Kongói Köztársaság

Az országnak viszonylag kicsi tengerpartja van (170 km), viszont észak felé messze benyúlik a szárazföldbe (1200 km). Az ország legnagyobb területeit lapos fennsíkok és mocsaras völgyek teszik ki. A természetes növénytakarója változatos, a szárazabb déli területeken a szavanna, míg az északi, csapadékosabb területeken az esőerdő a jellemző.^[9]

Domborzat

Délnyugatra egy tengerparti síkság fekszik, középen a Mayombé hegység emelkedik ki a kristályos kőzeteivel, az ország belsejében egy fennsík található.

Vízrajz

Keleti határát két nagyobb folyó, a Kongó és az Ubangi jelenti.

Éghajlat

Egyenlítő menti helyzete miatt a hőmérséklet egész évben egyenletes. A nappali hőmérséklet általában 24 °C, miközben a levegő páratartalma magas. Éjjel 16–21 °C-ra hűl a levegő. Az éves csapadékmennyiség a parti síkságon 1000 mm körüli, az ország központi vidékén 2000 mm-t meghaladja. Időben viszont nem egyenletesen oszlik el: a legszárazabb hónap június és augusztus, a legesősebb november.

Környezeti problémák

A főbb környezeti problémák közé tartozik a járművek kibocsátása miatti levegőszennyezés, főleg a nyers, kezeletlen szennyvízből származó vízszennyezés és az erdőirtás.

A faipar és más iparágak veszélyeztetik a környezetet, amelyekről viszont az állam nem tud lemondani. Súlyosbítja a helyzetet a hatékony kormányzat hiánya, a döntések átláthatatlan módja.^[10]

Élővilág, természetvédelem

Az ország legnagyobb része a trópusi esőerdők zónájába esik. A síkságokon nagyon nehezen járható mocsarak alakultak ki, amelyek védelmet nyújtanak ritka állatoknak is. Ilyen például a gorilla.

Nemzeti parkjai

• Conkouati-Douli Nemzeti Park
• Nouabalé-Ndoki Nemzeti Park
• Ntokou-Pikounda Nemzeti Park
• Odzala-Kokoua Nemzeti Park
• Ogooué-Leketi Nemzeti Park

Természeti világörökségei

Az UNESCO világörökség-listáján egy terület van, a Sangha-folyó menti három nemzeti védettségű terület, amely három ország területét és nemzeti parkjait foglalja magában, a Kongói Köztársaság Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkját, Kamerun Lobéké Nemzeti Parkját és a Közép-afrikai Köztársaság Dzanga-Ndoki Nemzeti Parkját.^[11]

A térség legrégebbi lakói a pigmeusok. A bantu vándorlás idején bantuk váltották fel, olvasztották be őket. A bakongó nép egy bantu csoport, amely a mai Angola, Gabon és Kinshasa-Kongó egy részén is letelepült. Több bantu királyság épített ki kereskedelmi kapcsolatokat a Kongó folyó vízvidékével, a legnevezetesebbek: Kongó, Loangó, Teke. Az európaiakkal a kereskedelmi kapcsolat a 15. század végétől kezdve gyorsan kiépült – a belső területeken foglyul ejtett rabszolgákkal kereskedtek. A partvidék a transzatlanti rabszolga-kereskedelem kiindulópontja volt. Ez a kereskedelem a korai 19. századig folyt és végül aláásta a bantu királyságok erejét.

A köztársaság a Franciaország által kormányzott Közép-Kongó helyén jött létre, amikor 1960-ban kivívta a függetlenséget. Az új állam negyed évszázados kísérlete a marxizmussal 1990-ben – a közép-európai kommunista rezsimek bukásával egyidőben – véget ért, 1992-ben demokratikus úton választott kormányt iktattak be. 1997-ben egy rövid polgárháború után a korábban marxista Denis Sassou-Nguesso elnök került hatalomra.

Az ország félelnöki rendszerű köztársaság.

A parlament két kamarás, egy 72 fős Szenátusból és egy 151 fős Nemzetgyűlésből áll.^[12]

Az országot a Freedom House 2022-es jelentése a »nem szabad« kategóriába sorolta.^[12]

Az elnököt közvetlenül választják, öt évre. A 2002-es alkotmány két mandátumra korlátozta az elnököt, és 70 éves korhatárt írt elő.^[12] A Denis Sassou Nguesso elnök által javasolt 2015-ös alkotmányos népszavazás azonban megszüntette ezeket a korlátozásokat, lehetővé téve számára, hogy újra induljon. A népszavazást széleskörű tiltakozások követték és csalással vádolták.^[12]

Denis Sassou-Nguesso elnök évtizedek óta szinte megszakítás nélkül megőrizte hatalmát az ellenzék súlyos elnyomásával.^[12] Sassou Nguesso két legjelentősebb ellenfele a 2016-os elnökválasztás után börtönbüntetést kapott.^[12]2021-ben Sassou Nguesso a negyedik elnöki ciklusát nyerte meg, miután 1997-ben visszatért a hatalomba. Ekkor Sassou Nguesso a szavazatok 88,4 százalékát szerezte meg, egy ellenzéki csoport bojkottjával, a szavazók megfélemlítésével és az internet leállásával megzavart választáson.^[12]

A korrupció és a több évtizedes politikai instabilitás hozzájárult a gyenge gazdasági teljesítményhez és a szegénység magas szintjéhez.^[12] Gyakran jelentenek a biztonsági erők által elkövetett visszaéléseket, de csak ritkán vizsgálják ki őket.^[12]

Közigazgatási beosztás

A Kongói Köztársaság közigazgatási területi felosztásának két szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a megye (département), amelynek az alegysége a kerület. Az ország 12 megyére van osztva, amelyekből 2 városi terület, a főváros, Brazzaville és a második legnagyobb város, Pointe-Noire. A megyék tovább vannak osztva 86 kerületre. További 6 önkormányzati város van, amelyekbe beletartozik Brazzaville és Pointe-Noire is.

Külkapcsolatok

33 országnak van kongói köztársasági diplomáciai külképviselete, továbbá az Európai Uniónak és az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ország az Afrikai Unió, a Frankofónia tagja. Határvitája a Kongói Demokratikus Köztársasággal van a határaikul szolgáló Kongó folyó mentén, aminek nagy részén a gyarmati korszak hagyatékaként nincs meghatározva a folyón lévő szigetek hovatartozása.

Védelmi rendszer

Bővebben: A Kongói Köztársaság hadereje

Általános adatok

Legnépesebb települések

Bővebben: A Kongói Köztársaság városai

A Kongói Köztársaság legnagyobb városai népesség szerint (2007)^[13]

Kép	Rang	Város	Megye	Népesség	Rang	Város	Megye	Népesség	Kép
Brazzaville	1.	Brazzaville	Brazzaville	1 373 382	11.	Bouansa	Bouenza	19 064	Dolisie
	2.	Pointe-Noire	Pointe-Noire	715 334	12.	Gamboma	Plateaux	18 514
	3.	Dolisie	Niari	83 798	13.	Mossaka	Cuvette	15 112
	4.	Nkayi	Bouenza	71 620	14.	Mindouli	Pool	14 541
	5.	Impfondo	Likouala	33 911	15.	Oyo	Cuvette	14 295
Pointe-Noire	6.	Ouésso	Sangha	28 179	16.	Makoua	Cuvette	14 240	Nkayi
	7.	Madingou	Bouenza	25 713	17.	Loudima	Bouenza	14 130
	8.	Owando	Cuvette	24 736	18.	Mossendjo	Niari	13 238
	9.	Sibiti	Lékoumou	22 951	19.	Bétou	Likouala	11 240
	10.	Loutété	Bouenza	19 212	20.	Djambala	Plateaux	10 652

Etnikai megoszlás

A lakosság döntő többsége, 90%-a bantu. Általában alacsonyabb termetű, robusztus, fekete bőrű emberek.

A feketék főbb csoportjai:^[14]

• az ország névadói a kongók, 52% az arányuk, két fő csoportjuk, a ba-kongó és a vili-kongó.
• a második legnagyobb csoport a teke, aránya 17%.
• a mbosik 12%-nyi arányt érnek el.
• kisebb csoport még a mbeték 5%-os aránnyal;
• további csoportok: 3–3% punuk és szangák; 2% maka, 4% egyéb kisebb csoportok tagjai.

A lakosság mindössze 2-3% pigmeus,^[15] ők a terület igazi őslakói, akik a bantuk térhódítása miatt az őserdőbe húzódtak vissza, sokuk még ma is vadászatból és gyűjtögetésből él. A pigmeusok rendkívül alacsony termetűek, eredetük nem ismert, de nem rokonai az afrikai feketéknek.^[16][17]

Ezenkívül, van még kb. 1%-nyi fehér (európai) lakosa is az országnak, a francia gyarmatosítók utódai.

Az országban számos libanoni bevándorló is él, akik a francia uralom idején költöztek ide.^[18]

Nyelvi megoszlás

• hivatalos: a francia,
• közvetítőnyelv: kituba (kongói) vagy monokutuba,
• további főbb nyelvek: kikongo, lingala és sok helyi nyelv és nyelvjárás.

A lakosság nagy része Pointe-Noire és a déli Brazzaville közötti vasútvonal mentén koncentrálódik, ahol a kituba (a kikongón alapuló kreol nyelv) az elsődleges nyelv. A lingala az ország ritkán lakott északi felében domináns.

Vallási megoszlás

A lakosság 30%-a római katolikus, 55%-a egyéb keresztény (főleg protestáns, afrikai egyházak követője), 15% egyéb (hagyományos afrikai vallású, muszlim, nem vallásos stb.)^[4][19]

Szociális rendszer

Általános adatok

A francia gyarmati múlt, majd a függetlenné válás után bekövetkezett szocialista gazdaságpolitika és az 1997–1998 évi polgárháború miatt elmaradott, a külföld felé eladósodott ország. Afrikai viszonylatban közepesen fejlett, ország elsősorban kőolajexportja révén emelkedik ki a környezetéből.^[20] Agrár-ipari ország. A modern ipari szektor mellett a mezőgazdaság és a kézműipar emelkedik ki.

Gazdasági ágazatok

• A GDP összetétele szektoronként 2014-ben:^[4] mezőgazdaság: 3,3%, ipar: 74,4%, szolgáltatások: 22,3%
• Munkanélküliségi ráta (2012-ben): 53%. A népesség 46,5%-a él szegénységi küszöb alatt.^[4]

Mezőgazdaság

Fő termények: manióka (tápióka), cukornád, rizs, kukorica, földimogyoró, zöldségfélék, kávé, kakaó.^[4]

Ipar

Fő ipari ágazatok: kőolaj-kitermelés, cementgyártás, faipar, sör-, cukor-, pálmaolaj-, szappan-, lisztgyártás, cigarettaipar.^[4]

Természeti erőforrásokban gazdag, de ásványkincsei nagyrészt kiaknázatlanok. Az utóbbi években új kőolajlelőhelyeket fedeztek fel, elsősorban a part menti tengeren. Az olaj az állam bevételének mintegy 90%-át adja. Egyre nagyobb hangsúly kerül az ásványi kincsek kiaknázására is; a legfontosabbak a magnézium, kálisó, arany, de található még réz, ólom, cink is.

Kereskedelem

• A legfontosabb exportcikkek: kőolaj, fűrészáru, furnér, cukor, kakaó, kávé, gyémánt
• Importjában építőanyagok, gépek, élelmiszer, vegyipari termékek szerepelnek.

Fő kereskedelmi partnerek 2013-ban:^[4]

• Export:  Kína – 53,8%,  Egyesült Államok – 11,1%,  Ausztrália – 9,4%,  Franciaország – 5,3%
• Import:  Kína – 19%,  Franciaország – 18,7%,  Olaszország – 6,2%,  Egyesült Államok – 5,5%,  India – 5,1%,  Belgium – 4,5%

Az országra jellemző egyéb ágazatok

A közlekedési infrastruktúra fejletlen. Úthálózatának mintegy 1/10-e szilárd burkolatú (2007-ben).

Vasút

Bővebben: A Kongói Köztársaság vasúti közlekedése

Két vasútvonala: Pointe Noire-Brazzaville és Monte Belo-Mbinda.

Az országban belül jelentős a hajózás, a hosszú hajózható folyószakaszoknak köszönhetően. Fő kikötői: Pointe Noire és Brazzaville.

Nemzetközi forgalmú repülőterek ugyancsak ebben a két városban találhatók.^[20] Belföldön a nagyobb városok között (Brazzaville, Pointe Noire, Owendo, Ouesso, Dolisie stb.) is választhatjuk a repülőt. A helyi légitársaságok – Régional Express, Air Atlantic, Aero Service, Congo Airways, TAC) az ország mintegy tíz repülőterén elérhetők.^[21]

Oktatási rendszer

Kulturális intézmények

Tudomány

Művészetek

Média

Hagyományok, néprajz

Gasztronómia

Volt francia gyarmatként francia kulináris hatásokkal is találkozni az országban. A nagyobb városokban francia pékségek, éttermek, kávézók és cukrászdák akadnak, s többnyire libanoniak vezetik őket. Nem ritkák az indiai és kínai éttermek sem. Tapasztalhatók még arab és ázsiai kulináris hatások a gasztronómiában. Az autochton ételek alapja a kecske- és baromfihús, valamint a hal.^[18]

A folyók bővelkednek halakban; az édesvízi halak a fő fehérjeforrást képezik. A piacokon különféle sózott halakat kapni. Alapvető növényi élelemforrása a tápióka. Elterjedt nyugati-afrikai tésztaféle a fufu, amelynek alapja a tápióka és kukorica, s amelyet gyakran esznek kecskepörkölthöz.^[18]

Fontos zöldség a főzőbanán, amelyet sütve esznek, ezzel helyettesítve a burgonyát.^[18]

A szeszesitalok között a legelterjedtebb a pálmabor.^[18]

Az országba érkezőknek rendőrségi, egészségügyi és vámügyi formanyomtatványt kell kitölteniük, valamint az útlevélen és vízumon kívül rendelkezniük kell a visszautazást igazoló jeggyel.

Egészségmegőrzés: malária, sárgaláz, tífusz, kolera, hepatitisz.

Az ország legnépszerűbb sportja a labdarúgás. A kongói labdarúgó-szövetséget 1962-ben alapították, és 1964 óta tagja a FIFA-nak. A kongói labdarúgó-válogatott legjobb eredménye az 1972-es afrikai nemzetek kupáján elért első helyezés volt, azonban labdarúgó-világbajnokságra még nem sikerült bejutnia. További népszerű sport még a kosárlabda és a tenisz.^[22]

A Kongói Köztársaság az olimpiai játékokon 1964 óta két kivétellel mindegyik évben képviseltette magát, de még egy érmet sem sikerült szereznie. A legjobb eredményt eddig Franck Elemba érte el súlylökésben, amivel negyedik helyezést ért el a 2016. évi nyári olimpiai játékokon.

Az ország nemzeti és egyben legnagyobb stadionja a 60 000 fő befogadására alkalmas Stade Municipal de Kintélé, ami 2015-re készült a 2015. évi Afrikai játékok megrendezése alkalmából.

• Erdősi Ferenc. Afrika közlekedése. Pécs: Publikon Kiadó (2011). ISBN 978-615-5001-32-1 
• ↑ Probáld F. 2002.: Probáld Ferenc: Egyenlítői Afrika államai. In: U.ő (szerk.): Afrika és a Közel-Kelet földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2002. Második kiadás. 160-161.

A Wikimédia Commons tartalmaz Kongói Köztársaság témájú médiaállományokat.

• A kormány hivatalos weboldala (franciául)
• A Konzuli Szolgálat tájékoztatója a Kongói Köztársaságról (magyarul)