2017-es németországi szövetségi választás

A 2013-as választáson a korábban kormányzó koalíció – a CDU, a CSU és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) – nem tudott ismét többséget szerezni a parlamentben. Az FDP még az 5%-os parlamenti küszöböt sem érte el, és több, mint hat évtizedes története során először nem jutott be a Bundestagba. Ugyanakkor a CDU/CSU az 1990-es választás óta a legjobb eredményét érte el: a szavazatok 42%-át megszerezve övék lett a mandátumok csaknem 50%-a. A többség biztosítása érdekében nagykoalíciót alakítottak az SPD-vel, történetük folyamán harmadszor.^[2]

Az SPD 2017 márciusában választotta Martin Schulzot, az Európai Parlament korábbi elnökét vezetőjének és kancellárjelöltjének. Ezt követően az SPD támogatottsága jelentősen emelkedett, majd gyorsan újra visszaesett.

A német törvények szerint a Bundestag választásait vasárnapi napon kell tartani, 46-48 hónappal a hivatalban lévő parlament első ülése után. Mivel a 2013-ban megválasztott testület először október 22-én ült össze, a választást a 2017. augusztus 27. és október 22. közti időszakra kellett kiírni. Hagyománnyá az vált a legutóbbi választás során, hogy a voksolást szeptember végén tartják, hogy ne essen egybe az őszi iskolai szünettel. Elméletileg előbb is lehetne választást tartani Németországban, de csak bizonyos rendkívüli körülmények előálltának az esetén, például ha a kormány elveszít egy bizalmi szavazást.

2017 januárjában a választást szeptember 24-ére írták ki.

A Bundestagban – amelynek jelenleg 630 tagja van – legalább 598 tagot választanak közvetlenül, négy évre, egyszerű többségi szavazással (angolul first-past-the-post) a 299 német választókerületből, illetve pártlistán. Ezek a mandátumok a 16 német szövetségi állam között oszlanak meg népességarányosan. A választókerületekben egyszerű többségi szavazás van, a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyer.

A szavazatokat vegyes arányos képviseleti rendszerben (Mixed-member proportional representation vagy MMP) osztják el. Minden voksoló két szavazatot adhat le:^[3] az elsőt egy jelöltre és a másodikat egy pártra. A pártlistás szavazatokat a Webster/Sainte-Laguë módszer segítségével osztják szét. Ha egy párt több mandátumhoz jut, mint amennyit a listás szavazati aránya indokolna, a többi párt kompenzációs mandátumokat kap az összesen 299 listás mandátumon felül.^[3]

A pártok minden egyes államban állíthatnak listát, ha megfelelnek bizonyos kritériumoknak, például elérnek egy bizonyos támogatószámot. Egy párt csak abban az államban kaphatja a második szavazatot, ahol listát állított.

Ha egy párt egyéni választókerületi sikerei révén több mandátumot szerez egy államban, mint amennyit a listás szavazati alapján érdemelne ki, a többi párt kompenzációs mandátumokat kap. Emiatt a Bundestagnak általában több tagja van 598-nál. A 18. Bundestag például, amely a 2017-es választás előtt működött, 631 tagú volt, az összesen 33 extra választókerületi és kompenzációs mandátum miatt.

Ahhoz, hogy egy párt jogosult legyen mandátumokra a második szavazat alapján, nyernie kell legalább három választókerületben, vagy országosan meg kell szereznie a második szavazatok 5 százalékát. Ha egy párt nyer 1-2 egyéni választókerületben és nem éri el az 5 százalékot, megtarthatja az elnyert mandátumokat, de a többi párt, amelyek teljesítették a két feltétel legalább egyikét, kompenzációs mandátumokat kap. (Ilyen legutóbb 2002-ben történt, amikor a Demokratikus Szocializmus Pártja országosan csak 4 százalékos eredményt ért el, de Berlinben két egyéni körzetben győztek a jelöltjei.)

A nemzeti kisebbségek pártjai – dánok, frízek, szorbok és a Romani – mentesültek az 5 százalékos szabály alól, de rendesen csak egyes államokban indulnak.

A választáson részt vevő fő pártok a következők:

A kancellárjelöltek

A pártok a német választásra kijelölnek olyan politikusokat, akik a választási versenyben, a párt szövetségi listáján, vezetik őket, ők a kampány kulcsfigurái. A két legnagyobb párt vezetője (szövetségi szinten a CDU és az SPD) kancellárjelöltek. A kancellárjelölti, vagy fő jelölti pozíció nem jogi, hanem politikai kategória, hiszen a német kancellárt nem közvetlenül választják, hanem a választást követően a Bundestag képviselői szavazzák meg. Politikai értelemben azonban a kancellárjelölt kiválasztásának alapvető jelentősége van, hiszen a választók annak a tudatában szavaznak, hogy nem csak pártok, hanem a jövendő kancellár személyéről is voksolnak.

Mivel a CDU-CSU szövetség, illetve az SPD szerzi várhatóan a legtöbb szavazatot, az ő vezetőiket tekintik kancellárjelölteknek. Ez azonban nem jelent jogi kötelezettséget, a Bundestag akár mást is megválaszthat kancellárnak.

Ez a grafikon a közvélemény-kutatások eredményeit mutatja 2013 szeptemberétől, a legutóbbi választástól.

Németországban nagyon ritka, hogy egy párt abszolút többséget kapjon, és a közvélemény-kutatások alapján ez most is valószínűtlen. Ez azt jelenti, hogy akárki is a kancellár, valószínűleg koalíciót kell létrehoznia a kormányzáshoz.

Valamennyi számba jöhető párt kizárta a koalíciókötést az AfD-vel. A CDU/CSU és az FDP kizárta a koalíciót a Baloldali Párttal. Az elemzők azt is nagyon valószínűtlennek tartják, hogy az SPD vagy a Zöldek koalícióra lépnének a Baloldali Párttal, bár hivatalosan ezt nem zárták ki.^[4]

A közvélemény-kutatások alapján a választás előtt kétféle stabil koalíció látszott lehetségesnek. Az egyik, ha fennmarad a nagykoalíció, azaz a két legnagyobb párt, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzása. (Ezt azonban az SPD a választás után azonnal kizárta.) A másik az úgynevezett Jamaica-koalíció, amely arról kapta a nevét, hogy a benne részt vevő pártok színei kiadják Jamaica nemzeti színeit. Ezek a pártok: a CDU/CSU, a Zöldek és az FDP. Egy fekete-sárga koalíció (CDU/CSU és FDP), illetve egy fekete-zöld koalíció (CDU/CSU és Zöldek) várhatóan nem érne el többséget. Mivel mindezen variációkban a CDU/CSU lenne a legnagyobb párt, már a választás előtt látszott, hogy Angela Merkel minden bizonnyal negyedszer egymás után is megszerzi a kancellári pozíciót.

Eleve valószínűtlennek látszott, hogy az SPD vezetésével alakul kormánykoalíció, amelynek kancellárja Martin Schulz lenne. Egy SPD-Zöldek szövetség (vörös-zöld koalíció) jóval kevesebb mandátummal rendelkezne, mint a többség. Hasonlóképp valószínűtlen egy vörös-vörös-zöld koalíció is, amelyben a Baloldali Párt is részt venne, egyrészt mert vegy ilyen szövetség sem rendelkezne többséggel, másrészt pedig a pártok közt lényeges ideológiai véleményeltérések vannak. Ugyanez lenne igaz egy közlekedésilámpa-koalícióra, azaz egy SPD-FDP-Zöldek szövetségre.

A 62 millió szavazásra jogosult polgárból 47 millió vett részt a választáson (76%). A részvételi arány némileg magasabb mint négy évvel korábban (+4,6%). A voksok közül a választókerületekben közel 590 ezer, a listák esetében pedig 460 ezer volt érvénytelen (1,2-1,0%).

A legmagasabb a választói kedv Baden-Württembergben és Bajorországban (78-78%), míg a legalacsonyabb Szász-Anhalt, Bréma, illetve Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományokban volt (68-71-71%).

• A német választási rendszer (Bajkó-Sokoray-blog)