Index librorum prohibitorum
Az Index librorum prohibitorum (latin, jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) vagy röviden csak index azon könyvek listája volt, amelyeknek olvasásához és birtoklásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását és hívei számára ezt kifejezetten tiltotta. A kánoni értelemben a legfőbb egyházi tekintély megbízása folytán összeállított és kihirdetett könyvek jegyzékének az volt a célja, hogy az egyház megakadályozza a teológiailag helytelen, a katolikus hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tanok terjedését a hívei között.[2]
| Index librorum prohibitorum | |
| „tiltott könyvek jegyzéke” | |
 | |
| Az Index egy 1564-es kiadása | |
| Szerző | a római katolikus egyház Index- kongregációja (lat. Congregatio indicis) |
| Megírásának időpontja | 1559 és 1948 között, 30-szor átdolgozva jelent meg |
| Első kiadásának időpontja | 1559 |
| Nyelv | latin |
| Témakör | a római katolikus egyház által a hívek részére tiltott könyvek lista-szerű felsorolása |
| Műfaj | könyvlista |
| Kiadás | |
| Magyar kiadás | Mindössze egy kivonat létezik magyar nyelven[1] |
| Külső hivatkozás | az utolsó, 1948-as index |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Index librorum prohibitorum témájú médiaállományokat. | |
Az Index librorum prohibitorum a Hittani Kongregáció 1966. április 14-i közleményével hivatalosan mintegy megszűnt létezni. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket a hittani kongregáció 1966. június 14-ikei állásfoglalása tisztázta: a régebbi büntetések veszítették érvényüket, amelyek a tiltott könyvek olvasásához kapcsolódtak. Maga az Index továbbra is erkölcsileg kötelező maradt.[3] E tényállást Ratzinger bíboros is megerősítette 1985-ben.[4] Ottaviani bíboros, a Hittani kongregáció vezetője szerint az Index mintegy megszűntében nagy szerepe volt annak, hogy a Hittani Kongregáció nem tudott lépést tartani a kortárs megjelenő könyvek és publikációk egyre növekvő számával.[5]
Történet
Előzmények
A pápák és a püspökök ősidőktől fogva szent kötelességüknek és Isten adta joguknak tekintették a nekik nem tetsző teológiai, tudományos és irodalmi művek cenzúrázását, betiltását és megsemmisítését. A kereszténység kezdeti időszakában a főpapok megsemmisítették az antik görög és római irodalom műveit; a Biblia kánonikus szövegének megállapítása után elpusztították a Biblia minden egyéb változatát. Ugyanerre a sorsra jutottak a korai keresztények és a középkori "eretnekek" művei, Ariustól kezdve egészen a katharokig bezárólag: e műveket az eretnekekkel együtt elégették. A Talmudot, a Koránt, s a zsidók és a muszlimok más vallási műveit az évszázadok során mind igyekeztek megsemmisíteni.[6]
A lázadó jellegű és az egyháznak nem tetsző irodalom megsemmisítése a középkorban nem jelentett különösebb problémát, mert kevés volt az írni-olvasni tudó ember, és még kevesebb volt a mű. A könyvnyomtatás kezdetével, amit az egyháziak „ördögi találmánynak” tartottak, a probléma bonyolultabbá vált.[6]
A könyvnyomtatás gyorsan elterjedt, növekedett az írni-olvasni tudók száma. 1448-tól 1500-ig Európa 246 városában 1099 nyomdát hoztak létre, s ez alatt az idő alatt 40 ezer könyvet adtak ki 12 millió példányban.[6]
A nyomdagép hatalmas fegyverré vált a pápaság ellenfeleinek, a humanistáknak, a protestánsoknak, a tudósoknak a kezében. A tudósok, akik humanistáknak nevezték magukat, s örökösen kételkedtek, lealacsonyították az egyház valamennyi szent dogmáját, s "rosszindulatú műveiket" a német Gutenberg "sátáni találmánya", a könyvnyomtatás segítségével terjesztették. Az eretnek ragállyal nem volt képes megbirkózni a helyi inkvizíció, annak ellenére, hogy sok királyságban maguk az uralkodók gyakoroltak védnökséget felette. Franciaországban, Lengyelországban és néhány más államban megszüntették az inkvizíciót, s funkcióit a világi törvényszékeknek adták át.[6]
A katolikus főpapok mind nagyobb nyugtalansággal tekintettek a nyomtatott termékek növekvő folyamára mint őket elnyeléssel fenyegető valamiféle új vízözönre. Igyekeztek magukat megvédelmezni tőle: megtiltották, hogy bármit is kinyomtassanak az erre meghatalmazott inkvizítorok különleges jóváhagyása nélkül.[6]
Elsőként IV. Szixtusz pápa tette közhírré 1471-ben, hogy előzetes cenzúrát vezetett be a könyvekre.[6]1479-ben az „Accepimus litteras” című kiadványában Köln városának teljhatalmat adott, hogy a "hitellenes" iratok nyomtatói, vásárlói és olvasói ellen eljárjon.[7]
1487-ben VIII. Ince pápa „Inter multipliées” kezdetű bullájában minden nyomdásznakkiközösítés terhe alatt kötelességévé tette, hogy a műveiket már a nyomtatás előtt egyházi cenzúrának vessék alá.[7]1515-ben hasonló rendeletet adott ki X. Leó pápa is „Inter sollicitudines” motu propriójában [8] és az V. lateráni zsinaton keresztülvitte a nyomtatott művek cenzúrájának bevezetését s ennek kiterjesztését a keresztény világra.[6]
Az első újkori tiltott könyvek
A könyvtilalom a reformáció térnyerésével lett egyre nagyobb.
1535-ben I. Ferenc francia király parancsára a Sorbonne teológusai összeállították a tiltott könyvek jegyzékét; az ilyen könyvek kiadásáért, terjesztéséért és olvasásáért az egyházból való kiközösítés, börtönbüntetés, sőt máglya járt.[6]
Az ellenreformáció jegyében a leuven-i (1540), majd a párizsi (1544) egyetemek „katalógus” néven adtak ki tiltójegyzékeket.
Francia kollégájának példáját követte V. Károly spanyol király 1546-ban, majd a portugál inkvizíció is. Indexet adott ki az inkvizíció velencei (1551), firenzei (1552) és a milánói (1554) ága is.[6]
Magyarországon
Magyarországon II. Lajos király 1524-ben lépett fel a katolikus egyház épségének védelmére.Rendeletet intézett Szeben erdélyi város elöljáróságához, melyben jószágvesztés terhe alatt megparancsolta, hogy Luther könyveit házról-házra felkutassák s nyilvánosan elégessék s többé senki se merje azokat árusítani, venni vagy olvasni.[7] Hasonló rendeletet intézett ugyanezen év nyarán Szalkai László esztergomi érsek Szeben és Brassó városok klérusához.[7]
1570-ben Miksa király rendelte el az unitáriusok és a zwingliánusok (reformátusok) iratainak felkutatását és megsemmisítését.[7]
Római index
A formális Index létrejöttét Carafa bíboros (a későbbi IV. Pál) 1543-as rendelete könnyítette meg, amely szerint csak olyan könyvet lehet kinyomtatni, amely rendelkezik az inkvizíció előzetes engedélyével.
Az 1559. évi első római index kiadásával a katolikus országokban megjelenő könyvek cenzúráját a pápai inkvizíció egyesítette kezében.Ez adta ki az első formális indexet IV. Pál pápa uralkodása alatt.
Három, betűrendben szerkesztett osztálya létezett:
- azon íróknak nevei, akiknek minden művét tiltottak;
- egyes tilos művek, a szerzők megnevezésével;
- névtelen szerzők.
Ez a jegyzék tartalmazta továbbá a tilos bibliakiadásokat, valamint azon könyvkiadók neveit, amelyek "eretnek" könyveket nyomtattak.
Az Indexet a tridenti zsinat átdolgoztatta, s bővítette, az új listát IV. Piusz pápa 1564. március 24-én a Dominici gregis custodiae Domino kezdetű pápai bullával tette közzé. Ez a bővített változat a jegyzékek előtt közölte az indexre tétel szabályait. A könyvtilalom joga a pápát illette.
Indexkongregáció
V. Piusz pápa 1571-ben létrehozta a tiltott könyvek indexének összeállításával foglalkozó hivatalt, az Indexkongregációt (Congregatio indicis). Ez a kongregáció adta ki a tilos könyvek olvasására való egyedi engedélyeket is. A kongregáció egy bíbornok elnöklete alatt világi és szerzetesrendbeli papságból kiszemelt tanácsosokból (consultor) állt; tagja volt a pápai udvar hivatalos teológusa (Magister sacri Palatii) is. A kongregáció határozatait pápai megerősítés után Rómában (in acie campi Florae) hirdették ki.
Az index kongregációja még ebben a században a jezsuiták ellenőrzése alá került.[6]
Az Indexet VIII. Kelemen adta ki utoljára 1596-ban úgy, hogy egyes szerzők minden művét tiltotta.
VII. Sándor pápa 1664-ben újrarendezte a tiltott könyvek gyűjteményét.[2]
Ezt követően úgynevezett Opera omnia (Összes műve) dekrétumokkal tiltottak be egy-egy szerzőt.
20. század
1900-ban XIII. Leó eltörölte a korábbi listát és új szabályokat hozott az indexre tételhez, majd 1908-ban az index kongregációját megfosztotta a bírói funkcióktól.
XV. Benedek pápa pedig 1917. március 25-én föloszlatta az Index Kongregációt, feladatkörét átruházta a Szent Officiumra, melynek egy részlege foglalkozott az Index szerkesztésével. A pápa jóváhagyta a katolikus egyház kánonjogi kódexét. A kánonjogi kódex a katolikus egyház alaptörvénye, cikkelyeinek nem teljesítéséért a hívőket az egyházból való kiközösítés fenyegeti. [6]
Az Index librorum prohibitorum-ot 1948-ig naprakészen tartották, rendszeresen bővítették. A lista nem egyszerű reakció eredménye volt. Előbb felszólították a szerzőket, hogy védjék meg munkáikat, melyeket korrigálhattak, újraszerkeszthettek, ha el kívánták kerülni a betiltást. Az eljárás végeredményben publikálás előtti cenzúrára bátorított.
A tiltott könyveket az első kódex 1399. kánonja sorolja fel :[6][10]
- 1. A Szentírás minden, nem a katolikusok által kiadott szövegét.
- 2. Mindazon szerzők könyveit, akik az eretnekséget és a szakadást védelmezik, vagy bármi módon magának a hitnek az alapjait igyekeznek szétrombolni.
- 3. Speciálisan az egyház vagy a keresztény szokások ellen irányuló könyveket.
- 4. Valamennyi nem katolikus személy vallásos tárgyú könyvét, ha nincs külön megjelölve, hogy a szóban forgó könyv nem tartalmaz semmit, ami a katolikus hittel ellentétes.
- 5. Olyan könyveket és brosúrákat, amelyek új látomásokról, jelenségekről, jóslásokról és csodákról szólnak, vagy amelyek új szenteket propagálnak, ha e könyveket a kánonikus szabályok figyelmen kívül hagyásával tették közzé.
- 6. Olyan könyveket, amelyek bármely katolikus dogmát vitatnak vagy nevetségessé tesznek; amelyek a Szentszék által elítélt hibákat védelmeznek; amelyek az egyházi fegyelem rombolására irányulnak; amelyek tudatosan sértik az egyházi hierarchiát vagy a klérust és az egyházat.
- 7. Könyveket, amelyek bármiféle babonát, varázslást, jóslást, jövendölést, mágiát, szellemidézést stb. tanítanak vagy ajánlanak.
- 8. Könyveket, amelyek törvényesnek ismerik el a párbajt, az öngyilkosságot és a válást, és amelyek azt bizonyítják, hogy a szabadkőművesség s a hozzá hasonló szervezetek nemcsak nem ártalmasak, hanem hasznosak az egyházra és a polgári társadalomra.
- 9. Pornográf könyveket.
- 10. A Szentszék által jóváhagyott liturgikus könyveket, ha változtatások vannak bennük.
- 11. Olyan könyveket, amelyek apokrif, betiltott vagy a Szentszék által érvénytelenített bűnbocsánatot terjesztenek.
- 12. Krisztus, Szűz Mária, az angyalok, a szentek és Isten más szolgáinak az ábrázolásait, ha nem felelnek meg az egyház szellemének és utasításainak.
A kánonjogi kódex megtiltja, hogy az összes hívők és egyházi személyek a bíborosok, a püspökök és más magas rangú egyházi méltóságok viselőinek a kivételével külön engedély nélkül „kiközösített” könyveket használjanak. Azok, akik használatukra engedélyt kapnak, kötelezik magukat, hogy ezeket másoknak át nem adják.[6]
1966-ban a II. vatikáni egyetemes zsinat hatására a Vatikán beszüntette a tiltott könyvek indexének kiadását.
Szerzők és művek indexen
A lista nem volt állandó, noha folyamatosan bővült, idővel lekerültek róla művek. Becslések szerint a Vatikán összesen tízezer könyvet vagy teljes életművet helyezett indexre. Az 1948 októberében felállított utolsó, 32. Index mintegy 4000 cenzúrázott címet tartalmazott, a legkülönfélébb okokból: eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség stb.[1] Olyan ismert szerzőket találhattunk a jegyzékben egy-egy művel, mint:
Theodoor Hendrik van de Velde holland szexológus, A tökéletes házasság című szexológiai kézikönyve miatt szerepelt a listán. Másoknak teljes vagy szinte teljes életműve felkerült az indexre:[11]
| Név | Élt | Foglalkozása |
|---|---|---|
| Honoré de Balzac | 1799 – 1850 | francia szépíró → minden szerelmes regénye |
| Giordano Bruno | 1548 – 1600 | olasz filozófus → teljes életműve |
| Anatole France | 1844 – 1924 | francia szépíró → teljes életműve |
| Thomas Hobbes | 1588 – 1679 | angol filozófus → teljes életműve |
| David Hume | 1711 – 1776 | angol filozófus → teljes életműve |
| Maurice Maeterlinck | 1862 – 1949 | belga szépíró → teljes életműve |
| Pierre-Joseph Proudhon | 1809 – 1865 | francia utópista szocialista → teljes életműve |
| Stendhal | 1783 – 1842 | francia szépíró → minden szerelmes regénye |
| Voltaire | 1694 – 1778 | francia szépíró, filozófus → szinte minden műve |
| Émile Zola | 1840 – 1902 | francia szépíró → teljes életműve |
Indexre került a Talmud, a Korán, sőt egy időben a Szent Biblia egyes (leginkább református) kiadásai is. Magyar szerzők közül indexen volt Kollár Ádám Ferenc, Bölöni Farkas Sándor, Prohászka Ottokárnak pedig három írása is szerepelt a listán.
Egyes indexre tételek mögött politikai szándékok is meghúzódhattak: Heinrich Heine német költőt például azzal vádolták, hogy veszélyes forradalmi gondolatokat terjeszt, amelyek Európa feudális társadalmi összetételét romba dönthetik, 1926-ban pedig a francia szélsőjobboldali Action Française magazin is felkerült a jegyzékre (ugyanakkor Adolf Hitler Mein Kampf-ja nem).
Az Index hatása túlmutatott a katolikus világ határain. Hosszú időn át nehéz volt tiltott könyvet találni Kanadában éppúgy, mint Lengyelországban, főként a nagyvárosokon kívül. Az Index librorum prohibitorum hivatalosan a Hittani Kongregáció 1966. június 14-i közleményével szűnt meg, eltörlésével azonban a római katolikus egyház nem tekinti megszűntnek a könyvek és a tömegtájékoztató eszközök iránti felelősségét. 1966-ban a második vatikáni zsinat az Inter mirifica kezdetű dekrétumában szólt a kérdéskörrel kapcsolatos problémákról.
Index expurgatorius
Az Index librorum prohibitorum különbözött az Index librorum expurgandorum-tól (más néven: Index expurgatorius), azon könyvek lajstromától, amelyeknek csak bizonyos, botrányosnak ítélt részeit kellett törölni a meglévő példányokban és az új kiadásokban.
Köznyelvi jelentés
Az „indexre tesz” kifejezés betiltás, cenzúrázás jelentéssel mára átment a köznyelvbe.
Jegyzetek
Források
- Müller Lajos S. J: Római Index: Nevezetesebb tiltott könyvek jegyzéke. (magyarul) Budapest: „Magyar Kultúra”. 1926. = Katolikus Kultúrkönyvtár, VII arch Hozzáférés: 2018. május 4. A könyvbírálatról és a könyvtilalomról szóló legújabb törvények ismertetésével
- Dr. Schermann Egyed: Az egyházi könyvtilalom és könyvbírálat magyarázata: Kivonat a szerzőnek ugyaníly című nagyobb művéből. (magyarul) Budapest: Szent-István Társulat. 1908. arch Hozzáférés: 2018. május 4.
- Géczy József: Az egyházi könyvtilalom és könyvbirálat. (magyarul) Nagyvárad: Szent László-Nyomda Részvénytársaság. 1915. arch Hozzáférés: 2018. május 4. Hittudományi doktori felavató értekezés
További információk
- Bokor József (szerk.). Index librorum prohibitorum, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26.
- Index librorum prohibitorum Archiválva 2010. február 10-i dátummal a Wayback Machine-ben (1559 – fakszimile)
- Index librorum prohibitorum Archiválva 2015. szeptember 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (1948)
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014. Index librorum prohibitorum
Kapcsolódó szócikkek
További információk
- Simon György: Az egyházi könyvtilalom és könyvbirálat különös tekintettel XIII. Leo pápa "Officiorum ac munerum" kezdetű konstitucziójára. Veszprém, 1898. Online
- Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon (Könyvindexek 1945–1946), epa.oszk.hu