Védőszent
A védőszent (latinul patronus; patrona) olyan szent, akit egy hely (ország, terület, település, templom stb.), tevékenység, személy vagy közösség (család, nemzet stb.) mennyei védőjének tekintenek.[1][2] A kereszténységben a római katolikus egyházban, az anglikanizmusban vagy az ortodox kereszténységben ismert.
Egyes kultúrákban a nemzeti vagy helyi istenek a védőszentek megfelelői;[3] az a védőisten, aki egy nép-népcsoport, foglalkozás, esemény stb. oltalmazója. Például: Diana a vadászat latin patrónája, a görög Dionüszosz a szüreté vagy Kínában Khuei Hszing a tudósok patrónusa.[3]
Kereszténység
Történelem
A keresztény védőszent kultuszban az ókori szokások és hiedelmek pogány elemei élnek tovább.[5] (→ védőisten)
A 3. században a görög misztériumok kezdtek hatást gyakorolni az egyházra, és a következő században antik példa nyomán kifejlődött a szentek kiterjedt tisztelete.[6]
A pogány tömegek megtérítésével megindult a pogány kultuszok integrációjának folyamata. A nép lelkében kiirthatatlanul benne gyökerező vallási gyakorlatok átformálódva kerültek át a keresztény ún. másodrendű kultuszba.[7]A különböző foglalkozásokért, eseményekért felelős istenségek elképzelése folytatódott a keresztény hitben, a szentek tiszteletének rendszerében.[8] A védőszentektől nemcsak azt kívánták, hogy közbenjáróként legyenek a Mindenhatónál, hanem konkrét követelményekkel álltak eléjük: esőt küldeni a szántóföldekre, segíteni a szerencsés szülésben stb.[9]
A templomok annak a mártírnak (majd később szenteknek is) a nevét kapták, akitől azt várták, hogy közbenjáróként járjon el az ott istentiszteletet végző keresztényekért. A templomok, a régiók és országok védőszentjeit úgy választották ki, hogy a mártírnak vagy szentnek valamilyen kapcsolata volt az adott hellyel.[10]
Az európai középkorban a védőszentek örökbefogadása az élet minden területére kiterjedt: az emberek egészségére, foglalkozására és családjára, a kereskedelemre, a veszélyekre, a településekre, az országra.[11][10]A reformáció előtti nyugati kereszténység egész társadalmi életét a menny szentjeitől való védelem gondolata mozgatta.[10]
Katolicizmus
Az egyházi szabványok szerint (1630. március 23.) a hívek választják a védőszentet a kanonizáltak közül a püspök és papság beleegyezésével, és a választást a Congregatio Rituum erősíti meg. Változtatás csak az apostoli szék engedélyével történhet. Ünnepe elsőrangú és nyolcaddal (oktáva) bír.
Védőszent lehet az is, akinek a nevét a keresztségben kapja az ember, tehát pl. a György nevezetűeknek Szent György.
Magyarország fővédőszentje Szent István király, akinek ünnepe augusztus 20-án, szentté avatásának évfordulóján van. Az ország védőasszonya (Patrona Hungariae) Szűz Mária, kinek tiszteletére Vaszary Kolos hercegprímás 1896-ban külön ünnepet eszközölt ki a pápánál, melyet ma Magyarok Nagyasszonya néven tartanak. Az ünnep napja először október második vasárnapjára esett, majd X. Piusz pápa áttette október 8-ra. A II. vatikáni zsinat után a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re módosította az időpontot, de 1984-től ismét október 8-án tartják.[12]
Egy templom védőszentjét a templom szentelésekor a püspök határozza meg.
Protestantizmus
A legtöbb protestáns irányzatban a védőszentek ábrázolását és tiszteletét a bálványimádás egyik formájának tekintik.[13] Elutasítják a védőszenteket, mivel a szentek tisztelete, a védelmük és közbenjárásuk kérése éles ellentétben áll a Solus Christus (egyedül Krisztus) elvével.
Ortodox kereszténység
Az ortodox kereszténység elismeri a szentek tiszteletét, de általában nem társítja a szenteket foglalkozásokhoz vagy tevékenységekhez.
A hagyományuk alapján minden templom, amikor a püspök felszenteli, egy nevet kap, aki a védőszentje lesz. A védőszent ikonja az első sorban található az ikonosztázban.
