Jens Stoltenberg
Jens Stoltenberg (
hallgat) (Oslo, 1959. március 16. –)[16] norvég közgazdász, politikus, a NATO főtitkára (2014-2023). Korábban a norvég Munkáspárt (Ap) elnöke, valamint 2000 és 2001, illetve 2005 és 2013 között Norvégia miniszterelnöke volt.
| Jens Stoltenberg | |
 | |
| Született | 1959. március 16. (65 éves)[1][2][3][4][5] Oslo[6][3] |
| Állampolgársága | norvég |
| Nemzetisége | norvég |
| Házastársa | Ingrid Schulerud (1987. augusztus 14. – )[7] |
| Gyermekei | két gyermek: Catharina Stoltenberg |
| Szülei | Karin Heiberg Thorvald Stoltenberg |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Politikai pályafutása | |
| Párt | Munkáspárt (1973–)[3] |
| A NATO 15. főtitkára | |
| Hivatali idő 2014. október 1. – 2023. szeptember 30. | |
| Előd | Anders Fogh Rasmussen |
| A Norvég Királyság miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 2005. október. 17. – 2013. október 16. | |
| király | V. Harald |
| Előd | Kjell Magne Bondevik |
| Utód | Erna Solberg |
| A Norvég Királyság miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 2000. március 3. – 2001. október 19. | |
| király | V. Harald |
| Előd | Kjell Magne Bondevik |
| Utód | Kjell Magne Bondevik |
 | |
| Jens Stoltenberg aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jens Stoltenberg témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Pályafutása
Közgazdasági végzettséget szerzett az Oslói Egyetemen. 1979 és 1981 között az Arbeiderbladet nevű lapnál dolgozott részmunkaidős újságíróként. 1985 és 1989 között az Arbeidernes Ungdomsfylking (AUF), a Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezete elnöke volt. 1989-től 1990-ig a norvég statisztikai hivatalnál dolgozott és az Oslói Egyetemen közgazdaságtant oktatott. Ezután 1992-ig a munkáspárt oslói szervezetének elnöke volt, majd a párt alelnöke lett.[16]
1990-1991 között a környezetvédelmi tárca államtitkára volt. 1993-ban választották először a Storting tagjává. 1993-1996 között kereskedelmi és energiaügyi miniszter volt Gro Harlem Brundtland kormányában. Ezután 1996 és 1997 között pénzügyminiszter volt Thorbjørn Jagland miniszterelnöksége alatt.[16]
Első miniszterelnöki időszaka
2000-ben kormányt alakított, de reformjai (a jóléti állam modernizálása, beleértve több állami vállalat privatizációját) saját pártján belül is viszályt szültek. A 2001-es választásokon a párt minden idők legrosszabb eredményét érte el (24%). Ez éles rivalizáláshoz vezetett Stoltenberg és Thorbjørn Jagland között, melyből előbbi került ki győztesen.
Második miniszterelnöki időszaka
A 2005-ös választáson lényegesen jobb eredményt ért el a Munkáspárt, így Stoltenberg 2005. október 17-én koalíciós kormányt alakíthatott.
A 2009-es parlamenti választás csekély többséggel, de megerősítette pozíciójában a vörös–zöld koalíció élén álló Stoltenberg-t, akit több vezető skandináv lap is a választás nagy győztesének nevezett, mivel pártja támogatottságát 35%-ra növelte. Fő céljának a munkanélküliek és kisebbségiek társadalomba való beemelését nevezte. A kampányban relatíve új közösségi oldalakat (Facebook, Twitter) és tudatos retorikát is felhasznált. A győzelemhez hozzájárult a 2005 óta hivatalban levő kormány hatékony válságkezelése, Stoltenberg népszerűsége és a jobboldal töredezettsége is.[17][18]
A 2011-es norvégiai terrortámadások után Stoltenberg azt mondta, hogy az erőszakra adott válasz „több demokrácia, több nyitottság”.[19]
2011. december 14-én a 100. évforduló alkalmából ő és kísérete a Déli-sarkon emlékezett meg az első sikeres expedícióról.[20]
A 2013. szeptember 9-én tartott parlamenti választásokon pártja kapta a legtöbb szavazatot, ám koalíciós partnereivel sem szerzett elég mandátumot a kormányalakításhoz. Ezért Stoltenberg a költségvetés benyújtása után 2013. október 16-i hatállyal lemondott hivataláról. Utóda Erna Solberg a konzervatív Höyre párt vezetője lett.[21]
NATO-főtitkárként
2014. márciusban a NATO Észak-atlanti Tanácsa a szervezet főtitkárává nevezte ki Anders Fogh Rasmussent követően. Stoltenberg 2014. október 1-jén lépett hivatalba.[22]
NATO-főtitkári tevékenységét a Donald Trump amerikai elnök hivatali ideje alatt az európai szövetségesekkel való, védelmi költségvetésekről szóló vita alatti sikeres közvetítés időszakát tekintve általában pozitívan ítélik meg, míg a 2021–2022-es orosz–ukrán válság alatt több nyugat- és dél-európai szövetséges szerint éles kommunikációja hozzájárulhatott a helyzet eszkalálódásához. Megbízatása 2023 szeptemberében lejár. Az év februárjában az ezt követő időszakra a Norvég Központi Bank elnökévé nevezték ki; ezt a posztját várhatóan decemberben foglalja el.[23]
Családja
Édesapja Thorvald Stoltenberg politikus, Norvégia volt külügy- és honvédelmi minisztere. Édesanyja Karin Stoltenberg (sz. Heiberg) szintén politikus, több kormányban államtitkár. Felesége Ingrid Schulerud diplomata; két gyermekük van.[16]
Jegyzetek
Források
- ↑ HVG, 2013.10.14.: Lemondott a norvég miniszterelnök. HVG Online, 2013. október 14. (Hozzáférés: 2014. október 2.)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Jens Stoltenberg című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
- Norvégia 2009: választás és törésvonalak Kitekintő 2009. szeptember 29.
| Elődje: Kjell Magne Bondevik | Norvégia miniszterelnöke 2000–2001 | Utódja: Kjell Magne Bondevik |
| Elődje: Kjell Magne Bondevik | Norvégia miniszterelnöke 2005 – 2013 | Utódja: Erna Solberg |