút lezáró határozatlan időtartamú tűzszünetet Izrael és a Hamász mellett a Palesztin Nemzeti Hatóság és az Iszlamista Dzsihád Mozgalom Palesztinában is aláírta. A létrejött megegyezés értelmében Izrael megnyitja a Gázai övezet határátkelőit, hogy megkönnyítse a javak –ide értve az emberiességi segélyt és az újjáépítéshez szükséges eszközöket is– bejutását a Gázai övezetbe. A halászati határt az eddig előírt 3 tengeri mérföld helyett 6 tengeri mérföldre emelik, a határzár gázai övezeti oldalán Izrael kijelölte biztonsági sáv szélességét 300 méterről 100 méterre mérséklik. Az egyezmény értelmében a Gázai övezet határát a Hamász helyett a Palesztin Nemzeti Hatóság fogja ellenőrzi. Külön megkötendő kétoldalú megállapodás alapján Egyiptom megnyitja a rafahi határátkelőt. A felek továbbá megállapodtak, hogy a további vitás kérdéseket egy hónapon belül megindítandó tárgyalások során rendezik. Ezek palesztin részről az Izrael által bebörtönzött, korábbi megegyezés alapján szabadon bocsátandó foglyok kiengedése, illetve a háborút közvetlen megelőző tömeges letartóztatások során bebörtönzöttek szabadon bocsátása, a Jasszer Arafat nemzetközi repülőtér újranyitása (a repülőteret az izraeli hadsereg pusztította el 2001 decembere és 2002 januárja során), gázai tengeri kikötő építése. Izrael a Gázai övezetben meghalt katonák földi maradványainak és személyes tárgyainak visszaadását kérte.[116] A palesztin fél azon elvárása, hogy a békeszerződést nemzetközileg garantálják, feltételeinek betartását nemzetközileg ellenőrizzék nem valósult meg.
Izraeli-arab és izraeli-iszlám kapcsolatok
Izrael államnak 1948-as kikiáltása óta feszült és rendezetlen a viszonya az arab és iszlám országokkal. Izrael fennállása során minden szomszédja ellen indított háborút (Szuezi válság, hatnapos háború, 1978-as Dél-libanoni konfliktus, Dél-Libanon 1982-es megszállása). Izrael intézett katonai támadást olyan távoli arab célpontok ellen is, mint Irak (Opera hadművelet) és Tunézia (Faláb hadművelet). Négy szomszédja közül csupán kettővel sikerült érdemben rendeznie viszonyát (Egyiptomi–izraeli békeszerződés, Izraeli-jordán békeszerződés). Szíriával és Libanonnal jelenleg is hadi állapotban áll. Az Arab Liga huszonkét tagállamából hattal van rendezett diplomáciai kapcsolata.
Izrael és Szaúd-Arábia tárgyalásokat folytatott a kapcsolataik rendezéséről, ezek kapcsán Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nemrég úgy nyilatkozott, hogy a normalizáció esélye „most először valós”.[117] A szaúdi külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy "többször is figyelmeztetett arra, hogy Izrael folyamatos gázai megszállása további erőszakot gerjeszt".[117]
Palesztin foglyok
1967 óta Izrael körülbelül 1 millió palesztint tartóztatott le; A palesztin férfiak 40%-a volt már izraeli börtönben élete során.[118][119] 2023 őszén közel 5200 palesztin fogoly van, köztük 170 gyerek.[120] Izrael szintén 1200 palesztint vett őrizetbe vádemelés és tárgyalás nélkül.[121] A fogvatartás időtartama ezeknél a fogvatartottaknál átlagosan egy év.[122] Izrael biztonsági okokra hivatkozva titokban tartja az ezekkel a foglyokkal szembeni vádakat.[122]
A Hamász azzal indokolta elrablását, hogy az Izrael által fogva tartott több ezer palesztin fogolyra mutatott, és azt állította, hogy fogolycserével harcol szabadságuk biztosításáért.[120][123] 2006-ban a Hamász elfoglalta Gilad Shalit, és arra kényszerítette Izraelt, hogy 1000 palesztint szabadon engedjen egy fogolycsere keretében.[124]
Palesztin rajtaütés
A palesztin támadás 2023. október 7. reggelén kezdődött. Ezen a napon a Gázai övezetben működő palesztin fegyveres ellenállási szervezetek a Hamász vezetésével váratlan, nagyszabású rajtaütést indítottak izraeli célpontok ellen. Ennek keretében a palesztinok körülbelül 3000 kezdetleges, házi készítésű rakétát lőttek ki Izraelre, palesztin harcosok áttörték az Izrael által a Gázai övezet köré épített műszaki zárat (hét méter magas kerítés, kamerák, érzékelők, önműködő gépfegyverek és őrtornyok kiterjedt rendszerét), laktanyákat, támaszpontokat támadtak meg, zsidó telepekre és településekre hatoltak be és számos foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe vittek. A palesztinok támadásukat al-Aksza áradás műveletnek nevezték.
A palesztin támadás során az izraeli oldalon 1139 fő vesztette életét. Az áldozatok közül 695 volt izraeli polgári személy (közülük 36 gyermek), 373 a rendvédelmi szervek tagja, 71 fő pedig külföldi, jellemzően az izraeli gazdaságokban és háztartásokban alkalmazott ázsiai vendégmunkás.
Az áldozatok egy része nem a palesztin harcosoknak esett áldozatul, hanem az izraeli fegyveres erők támadásai során, "baráti tűz" nyomán vesztette életét, azonban az izraeli hatóságok a különleges körülményekre hivatkozva nem tartották erkölcsileg elfogadhatónak az ilyen esetek kivizsgálását.
Izraeli válasz
A palesztin támadás váratlanul és felkészületlenül érte az izraeli hatóságokat és rendvédelmi szerveket. Joav Gallant védelmi miniszter széleskörű tartalékos mozgósítást rendelt el, és rendkívüli helyzetet hirdetett a Gázai övezet határtól számított 80 kilométer sugarú körzetben. A támadás kezdete után egy órával a hadsereg szóvivője felszólította a déli és középső területek lakóit, hogy tartózkodjanak védett helyek közelében, a Gázai övezet környékén pedig védett helyen. A támadás kezdete után két órával az IDF bombázni kezdte a a Gázai övezetet.[125][126]
Október tizedikéig folytak a harcok izraeli területen, míg az izraeli hadseregnek sikerült felszámolnia az izraeli terültre behatolt palesztin egységeket.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter október kilencedikén elrendelte a Gázai övezet teljes zárlatát. Kijelentette, hogy:„Nem lesz villanyáram, sem élelem, sem víz, sem üzemanyag, mindent elzárunk. Emberállatok ellen harcolunk, és ennek megfelelően cselekszünk.”[60][127]
Október 13-án az izraeli katonaság a Gázai övezet északi részének elhagyására utasította az övezet lakosságát. A Vádi Gázától északra lakó több, mint egymillió palesztint arra utasították, hogy huszonnégy órán belül hagyják el a területet.[128]
2023. október 27-én, több hétnyi bombázás és tüzérségi előkészítés után az izraeli szárazföldi haderők behatoltak a Gázai övezetbe. Az izraeli támadás bejelentett célja a Hamász elpusztítása és a Gázai övezet elfoglalása volt. Az izraeli behatolás nyomán hosszan elhúzódó, máig (2024 márciusa) is tartó harcok kezdődtek, melyek során az izraeli haderő a gázai polgári infrastruktúra (lakóházak, közművek, oktatási és egészségügyi intézmények, hitéleti és kegyeleti intézmények) nagy részét elpusztította, az izraeli haderő műveletei pedig aránytalanul magas járulékos veszteségekkel, azaz szélsőségesen nagy számú palesztin civil áldozattal jártak, járnak.
A Gázai övezetbe behatoló izraeli szárazföldi egységek először az övezet északi részének településeit, elsősorban Gáza városát támadták. A palesztin ellenállási szervezetek jól szervezett és makacs ellenállást tanusítottak. Az izraeli hadsereg közlése szerint a november 24-i tűzszünetig 75 izraeli katona halt meg az inváziós műveletekben.[129]A Gázai övezetben október 7-től november 30-ig 15000 palesztin vesztette életét a harcok következtében, akik közül körülbelül 6150 volt gyermek és 4000 nő.[129]
Novemberi tűzszünet
Hosszas Katar közvetítette tárgyalások után 2023. november 24-én, helyi idő szerint reggel hét órakor életbe lépett egy rövid tűzszünet, melynek keretében a palesztin fegyveres szervezetek szabadon engedték az általuk október hetedikén foglyul ejtettek egy részét, cserébe izraeli börtönökben politikai okokból fogvatartott palesztin rabok szabadon bocsátásáért. Az eredetileg négynaposra tervezett tűzszünetet meghosszabbították.[130] A tűzszünet december elsejének reggelén ért véget. A harcok újrakezdődtek.
A novemberi tűzszünet után
Az újrainduló harcok súlypontja átkerült a Gázai övezet déli részére. December 5-én az izraeli szárazföldi alakulatok megtámadták Hán Júniszt, az övezet második legnagyobb városát. 2024. január 6-án az izraeli hadsereg bejelentette, hogy sikeresen felszámolta a Hamász „harcászati keretrendszerét” a Gázai övezet északi részén.[131]
_%D7%A4%D7%A8%D7%99_-_%D7%9E%D7%A4%D7%A2%D7%99%D7%9C%D7%AA_%D7%93%D7%99-9_-_02.jpg)
Január közepén hírek jelentek meg a nemzetközi sajtóban arról, hogy az izraeli hadsereg alakulatai hozzáfogtak egy egy kilométer széles biztonsági övezet kialakításához a Gázai övezet határának gázai oldala mentén, robbantásokkal és a hadsereg páncélozott talajgyaluival lerombolva minden építményt és épületet, tönkretéve a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket.[132][133]
Gázán kívül
Az október hetedikei palesztin kitörés és az arra adott izraeli válasz nem csak a Gázai övezetben és a vele közvetlen határos izraeli területeken járt következményekkel. Palesztina másik részén, Ciszjordániában ugyan nem robbant ki a gázaihoz hasonló nyílt háború, de a már a háború kitörése előtt is igen jelentős feszültség a robbanáspont közelébe emelkedett. A háború gyakorlatilag megindítása pillanatában nemzetközivé vált; október nyolcadikán a libanoni siíta ellenállási és politikai mozgalom, a Hezbollah, amely Dél-Libanon 1982-es Izrael általi megszállása nyomán született, bejelentette, hogy Izrael elleni fegyveres támadásokkal fogja támogatni a gázai palesztinok szabadságharcát. Az Iraki Iszlám Ellenállás hasonló bejelentést tett. A szíriai palesztin fegyveres szervezetek szintúgy. A legnagyobb hatással, a legkiterjedtebb következményekkel azonban a jemeni hútik fellépése járt.
Ciszjordánia
Libanon
Irak
Szíria
Jemen
A húti Anszár Alláh mozgalom mindig is támogatta a palesztinok, Palesztina szabadságért folytatott küzdelmét.
A 2023-as Izrael-Hamász háború, a Gázai övezet ostroma nyomán a palesztinok oldalán avatkoztak be az eseményekbe, rakétákat és robotrepülőgépeket indítva izraeli célpontok ellen, az ezek kapcsán kiadott sajtóközleményeikben pedig a Gázai övezet ostromának azonnali felhagyását követelték.[134][135][136] 2023 novemberében bejelentették, hogy célpontnak tekintenek minden, a Vörös-tengeren közlekedő izraeli érdekeltségű hajót, és minden Izrael felé tartó vagy onnan induló hajót. November 18-án katonai egységeik elfoglalták és a jemeni Hudajda kikötőjébe vezették a Galaxy Leader nevű teherszállító hajót, amelynek egyik tulajdonosa az izraeli Abraham Ungar és Yael Ungar.[137] November 23-án robotrepülő találta el a CMA CGM Symi konténerhajót, melynek tulajdonosa az izraeli Idan Ofer.[138]
A támadásokra hivatkozva az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia több szövetségesük támogatásával 2024 január 11-én légicsapást mért húti célpontokra.[139] A támadásra válaszul ők bejelentették, hogy ezután minden amerikai és brit érdekeltséget jogszerű célpontnak tekintenek.[140]
A hútik elleni amerikai és brit támadások rendszeressé váltak, amire válaszul a húti támadások száma is megnőtt. 2024. Február 19-én lelőttek egy amerikai MQ–9 Reaper pilóta nélküli repülőgépet.[141]
Az Anszár Alláh máig (2024 márciusa) körülbelül négy tucat támadást intézett hajók, köztük amerikai és brit hadihajók ellen.
Az Anszár Alláh támadásai a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonalát érintik, amelyen a világkereskedelem jelentékeny hányada zajlik. Amellett, hogy gyakorlatilag zár alá vették az izraeli Eilat kikötőjét[142], komoly fennakadásokat okoztak az Izraelnek diplomáciai védelmet és katonai támogatást nyújtó nyugati államok, így az USA, az EU tagállamok és az Egyesült Királyságellátásában is. A konténerszállító hajók és tankhajók többsége kénytelen volt Afrikát megkerülve, jóval hosszabb útvonalon hajózni, ami sokszorosára emelte a szállítási költségeket.
Áldozatok
Izrael
Palesztina
Külföldi állampolgárok
Izraelben
Nepál izraeli nagykövete, Kanta Rijal nyilatkozata szerint az Izraelben tartózkodó nepáli állampolgárok közül legalább heten megsérültek a támadásban, tizenheten pedig a Hamász fogságába estek egy alumimi farmon.[143][144] Az izraeli média beszámolt arról, hogy thaiföldi és Fülöp-szigeteki vendégmunkásokat is foglyul ejtettek a palesztin fegyveresek.[145] A thai kormány később megerősítette, hogy két thai állampolgár életét vesztette a palesztin támadás során, nyolc másik megsérült, 11 pedig a fegyveresek fogságába esett.[146]
Egy német-izraeli nőt állítólag elfogtak vagy megöltek, miközben részt vett egy szabadtéri zenei fesztiválon a gázai határ közelében; az interneten elterjedt egy videó, amelyen palesztinok egy autóban felvonultatják az eszméletlen, meztelen nőt.[147][148] A zenei fesztivál egyik brit résztvevőjét eltűntnek nyilvánították.[149] Két ukrán állampolgár,[150] egy kambodzsai diák, valamint egy chilei nő halálát is megerősítették.[151][152] A francia külügyminisztérium megerősítette, hogy egy francia nő is meghalt a konfliktusban.[153]
Palesztinában
Az Orvosok Határok Nélkül közölte, hogy Izrael csapást mért egy indonéz vezetésű kórházra a Gázai övezetben, megölve egy ápolónőt, egy mentőautó sofőrjét és megsebesítve többeket.[154] Az indonéziai nem kormányzati szervezet, Emergency Rescue Committee (MER-C) megerősítette, hogy a szervezet egyik munkatársa meghalt, és az IDF a kórházát vette célba.[155] Az indonéz külügyminisztérium azonban megerősítette, hogy a halálos áldozat nem indonéz állampolgár, hanem palesztin volt.[156]
Külföldi és kettős állampolgárságú áldozatok
A The Washington Post október 11-én arról számolt be, hogy a konfliktus során 23 országból származó személyek haltak meg vagy tűntek el.[157]
| Ország | Halott | Elfogott | Eltűnt | Hiv. |
|---|---|---|---|---|
 Thaiföld | 20 | 11 | Ismeretlen | [158] |
 Egyesült Államok | 22 | Ismeretlen | Ismeretlen | [159] |
 Nepál | 10 | 17 | 1 | [160] |
 Argentína | 7 | Ismeretlen | 15 | [161] |
 Franciaország | 8 | 1 | 0 | [162] |
 Oroszország | 4 | Ismeretlen | 6 | [163] |
 Chile | 4 | 1 | 0 | [164] |
 Fülöp-szigetek | 2 | 2 | 3 | [165][166] |
 Paraguay | 2 | Ismeretlen | 2 | [167] |
 Ukrajna | 3 | 9 | 6 | [168] |
 Egyesült Királyság | 2 | Ismeretlen | 8 | [169] |
 Kanada | 3 | Ismeretlen | 2 | [170] |
 Brazília | 2 | Ismeretlen | 1 | [171] |
 Ausztrália | 1 | Ismeretlen | Ismeretlen | [172] |
 Kambodzsa | 1 | 0 | 0 | [173] |
 Peru | 1 | Ismeretlen | 3 | [174] |
 Portugália | 1 | 0 | 1 | [175] |
 Románia | 1 | 0 | 0 | [176] |
 Spanyolország | 1 | 0 | 0 | [177] |
 Németország | 1 | 5 | Ismeretlen | [178] |
 Mexikó | 0 | 2 | 0 | [167] |
 Kína | 0 | Ismeretlen | 4 | [179] |
 Olaszország | Ismeretlen | Ismeretlen | 2 | [180] |
 Tanzánia | Ismeretlen | Ismeretlen | 2 | [181] |
 Írország | Ismeretlen | Ismeretlen | 1 | [167] |
 Srí Lanka | Ismeretlen | Ismeretlen | 2 | [182] |
 Dánia | Ismeretlen | Ismeretlen | 1 | [183] |
 Kolumbia | Ismeretlen | Ismeretlen | 2 | [184] |
 Ausztria | 1 | Ismeretlen | Ismeretlen | [185] |
Reakciók
Izrael
Sürgősségi egységkormány
Jaír Lapid volt miniszterelnök és ellenzéki vezető, Benny Gantz, a Nemzeti Egység elnöke, Avigdor Lieberman, a Jiszrael Beiteinu nevű párt vezetője és Merav Michaeli, a Munkapárt vezetője közös nyilatkozatban fejezte ki teljes támogatását az IDF-nek és egységét a kormánnyal: „Ilyen időkben nincs ellenzék és koalíció Izraelben”.[186]
Benjámín Netanjáhú miniszterelnök azt javasolta, hogy a Jair Lapid vezette Yesh Atid és a Nemzeti Egység fő ellenzéki pártok lépjenek rendkívüli egységkormányba az ő Likud vezette koalíciójával, miután Lapid felszólította Netanjáhút, hogy „tegyük félre a nézeteltéréseinket, és alakítsunk egy rendkívüli, szűk körű, szakmai kormányt”.[187][188]
Palesztina
Nemzetközi
Elemzés
Daniel Byman és Alexander Palmer szerint a támadások a Palesztinai Felszabadítási Szervezet hanyatlását és a Hamásznak a palesztin politika fő hatalmi központjává válását mutatták be. A Fatah további hanyatlását jósolták, ha a status quo fennmarad.[189]
Seth Frantzman izraeli elemző szerint a támadás az Izrael és a Hamász között zajló konfliktus figyelemre méltó eszkalálódását jelentette. Jelentős léptékével és hatókörével tűnt ki, amely mind a rakétatüzet, mind a gázai határ menti támadásokat magában foglalta. Ez az esemény jelentős eltérést jelentett a korábbi konfliktusoktól, amelyek jellemzően fokozatos előrehaladást követtek a feszültség fokozatos fokozódásával.[190] A szeptember 11-i támadásokhoz és a Tet-offenzívához hasonlították.[191]
Az izraeli hírszerzés kudarca
Peter Beaumont politikai újságíró a támadást az izraeli kormány részéről „a hírszerzés korszakos kudarcának” nevezte.[192] A Jewish News Syndicate hasonlóképpen „a képzelőerő kudarcának” minősítette.[193] A BBC a hírszerzés kudarcának kérdésével foglalkozott, azt állítva, hogy bár Izraelnek volt a térség legkiterjedtebb és legjobban finanszírozott hírszerző szerve, valamint a militáns csoportokon belüli informátorok és ügynökök hálózata, mégsem látta előre az eszkalációt. Hozzátette, hogy „a Hamásznak rendkívüli szintű operatív biztonságot kellett nyújtania”.[194] Amerikai tisztviselők megdöbbenésüket fejezték ki, hogy az izraeli hírszerzés nem tudott a Hamász előkészületeiről.[195] Amir Avivi, az izraeli hadsereg gázai hadosztályának volt parancsnokhelyettese a Financial Timesnak, amely arról számolt be, hogy a támadások megingatták az ország hírszerző szolgálataiba vetett hitet, azt mondta, hogy „ez egy olyan kudarc, amely nem kisebb, mint a jom kippuri háború”.[196][197]
A Hamász és az izraeli katonai vezetés forrásai a Reutersnek elmondták, hogy a támadás a Hamász évek óta tartó kampányának csúcspontja volt, amelynek célja, hogy megtévessze Izraelt, hogy a csoportot elsősorban gazdasági és kormányzati kérdések érdeklik a harcok helyett.[198]
Hatása az izraeli–szaúdi kapcsolatok rendeződésére
A The Times of Israel című lap elemzésében azt írta, hogy a „Hamász erőszakosan visszaterelte a világ figyelmét a palesztinokra, és nagy kárt okozott az Izrael és Szaúd-Arábia közötti, az Egyesült Államok által közvetített, mérföldkőnek számító megállapodás megkötésének lendületében.”[199] A The New York Times az izraeli és szaúdi kapcsolatok rendeződésének mind halványabb kilátásairól számolt be Szaúd-Arábia azon nyilatkozata alapján, mely szerint az ország többször is figyelmeztetett „a helyzet robbanásának veszélyeire a folyamatos megszállás, a palesztin nép és törvényes jogainak semmibe vétele, valamint a szentségei elleni rendszerszintű provokációk megismétlődése következtében.”[200][201]
Andreas Kluth, a The Economist egykori szerzője a Bloomberg News hasábjain azt írta, hogy a Hamász „felgyújtotta Biden alkuját a Közel-Kelet újjáalakításáról”, mert szerinte a Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok között tárgyalt megállapodás cserben hagyta volna a palesztinokat, s ezért döntött úgy a csoport, hogy „felrobbantja az egészet”. Hozzátette, hogy Gázából nézve a dolgok csak rosszabb irányba fordulhattak volna, tekintve, hogy Benjámín Netanjáhú koalíciós partnerei ellenezték a konfliktus kétállami megoldását, és inkább Ciszjordánia egészét annektálták volna akár Izrael apartheid állammá válásának árán is.[202]
Az is felmerült, hogy Irán megpróbálja szabotálni az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatokat.[203]
Megjegyzések
Jegyzetek
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az October 2023 Gaza−Israel conflict című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.