Bissau-Guinea

Domborzat

Erősen tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri, amelyet az ország belseje felé alacsony dombvidék vált fel. Legmagasabb pontja: 210 m.

Vízrajz

Az ország területét számos folyó szövi át, melyek az esős időszakban hatalmas területeket öntenek el.Legjelentősebb folyók: Géba, Corubal, Kayanga.

Éghajlat

Bissau-Guinea éghajlata egész évben trópusi, meleg, kis hőmérséklet ingadozással. A hőmérséklet átlaga: 26,3 °C. Az átlagos csapadékmennyiség évente 2024 mm. Ennek zöme az esős évszakban hullik (júniustól-októberig). A száraz évszakban aszályos az időjárás.

Élővilág, természetvédelem

A tengerparton mangrovepálma és mocsári erdők, a szigeteken és a parti lapályokon örökzöld esőerdők nőnek. Az ország belsejében száraz erdők, keleten fás és bokros szavannák vannak. Jellegzetes állatfajták a part menti sávban: nílusi krokodil, nílusi víziló, vörhenyes gödény, rózsás flamingó, marabu, a szavannákon: afrikai elefánt, kafferbivaly, antilop, leopárd, foltos hiéna. De az ország területén megtalálható az afrikai aranymacska, a sujtásos sakál, a villier petymeg, a mocsári manguszta és a gambiai mongúz, a csimpánz, a törpevíziló és a folyami disznó is.

Nemzeti parkjai

A nemzeti parkok az állatvilág gazdagságának megőrzése mellett a turizmust szolgálják.^[4]

• Ilhas de Orango Nemzeti Park - szigetcsoport 27 hektár szárazföldi területtel.
• Joao Vieira e Poilao Tengeri Nemzeti Park: a Bijagos-szigetcsoport délnyugati része. Fő nevezetességei a többféle tengeri teknős.
• Rio Cacheu: nagy kiterjedésű mangrovepálma-erdő.
• Lagoa de Cufada: turistalátványosság, édesvizű tavak, tengeri lagúnák és erdők szövevénye.

Természeti világörökségei

Az UNESCO nem tart számon az országban olyan területet, amely a természeti világörökséghez tartozna.

Az arab-iszlám hatás a 7. században érte el az ország lakosait. A 8-13. században a nyugat-szudáni Ghána, a 13-14. században a Mali Birodalom része lett, a 15. században Szongai Birodalom fennhatósága alá került. Portugál hajósok már 1446-ban felfedezték a Zöld-foki-szigeteket, a Gambia folyó torkolatát, valamint a part menti szigeteket. Az első portugál település Cacheau volt (alapítva 1588-ban), ezt Bissau (1600-ban) követte. Az ország 1879-ben lett Portugália gyarmata Portugál Guinea néven.^[5]

A vidék négy évszázadon át volt a rabszolga-kereskedelem központja. A 16-17. század során az angolok, franciák és hollandok is kereskedelmi telepeket hoztak létre. A 20. század kezdetétől a nagy monopóliumok zsákmányolták ki a gyarmatot. Elsősorban földimogyorót, pálmaolajat, rizst termesztettek, főként monokultúrában. 1942-ben Bolama helyett Bissau lett a főváros. Az ország 1951-től Portugália tengerentúli tartománya. A portugálok 1961-ben megszüntették az 1954-es "bennszülött statútumot", ami jelentős privilégiumokat biztosított a fekete afrikaiak egy vékony rétegének. Az ötvenes évek elejétől ellenállási csoportok működtek az országban s a Zöld-foki-szigeteken. A csoportok 1956-ban a Partido Africano da Independência da Guiné e Cabo Verde (PAIGC), Guinea és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja szervezetében egyesültek.

A PAIGC 1963-ban indított háborút Bissau-Guinea és a szintén portugál gyarmat Zöld-foki-szigetek függetlenségének kivívásáért. Az Amílcar Cabral vezette felszabadító háború eredményeként 1972-ben tartották az első választásokat, s a népgyűlés kidolgozta a felszabadított Bissau-Guinea alkotmányát. Miután 1973 januárjában Cabralt Conakryban meggyilkolták, a népgyűlés 1973. szeptember 24-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította az országot. Függetlenségét 1974 szeptemberében az 1974 áprilisában végrehajtott portugáliai államcsíny után létrejött új portugál vezetés hivatalosan is elismerte. Az ország első elnöke a meggyilkolt Amilcar Cabral öccse Luís Cabral lett. Az ország tagja lett az ENSZ-nek. 1975-ben Bissau-Guinea csatlakozott a loméi kereskedelmi egyezményhez, ami az Európai Közösségek és a fejlődő országok egy nagy csoportja között jött létre.

Az 1970-es évek második felében a gazdaság összeomlott, s burjánzott a korrupció. 1980-ban a Zöld-foki-szigetekkel való sikertelen egyesülési kísérlet után egy katonai puccs 1980. november 15-én az addigi miniszterelnököt, João Bernardo Vieira dandártábornokot juttatta az elnöki székbe. A PAIGC 1991-ben hozzájárult a többpárti demokrácia bevezetéséhez. Az első törvényes választásokat 1994-ben tartották, s ezek a PAIGC győzelmét hozták. Az 1998-ban kitört polgárháborúban több százezer ember vesztette el otthonát. 2000-ben a katonai uralom után ideiglenes kormány alakult. Az államfő Kumba Yala (PRS), a kormányfő Caetani N'Tchama lett. A demokráciába való átmenet a gazdasági elmaradottság mellett a polgárháború veszélye miatt lassú.

A 2005-ben tartott választások nyomán az 1998-ban Portugáliába menekült Vieira került az elnöki székbe, aki viszonylagos nyugalmat teremtett. Az ország azonban továbbra is nyomorog ( a világ 5. legszegényebb állama) és a közéletet a korrupció uralja. 2009. március elején ismét kitört a fegyveres harc az elnök és a vele szemben álló PAIGC adta kormány és a hadsereg vezetése között. Egyetlen éjszaka mind Vieira elnök, mind pedig a hadsereg vezérkari főnöke, Batista Tagmé Na Wait kölcsönösen merénylet áldozata lett.^[6]

Alkotmány, államforma

Az ország államformája elnöki köztársaság.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Az ország mai alkotmánya 1984-ből származik. Eszerint Bissau-Guinea elnöki köztársaság. 1991-től többpártrendszerű. A népi gyűlésnek 150 képviselő tagja van, akiket a nyolc, öt évre választott területi tanács választ meg a saját tagjai közül. A parlament választja az államtanács 15 tagját. Az államtanács elnöke a köztársasági elnök, aki egyben a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A minisztereket és az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki.

A bírósági szervezet élén álló legfelsőbb bíróság bíráit az államtanács elnöke nevezi ki.

Politikai pártok

Elnökök

Bővebben: Bissau-Guinea államfőinek listája

• 1973. szeptember 24. – 1980. november 14.: Luís de Almeida Cabral (puccsal elmozdítva)
• 1980. november 14. – 1999. május 7.: João Bernardo Vieira (puccsal elmozdítva)
• 1999. május 7. – 1999. május 14.: Ansumane Mané (katonai junta)
• 1999. május 14. – 2000. február 17.: Malam Bacai Sanhá (ideiglenesen)
• 2000. február 17. – 2003. szeptember 14.: Kumba Ialá (puccsal elmozdítva)
• 2003. szeptember 14. – 2003. szeptember 28.: Veríssimo Correia Seabra (katonai junta)
• 2003. szeptember 28. – 2005. október 1.: Henrique Rosa (ideiglenesen)
• 2005. október 1. – 2009. március 2.: João Bernardo Vieira (meggyilkolták)
• 2009. március 3. – 2009. szeptember 8.: Raimundo Pereira (ideiglenesen)
• 2009. szeptember 8. – 2012. január 9.: Malam Bacai Sanhá (meghalt)
• 2012. január 9. – 2012. április 12.: Raimundo Pereira (ideiglenesen, puccsal elmozdítva)
• 2012. április 12. – 2012. május 11.: Mamadu Ture Kuruma (katonai junta)
• 2012. május 11. – 2014. június 23.: Manuel Serifo Nhamadjo (ideiglenesen)
• 2014. június 23. – 2020. február 27.: José Mário Vaz
• 2020. február 27. óta: Umaro Sissoco Embaló

Közigazgatási beosztás

Az országot 9 régió alkotja:

Bafata Biombo Bissau (autonóm szektor) Bolama Cacheu Gabu Oio Quinara Tombali

Védelmi rendszer

Bővebben: Bissau-Guinea hadereje

A 2000 fős rendőrséggel együtt a fegyveres erők személyi állománya 8500 fő. Ebből 6100 főt tesz ki a szárazföldi hadsereg, ami 46 harckocsival, 50 ágyúval és aknavetővel, 60 páncélozott szállító járművel és néhány légvédelmi fegyverrel rendelkezik. A légierőnek 10 repülőgépe, 4 helikoptere és 100 fős személyzete van. A haditengerészet 300 emberrel 11 kisebb méretű hajót üzemeltet.^[7]

Általános adatok

A fővárosban, Bissauban 567 000 fő lakik. Az ország népessége 1 704 000 fő (2013). A népsűrűség: 37,2 fő/km². A népességnövekedési ráta: 2,23%. Várható átlagos élettartam: 50 év. Csecsemőhalandósági ráta: 108,5‰. Írástudatlanság 66%. ^[mikor?]

Népességének változása

Nyelv

A hivatalos nyelv a portugál, de a törzseknek megvan a saját nyelvük.

Etnikumok

Népek: balanta (25%), fula (20%), mandingo (12%), manyako (10%), egyéb (biaffada, bidjogo, pepel, európai, mulatt).

Vallási megoszlás

Törzsi vallású 50%, muszlim 45%, keresztény 5%. ^[mikor?]

Legnépesebb települések

Szociális rendszer

Általános adatok

Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik. Legfontosabb terménye és élelme a rizs. A polgárháború az ország infrastruktúráját teljesen tönkretette. A gazdaság nagymértékben a külföldi segélyekre utalt, melyek a GDP 40%-át, az importnak közel kétharmadát teszi ki.

Nemzeti valuta: afrikai valutaközösség (CFA-frank, röviden XAF).

A GNP nem hivatalos, a becsült érték 2004-ben 1,2 milliárd USD. A GNP/fő értéke szintén becsült adat 2004-ből, 900 amerikai dollár. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 54%, ipar 15%, szolgáltatás 31%. A nemzetközi kereskedelembe (a drogkereskedelmet kivéve)^[8] alig kapcsolódik be.

Gazdasági ágazatok

Mezőgazdaság

A földterület 11%-a szántó, 38%-a rét és legelő, 38%-a erdő és bozót, 1%-a állandó kultúra, 12%-a egyéb terület. A fontosabb termesztett növények: rizs, cukornád, kukorica, gumós növényfélék, zöldség, banán, kakaó, batáta, mandula, olajpálma, kesudió, kókuszpálma, földimogyoró. Állattenyésztésben a legfontosabbak: a baromfi, a szarvasmarha és a sertés. A halászat és a fakitermelés is jelentős.

Ipar

Ipara fejletlen. Az élelmiszerfeldolgozás és a tartósítóipar területén találhatók számottevőbb kapacitások.

A magas költségek miatt az ásványkincsek (kőolaj, foszfát, bauxit) kitermelése a közeljövőben nem várható.

Külkereskedelem

Fő kiviteli cikkei: kesudió, földimogyoró, bauxit, pálmamag, hal, gyapot.Legfontosabb behozatali cikkei: élelmiszerek, gépek, nyersanyag, kőolajtermékek nagy része ma is Portugáliából származik.

Fő partnerei 2017-ben:^[9]

• Import:  Portugália 47,8%, Szenegál 12,1%, Kína 10,4%, Hollandia 8,1%
• Export:  India 67,1%, Vietnam 21,1%

Az országra jellemző egyéb ágazatok

A Dél-Amerika és Európa közötti kábítószer-kereskedelem egyik fő tranzitállomása.^[10]

Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtér Bissauban van, ezenkívül még három kisebb kikötő és két kisebb repülőtér van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.

Oktatási rendszer

Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk. Az országban létezik három egyetem a volt Amilcar Cabral amit most Lusofona egyetemnek hívnak, a Colinas de Boé Egyetem és a nemrégen nyílt Jean Peagget Egyetem.

Kulturális intézmények

Tudomány

Művészetek

Hagyományok, néprajz

Gasztronómia

A partmenti területeken a táplálkozás főleg rizsalapú, a belső területeken pedig a kölesnek van jelentős szerepe. Fontos alapanyag a kesudió, amit exportra is termelnek. Ugyancsak nagy szerepe van az olajbogyónak, a pálmamagnak és a kókuszdiónak is.^[11]

A halakat, kagylókat, gyümölcsöket és zöldségeket általában gabonafélékkel, tejjel, túróval és egyéb tejtermékekkel együtt fogyasztják. A portugálok terjesztették el a földimogyorótermesztését, s azóta ez a hüvelyes meghatározó eleme a bissau-guineai konyhának. Helyi különlegesség a fekete szemes paszuly.

A levesek és pörköltök jamgyökérből, édesburgonyából, tápiókából, paradicsomból, hagymából és vaddisznóhúsból készülhetnek. Ízesítés gyanánt többféle fűszert, paprikát, erőspaprikát és édenmagot (guineai bors) használnak.

A születésnapokra (de akár más ünnepnapokra is) gyakran készítenek egy yassa nevű fogást, amit Szenegálban is ismernek. Ennek az ételnek alapja a csirkehús, melyhez hagymát, mustárt és citrusféléket adnak.^[12]

Az italok közül a rum és pálmabor a legfontosabbak.^[13]

Az időjárás a turistáskodáshoz decembertől áprilisig a legkedvezőbb. A fővárosból szükség szerint kisebb repülőgépek közlekednek minden nagyobb helységbe. A főútvonalakról leágazó ösvényeken csak száraz időszakban lehet terepjáróval közlekedni. A fertőzött vidékekről érkezők számára a sárgaláz elleni oltás kötelező; a malária elleni védekezés az egész országban szükséges. 2012 januárjában itt ért véget a Budapest–Bamako-rali.

Bissau-Guinea eddig még nem nyert érmet az olimpiai játékok során.

• Bővebben: Bissau-Guinea az olimpiai játékokon

A Bissau-guineai labdarúgó-válogatott eddigi legnagyobb eredménye a Amilcar Cabral kupán szerzett ezüstérem volt.

• Bővebben: Bissau-guineai labdarúgó-válogatott

• Ezerarcú világunk. Afrika Kairótól Fokvárosig. Dunakönyv Kiadó 1994. ISBN 963-7961-34-8 4
• Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 85–86. o. ISBN 963-05-6928-0  
• Világjárók lexikona. Reader's Digest Kiadó Kft 2003. ISBN 963-8475-28-5
• Öt világrész országról országra. Officina Nova Kiadó 1995. ISBN 963 477 038X
• Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5
• ↑ Meggyilkolták Bissau-Guinea elnökét: Meggyilkolták Bissau-Guinea elnökét. Origo, 2009. március 2. (Hozzáférés: 2014. március 13.)

A Wikimédia Commons tartalmaz Bissau-Guinea témájú médiaállományokat.

• Fotók
• World Fact Book Archiválva 2010. december 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
• További információk
• Kokain rajzolta fel a térképre az afrikai narkóállamot – Origó-cikk
• Magyarok fosztották ki Bissau Guinea eurókészletét - Index cikk