Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Geológia

A miocén kor közepéig a felszín domborzati képe a maitól teljesen eltérő volt; a környéken tektonikus árkokkal és kismedencékkel tagolt röghegységek helyezkedtek el.^[2] Ezeknek a prekainozoos rögöknek a kristályos és metarmorf kőzeteit 1978-ban a 3446 méter mélységet elérő komorói mélyfúrás érte el.

Az óidei és középidei képződményeket a felső miocén szarmata korszakának heves vulkáni működése általában 1000-2000 méter, de Nagyecsednél 3000 métert elérő vastagságú láva- és tufatakaróval borította be. A miocén közepétől megindult a Kárpátok homokkőövezetének felgyűrődése, és ezzel egyidejűleg megindult az Alföld medencéjének kialakulása. A vármegye mai területén is a mélybe süllyedtek az alaphegységi rögök. A miocén végén és a pliocén időszakában a lesüllyedt területre 1000-2000 méter vastagságú pannon-tavi és beltavi üledék, agyag, agyagmárga, homok rakódott.^[3]

A felszín szárazzá vált, majd a pleisztocén és a holocén idején a folyóvizek és a szél eróziója alakította a tájat a tektonikus mozgások mellett.^[4] A Würm glaciális idején az Északkeleti-Kárpátokból és Erdélyből érkező folyók (a mai Tapoly, Ondava, Laborc, Ung, Latorca, valamint a Tisza és Szamos ős-folyói 120-200 méter vastag hordalékkúpot raktak le. A pleisztocén és a holocén határán, amikor az Alföld peremén süllyedékek alakultak ki, mint a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz, a Bodrogköz és a Taktaköz, megállt a hordalékkúp növekedése. A Tisza megváltoztatta folyását, és míg korábban (a pleisztocén végétől) az Ér völgyében folyt a Körös-vidék felé, ettől kezdve a tektonikailag kiemelkedő Nyírséget megkerülve, új vízrajzi hálózatot alakított ki.^[3]

A pleisztocén végén helyenként megindult a futóhomok kialakulása, majd a löszös homok, homokos lösz, (Balsa és Rakamaz térségében pedig a valódi lösz képződése. Borsy Zoltán professzor kutatásai szerint a würm idején két nagy homokmozgásra került sor, az első i. e. 26.000-20.000 között, a második i. e. 11.000-10.000 között zajlott le.^[5]

A holocénben az éghajlati változások nyomán a terület beerdősült. Az őskőkorszaktól a honfoglalásig sokféle nép települt meg a Nyírség ártérre néző peremén és a folyóhátakon. A Nyírség erdős sztyepp jellegű vidékén állattenyésztő és földművelő népek éltek. Ez a korai termelő tevékenység azonban még nem változtatta meg érdemben a táj képét.^[5]

A honfoglaló magyarságot nagy erdőségek fogadták a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz vidékén, az alsó-szabolcsi ártéren, valamint erdős sztyeppékre találtak a Nyírség területén. A tájváltozás, a kultúrtáj kialakulása a honfoglalás és különösen az államalapítás korában indult meg. A 9. és 10. században a szabolcsi földvár építéséhez 500-600 hektár erdő kiirtása volt szükséges. A szántóföldek és legelők kialakítása is sok erdő kitermelését követelte meg. A 18. századra a Szatmár-Beregi-síkságnak már csak mintegy a felét, a Nyírség egyharmadát borították erdők. A vármegye területének nagy részét állandó és időszakos vízfelületek, mocsarak és lapok foglalták el, mint az Ecsedi-láp, a Rétköz, a Tiszalök környéki mocsarak.^[5]

Tájak, domborzat, talajviszonyok

Földrajzilag a vármegye változatos, dombság és síkság is található itt. Két tájegységre tagolható, a Nyírségre és a Felső-Tisza-vidékre, de ezek további kistájakra tagolhatók. A Tiszavasvári környéki löszös-homokos kistájat az ottani lakosság például nyíri Mezőségnek nevezi. Az Alföld legkeletibb részét alkotó Nyírség kb. 78%-a tartozik a vármegyéhez, a Felső-Tisza-vidék kistájai közül a Rétköz teljes mértékben, a Szatmári-síkságnak, a Beregi-síkságnak és az Ecsedi-lápnak pedig egy-egy része tartozik a vármegyéhez. A vármegye legmagasabb pontja a Kaszonyi-hegy (240 m), de jelentős még a Hoportyó (183 m) is.

Nyírség

A Nyírség 20-30, helyenként 50 m magasan emelkedik ki a környező ártéri síkságokból. Ez Magyarország második legnagyobb hordalékkúp-síksága, amit a Kárpátokból érkező ősfolyók építettek fel a pleisztocén idején egymást követő eljegesedések, glaciálisok idején. A hordalékkúpot anyagát nagyrészt a futóhomok alkotja, ennek vastagsága néhány dm-től 32 m-ig terjed. A futóhomokban az aprószemű (0,1-0,2 mm átmérőjű) homok az uralkodó. A futóhomok helyben, a hordalékkúp folyami homokjából képződött az északi, északkeleti szelek hatására. A homok sokfelé lösszel keveredik. Nyírség északi részén gyakori a löszös homok, az északnyugati területeken a homokos lösz. Az úgynevezett típusos lösz csak a Balsa és Rakamaz közötti területeken fordul elő (5 méteres maximális vastagságban.

A szél által kivájt, deflációs mélyedésekben gyakori a barna föld, az ősi folyóvölgyekben és a laposok területén az öntéstalajok jellemzők.

A Nyírség domborzatilag a legváltozatosabb alföldi táj, a szélbarázdák, a maradékgerincek, a nagyobb homokfelhalmozódások, garmadák, deflációs mélyedések és a folyóvölgymaradványok váltakozása révén.^[4] Ilyen homokmezőn épült fel a Nyírség legmagasabb pontja, a 182 m-es Hoportyó. Az ősi folyóvölgyekben a homok által elgátolt területeken tavak képződtek, mint a nyíregyházi Sóstó. A legtöbb nyírségi homokbuckában 1–5 cm vastag, 15–20 cm-es távolságban ismétlődő kemény, barna rétegek, úgynevezett kovárványsávok találhatók.^[4] Ezeket a dús növényzetű földtörténeti periódusokban az erdei talajból mélybe szivárgó vasas oldatok hozták létre. Az agyagos-vasas kovárványok csökkentik a párolgást, tartalékoljak a nedvességet.

Felső-Tisza-vidék

Ez a tájegység is a jégkorszaki hordalékkúp része. A pleisztocén rétegek a Szatmár-Beregi-síkságon 150–200 m, a Rétközben 100–150 m vastagok. Az itteni folyók sokat változtatták medrüket, ez a táj mai képében is nyomokat hagyott. Például a Szamos egykori lefutási irányát jelzi a Nagy-Éger és a Sár-Éger.

A folyók töltötték fel hordalékukkal az itteni síkságokat. A durvább hordalékanyag 1-3,5 m magas, 2–3 km széles folyóhátak formájában halmozódott fel, mint a Szamoshát, beregi Tiszahát, Krasznahát, Túrhát lettek az ősi települési szintek, ezek nyújtottak lehetőséget az ember letelepedésére. A Szamoshát és a Nyírség között alakult ki az Ecsedi-láp, amit az emberi tevékenység is megnövelt a középkorban, védelmi célú elárasztással.

A Szatmár-Beregi-síkság löszfelszínéből két szarmata korszaki vulkáni kúp, a barabási Tipet (179 m) és a tarpai Nagy-hegy (164 m) emelkedik ki. Az előbbi riolitból, az utóbbi dacitból épült fel.

Önálló kistáj a Rétköz. Ezt is fiatal, túlnyomórészt jelenkori lápos-kotus képződmények, öntéstalajok borítják. Az ebből kiemelkedő 2-3 méter magas pleisztocén homoktérszínek voltak a vízrendezések előtt a letelepülés helyei.

Talaj

A vármegye talajföldrajzi képe igen változatos. A talajok alakulására az emberi tevékenység is erősen hatott, például az erdőtalajok a szántóföldi művelés hatására mezőségi jelleget vettek fel.^[6]

A Felső-Tisza-vidék talajai a folyók fiatal öntésképződményein (homok-, agyag- és iszapfelszínein) alakultak ki.^[4] Az Ecsedi-láp a 19. század derekán még nádas tőzeglápvidék volt, ma – kisebb lápfoltmaradványoktól eltekintve – mezőgazdasági művelés alatt áll. Az öntéstalajok peremterületein réti talajok alakultak ki. Az Erdőhát földjét az egykori mocsári erdők gyenge talajai jellemzik. Az ősszikesek a Szamos mentén mindössze 2000-3000 éves folyóhordalékon képződtek Csenger, Porcsalma, Szamossályi határában.

A Nyírségben a löszös-homok és homokos-lösz felszíneken mezőségi talajok alakultak ki. A táj északi részét kovárványos barna erdőtalaj, déli területeit laza futóhomok, jellegtelen váztalaj fedi.^[4] A már művelés alá vett futóhomokon a humuszosodás jelei mutatkoznak. A Nyírség ősi folyóvizeinek medreiben tápanyagokban viszonylag gazdag réti talajok alakultak ki. A humuszos réteg alatt mészkiválások, mészkőpadok fordulnak elő, továbbá gyepvasérces réti talajok is találhatók itt, amint az Bátorliget mellett is megfigyelhető.^[7]

Éghajlat

Éghajlatában a Magyarországot jellemző három fő klimatikus hatás, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán közül leginkább a kontinentális érvényesül. Északi fekvése miatt itt általában hűvösebb van, mint a dél-alföldi, belső-alföldi tájakon, A nyarak mérsékelten melegek (20-23 °C júliusi átlaghőmérséklettel), mérsékelten szárazak, a telek hidegek, -3 és -3,9 °C közötti januári középhőmérséklettel. A zord telek kialakulásában az északkeleti szeleknek nagy szerepe van. A havas napok száma (30-35) az Alföldön itt a legmagasabb, a hótakaró segít a kemény téli fagyok kártételének megakadályozásában. Évi középhőmérséklete 9-10,5 °C között ingadozik.^[8]

A napsütéses órák száma a Tisza és a Szamos völgyében éves átlagban 1950, a Nyírségben 2000-2050, a vármegyei átlag 2000 óra körül mozog (országosan 1700-2100 között van). Az évi besugárzás összege 105-107 kcal/cm². A sok napfény kedvező a hő- és fényigényes mezőgazdasági kultúrák (gyümölcs, szőlő, dohány, napraforgó, paradicsom) számára. A tavaszi fagyok azonban gyakran ismétlődnek és jelentős károkat okozhatnak.^[9]

Az évi közepes hőmérséklet-ingadozás 23-24 °C, az abszolút hőmérséklet-ingadozás 67-68 °C.^[8]

A éves csapadék mennyisége a Nyírségben 550–600 mm/év, az Északkeleti-Kárpátok előterében mutatkozó feláramlás következtében következtében a Szatmár-Beregi-síkságon, a Rétköz és a Nyírség északi területein 650–700 mm/ év. A Nyírségben az éves vízhiány 75–125 mm, és a csapadék időbeli megoszlása ráadásul gyakran nem kedvez a mezőgazdaságnak. Gyakori a belvíz és az időszakos aszály okozta kár egyaránt, ezért fontos a csatornázás és az öntözés.^[10]

A változó irányú, de leginkább északkeleti és délnyugati szelek a homokverés, szélerózió azaz defláció révén nagy területen veszélyeztetik a termőtalajt.^[11]

Vízrajz

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye hidrogeográfiai szempontból is két részre oszlik. A Felső-Tisza-vidék gazdag folyóvizekben, a Nyírség vízhálózatát viszont többnyire az emberi erővel létrehozott, helyi nevükön „nyírvíz-csatornák” alkotják. A felszíni vizek 98%-a a határon túlról, Ukrajnából és Romániából érkezik. A felszín alatti talaj- és rétegvizek készlete is jelentős. A Nyírség pleisztocén rétegsora kb. 100 milliárd m³ vizet tárol. A mélyebb (pannon-tengeri) üledékek termálvizét balneológiai, ipari és mezőgazdasági célokra hasznosítják (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Tiszavasvári). Már 800–1000 m mélységű kutakból is 55-65 °C-os hévizek hozhatók felszínre.^[11]

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye legjelentősebb folyója természetesen a Tisza. Tiszabecsnél érkezik Magyarország és a vármegye területére, és Tiszadobnál hagyja el azt. A folyó itteni szakasza 235 km hosszú, ebből 208 km a Felső-Tiszához tartozik, ami Tokaj-Rakamaz térségéig, a Bodrog torkolatáig terjed. A 27 km-es alsó-szabolcsi folyószakasz már a Közép-Tisza része.^[12]

A Felső-Tisza rendkívül kanyargós, középszakasz-jellegű folyó, eredetileg meanderekkel. Mindkét oldalon feltöltődő holtágak, morotvák kísérik. A folyó esése magyar földön itt a legnagyobb (Tiszabecs és Vásárosnamény között kilométerenként 20–40 cm). A kis- és nagyvíz közötti különbség több mint 80-szoros lehet. (Vásárosnaménynál a legkisebb vízmennyiség 44 m³/s, a legnagyobb 3900 m³/s). A folyónak három árvize van: a kora tavaszi, a kora nyári ("zöldár") és a késő őszi. Tokaj-Rakamaz térségében a kora tavaszi és a zöldár összetalálkozik, így itt egyetlen tavaszi árhullám figyelhető meg. Az árvizek alkalmával felerősödik az egyébként is jelentős medererózió és hordalékszállítás. A folyó nagyjából Tivadar községig durva és finom kavicsot görget, innen tovább már csak homokot szállít, és azt több helyen (Tivadar, Vásárosnamény) lerakja. Vásárosnaménynál a Szamos lebegtetett iszaphordalékának beáramlása miatt a Tisza „szőkévé” válik, vize átlátszatlan lesz.^[13]

A Felső-Tisza és mellékfolyói mentén a szabályozás előtt gyakoriak voltak a mederpartokat megszakító nyílások, az úgynevezett fokok. Az ezeken át kiáramló víz a mélyebb árterületekre ömlött, majd apadáskor ugyanitt nagyrészt visszaáramlott a folyóba. A fokok a középkori ártéri vízgazdálkodás (halászat, vízi szállítás, vízimalmok) fontos összetevői voltak.^[13]

A nagy folyószabályozási munkák a vármegyében a 18. században kezdődtek néhány Tisza- és Szamos-kanyarulat átvágásával. Ekkor történtek az első kísérletek az Ecsedi-láp lecsapolására is. Az egész Tisza-völgy átfogó szabályozása Vásárhelyi Pál tervei 1846-ban Tiszadob határában indult. A nagy munka nyomán a Felső-Tisza hossza 335 km-ről 208 km-re csökkent, megnőtt a folyó esése és meggyorsult a nagyvizek levonulása. Az árvízvédelmi gátak rendszere Felső-Tisza és mellékfolyóinak árvízvédelmi gátrendszere a 21. század elejére meghaladja a 600 km-t.^[13]

Az alsó-szabolcsi Tisza-szakaszokon, Tiszalök mellett vízlépcső, erőmű és öntözőrendszer létesült. A Felső-Tisza magyarországi mellékfolyói a Batár, a Palágyság kisebb folyóvizeit (Paládi-víz, Sár-Éger, Nagy-Éger) összegyűjtő Túr-főcsatorna, továbbá a Csamota, Szenke vizével bővülő Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna majd a Rétközben a "nyíri főfolyásokat" levezető Lónyai-főcsatorna. A Beregi-síkság vizeit a Csaronda és a Szipa egyesíti. A Szipa-csatorna Tiszaszalkánál folyik a Tiszába.^[13]

A Szamos 53 km-es magyarországi szakasza folyószabályozások során egyenesebb lett és töltések közé került, átlagosan 600 méter széles ártérrel. A Szamos vízhozam-ingadozásai a Tiszáénál is nagyobbak (kisvíz 10 m³/s, nagyvíz 1500 m³/s). A Kraszna régen az Ecsedi-lápon áthaladva Olcsvánál folyt a Szamosba. Az Ecsedi-láp lecsapolásával egyidejűleg a Krasznát is csatornázták, és Vásárosnamény alatt közvetlenül a Tiszába vezették.

A Nyírség a nagy folyószabályozások előtt jórészt lefolyástalan terület volt. Az terület deflációs mélyedéseiben, valamint az ősi folyóvölgyekben tavak, mocsarak és lápok alakultak ki. Ezek vízfeleslegét a terület szélein a helyileg „nyírvíz-patakoknak” nevezett vízfolyások vezették le a Rétköz és az Ecsedi-láp felé. A Nyírség sekély vizű tavainak (többek között a Nagy-Vadas-tó, Szelkó-tó, Fehér-szik-tó, Sóstó, Nyírteleki-tó, kállósemjéni Mohos-tó) kiterjedése az időjárás függvényében széles határok között változott. Ezt a vadvízi világot szüntette meg az 1806-ban az első nagy vízlevezető árok, az úgynevezett „vármegyei árok” kimélyítésével indult vízszabályozó és talajjavító munka.^[14][15]

A vármegye nagy vízrendezési munkálatai közül az utolsó az 1970-es, súlyos veszteségekkel járó árvíz után a Szatmári-síkságon a Szamostól a Tiszáig megépült nagy lokalizációs gát volt. Ez a román határtól néhány kilométerre épült védelmi mű véget vetett annak a veszélynek, hogy egy romániai gátszakadás Magyarországon is károkat okozzon.^[16]

A nagy folyószabályozások, lecsapolások újabb gondokat is okoztak. A térség kiszáradása, az erdők kiirtásával párhuzamosan előidézte a futóhomok megjelenését, a helyenkénti sivatagosodást. Ez ellen a fehér akác megtelepítésével védekeztek, ami azonban egysíkúvá tette a vármegye faállományát.

A vármegye megmaradt nagyobb állóvizei a Nagy-Vadas-tó Újfehértó mellett (124 hektár), a Királyteleki-tó Nyírtelek mellett (23 hektár), valamint Nyíregyházán a Bujtos-tó és a Sóstó. Öntözési célokra a Nyírség ősfolyóvölgyeiben 12 kisebb-nagyobb víztároló létesült, mintegy 20 millió m³ térfogattal, többek között Császárszállás (Nyíregyháza), Harangod (Nagykálló), Érpatak, Laskod, Levelek, Rohod, Vaja térségében.^[14]

Élővilág, természetvédelem

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye védett természeti értékeinek listája

Növényvilág

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye mai képére a kultúrnövényzet, a szántóföldek, gyümölcsösök és kertgazdaságok a jellemzőek. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség agrártájait a félkultúr kaszálók és legelők teszik változatossá. Kisebb-nagyobb foltokban megtalálhatók még az ősi flóra maradványai is, a lápok, mocsarak, ligeterdők és az erdős sztyepp növényzete is.^[17] Modern növényföldrajzi felosztás szerint nagyjából a Nyírségense flórajárás és a Samicum flórajárás területével esik egybe.

A Felső-Tisza-vidék a honfoglaláskor és az azt követő századokban ligeterdős táj volt. A folyók és holtágak térségében gazdag hínár-, mocsári és lápi vegetáció élt. A mező- és erdőgazdasági tevékenység, majd a 18-19. századi folyószabályozás és ármentesítés nyomán az ősi tájkép nagy mértékben átalakult. Az eredeti erdők megfogyatkoztak, a szántóföldek, kaszálórétek és ártéri legelők egyre nagyobb területeket foglaltak el. Az egykor erdős-mocsaras vidék döntően mezőgazdasági területté vált, főleg takarmánytermelő és állattenyésztő jelleggel.

A Felső-Tisza-vidéken a legtöbbet a Szatmári- és a Beregi-síkság őrzött meg a természetes növény- és állatvilágból. A tájat átszelő vízfolyások (Tisza, Szamos, Kraszna) mentén a növénytakaró már néhány méteres szintkülönbségek szerint is karakteresen rendeződik. Az élővizekben és egykori folyómedrek maradványaiban a hínártársulások, a nádasok, majd a magassás- és mocsárrétek, a láprétek és az égeres láperdők jellemzőek. A Csaroda határában található – már 1952-ben természetvédelmi területté nyilvánított – tőzegmohalápok (Nyírestó, Babtava és a Navat-patak melléke) különleges botanikai értéket képviselnek. Az égeres láperdőkben a mézgás éger és a magyar kőris a jellegadó, de ritkábban a kocsányos tölgy is előfordul (pl. a Beckereki-erdő Csaroda mellett). A magas ártereken kőris-szil ligetek alakultak ki, s ezekben a kocsányos tölgy, a mezei szil, a magyar kőris és helyenként a szürke nyár az uralkodó fa. Beregdaróc határában az ugyancsak védelem alatt álló Dédai erdőben – talajvíz közeli (1,5 m) helyzetben – a gyertyános-tölgyes foltok mellett a bükk is megjelenik. A kőris-szil ligeterdő legszebb állományai Csaroda, Tarpa, továbbá Fehérgyarmat, Jánkmajtis és Túrricse közelében vannak. A Szatmár-Beregi-síkság kőris-szilligeterdeiben él a Kárpátokban endemikus ritka alhavasi növény, a kárpáti sáfrány is.

Az egykori erdők irtványföldjein legelők és kaszálók jöttek létre. A táj kis szigethegyein (a barabási Tipet és a tarpai Nagy-hegy) cseres-tölgyes erdőrészek és a sztyeppei rét foszlányai élnek, a déli kitettségű lejtőkön pedig szőlőket és gyümölcsösöket telepítettek. A Szatmár-Beregi-síkság jelentős (225 km²-es) részét már 1982-től tájvédelmi körzetté nyilvánították. A Rétközben a kultúrtájfejlődés nyomán ennél is kevesebb maradt meg a múlt természetes növénytakarójából és állatvilágából.

A Nyírség eredetileg erdős sztyeppe volt, kiterjedt lápokkal és mocsarakkal. A 18. századi kéziratos térképek azt bizonyítják, hogy 200 éve még a terület egyharmadát erdők borították. A nyírségi tölgy és pusztai erdők földrajzi megoszlása – a gyakori erdőirtások miatt – már akkor is egyenetlen volt. A táj nyugati fele (pl. a nyíri Mezőség) homokpuszta és kultúrtáj volt.^[17]

A Nyírség homokfelszínét tagoló ősfolyóvölgyek és a deflációs mélyedések ("nyírvíz-laposok") a lecsapolás előtt lápos, mocsaras, pangóvizes térségek voltak gazdag élővilággal. A sekély tavakban hínártársulások alakultak ki, amelynek maradványait a kállósemjéni Mohos-tó őrzi.^[18]

A növényvilág következő lépcsőit a nádasok, a magassás-társulások, a zsombékosok, a fűz- és nyírlápok, majd a tölgy-szil ligetek alkották. A lápnövényzet a leggazdagabban Bátorligeten maradt fenn, melyet a kállósemjéni Mohos-tó úszólapjával együtt természetvédelem alá helyeztek. Szórványosan a kőris-szil ligeterdők is megtalálhatók (Bátorliget, Fényi-erdő). Ezek a 19. században végrehajtott lecsapolási munkálatok következtében (vagyis a talajvíz leszállása miatt) sokfelé átalakultak gyöngyvirágos tölgyessé (Sóstói-erdő, Baktalórántháza, Fényi-erdő). A gyöngyvirágos tölgyesekben a főszereplő kocsányos tölgy mellett gyakori a mezei szil, a mezei juhar és a rezgő nyár (Bátorliget), de ritkábban előfordul a nyír is (Tornyospálca). A nyírfaállomány rohamos csökkenése is a csatornázásra, a talaj szárazabbá válására vezethető vissza. A Nyírség magasabb homokfelszíneit pusztai tölgyesek és homokpuszta-társulások (pl. csenkesz, ezüstperje) borították.^[18]

Az ősi homokpusztarétek és a pusztai tölgyesek degradációja a homoki legelők kialakulásához vezetett (Dél-Nyírség). A szikes tavak (Sóstó, Fehér-szik-tó, Szelkó-tó stb.) környékén kotus és meszes-szódás talajon sótűrő és sókedvelő növénytársulások élnek.^[18]

A letelepedett lakosság földszükséglete a honfoglalás óta folyamatosan, de természetesen az utóbbi századokban egyre jelentősebb mértékben természet-átalakító tevékenységgel járt, és ez különösen éreztette hatását a növényvilágra. Az emberi hatásra létrejött változások gyakran újabb, más irányú beavatkozást tettek szükségessé. Az erdők irtása azzal járt, hogy helyenként újra megjelent a felszínen a futóhomok, ami a jégkorszak után, a nagy erdőségek kialakulása előtt jellemezte a tájat. A folyóvizek lecsapolása szikesedéssel járt. Az emberi tevékenység a középkorban először az Ecsedi-láp nagymértékű kiterjedéséhez vezetett várvédelmi okok miatt, majd sor került annak szinte teljes lecsapolására. A futóhomok megkötésére betelepítették az akácot, ami ma már a vármegye - az országos átlagnál egyébként alacsonyabb arányú – faállományának több mint 50%-át adja,^[16] és egyre inkább inváziós fajként viselkedik.^[19] Az akác térhódítását már a rendszerváltás előtt szükségesnek tartották visszafogni, de helyette a nemes nyár telepítésébe kezdtek, hogy a papíriparnak hazai nyersanyag álljon a rendelkezésére. Ezek a szigorúan négyzetesen telepített nyárfaültetvények azonban hasonlóképpen távol állnak a természetes erdő látványától és természeti szerepétől, mint az akácosok. A természetes élővilág megmaradt szigeteit is a főleg amerikai származású özönnövények erősödő inváziója szorongatja.^[4]

Állatvilág

Az aktív emberi környezetalakítás előtti állatvilágra a legrégebbi adatok csak a 18-19. századból maradtak fenn (Bél Mátyás, Szirmay Antal munkái). Eszerint a leggyakoribb a dámvad, továbbá az őz és a nyúl volt, de előfordult a szarvas, vaddisznó és medve is.^[20] Feljegyezték a farkasfalkák kártevéseit, a vízimadarak sokaságát és a folyóvizek, tavak halbőségét is.

Az élővilág ma Bátorliget térségében a leggazdagabb, ahol a múlt század 80-as éveiben a kutatók 4672 állatfajt figyeltek meg. A vármegyében a 20. század folyamán intenzív vadgazdálkodás indult meg. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség erdőségeinek jelentős vadászati értéke a gímszarvas és az őz, amelyek törzsállománya 100-as illetve 1000-es nagyságrendű. A vaddisznó sokfelé túlszaporodott. A nyúl és a fácán is igen gyakori.

A Felső-Tisza-vidék vizeiben mintegy 45 halfaj előfordulása ismeretes (köztük a ponty, compó, márna, petényi-márna, dévérkeszeg, sügér, fogassüllő, kősüllő). A kétéltűek és hüllők közül említést érdemel a mocsári béka, a tarajos gőte és a pettyes gőte, a hegyi vagy elevenszülő gyík (Csaroda, Bátorliget), a foltos szalamandra (Lónyai- és Bockereki-erdő) és a keresztes vipera (Lónyai-, Bockereki- és Dédai-erdő).

A Tiszavasvári Fehér-szik Természetvédelmi Terület a jelentős madárátvonulások miatt kiemelt természeti értéket képvisel, többek között különféle gémfajták és a kis kócsagok telepeivel.^[21]

A vármegye jellemző földrajzi pontjai

• Szélső települések égtájak szerint:
  • a megye legészakibb települése Zsurk (Záhonyi kistérség),
  • a megye legdélibb települése Penészlek (Nyírbátori kistérség),
  • a megye legkeletibb települése Garbolc (Fehérgyarmati kistérség),
  • a megye legnyugatibb települése Tiszadob (Tiszavasvári kistérség).

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye története

A vármegye történelme a mai nevében említett három régi vármegye mellett részben a történelmi Ung és Ugocsa vármegye históriáját is magába foglalja.

Már az újkőkor embere letelepedett itt a régészeti feltárások eredményei szerint. A honfoglalás is ezen a tájon kezdődött, a kor leleteinek nagy része, köztük gazdag, vezetőkre utaló férfisírok kerültek elő itt. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét alapított itt, Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török nem hódoltatta meg a területet, de gyakori rablótámadásaival szétzilálta a gazdasági életet. Súlyos következményei voltak annak is, hogy a vidék egyben a Habsburgok uralta királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában is feküdt, és rendszeresen sarcolták az átvonuló hadak.

A 16. században a térség a magyarországi reformáció egyik központját adta, majd a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok egyik bázisa lett. A függetlenségi küzdelmek bukása utáni béke idején, a 18. században szerény gazdasági fejlődés indult a térségben.

A 19. század derekán, a jobbágyfelszabadítás és a Tisza szabályozásával együtt járó nagy természetátalakító munkák során alapvetően megváltozott a térség társadalmi szerkezete is. A birtokszerkezet átalakult, a külterjes gazdálkodást folytató nagybirtokok nem tudták felszívni a fölös munkaerőt. Az elégedetlenség gyakran öltött erőszakos formát.

A két világháború között sem sikerült javítani az életkörülményeken. Az új háború előtt és annak első szakaszában a bécsi döntések révén jelentősen változott az ország és ezzel a vármegye területe is, de ezek a fejlemények nem lehettek tartósak.

A második világháború után hamarosan a vármegyében is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Itt is sor került a mezőgazdaság erőszakos szövetkezesítésére. A mai vármegye az 1950-es megyerendezéskor jött létre Szabolcs megye és Szatmár-Bereg megye egyesítésével és a határok kiigazításával. 1950 és 1989 között Szabolcs-Szatmár megye volt a neve.

Az ipari fejlődés csak a hatvanas években indult meg, addig a vármegye munkaerő-feleslege az ország más vidékein vett részt az építkezéseken, elvándorlás vagy ingázás révén. A nyolcvanas évek elejére már jelentős létszámú munkásság és első generációs értelmiségi réteg alakult ki.

Járások 1950–1983 között

Az 1950-es megyerendezés előtt Szabolcs megyéhez kilenc járás tartozott: Dadai alsó (székhelye Tiszalök volt), Dadai felső (Gáva), Kisvárdai, Ligetaljai (Nyíradony), Nagykállói, Nyírbaktai (Baktalórántháza), Nyírbátori, Nyírbogdányi (Kemecse) és Tiszai (Mándok). Ugyanakkor Szatmár-Bereg megyéhez négy járás tartozott (Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai és Vásárosnaményi). A megyerendezéskor a Ligetaljai járás területét felosztották Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye között és megszüntették, így az új Szabolcs-Szatmár megyében 1950. március 16-ától tizenkét járás volt.

Az 1950-es járásrendezés során, június 1-jén a Tiszai járást felosztották a Kisvárdai és a Vásárosnaményi járások között. Ugyanekkor a Dadai felső járás is megszűnt, de területéből néhány Nyíregyháza környéki községgel kiegészítve létrehozták az új Nyíregyházi járást. Szintén ekkor igazították az összes járás elnevezését a székhelyéhez. Mindennek következtében a tanácsrendszer bevezetésekor Szabolcs-Szatmár megye tizenegy járásra oszlott (Baktalórántházi, Csengeri, Fehérgyarmati, Kemecsei, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Nyíregyházi, Tiszalöki és Vásárosnaményi).

Ezt követően 1983-ig a tizenegyből öt járás szűnt meg: a Kemecsei (1956-ban), a Csengeri (1969-ben), a Baktalórántházi és a Tiszalöki (1970-ben) végül a Nagykállói (1978-ban). A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez hat járás tartozott (Fehérgyarmati, Kisvárdai, Mátészalkai, Nyírbátori, Nyíregyházi és Vásárosnaményi).

Városok 1950–1983 között

Az 1950-es megyerendezéskor Szabolcs megyéhez egy megyei város tartozott, Nyíregyháza, Szatmár-Bereg megyéhez pedig egy sem. 1983-ig öt másik település szerzett városi rangot a megyében: Mátészalka (1969-ben), Kisvárda (1970-ben), Nyírbátor (1973-ban), végül Fehérgyarmat és Vásárosnamény (1978-ban), így 1983-ra a városok száma hatra nőtt.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Nyíregyháza közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, 1954 és 1971 között a megye összes városának jogállása járási jogú város volt, azután pedig egyszerűen város.

Városkörnyékek 1971–1983 között

Szabolcs-Szatmár megye városai közül 1983-ig négy körül alakult városkörnyék: a Kisvárdai, Mátészalkai és Nyírbátori 1977-ben, a Vásárosnaményi pedig 1978-ban. Ezek mindegyike csak a városhoz legszorosabban kapcsolódó községeket foglalta magába, a megye valamennyi városa járási székhely maradt 1983 végéig.

Városok és városi jogú nagyközségek 1984–1990 között

1984. január 1-jén valamennyi járás megszűnt az országban és a megye valamennyi városa városkörnyékközponttá vált. Ugyanekkor alakult városi jogú nagyközséggé és lett nagyközségkörnyék-központ Tiszavasvári, mely aztán 1986-ban várossá alakult. 1989-ben kapott városi rangot Csenger, Nagykálló és Záhony, de ezek már nem lettek városkörnyékközpontok.

1989-ben Nyíregyháza azon három megyeszékhely között volt, amelyeket az Elnöki Tanács megyei várossá nyilvánított, így 1990-ben, a tanácsrendszer megszűnésekor Szabolcs-Szatmár megyében már tíz város volt, közülük egy megyei város.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat

A vármegyei önkormányzat területi önkormányzat, jogi személy, melynek feladatait és hatáskörét a közgyűlés látja el. A vármegyei önkormányzat képviselő-testülete a közgyűlés. A vármegyei testületek és tisztségviselők munkáját vármegyei önkormányzati hivatal segíti, melynek feladata a döntések szakmai előkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése.

Járások

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye járásainak főbb adatai a 2013. július 15-ei (akkor még megyei) közigazgatási beosztás szerint az alábbiak:

Országgyűlési egyéni választókerületek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye városai lakónépesség szerint

A vármegye hagyományosan az ország "népességellátójának" tekinthető, ugyanis a vitális, jó népmozgalmi arányszámokkal rendelkező (korábbi) mezőgazdasági népesség (református és katolikus egyaránt) főleg az 1950-es évektől (a mezőgazdaság modernizációját követően) tömegesen vándorolt az ország iparosodó megyéibe (főleg a szomszédos Borsodba), és - az országban a legkevésbé vitális népességének köszönhetően az 1960-as évektől egyre inkább demográfiai vákuumba került - Budapestre, biztosítva ezáltal a megfelelő számú munkaerőt ezen térségek számára.

Vallási megoszlás

A vármegye népessége hagyományosan főleg református (35%). Jelentős a római katolikusok (19%) és a görögkatolikusok (13%, jelentős részben rutének és észak-erdélyi románok elmagyarosodott leszármazottai) közössége is. Az evangélikus vallás (2%) leginkább a 18. században Nyíregyházára és a környező bokortanyákra betelepült tirpákok leszármazottai körében fordul elő. A korábban népes zsidó közösségnek csak töredékei maradtak meg.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A vármegye legnagyobb nyereségű cégei a 2006-os adózott eredmény szerint (zárójelben az országos toplistán elfoglalt helyezés)

1. Lindab Building Systems Kft. (316)
2. Hübner-H Kft. (324)
3. Poenix Légrúgó Technológia Kft. (338)

Magyarország leghosszabb útvonalán, a 4-es főúton közelíthető meg, de 2007 szeptemberétől, az M3-as autópályán is, ami előbb a 234-es lehajtóig tartott, onnan tovább a 2013-ban megépített szakasz tart Vásárosnaményig, és majd innan fogja a jövőben elérni Beregdarócot, az ukrán határnál.

Záhonyban található Európa keleti felének legnagyobb vasúti csomópontja.

A személyforgalom szempontjából a legforgalmasabb határátkelőhelyek: Csengersima, Záhony, Tiszabecs és Beregsurány.

Magyar–román határátkelőhelyek

• Ömböly–Károlyipuszta (nincs megnyitva)
• Vállaj–Csanálos
• Ura–Börvely (nincs megnyitva)
• Csenger–Óvári (nincs megnyitva)
• Csengersima–Pete
• Zajta–Nagypeleske (nincs megnyitva)
• Garbolc–Szárazberek (nincs megnyitva)

Magyar–ukrán határátkelőhelyek

• Nagyhódos–Nagypalád (nincs megnyitva)
• Tiszabecs–Tiszaújlak
• Beregsurány–Asztély
• Barabás–Mezőkaszony
• Lónya–Kisharangláb
• Záhony–Csap

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei múzeumok listája

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kulturális programok listája

Bővebben: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye turisztikai látnivalóinak listája

Bővebben: Észak-Alföld turisztikai régió

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye a népi építészet, tárgyi népművészet, a népzene és néptánc gazdag hagyományával rendelkezik.

A vármegye bővelkedik műemlékekben. Különleges látnivalót jelentenek a fából épült haranglábak, a 13. századi csarodai templom és a kazettás mennyezetű tákosi református templom.

Gyógyfürdők a vármegyében:

• Sóstó Gyógyfürdő és Strand - Nyíregyháza
• Sóstó Fürdőház - Nyíregyháza [1]
• Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő - Fehérgyarmat [2]
• Kisvárdai Várfürdő - Kisvárda [3] Archiválva 2009. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Sárkány Wellness & Gyógyfürdő - Nyírbátor

• Várdai Pál (Kisvárda, 1483 – Pozsony, 1549. október 12.), esztergomi érsek
• Vay Ádám (Vaja, 1657 – Dancka, 1719. január 31.), kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari főkapitánya
• Bessenyei György (Tiszabercel, 1746/47 – Pusztakovácsi, 1811. február 24.), író, költő
• Lónyay János (Vásárosnamény, 1796. december 15. – Nagylónya, 1859. november 19.), politikus, beregi alispán, Bihar és Bereg főispáni helytartója
• Szentpétery Zsigmond (Rohod, 1798. július 31. – Pest, 1858. december 13.), színész, színrendező, színigazgató, a Pesti Magyar Színház első szerződtetett társulatának^[22] tagja
• Répásy Mihály (Kemecse, 1800. január 26. – Szeged, 1849. július 30.), honvédtábornok, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik katonai vezetője
• Lónyay Menyhért (Nagylónya, 1822. január 6. – Budapest, 1884. november 3.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1871–1872)
• Vasvári Pál (Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.), történész, filozófus, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja
• Kállay András (Napkor, 1839. április 1. – Nyíregyháza, 1921. november 30.), főispán, író
• Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844. január 28. – Dolány, 1920. július 16.), festő
• Zielinski Szilárd (Mátészalka, 1860. május 1. – Budapest, 1924. április 24.), építőmérnök, műegyetemi tanár, a magyarországi vasbetonépítés úttörője
• Károlyi Gyula (Nyírbakta, 1871. május 7. – Budapest, 1947. április 23.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1931–1932)
• Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.), író
• Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. július 29. – Budapest, 1942. szeptember 4.), író
• Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.), politikus, Magyarország miniszterelnöke (1942–1944)
• Juhász József (Kemecse, 1908. július 4. – Toronto, 1974. június 23.), színész
• Béres József (Záhony, 1920. február 7. – Budapest, 2006. március 26.), Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója
• Torgyán József (Mátészalka, 1932. november 16. – Budapest, 2017. január 22.), ügyvéd, 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
• Végh Antal (Jánkmajtis, 1933. október 14. – Budapest, 2000. december 19.), író, szociográfus, pedagógus, újságíró
• Kozák András (Vencsellő, 1943. február 23. – Budapest, 2005. február 24.), Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész
• Bodnár István (Kisvárda, 1943. június 17. –), költő, újságíró
• Farkas Bertalan (Gyulaháza, 1949. augusztus 2. –), űrhajós
• Bangó Margit (Vásárosnamény, 1950. április 4. –), Kossuth-díjas énekesnő
• Pokol Béla (Záhony, 1950. május 7. –), alkotmánybíró, jogtudós, politológus, 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő
• D. Nagy Lajos (Tiszalök, 1950. szeptember 29. –), énekes, a Bikini együttes frontembere
• Hegedűs D. Géza (Ibrány, 1953. május 7. –), Kossuth-díjas színész, rendező, egyetemi tanár
• Veres János (Nyírbátor, 1957. február 5. –), politikus, 2005 és 2009 között az ország pénzügyminisztere
• Friderikusz Sándor (Nyíregyháza, 1958. július 2. –), televíziós műsorvezető, riporter
• Bódi Guszti (Nagyecsed, 1958. december 12. –), előadóművész
• Dajka László (Nyíregyháza, 1959. április 29. –), magyar válogatott labdarúgó, edző
• Veres András (Pócspetri, 1959. november 30. –), római katolikus püspök
• Szaniszló Ferenc (Csenger, 1960. október 7. –), újságíró, riporter, műsorvezető
• Eszenyi Enikő (Csenger, 1961. január 11. –), Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, a Vígszínház igazgatója, érdemes művész
• Simicskó István (Tiszalök, 1961. november 29. –), politikus, honvédelmi miniszter
• Bódi Margó (Nagyecsed, 1962. május 23. –), előadóművész
• Czomba Sándor (Vásárosnamény, 1963. augusztus 14. –), politikus
• Bücs Zsolt (Mátészalka, 1963. szeptember 8. –), magyar válogatott labdarúgó, edző
• Gazdag Tibor (Nyíregyháza, 1964. október 15. –), színész
• Gyüre Csaba (Kisvárda, 1965. május 19. –), politikus
• Papcsák Ferenc (Nyíregyháza, 1966. február 19. –), politikus
• Fazekas István (Csenger, 1967. május 5. –), Váci Mihály-díjas költő
• Szabó Győző (Nyírbátor, 1970. július 7. –), színész, reklámgrafikus
• Tóth Roland (Kisvárda, 1972. augusztus 28. –), színész
• Szabó P. Szilveszter (Mátészalka, 1974. január 1. –), színész, musicalénekes
• Osztolykán Ágnes (Csenger, 1974. november 3. –), politikus
• Karácsony Gergely (Fehérgyarmat, 1975. június 11. –), politikus, volt országgyűlési képviselő. 2014 és 2019 között Zugló polgármestere, 2019. október 14. óta Budapest főpolgármestere.
• Szakál Miklós (Nyíregyháza, 1976. május 6. –), televíziós műsorvezető, énekes
• Nagy Zsolt (Kisvárda, 1976. április 26. –), színész
• Dolhai Attila (Kisvárda, 1977. január 7. –), színész, musicalénekes
• Oláh Ibolya (Nyíregyháza, 1978. január 31. –), énekesnő, dalszerző
• Miló Viktória (Nyíregyháza, 1978. július 3. –), ökölvívó
• Bodnár László (Mátészalka, 1979. február 25. –), magyar válogatott labdarúgó
• Nagy Sándor (Kisvárda, 1980. augusztus 18. –), színész
• Véber István (Mérk, 1980. december 8. –), meteorológus
• Harsányi Gergely (Nyíregyháza, 1981. május 3. –), magyar válogatott kézilabdázó
• Bakos-Kiss Gábor (Nyíregyháza, 1981. augusztus 1. –), színész
• Nagy Ivett (Kisvárda, 1982. június 28. –), magyar válogatott kézilabdázó
• Danku Csaba (Vállaj, 1983. november 19. –), jogász, a Nemzeti Választási Iroda volt elnökhelyettese, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára
• Szirota Jennifer (Vásárosnamény) 1993. július 20. énekesnő, a Csillag születik 2012 második helyezett (legjobb női hang)
• Márta Alex (ByeAlex) (Kisvárda, 1984. június 6. –), énekes, a 2013-as A Dal győztese, a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje
• Takács Nóra (Vásárosnamény, 1984. szeptember 25. –), modell, műsorvezető, szépségszakértő
• Rudolf Gergely (Nyíregyháza, 1985. március 9. –), magyar válogatott labdarúgó
• Farkas Balázs (Nyíregyháza, 1988. április 24. –), magyar válogatott labdarúgó
• Egri László (Nyírbátor, 1988. május 11. –), költő, tanár, történész
• Muri Enikő (Nyíregyháza, 1990. április 24. –), énekesnő, a 2011-es X-Faktor 2. helyezettje
• Bódi Ádám (Nyíregyháza, 1990. október 18. –), magyar válogatott labdarúgó
• Fucsovics Márton (Nyíregyháza, 1992. február 8. –), teniszező
• Bodó Richárd (Mátészalka, 1993. március 13. –), magyar válogatott kézilabdázó

Városok

Nyíregyháza

Mátészalka

Kisvárda

Újfehértó

Tiszavasvári

Nyírbátor

Nagykálló

Vásárosnamény

Fehérgyarmat

Nyírtelek

Ibrány

Nagyecsed

Balkány

Tiszalök

Nagyhalász

Nyírmada

Rakamaz

Csenger

Kemecse

Baktalórántháza

Demecser

Mándok

Záhony

Dombrád

Ajak

Vaja

Nyírlugos

Máriapócs

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye városai

(Népesség szerinti sorrendben, a KSH adatai alapján)^[23]

Sorsz.	Település	Lakónépesség	Kistérség
1.	Nyíregyháza	117 121 fő (2018. jan 1.)[24] +/-	Nyíregyházai kistérség
2.	Mátészalka	16 576 fő (2018. jan 1.)[25] +/-	Mátészalkai kistérség
3.	Kisvárda	16 084 fő (2018. jan 1.)[26] +/-	Kisvárdai kistérség
4.	Tiszavasvári	12 508 fő (2018. jan 1.)[27] +/-	Tiszavasvári kistérség
5.	Újfehértó	12 472 fő (2018. jan 1.)[28] +/-	Nagykállói kistérség
6.	Nyírbátor	11 831 fő (2018. jan 1.)[29] +/-	Nyírbátori kistérség
7.	Nagykálló	9214 fő (2018. jan 1.)[30] +/-	Nagykállói kistérség
8.	Vásárosnamény	8618 fő (2018. jan 1.)[31] +/-	Vásárosnaményi kistérség
9.	Fehérgyarmat	7981 fő (2018. jan 1.)[32] +/-	Fehérgyarmati kistérség
10.	Ibrány	6648 fő (2018. jan 1.)[33] +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
11.	Nyírtelek	6488 fő (2018. jan 1.)[34] +/-	Nyíregyházai kistérség
12.	Balkány	5828 fő (2023. jan 1.)[35] +/-	Nagykállói kistérség
13.	Nagyecsed	6239 fő (2018. jan 1.)[36] +/-	Mátészalkai kistérség
14.	Nagyhalász	5564 fő (2018. jan 1.)[37] +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
15.	Tiszalök	5234 fő (2018. jan 1.)[38] +/-	Tiszavasvári kistérség
16.	Csenger	4961 fő (2018. jan 1.)[39] +/-	Csengeri kistérség
17.	Nyírmada	4811 fő (2018. jan 1.)[40] +/-	Baktalórántházai kistérség
18.	Kemecse	4777 fő (2018. jan 1.)[41] +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
19.	Rakamaz	4272 fő (2018. jan 1.)[42] +/-	Tiszavasvári kistérség
20.	Záhony	4236 fő (2018. jan 1.)[43] +/-	Záhonyi kistérség
21.	Demecser	4083 fő (2018. jan 1.)[44] +/-	Ibrány-Nagyhalászi kistérség
22.	Mándok	3988 fő (2018. jan 1.)[45] +/-	Záhonyi kistérség
23.	Baktalórántháza	3918 fő (2018. jan 1.)[46] +/-	Baktalórántházai kistérség
24.	Dombrád	3910 fő (2018. jan 1.)[47] +/-	Kisvárdai kistérség
25.	Ajak	3608 fő (2018. jan 1.)[48] +/-	Kisvárdai kistérség
26.	Vaja	3562 fő (2018. jan 1.)[49] +/-	Mátészalkai kistérség
27.	Nyírbogát	2999 fő (2018. jan 1.)[50] +/-	Nyírbátori kistérség
28.	Nyírlugos	2575 fő (2018. jan 1.)[51] +/-	Nyírbátori kistérség
29.	Máriapócs	2073 fő (2018. jan 1.)[52] +/-	Nyírbátori kistérség

Községek, nagyközségek

• http://www.nepszamlalas.hu/hun/egyeb/hnk2007/tablak/load1_2.html^{[halott link]} (2007-es KSH adatai)
• Az 500 legnagyobb nyereségű hazai cég, HVG 2008 01 12.
• ↑ Frisnyák: Dr. Frisnyák Sándor: A megye földrajza. In Cservenyák László (szerk): Szabolcs-Szatmár. Budapest: Kossuth. 1984. ISBN 963 09 2477 3  
• ↑ Konecsny: Dr. Konecsny Károly: Nyíregyháza vízrajza. sulinet. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
• ↑ Hortobágy: Földtan, talajtan, tájtörténet. Hortobágyi Nemzeti Park. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)

• Szatmár nevezetességei a YouTube-on:[4]
• Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből

A Wikimédia Commons tartalmaz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye témájú médiaállományokat.

• Szabolcs vármegye
• Szatmár vármegye
• Bereg vármegye
• Ugocsa vármegye
• Ung vármegye
• Szabolcs és Ung k.e.e. vármegye
• Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye
• Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye

	Kassai kerület	Kárpátalja
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye	Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye	Hajdú-Bihar vármegye	Szatmár megye